Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Zuzmi le a kalappal, hogy te 3 gyerkőc mellett még sütit sütsz!
Én annak is örülök, ha meg tudom enni azt, amit anya csinál.

Még úgy érzem, hogy semmire nincs időm... Így, hogy szülés előtt kórházban voltam, még a vastag, téli cuccaim vannak elő. Talán jövő héten eljutok a szekrényemig...
Vicces, mert amikor anyukámnak panaszkodom, hogy semmit nem tudok csinálni, azt mondja hagyjam Fannit kicsit sírni és gyorsan csináljam meg, amit muszáj. Ha meg eljön ő az első, aki felkapja. Hát én úgy vagyok vele, hogy nem hagyom sírni. Inkább akkor nem csinálok semmit...

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Ether!
Majd belejössz ám a dolgokba! Egyszer csak majd azt veszed észre hogy mindenre jut időd.
Én sem hagyom soha sírni a gyerekeimet. Van mikor 6 részletben főzök meg,mert 5 percenként rohanok valamelyik gyerekhez,de vannak olyan napok is amikor minden szépen simán megy. Rafikával nagyon nagy szerencsém van,mert nagyon nyugis kisbaba. Ha ébren van akkor is szépen elnézeget. Meg persze nekem már le tudják foglalni kicsit a tesók. :) Persze szemmel kell őket tartani,mert a Benji még néha hirtelen nyúl a babához, de egyébként nagyon szeretik.

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok! Nagyon édesek a babáitok!Vigyor A mell gyulladást én sem úsztam meg,múlt héten belázasodtam,és olyan gyenge voltam hogy a gyereket sem bírtam felemelni.El kellett mennem dokihoz,aki írt antibiotikumot,és vérvételre is elküldött.Az az érdekes hogy nem volt egy csomó sem a mellemben,de úgy fájtak hogy hozzá sem érhettem,alig bírtam kifejni.Szerintem mélyebben lehetett elzáródva valahol,mert elég nagy mellem van és fejni is ketten tudtuk csak.Szerencsére a láz 3 nap mulva elmult,de a fejfájás szörnyű volt.Most minden szoptatás után ki kéne fejni nehogy megint begyullsadjon.Éjszaka nekem is 2x kel a baba,de ha este 10kor alszik el akkor 2ig bírja és utána 5-6 óra felé kel megint.Éjjel úgy habzsol,hogy fuldoklik ugy eszik mint az őrölt.Van hogy csak az egyik oldalt szívja ki mert bealszik,és akkor visszateszem a kiságyba.A kaki nekünk is egyre kevesebb,érdekes módon eddig minden pelenkába volt egy kicsi,most egy nap 1-2 van,igaz az olyan adag hogy a hátát is le kell mosni a csap alattZavarban van.A hőséget mi is csak bent bírjuk egésznap a lakásban,este 6 után merészkedünk ki.Héten megyek vissza a 6 hetes kontrollra,megkérdezem a dokit lehet e fürödni.szeretnénk lemenni a velencei tóra egy kicsit.Hogy vagytok a büfizéssel? Nálatok mennyi jön vissza? Nekem néha annyit kihány hogy azt hiszem nem is marad benne a gyerekbe semmi.lehet hogy hirtelen eszik és azért,nem tudom.A kiságy a fejénél meg van emelve de így is min dig visszajön valamennyi.

KépKép
bence27
Dabas
 
 

 
 

Zuzmi: gyönyörűek a gyerekeid! Neked is kell pótlást adnod? Gondolom a sok stressz miatt :( Kapcsolódj ki kicsit a Balcsin. Jó pihenést, nyaralást neked, már amennyire ez 3 gyerkőccel megoldható :)
Néztem a Manduca hordozókat, de a képeken ezekben is lóg a gyerkőcök lába. Az én hordozómba is tarthatja felhúzva a lábikóját, majd odafigyelek erre, köszi, mert még álmomban sem gondoltam, h ez káros. Mondjuk én sokat nem kötöm magamra, nem akarom, h nagyon rám szokjon, meg örülökk, h most már elvan a járókába is fél órákat. Így legalább kénytelen mozogni, fejleszteni izmait.
Örülök, h 3 gyerek mellett te is azt mondod, h nem hagyod sírni őket! Annyira nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, akik erre bíztatnak engem is. Egy pici baba nem okvetlenül hisztis, biztos hogy van valami baja, amit szegény másképp nem tud jelezni. Ráadásul nekünk a sérv miatt nem is nagyon szabad. Ennek ellenére, Balázs egy síróbajnok. Nagyon türelmetlen, így nem tudom elkerülni a sírást sajnos.

