Cat! Születéstörténet
(de hosszú lesz...):
Na,hogy is kezdődött?
Azt hiszem ott az eleje,hogy október 5-én,a 28. héten elmentem a szokásos kontroll vizsgálatra és ott az kaptam:”Réka,most már tényleg pihenjen,a méhszáj ujjnyira nyitva”.
Hát mit tehettem volna: kétségbe estem.
Valóban sokat keményedtem, és a hasam is eléggé lent volt, de nem gondoltam, hogy ez baj. Szóval innentől kezdve fel a láb és fekvés. Vége a hastáncnak,az úszásnak és sajna a szexnek. Szépen kiszámoltam december 10-ig kell kihúzni, akkor nem koraszülött.
Persze az volt a vágyam,hogy 2005-ös legyen a babánk, mert egy nőnél az sokat számít,ha majd megkérdezik hányas,nem mindegy,hogy 2004 vagy 2005, hisz így egy évvel fiatalabb. No meg azt is szerettük volna, hogy karácsonytól minél messzebb legyen a szülinap.
A lényeg,hogy novembertől tényleg nem dolgoztam és semmit nem csináltam azon kívül,hogy Hanga benn maradjon.
Túl lettünk december 10-én, karácsonyon, szilveszteren.
Tőlem jöhet a kislány, amikor csak akar.
Eredetileg január 7-re voltam kiírva, majd valamiért január 9-re(ezt nem értem,de nem vitázom fehérköppenyesekkel)
Január 1-től újra kezdődtek a keményedések, amit már egy hónapja nem éreztem. Január 1-én reggeltől 10 percenkén, napokon át!!! Cseppet sem bántam.
Január 7-én már mindent megtettem, hogy szüljünk: Reggel elmentem dokibácsihoz, aki még hazaengedett azzal, hogy tovább puhult a méhszáj, ha hétvégen nem, akkor kedden találkozunk, hát jó! Írtóra kitakarítottam, majd este még bulizni is mentünk, meg vacsizni, azzal a felkiáltással: „Kitudja, lesz-e még rá lehetőség?!”Ez pénteki nap volt. Ezen az éjjelen arra keltem,hogy teljesen be vagyok keményedve és Hanga nem mozdul. Hát mondanom sem kell, mit éreztem!!! Felkeltettem apát is, hogy segítsen beparázni. Ő szerencsére rávette a lányát egyetlen rúgásra, így még kicsit tudtam aludni.
Reggel még mindig beton volt a hasam és Hanga nem mozdult. Gyorsan felhívtuk Ágit, a szülésznőmet. Nem nyugtatott azért agyon. Azt mondta táskástul menjek be a kórházba és aztán hívjam fel,hogy mi van? Így tettünk. Ott ráraktak ctg-re 10 percenkén 80-as keményedések fájás nélkül. Aztán megvizsgált az ügyeletes doki (akiről megállapítottuk, hogy állandóan ügyelhet, mert mindig ott látjuk),mondta,hogy bő ujjnyi,ha gondolom hazamehetek, de úgy készüljek, hogy bármikor vissza tudjunk jönni. Hát jó!!
El is mentünk IKEÁzni, vettünk Hangának falvédőt. JA, meg hívtam Ágit,aki arra kért,hogy este menjek már vissza,mert akkor dolgozik és ő is megnézne. Tehát este 8-ra visszakocogtunk és a helyzet változatlan volt. Haza mehettünk, de mi inkább sétáltunk a Duna parton egy órát, hátha lesz valami. Nem lett!!
Egész vasárnap és hétfő azzal telt, hogy 10 pecenként fájás nélkül keményedtem. Tökre untam, meg megsajnáltam a kislányomat,mert azért nem lehet jó,hogy tíz percenként szűkül a tér,nem?
Hétfőről kedd éjjel a szokásos kelésem volt 3-kor.Meg is állapítottam,hogy minden változatlan, keményedek,de nem fáj és jaj de unom!!! Pedig a kislányommal már megbeszéltem, hogy kedden amúgy is megyünk a kórházba, hát akkor mi volna, ha meg is születne. És annyira bíztam ebben!!!
