Kiemelt témák

Kedves Anyukák és Apukák!

Az imént olvastam egy szép üzenetet egyikőtöktől: István írta le az ő babájának születését. Ezen felbuzdulva mesélem el én is Nektek a mi kis hercegnőnk születését, aki lassan három hete bújt elő, hogy beteljesítse boldogságunk!
A téma olvastán sokatokban sokféle érzés merülhet fel. Én pusztán a saját élményeimet írom le, bármiféle vita indítása nélkül. Először is tudnotok kell, hogy feleségem retteg még a kórház gondolatától is. Ezért ő még a "két csík" előtt az otthon szülésről álmodozott. Mint bizonyára számos apuka, én is kissé idegenkedtem e gondolattól, mert gyakran felötlött bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha...? Egy kórházban mégiscsak nagyobb biztonság van... Csakhogy szembesülnöm kellett egy szigorú ténnyel: a biztonság relatív dolog. A fontos, hogy a várandós kismama biztonságban érezze magát. És mivel Kedvesem a kórház gondolatától is rettegett, ezért úgy gondoltam, hogy leginkább akkor nyújthatok neki támaszt, ha a biztonságérzetét növelem azzal, hogy a helyszín kiválasztásában támogatom. Mindenesetre - felkészülve a legrosszabbra is - számos előadást meghallgattunk, amelyek között volt kórházi és alternatív szülésről szóló előadás is. 6 hónapig úgy voltunk, hogy egy kórházban szülünk, mivel nagyon kedves orvosunk volt, aki maximálisan támogatott mindenben. Viszont egy tényező alaposan felkavarta a terveinket: a kórházban, ahol a szülést terveztük, nem lehetett szülésznőt választani. Döntésünket hát mindezek tükrében hoztuk meg.
Ennyit az előzményekről. Következzzék hát a nagy Esemény.
Feleségem első fájásai egy szép csütörtök hajnalon kezdődtek. Bár akkor még rendszertelenek voltak, mind gyakoriságukat, mind intenzitásukat tekintve, a későbbiek beigazolták, hogy ezek már a kislányunk érkezését jelző tünetek voltak. Napközbenre a kontrakciók enyhültek is, mindenesetre találkoztunk az orvossal, aki megállapította, hogy a méhszáj megkezdte a nyílást. Ennek tudatában este szépen lefeküdtünk, mint máskor. Majd péntek hajnalban ismét folytatódtak a fájások, melyek egyre rendszeresebbek lettek. Reggelre bizony mindkettőnk előtt nyilvánvalóvá vált, hogy itt bizony komoly dolgok történnek, ezért szaksegítséget hívtunk. A délelőtt és a délután nagyon szépen telt. Sütöttünk tököt, teáztunk és persze kísértük a feleségem vajúdását. Az egész lakásban a meleg hangulatot finom olajok illata fűszerezte. Simogattam a kezét, arcát, biztattam és lestem minden igényét. Sokat segített neki, hogy délután a kádat jól megeresztettük forró vízzel, ahol folytatta a vajúdást. Teamécseseket gyújtottunk a fürdőben, és tejes vízben áztatott forró pelenkákat raktunk a pocakjára, ami nagyon jól esett neki. Úgy emlékszik vissza ezekre a percekre-órákra, hogy egyben volt menny és pokol. A kádban való vajúdás sok terhet levett róla. Este hat óra után kezdődött a kitolási szakasz. Szegény, bizony eléggé megszenvedett a Kislánnyal, mivel nemcsak rá volt tekeredve a nyakára a köldökzsinór, de még egy csomót is hurkolt rá néhány hónapos korában, így komoly feladat volt a szülés, mivel a köldökzsinórnak nem szabad megfeszülnie. Ezért ez a szakasz eltartott 2 - 2,5 óráig, mivel a baba fejét már hol látták, hol pedig javasolták, hogy engedje vissza. Bizony nekem is össze kellett szednem minden erőmet, hogy segítsem Páromat, amikor kellett. De rendkívül fontos volt, hogy ő szilárd támaszt érezzen általam. A kitolás legvégén együtt lélegeztem feleségemmel, és mikor nyomni kellett, én is ugyanúgy tettem. Amikor a hosszú feladatsor végén 20:46-kor rátették pocakjára a kis Tündérkét, leírhatatlan érzés fogott el mindkettőnket. Az előbb még csak ketten voltunk, és egyszer csak íme: egy kis lilás színű, mázas kis kupaccal teljesedtünk. Nem sírt, csak nyöszörgött egy kevesett, majd körülnézett az Újvilágban. Azonnal megtalálta a cicit, és máris szopizni kezdett. Csodálatos érzés volt, határtalan boldogság áramlott szét körülöttünk. A köldökzsinórt én nyisszantottam el, amikor már kicsit magunkhoz tértünk ebből a mámorból. A placenta megszülése pedig csak kb. másfél óra múlva történt. Feleségem pozitívan csalódott ebben, mivel nem volt olyan fájdalmas, mint hitte.
A szülés hát teljesen sikeres volt: sem oxytocinra, sem gátmetszésre, sem egyébre nem volt szükség (első!!! baba). A baba és a mama is - bár kifáradtak - jól voltak, vannak.
Az első éjszakánk is meseszép volt. Hogy anya kipihenje magát, apa aludt a Báránykával először. A mellkasomra téve aludtunk egy nagyot - három és fél óra múlva csak a bal karom elzsibbadása miatt kellett kettőnk közé tennem.
Feledhetetlen élmény volt. Nem bántuk meg a döntésünk, a többi babánkat is otthon szeretnénk világra hozni. Kívánom minden leendő apukának, hogy legyen része hasonló csodában, és kívánom minden erre vágyó anyukának, hogy - Feleségemhez hasonlóan - sikerüljön minden külső beavatkozás nélkül természetes úton megszülnie kisbabáját.

Üdv., Tamás Pest Megyéből

Kedves Tamás!

Gratulálok a Báránykához, sok örömet, egészséget Nektek!

Ha érdekel, van egy működő otthonszüléses topik, ahol többen megfordulnak!

Esetleg hozzájárulnál ahhoz, hogy a történetedet közzétegyük hivatalosan is a Babaneten? A Te Történetedrovatban....

Üdv:

Dia

Hello, szokott manapság valaki otthon szülni? Üdv

Hello, szokott manapság valaki otthon szülni? Üdv

Szia! Én otthon szültem, 2011. júliusában. Hogy szoktak-e ez egy jó kérdés... Nekem van olyan ismerősöm, aki szintén otthon szült, de sztem ez nem szokás kérdése.

Hello! Itt már senki sincsen?