Bogi: nagyon édes Fanni a képeken. Nem félsz, h leesik a mosógép tetejéről? Annyi esős sztorit hallottam a Jánosban, amikor bent voltunk. Én nagyon parás lettem azóta, egy mp-ig sem hagyom magára még a franciágy közepén sem. Igaz, láttam, h a szopipárnába volt Fanni, így biztonságosabb. Én is kipróbáltam ma, jó ötlet! Örülök, h jókat alszik a kicsi lányod :) El tudtad ár pakolni a téli cuccaidat? Lassan már nincs is értelme, mindjárt itt a tél

Bence: pont gondoltam rád, hogy mi lehet veletek. Sajnálom a mellgyulladást Mitől lehet ez a kakihiány nálatok is? Nem értem! Én úgy szeretnék minden pelusba kakit Nálunk is majdnem minden kaja után jön vissza valami, hol több, hol kevesebb. A gyerekorvosom azt mondta, h ez még ebben a kórban normális. Én nyugodt vagyok, mert nem láttak refluxot a hasi uh-n, de ha gondolod, járj utána te is. Erre van valamilyen tejsűrítő cucc.

Hogy bírjátok ezt a nagy meleget? Én hulla vagyok, de mégsem tudok aludni tőle. Nem akarok hideget, de lehetne egy 10 fokkal kevesebb! Holnap délre megyünk kontrollra a Jánosba, a lehető legnagyobb melegben. Jó lesz ....

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Túl vagyunk a kontrollon. Némi nyaki hipotóniánk van, de nem vészes, tornázni kell egy kicsit.
Imádom a János kórházat: délre volt időpontom és délre végeztünk is! Semmi várakozás, pedig nincs protekcióm és hálapénzt sem adtam. Bánom, hogy nem itt fogják műteni a sérvet, de most már mindegy.
Itt még egy osztályban sem csalódtam. Nem is értem miért szidják a kórházat mikor nagytudású szakemberek dolgoznak ott, akik még emberségesek is. Fel vagyok háboródva emiatt.
Olyan jó volt kicsit nosztalgiázni: elmentem a szülésfelkészítő épülete előtt, a meddőségi és a szülészet előtt. Mutattam is a kicsi fiamnak hogy hol született. :) Imádok ott lenni, persze csak akkor, ha senki sem beteg.

Hogy álltok a tejjel? Nekem nagyon megcsappant. Már csak jövő hétig akartam csinálni ezt a sok fejést, amikor a Törpim 3 hónapos lesz, de úgy tűnik, hamarabb elapadok.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Andi! A manducában nem lóg a lábuk,hanem békapózban van ami a csecsemőknek a legegészségesebb tartás. Pont ezért olyan drágák szerintem ezek a hordozók.

Az egyik oldalon ezt írják róla: - Ortopédiailag helyes ,,M" lábtartás!
Ortopédusok és gyermekorvosok azt javasolják, hogy a hordozóban ülő kisbaba mindig erősen felhúzott térdekkel és finoman terpesztett combokkal csücsüljön. A baba popsija mindig mélyebben legyen, mint a térdei, amelyeket legjobb, ha köldök magasságig emel a kicsi. Ilyen módon a kisbabád csípője enyhén előre hajlik, a háta begömbölyödik és tehermentessé válik. Ezáltal megelőzheted a csípőficamot és a még porcos csípővápa helyes tartásban érik meg.

Én nem tudtam ilyen jól megfogalmazni,de a lényeg,hogy ez jobb a babáknak. :)

Sajnos nekem is alig van már tejem,pedig soha nem gondoltam,hogy ez velem is megeshet. Azt gondoltam,hogy most is ugyanolyan sokáig fogok szoptatni mint az első 2 gyereknél,de nem így lett. Igaz, valószínű közrejátszik most nálam a nagyfokú stressz a kisfiam cukorbetegsége miatt. Pihenni sem igazán tudok. Evésre ivásra is nehezen tudok odafigyelni. Szóval mi most már sajna ott tartunk,hogy nappal már csak 1x cicizik,de utána tápot is kér még. Egyedül éjszaka van az hogy csak cicizik 1x. A többi már tápszer. De most már kezdek beletörődni,mert látom,hogy boldog,szépen fejlődik és igazából ez a lényeg.

Holnap utazunk haza anyuékhoz és utána 3 nap Balcsi! Már nagyon várják a gyerekek meg mi is a férjemmel.

