http://www.szuleteshete.hu/cikk.php?id=48&cid=43535 Kiút a fájdalomból?
Gáborjáni Réka
2004. június 16.
Mielőtt a félelmünk által vezetett döntést hoznánk szülésünk mikéntjéről, adjuk meg magunknak azt az esélyt, hogy felfedezzük magunkban a fájdalommal kapcsolatos hiteinket, feltételezéseinket.
Pont elég nehéz tökéletesen a pillanatban „jelen” lenni akkor, amikor kényelmesen is érezzük magunkat... ha a fájdalom, vagy akár annak csak a gondolatától való félelmünk épp magával ragad bennünket, hát nem is csoda, ha természetes reakciónk az: meneküljünk!
Előfordul, hogy néhány szülésfelkészítő tanár vagy egészségügyi dolgozó (nem szándékosan, de mégis) kissé félrevezeti a hozzá érkező assszonyokat akkor, mikor azt a reményt erősítik bennük, hogy a fájdalom szüléskor minden következmény nélkül elkerülhető, és mikor azt a természetes, gyermeki vágyunkat dédelgetik, hogy kívül, nem pedig magunkon belül keressük a megoldást, a komfortot, a megnyugvást. Az, hogy ilyenkor gyógyszeres érzéstelenítéshez vagy a legújabb technológiához mint problémamegoldó eszközhöz fordulunk, itt a fejlett nyugaton sajátos kultúr-reflex. Sajnos a fájdalomhoz való passzív hozzáállásnak ára van... lehet, hogy amit elveszítünk (amit mivel nem keresünk, meg sem találunk), az pont a bennünk lévő egyik legértékesebb dolog: az élettel, és a komolyabb problémákkal való megbírkózásra való képességünk.
Annak a gondolatnak, hogy a fájdalom szüléskor elerülhető, van még egy rizikója: rettentően leszűkíti az asszonyok arról szóló elképzeléseit, hogy hogyan is „kell-szükséges” a szülési kontrakciók során a fájdalmat kontrollálniuk.
Egy szülésére készülődő édesanya keserűen bízta rám azt a félelmét, hogy vajúdás közben elveszíti majd maga feletti önuralmát. Teljesen magával ragadta az a sajnos elterjedt, már-már elvárásszerű elképzelés, hogy szülni önuralmunkat megtartva, szépen és ellazulva, mintegy relaxálva kell. „Amikor elkezdtem mozogni és nyögni, mikor a szülésnek az igazán szorongató részére értem, úgy éreztem, megbuktam a vizsgán.”
Mint nagyon sok nő, a vajúdás vége felé ez az asszony sem tudta már teljesen ellazítani karjait és kezeit (aláfutásosra szorította a férje karját... :-)), nem tudott lazán a kontrakciók alatt lélegezgetni sem már. Problémává azonban ez azért vált, mert a szülés hevében képtelen volt arra, hogy ott helyben más, a fájdalommal boldogulni képes erőt a felszínre tudjon hozni magából. Végül epidurális érzéstelenítést választott, azt a számára ott elérhető egyetlen módszert, mely lehetővé tette, hogy a korábban elképzelt és elfogadott módon szüljön: önkontrollal és csendben.
Nagyon sokféle lehetőség áll ma már rendelkezésünkre, de ha arra készülünk, hogy a gyerekünket ösztönös, spontán és gyógyszermentes módon szüljük meg, nincs más út, mint a fájdalmon keresztüli.
Persze teljesen természetes, hogy a gyönyört keressük, a fájdalmat pedig el kívánjuk kerülni. Nagyon fontos is azt a fájdalmat elkerülnünk és megszüntetnünk, amely életünket, létünket veszélyezteti. A normális szülés fájdalmát lehet, de nem szükséges megszüntetni; ez egy egészséges testi érzet, mely azt jelzi, hogy a baba érkezik, és ebben mind az anyát, mind a gyereket segíti is.
Ma már egy asszonynak nem kell fájdalmat éreznie szülésekor: tényleges választási lehetőség adott a számára. Én azonban azt javasolnám, hogy mielőtt a félelmünk által vezetett döntést hoznánk szülésünk mikéntjéről, adjuk meg magunknak azt az esélyt, hogy felfedezzük magunkban a fájdalommal kapcsolatos hiteinket, feltételezéseinket.
Ha ezzel kapcsolatban további játékos, önfeltáró gyakorlatokhoz lenne kedve, a
gaborjani.reka@szuleteshete.hu -n érdeklődhet a szülésfelkészítő kurzusokról.