És 4.26-kor arra keltem,hogy belenyilalt!!!!Juhéjjjjj!!!Végre fáj!!!
Innentől szintén tíz percenként jött a keményedés,de végre fájt is!!
6-ig ágyban néztem az órát. Akkor felkeltem, mert reggel, ugye,amúgy is megyünk a kórházba, ctg-re és a dokihoz. Hát terveim szerint haza sem jövünk. Tehát felkeltem. Lezuhanyoztam, szendvicset csináltam. Összeraktam, amit még fontosnak találtam.
Beértünk! Ági lesérülve elénk botladozott, a kisfia vasárnap, focizáskor sípcsonton rúgta és a lába kb duplájára dagadt. Meg volt gyötörve rendesen. Mondtam neki, hogy végre fáj!! Na, ennek azért ő is örült. Rápakolt a ctg-re. És ott ért az első csalódás: valóban 10 perces fájások,de csak 40-50-es erősségűek. Mire Ági visszaért én már letörtem, mint a bili füle. Így mentem fel Arnoldhoz. Megvizsgált, és megállapított,hogy bő ujjnyi,mehetek haza,majd jöjjek, ha van valami. Második csalódás!!!
Nagy duzzogva hazjöttünk. És nagy duzzogva lefeküdtem aludni(alvásból eléggé deficites voltam), aludtam is reggel 10-től háromig(akkor még nem tudtam, hogy hosszú ideig ez az utolsó egyben aludt hat órám).Háromkor felkeltem. Első gondolatom. Semmi fájás!!!De unom!!! Aztán megmozdultam és: MINDENEM FÁJ!!!JUHÉJJ!!! Azért az elég érdeke mikor az ember már azt várja, hogy végre fájjon!!
Szóval fájt,kb 10 percenként. Átjött a nővérem, mondtam neki, hogy mindenem fáj. Na, mondta, akkor nem fekvés, hanem séta!!!Innentől kezdve folyamatosan mentem és újra HASTÁNCOLTAM!! Hisz már lehet, nem?
Este fél nyolcra ért haza Zoli. Mondtam neki mi újság. Ő meg erre: Azonnal hívjuk Ágit!!!DE!Nincs semmi de!!!!
Na, felhívtam Ágit(akiről tudtam, hogy nappalos volt,tehát lassan hazamehet pihenni és eléggé le van robbanva,tehát nem sok kedvem volt zaklatni), mondtam neki,hogy menjen nyugodtan,haza,de feküdjön is le, mert szerintem reggel szülünk, tehát vissza kell jönnie. Ő meg mondta,hogy én meg hívjam egy óra múlva,hogy van-e változás.
Egy óra múlva annyi változás történt,hogy 7 percesekké váltak a fájások. De én úgy gondoltam(a reggeli ctg eredményére alapozva),hogy ezek még kis fikák, majd lesz erősebb is!! Ági szerint viszont mars a kórházba és utána hívjam, Hát jó!(még hajat mostam, meg összekészültem)
Fél 11-re értünk a kórházba. Nekem meggyőződésem volt, hogy felesleges,hisz fáj ugyan,de reggel is ennyire fájt. ÉS amúgy sziper-szuper jó kedvem volt.
Az ügyletes szülésznő, felpakolt ctg-re. Valóban vannak fájások,olyan 75-ös maximummal és Hanga szíve szépen kalimpál. Kérdeztem a szülésznőt,hogy szerinte mikor szülünk, a fájások alapján. Erre ő kicsit utálatosan közölte, hogy túl vidám maga ahhoz,hogy mostanában szüljön. Hát jó!
Ekkor megvizsgált az ügyeletes orvos. A szokásos. Én úgy is köszöntöttem: Maga mindig ügyel? Erre ő: Maga meg még mindig egyben és mosolyog?! Szóval megvizsgált és mondta,hogy na ez két ujjnyi és rövidült. Én meg: Akkor nem hiába jöttünk?!