Bence! Sajnálom a mellgyulladást! Szerencsére engem még elkerült eddig,de félek tőle én is. Bár amennyire kevés már a tejem, szerintem nem lesz gondom ezzel.

Andi! Én sem értek egyet azokkal akik hagyják sírni a gyereket. Na jó 1-2 másodpercig szoktam hagyni,ha nem tudok egyből odamenni hozzá. :) De én a nagyokat is egyből ölbe veszem,vígasztalom,ha valami miatt sírnak. Szerintem ez fontos a gyerekeknek,mert így tudják,hogy ránk mindig számíthatnak ha valami bajuk van. Szerencsére Rafika nem sírós egyáltalán és a másik fiam sem volt az siha. A lányom viszont annál inkább. :)

Úgyhogy kitartás Andi! Egyre jobban lekötik ám majd magukat,ahogy nőnek és nem lesz ennyi sírás. :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Zuzmi: nagyon profin és érthetően fogalmaztál Köszi!

Sajnálom a kevés tejedet, de nem is ez a lényeg. Már én sem görcsölök emiatt, nem attol vagyok jó anya, hogy szoptatok vagy sem. Én mindent megtettem, lassan 3 hónapja fejek kézi műszerrel.
Lili és Benji meddig szopizott? Emlékszem, h te Medelával fejtél annak idején, de már nem tudom, mi volt az oka.
Jó pihenést nektek, érezzétek jól magatokat!

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Andi!
Ebben egyetértünk,hogy nem attól jó anya valaki,hogy meddig szoptat. Lili 15 hónapig szopizott, Benji meg 10 és fél hónapig,de lett volna még tejem,csak ő nem akart már szopizni. Igen én az elején medelával fejtem,mert én csak azzal tudok. Kézivel nem ment. :)
A phenés ránk fér. Már amennyire lehet pihenni 3 gyerekkel. :)
Jó éjt!

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok!

Zuzmi azt már én is észrevettem, hony vannak könnyebb, és nehezebb napok. Most nekem inkább könnyebbekre lenne szükségem, de hát ez nem kívánságműsor, de talán a lehülés után könnyebb lesz... :)
Jó utat nektek és jó pihit!

Bence sajnálom a mellgyuszit, nekem is volt, bár antibiotikum azért nem kellett.
Néhány hete még mi is 2-3x keltünk egy éjszaka, aztán elkezdte átaludni őket egyik napról a másikra. Mostanában max. cumiért kel fel, kaja nem kell neki.
Fanni egy hónapos kora körül kezdett durván bukni, de a doki azt mondta amíg szépen gyarapszik nincs gond, meg 2 hó utánúgyis kinövi. Hát ez még nem történt meg, hol több jön vissza, hol keveseb. Ma pl. szinte az egész kaja kijött, de az utána következők bent maradtak... :)

Andi Fanni is sokat sír és nagyon ritkán sikerül elsőre kitalálnom, hogy vajon miért... :)
Ha valamit muszáj megcsinálnom, akkor felteszem magam mellé, ahova tudom, de mindig ott vagyok mellette. Én se hagynám ott, bár még nem mocorog annyit, hogy gond lenne.
A saját ruháim pakolásával sehol se tartok. Így hogy párommal szétmentünk, először az ő cuccait kell összepakolni. Így még mindig a vastagabb, téli cuccok vannak elő. Viszont hamarosan több helyem lesz pakolászni is... :)

A tejcsi mennyisége nekem is egyre kevesebb, de én még nem adtam fel. Újra kezdtem a ricinus communist, hátha segít, utána meg az alfalfát fogom kipróbálni.

Azt hittem Fanni kinőtte a hasfájást, de ma egész nap szenved. Ez már a második nap kaka nélkül és minden puki alkalmával visítás van. A szívem szakad meg érte...

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Bogi: én sem adnám fel, ha szopizna Balázs, de így, majdnem kizárólagos fejéssel, embertelen meló. Semmi másra nem jut időm, pedig főznék, sétálnék, csavarognék Balázsal ehelyett. Egyébként én is újra iszom a szoptatós teákat és úgy néz ki, javult a helyzet.

Kakára nekünk talán most Babamosoly tea vállik be. Még nem kiabálom el, de amióta én is meg ő is issza a kamillával együtt, minden nap van kaki egy ideje. Úgy spórolok, hogy belerakom a filtereket előbb az ő teájába pár másodpercig, majd az enyémbe, így nem vész kárba Az én székletem is minden napos most már és ez talán a teák miatt van.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Telóról írok, előre elnézést az elìràs vagy nem hasznàlt ékezetek miatt, de igyekszem ;-)
Mi még mindig Balcsin, ezt a meleget csak így lehet elviselni. Regi baba hatalmasakat alszik kint a levegőn. Vettem egy csúcs szupi utazóàgyat, van rajta szúnyoghàló, napellenző meg egy csomó minden, de a lényeg, hogy imádjuk.
Csak kiteszem az árnyékba a levegőn és teljesen eljàtszik benne. Mivel ringatható és van rajat jàtékhíd, így még vklasszabb benne a kicsinek. Csak azt veszem észre, hogy beszél a maciknak és kuncog.

Nagyon köszönöm a dícsérő szavakat mindenkinek, aranyosak vagytok. Majd teszek még vfel képeket, ha otthon leszünk.
Én az Elkapott pillanatok fotóstudiónàl csinàltattam a képeket, van olcsóbb viszont a képek és fotós (Andi) szemilyisége nekem nagyon tetszett. A rucikat ott kaptunk, vagyis rengeteg közül tudtam válogatni és ide tartozik a kellékek is. Egyébként neten megtudjàtok nézni vagy facebookon, azt hiszem önmagàért beszélnek a képek.

Vettem én is kengurut, de még nem hasznàljuk, csak probàlom szoktatani.
Előre is tud nézni, ami szuper dolog és ha rohanás lesz, szerintem nagy hasznàt fogom venni.

Mindenkinek kitartás, ma lesz a legmelegebb, aztán itt a lehülés ;-)

Kép
babeeke1
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Hogy el van mindenki tűnve!

Babeeke: nagyon jók Regi fotói, nagyon szép kislány és te is gyönyörű anyuka vagy! Még most is a Balcsin vagytok? Az Espirit utazóágyat vetted meg? Arra nekem is fáj rá a fogam

Zuzmi: hogy vagytok? Milyen volt a Balcsin? Kipihented magad?

Bogi: biztos láttad, hogy csatlakoztam én is a májusiakhoz, nagyon jó kis csapat! Ügyes vagy, hogy kettesben boldogultok most már Hogy állsz a tejecskéddel?

Bence: mit mondott a doki a 6 hetes kontrollon? Hogy álltok a bukással?

Thimmi: olyan jó lenne, ha beszámolnál mindennapjaidról. Még mindig nagyon nehéz? Hogy bírod? Holnap bababörze lesz a budaörsi virágpiacon. Gyertek el!

Gtimi, Kri, Ficere, András: ti is jól eltűntetek. Mi újság?

Kakigond nálunk úgy néz ki, kezd megoldódni. Pár napja kétszer kakilunk. Most már csak a köményes Babamosoly teát adom, így ez a tea a nyerő

Beigazolódott a Dévény tornán is Balázs enyhefokú hipotóniája, így hetente járunk. Újabb 4500 ft/ hét, de ez van, a babám egészsége a legfontosabb!


Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!
Andi! A Balcsin tök jó volt. Igaz én nem pihentem egy percet sem,de a gyerekek nagyon jól érezték magukat és nekem eza  lényeg. Sajnos valamit összeszedett ott a lányom és hazafelé már egész úton hányt. Másnap már semmi baja nem volt. Most meg rákezdett a fiam tegnap. Hát jó nehéz nap és éjszaka van mögöttem,mert az inzulin megkapta de a kaja kijött belőle és ilyenkor a vércukor hajlamos nagyon leesni és akár eszméletét is veszítheti. Hát én 10 percenként mértem a cukrát és adogattam neki a szőlőcukrot,mert folyamatosan esett le a cukra. Délutánra már jobb volt a helyzet valamivel. Ma még nem háyt szerencsére és talán nem kell kórházba mennünk. Már csak azt remélem hogy Rafi baba nem kapja el! Szóval kb. úgy érzem magam mint egy felmosóronygy. De sebaj. lesz ez még jobb is.
Örülök,hogy rendeződtek a kaki gondok! :)


Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Zuzmi: biztos a Calicivírust kapták el szegények. A tv-ben mondják, hogy járvány van a déli parton.
Jobbulást nektek!

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Köszi Andi!
Már jobban van. Csak 1 napos hányás volt szerencsére mindegyiknél.


Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Zuzmi: örülök nektek!

De sajnálom, hogy az a topik ennyire haldoklik..
Remélem ősszel, a nyaralások végezetével beindulunk azért.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Zuzmi, örülök, hogy gyorsan átment a gyerekeken ez a vírus, remélem te és Rafika már nem is kapjátok el.