Az orvos kiment és mondta Zolinak,hogy MARADNAK. Gondoltuk, hát vajúdni maradunk A szülésznő meg mondta, hogy akkor menjek a kórterembe, öltözzek át és jöjjek vissza beöntésre. MIIII?!!! BEÖNTÉS?!? Akkor most szülünk!!!???Erre ő: Ezek szerint igen!(még mindig nem mosolygott egyet sem, csak én, én viszont úgy, mint a töklámpa)
Szóval beöntés! A nővérem mondta, hogy ő is megkapta reggel e beöntést és este hétre lett meg Luca. NA akkor fejszámolás fél 12-kor beöntés, akkor 11-délre megvan Hanga. HÚ-HA addig így kell hét percesen járkálnom????
Megkaptam a beöntést. Visszakocogtam a szobánkba. Jó volt, mert egy három ágyas szobában egyedül voltam, így Zoli leheveredett az ágyamra és kapcsolgatta a TV-t és írta,hogy hány percenként szólok, hogy fáj. Én meg járkáltam és kakiltam (a beöntés,ugye?
). Fél egykor befutott Ági, mert neki rögtön szóltak, hogy itt szülés lesz. Tökre sajnáltam szegényt, hisz számításaim szerint elég lett volna reggel jönni, a fájós lábával. Szóval fél egykor befutott, akkor még javában röhécseltem, hogy ilyen hülyeséget, beöntés, meg szülünk, mikor még alig fáj!!! Ő is kacagott és mondta,hogy mivel ugyis háromágyas a szoba,maximum elszundikálunk itt hárman. Aztán elment, hogy átöltözik és jön.
Én továbbra is sétálgattam és kakiltam, meg fájtam. Minden fájást jelentettem Zolinak, aki nézte az órát és írta és közölte, hogy már három perces. Én meg keresetlenül, hogy hülye vagy az nem lehet elírtad, vagy csak a beöntés miatt és nem is fájás, csak kakilni kell. Sőt le is fekszem és alszom. Lefeküdtem, megint jött egy fájás. Szóltam Zolinak, hogy segítsen, mert ez tényleg fáj,JAJJJ!!
Kikísért a WC-re,mert meggyőződésem volt, hogy kakilnom kell(kellett is) és ott konstatáltam, hogy valami folyik. Ekkor jött vissza Ági. Benyitott a wc-re mert érzékelte, hogy krízis lett. Ekkor egy óra volt, És megrepedt a burok, elment a magzatvíz és kb három perces tényleg fájó fájásaim lettek!!!!
Valahogy elmentünk a szülőszobáig. Ott Ági megvizsgált. Három ujjnyi, pergamen vékony méhszájjal. Beadott valami injekciót, ami méhizomlazító és fél óra múlva majd ellenőrizzük, hogy használt-e. Ekkor én még mindig meg voltam győződve, hogy ez kb 11-délig így fog fájni, és az bizony még hosszú idő,de ha így van valahogy csak kibírom. (szeretek felkészülni a fájdalomra,vagy erőfeszítésre,ha tudom meddig tart, akkor úgy tartalékolom az erőmet,ez engem segít,sőt mindig egy kicsit messzebb rakom, tehát azt mondogattam magamban, hogy még 11 óra és vége). És azt hiszem ekkor már elment Ági szólni a dokinak.
A szülőszobáról annyit. Ez egy pici kis szoba, ahonnan nyílik egy kis fürdő. A szobában Ági lekapcsolta a villanyt és csak a fürdőben égett és résnyire volt nyitva az ajtó. Nagyon jó volt így, hogy félhomály volt. Feküdtem a szülőágyon. Rajtam a ctg. Balra Zoli, folyton nézte milyen erősségűek a fájások, jobbra Ági. Nagyon jó volt, fájt,de mikor épp nem fáj erőt bírtam meríteni. Ha fájt akkor meg vergődtem, mint a papírtigris. Közben az Edáról is szó esett. Kérdezte Ági, hogy kértem volna-e, ha úgy alakul, mert már késő. Erre pont jött egy fájás, így Zoli válaszolt, hogy nem kell EDA. A felkészült apuka . Én meg annyit bírtam kinyögni, hogy mindjárt elmondom. Na aztán fájás végén el is tudtam mondani, hogy ha lehet, nem szeretnék EDÁ-t, mert jobban félek attól, hogy a gerincembe szúrnak, meg hogy a szülés fáj. Az a dolgok rendje. Persze,ha úgy alakul, akkor klassz, hogy van EDA, de ha lehet, nem kell. Hát lehetett
Közben letelt a fél óra. Jött egy kellemetlenebb rész. Pontosan nem tudom mit csinál Ági, de úgy éreztem, hogy a kezével elsimította Hanga buksija körül a méhszájamat. Nagyon fájt, de éreztem, hogy ez nagyon jó,jó a babának, mert könnyebben jön.