Andi, amióta a babák megszülettek, azóta lehet, hogy a többieknek se nagyon van ideje fórumozni. Lehet, hogy kis idő elteltével jönnek majd...
(Nem mintha én olyan aktív lennék... :) )

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!

Jelentem nyaralni voltunk.Ha lesz időm jövök!
gtimi83
Győr
 
 



Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Gtimi: Várunk!


Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok,

mi is vagyunk, csak alig van időm. Beni baba már lassan 3 órája alszik, el sem hiszem, nem szokott ilyet csinálni. Ált-ban 1,5 óránál nem alszik többet  nappal.
Még mindig hasfájós, este furdés után sírdogál, már talán nem olyan vészes mint pár hete, remélem nemsokára elmarad.

Voltam 6 hetes kontrollon, a doki szerint a méhem még nem húzódott vissza teljesen, gondolom ezért is van még nagyobb pocakom mint kellene.

Beni baba 6,6 kg és 62 cm, már elő kell vennem a 68-as ruhákat. Nem tudom hova nő ilyen iramban. Bár most 2 hét alatt nem 0,5 kb-ot csa 300 gr-ot hízott, remélem lelassul, mert elég súlyos. A csajok kb 4 hónaposan voltak ekkorák. Mármint súlyilag.

Irigykedem, a nyaralókra, mi majd csak jövőre, én a plussz 15 kg-ommal nem szívesen mennék strandra. Hétvégén eskuvőre megyunk, nem nagyon rajongok érte.

Babócák anyukák jól vagytok?

Zuzmi,
sajnálom a vírust, én is utálom, ha végéigmegy a családon.

Kriszta
Kép

Kép

Kép
kri07
 
 


Sziasztok!

Kriszta, milyen nagy már Bence. Remélem tényleg hamar elmúlik a hasfájás.
Fanninál már nagyon jó a helyzet. Szinte teljesen elmúlt neki. :)

A nyaralókra én is irigykedem, de itthon sincs semmi időm, nem tudnám élvezni és kihasználni.

Rajtam szülés után csak néhány kiló maradt. Hihetetlenül vékony voltam. Most eltelt 3 hónap, és mostanra szörnyű zsírréteg alakult ki rajtam. Lehet hülyeség, de addig nem merek változtatni, amíg szoptatok.

Most ennyire futotta az időmből. :)

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!

Ideértem én is A héten 2 csapat jött már látogatóba és holnap jön a harmadik majd.

Kri

Náunk sem alszik Máté napközben de éjjel szerencsére igen.Szép méreteitek vannak nektek is.Mi hétfőn megyünk méreckedni szerintem máté is közelit a 6 kilóhoz.Mi már hordunk 68-as rucikat a 62 már majdnem kicsi.

Ether!

Ugyan már szültél egy gyereket mitől lenne olyan az alakod mint előtte?Vannak olyan szerencsés emberkék akiken meg se látszik hogy szültek akár 3 gyereket is.Én is kimentem fürödni igaz bikini az életben nem lesz rajtam már de jó az igy is.Amúgy én is visszaszedtem már 5 kilót magamra mert nem birok magammal

Hát csajok én még nem voltam 6 hetes vizsgálaton a nyaralás miatt sem meg még nem kaptam meg a Gyást sem szóval valahogy anyagilag sem úgy állok most.Majd szeptemberben elmegyek.Most Matyi az első neki kell megvenni az ovis cumót az sem kevés pénz sajna.

A nyaralás jó volt nem főztem és takaritottam a mosogatáson kivül és 2 x bográcsoztunk ez volt az összes meló amit csináltam.Egész héten menüt ettünk a strandon illetve lángost meg egyszer bementünk egy puccosabb étterembe.Voltunk Pécsen nagyon szép város Mohácsból nem sokat láttam sajnos illetve Siklóson egyszer fürödni egyszer meg a várban.

Ti tudtok Wcézni?Mármint nagy dolgot?Én nagyon nehezen elég durva szorulásom van.Hiába a gyümölcs meg a sok folyadék.Szoktam bevenni hashajtót de csak heti egyszer merek a többi napon kinlódok de nagyon.
gtimi83
Győr
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy lassacskán mindenki jelentkezik. Remélem ez így is marad!
Most én nem érek rá jönni, hiába van szabin a férjem. Balázs egyre jobban anyásodik, állandóan igényli a társaságomat és egyre kevesebbet alszik napközben.

Kri: sajnálom, hogy nem múlt még el a hasfájás. Nálunk szerintem nincs már ilyen gond, lassan ti is kinővitek. Kitartás!
Gyönyörűen fejlődik Beni baba.
Szopizik még? Nem próbálsz neki teát adni néha tej helyett, hogy ne gyarapodjon ilyen tempóban?

Plusz 15 kg 3 gyerek mellett nem is olyan sok. Majd lemegy az, ha kicsit odafigyelsz majd a szoptatás lejárta után. A csajok után gyorsan le tudtad adni a felesleget?

Nyaralni idén mi sem mentünk, pedig évek óta nem is tudom milyen a nyár tenger nélkül. Így legalább kiegyenlítettük a mínuszainkat. A strandot nem mertük bevállalni ilyen pici babával, túl nagy volt a meleg.

Bogi: jól teszed, hogy nem kezdesz el szopi alatt fogyózni. Én a Face-s képeken egyálatán nem látom azt a zsírréteget!

Gtimi: ha te visszaszedtél 5v kg-ot, akkor gondolom most vagy annyi, mint a terhesség elején, nem?
A T-Gyást én is csak most kaptam meg először, persze úgy, hogy többet küldtek és mondták hogy tartsak rajta a számlámon 100.000, mert majd vissza kell utalni, miútán normálisan kiszámolják mennyivel tartozom én nekik. Az ő hibájukból, állítólag több pénzt küldtek, amikor táppénzen voltam, ezt próbáljákmost korrigálni. Fasza! Én meg fizethetem az átutalási díjakat meg a tranzakciós adókat miattuk.
Hogy bírtad a nyaralás két kicsivel? Nem volt nehéz?

Érdekes ez a szülés utáni szorulás, én is szenvedtem vele. Terhesség alatt nem volt ilyen gondom. Nekem a kamilla és a köménymag tea segített, pedig úgy iszom, hogy a gyerek filterét használom fel magamnak is. Próbáld ki te is. Nálunk mindkettőnknek segít.

Zuzmi: meggyógyultatok?

Mi jólvagyunk. Tegnap voltunk Dévényen. Balázs nyaka rengeteget javult, azt mondta a csaj, hogy ha így haladunk, akkor nem kell majd hetente járnunk, aminek nagyon örülök.

Hétfőn megyünk oltásra,méreckedésre, remélem egyik szuri sem okoz majd gondot.

Egyébként múlt héten súlyt dupláztunk: 5300 g volt Balázs.



Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Andi!

Nem még messze vagyok a kezdő súlytól most vagyok 77 kiló és a terhesség elején voltam 85kg.Oltás nekünk is lesz nemsokára vagyis csütörtökön majd.Holnap megyünk méreckedni majd.Kiváncsi vagyok mekkora Máté.

Az jó ha nem kell menni minden héten.Nekem is gyanus Máté mert ha a vállamon van tartja a fejét szépen de ha leteszem hasra akkor csak átforditani tudja felemelni nem nagyon.Remélem nem kell eljárni nekünk is majd megkérdem csütörtökön a dokit.

Zuzmi!

Az azért elég durva a hasmenés a cukorbaj mellé még.Szegények.Én azt se tudom elképzelni hogy aki pl terhességi cukros és a végéig hányik az hogya a fenébe tartja a diétáját.Az is elég húzós hát még egy pici gyereknek.
gtimi83
Győr
 
 


Sziasztok!

Andi! Köszi már meggyógyultak a gyerekek.

Gtimi! Hasmenés csak 2x volt, viszont hányás annál többször. De megoldottam. Szerencsére nem kellett kórházba vonulnunk újra csapatostól. Nemsokára úgyis be kell feküdnünk a kórházba,mert inzulinpumpát akarunk a fiamnak és ahhoz ismét be kell vonulni,hogy beállítsák neki.

Gtimi! Jó volt felőletek is hallani! :) Gondolom neked is fárasztó volt a nyaralás. Én a miénken kipurcantam. De a gyerekek legalább jól érezték magukat.

Rafika már 5 napja egyáltalán nem szopizik. :( Úgyhogy tegnap bele is vágtam a nagy átalakulásomba. Elmentem futni. És elkezdtem odafigyelni a kajámra is. Elegem van a 8 éve tartó túlsúlyomból. Mondtam a férjemnek hogy jövő nyárra kap egy új feleséget! :)

Rafika amúgy már 5500 gramm. Tündéri egy baba! Már egyszer-kétszer sikerült megkacagtatnom is. 2x hasra fordult már az ágyában. És egész szépen tartja már a kis fejét is,de van még mit gyakorolni. :) Igazi kis mosolygós tündér. Szereti a mesét a tv-ben amikor a nagyok nézik, akkorákat sikongat,hogy csak na.