Aztán arra kért Ági, hogy álljak fel, hogy a gravitáció is segítsen. Ekkor mondat, hogy még max egy óra és vége. Ezt nem tudtam elhinni. Hisz én még azt mondogattam, hogy még 11 óra Réka. Szóval megtáltosodtam. Bár azt éreztem, hogy nincs lábam, ami elbírjon, de ha fel kell állni, hát legyen. Hát tényleg nem bírt el a lábam Zoli tartott helyette. De nagyon rossz volt. Három fájást bírtam így. Aztán újra lefeküdtem. De közben rám jött a kakilás. Mondtam is, hogy kakilni kell, nem toló fájás, hanem kaki. Ági meg mondta, hogy akkor menjek a wc-re, ha gondolom, hisz az is jó. Valahogy odakísértek. Leültem és éreztem, hogy kitűnő ötlet volt. Jött egy fájás kakiltam. Majd jött a következő és kiabáltam, hogy Ági, ez már nem kakik ez a GYEREK. NA, akkor fel kell állni, de nem bír el a lábam. Ekkor meg lettem ijesztve, hogy nehéz Hangát a wc-ből kiszedni. Na fel is pattantam, már amennyire tudtam, a nem létező lábaimmal.
Valahogy ismét mozogtam, visszakeveredtem a szülőágyra, oldalt fekve. Ági megvizsgált és mondta, hogy hú ez tényleg a gyerek. Én meg csak nyökögtem, hogy nyomni kell. Lihegtünk! Visszatartottuk a nyomást, hátha odaér Arnold. Nem tudom hányadik fájás volt, amikor Ági azt mondat, hogy na akkor fordulunk. Beforgattak szülőpózba. Felhúzták a lábam. Jobbomon Zoli, balomon Ági. Jött a fájás, jött a tolás. Az első tolás. Nagyon jó érzés volt. Éreztem ahogy tolom ki Hangát! Ekkor érkezet Arnold: Benézett és azt mondta:hú ha! Lekapta a zakóját felkapott egy kesztyűt. Zolit a fejemhez küldte, ő állt a helyére. Jött a második tolás. Nagyon jó volt. Már éreztem, hogy nincs sok hátra. Ekkor jött a harmadik tolás. Arnold, és Zoli megemelte a vállam. Arnold kiáltott:” nyissa ki a szemét, Réka!”.
ÉS OTT VOLT HANGA, LÁTTAM AHOGY KIJÖTT. VÉGIG LÁTTAM, ANNYIRA NAGYON SZÉP VOLT!!!!
Picit nyökögött, nem sírt, nem feszült meg nem érzete rosszul magát, ez látszott! Aztán odaadták a mellkasomra. Ezt nem lehet leírni, hogy milyen érzés. Visszaadhatatlan és örökre megmarad (most bőgök mert örülök, akkor csak nevetni tudtam, annyira örültem).
Majd sajnos elvitték fürdetni, meg inkubálni. Mert a Söfibe ez a szokás. Én össze lettem varrva (Na, ez fájt nekem, rendesen, de állítólag, ha könnyű a szülés fáj a varrás, hát ez van!!
), meg jól meg lettem dicsérve,hogy úgy szültem, mintha nem az első lenne. JA, meg persze, jól meg lettem puszilgatva. Az én kis orvossá vált pasinkóm által(na ez megaszondtam, mi?)
Szóval szülni jó!!!!!
rékacs