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok!

gtimi: nem semmi, hogy ilyen sokat fogytál terhesen. Nem semmi vagy! Én is örülök, hogy már pár nappal szülés után annyi voltam, mint amikor kezdtem a terhességet és ezt tartom is. Kicsit féltem, h a szoptatással majd felmegy a súlyom, de szerencsére nem ez történt, mondjuk tejem sincs túl sok, de mit csináljak. Még mindig max kétszer kap Balázs tápszert, a többi etetésre tudok fejni, tehát nem panaszkodom.
Remélem Máténak nincs baja és nem kell nektek is tornára járni, de ha igen, akkor jobb most, mint később szenvedni a következményekkel.
Face-n láttam, h milyen szép méretei vannak a kicsi fiadnak.
Mi is voltunk, Balázs 5700 g és 60 cm, kb annyi mint Máté 2 hónaposan. Na de magunkhoz képest ez szép teljesítmény, mert már rég dupláztunk és 10 cm-t is nőttünk :)

Zuzmi: örülök, hogy meggyógyultatok!
Akkor inzulinpumpával könnyebb lesz az élet?
Nem is mondtad még, hogy milyen volt a mostani császárod? Könnyebben felépültél, mint a múltkor? Végül elkötetted magad?
Sajnálom, h Rafila nem szopizik, de ez van! Tápszerrel is felnőnek a babák, nincs ezzel semmi gond!
Kitartás a nagy átalakuláshoz!

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Timi nem semmi ez a hajtás. Nálunk a lakás egy kupleráj. Nincs időm semmire. Pont ma jelentkezett be egy család, hogy eljönnének babanézőbe. Hát mondtam,hogy még nem kéne... :(
Fanni ma elég nyűgös. Egész délelőtt rajtam lógott. Ha letettem sírt. Egyáltalán nem tudtam csinálni semmit. Mikor meguntam, felkötöttem, 10 perc múlva aludt. Úgy legalább tudtam takarítani kicsit. Most aludt egy órácskát, viszont közben eljöttünk anyuékhoz, így a saját dolgommal megint nem tudtam haladni.

Az alakom sajnos nem a terhesség meg a szülés miatt olyan amilyen. Teljesen rávagyok kattanva a kakaóscsigára, meg a csokis-vaniliás-mandulás jégkrémre. Ha egy napig nem eszek már minden bajom van. Így az elmúlt 3 hónap alatt felszaladt 6 kiló. :(
Ha Fanni már nem fog szopizni, belevetem magam a kardiózásba.

A wc-zés nekem se a régi.:( Mondjuk ennyi csoki mellett csoda lenne, ha rendezödne...

zuzmi, sajnálom, hogy Rafi már nem szopizik, kitartást neked az átalakuláshoz! :)

andi, nem semmi, hogy még mindig fejsz. felnézek rád a kitartásodért. mások már rég feladták volna.

én még mindig aggódom Fanni súlya miatt. még csak 4 kiló. :( legutóbb említettem a védőnőnek, de azt mondta, hogy mivel a minimum 100 grammot meghízza hetente, így ne aggódjak...
hát nem nyugtatott meg. :(
ugyan hosszra 11 centit nőtt, de a súlya csak lassan gyarapszik.

Ti mikor kezditek a hozzátáplálást?

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


ÍRTAM és minden elszállt. majd jövök

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Andi!
A mostani császárom után sokkal jobban fájt,viszont hamarabb felépültem belőle,mert itt a kórházban adtak fájdalomcsillapítót infúzióba,majd gyógyszer formában. Le a kalappal az itteni kórház előtt. Komolyan. Amúgy 14 kapoccsal volt a hasam összefogva. Jó hosszú a hegem. Amúgy a műtét is tovább tartott most,mint anno. 13h-kor vittek be a műtőbe és 3/4 3-kor hoztak ki. Amúgy igen, megcsináltattam a lekötést is. :)

Ether!

Ne aggódj Fanni súlya miatt! Addig amíg nem fogy, és valamennyit hízik, kiegyensúlyozott boldog baba,addig nem lehet gond. Az én lányom sosem hízta meg babaként az "előírt" mennyiséget. Mindig piszkáltak vele,hogy adjak neki tápszert az anyatej mellé. De ő nem akarta megenni. 15 hónapig szopott. Ebből az első 6 hónap kizárólag anyatej volt. És el kell mondjam,hogy rettentő gyorsan fejlődött minden másban. 5 és fél hónaposan már egyedül felült, 1 hétre rá mászott és 6 hónaposan már felállt. 10 és fél hónaposan teljesen egyedül járt.  Ja és a kevés hízás ellenére centiben viszont szépen nőtt. Amúgy most is nagyon vékony. Mindig aggódom. Már vérvételen is voltunk,de makk egészséges. Ő egyszerűen ilyen alkat. Mondjuk én azt mondom még mindig jobb,mintha elhízott lenne. Annyi kisgyerek van manapság aki már kis korban túlsúlyos.

A lakás miatt meg ne aggódj! A munka megvár! Meg hát a gyerek az első!! :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Na, újból nekifutok. Mindig mentek írás közben, most nem mentettem, el is szállt... Nagyon pipa vagyok ilyenkorÜvöltés

Bogi: nekünk is vannak olyan napjaink, h Balázs nyűgös és nem lehet letenni. Van ilyen, nem tudunk mit tenni. Biztos mi rontottuk el az elején, de nem baj. Nemsokára visszasírjuk majd ezt az időszakot. A második babánál sok mindent másképp fogok csinálni, az biztos.
Ez a csokis- vaníliás- mandulás cucc nagyon jól hangzik. Nyami-nyami! Le vannak tojva a kilók, a lényeg hogy tudj szoptatni. Hallgass Zuzmira, látod Lili is keveset hízott, mégis makegészséges. Pont úgy gondolom ahogy ő: túl sok az elhízott gyerek, nem kell erőltetni a súlygyarapodást. Szóval, ne aggódj! Tarts ki a szopizás mellett amíg lehet!
Igen, még fejek kitartóan, hiszen Balázs is koraszülött valahol, szerintem nagy szüksége van az anyatejre. Az meg hogy néha tápot kap nem gonfd, mert tele van vitaminnal. Legszívesebben anyatejezném, de ennyit bírok és ahogy te is írod, nagyon örülök, hogy még nem adtam fel. Egy gyerek mellett mondjuk könnyű, kettőnél biztos nem tudnám megoldani.
A fejések miatt én a 4. hónapban kezdem a hozzátáplálást, legalábbis megpróbálom. Már tele van a hűtő akciós bébikajákkal és italokkal. Én úgy döntöttem, nem fagyasztgatok, mert nem tudok bio vagy háztáji gyümiket venni és nem is bízom meg az utcán árultakba amiket ki tudja hogyan vegyszereznek. Nincs időm pepecselni velük és a mélyhűtőm is kicsi. Az Avent párológépért meg soknak tartom a 30 ezret.  A DM-ben ki lehet még nyomtatni olyan kupont hogy 25 %-al meglehet venni több Hipp bébikaját, így 179-rt jutok most hozzá. Kell ennél jobb?
Neked van tejed, Fanni szopik, így én csak 6 hónapos korában kezdeném a hozzátáplálást.

Zuzmi: hogy halad a "nagy átalakulásod"?
Jó hosszú műtét voltRosszall, de a lényeg hogy gyorsabban épültél most fel.
Olyan jó, hogy most már többször jössz. Remélem megtartod jó szokásod!

Többiek is jöhetnének picitNyelvöltés

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!
Andi! Ígérem próbálok gyakrabban jönni! Jól esik,hogy örülsz nekem! :)
Még nem válaszoltam az inzulinpumpás kérdésedre. Igen az inzulinpumpával kicsit könnyebb lesz az életünk. Nem lesz kötelező időben felkelés a szuri miatt. Ha nem éhes nem kötelező enni. És nincs megadva hogy mennyit kell egyen,hanem amennyit szeretne,ahhoz adagolom a pumpával majd az inzulint. Ja és a legjobb,hogy nem kell szurkálni egy nap 5x,hanem 3 naponta egy szúrás,amikor felhelyezem rá az új készüléket. Nekünk ilyen vezeték nélküli pumpánk lesz,amit fel kell ragasztani a kis testére és 3 napig folyton rajta lesz. Fürdésnél is. És egy távirányítóval fogom adagolni az inzulint a kajához, az alaszükségletét meg előre beállítva adagolja a gép minden órában. A vércukor mérést azt továbbra is csinálni kell egy nap 8-10x,de már megszoktuk. Úgyhogy mindenképp sok előnnyel jár a pumpa,csak ahhoz újra be kell menni a kórházba,hogy beállítsák és ez minimum 5 napot jelent. Szeretném ha Karácsonyig meg tudnánk ezt csinálni.

Az átalakulásom jól halad. Igaz még nem látszik semmi,de 2 naponta futok és a kajámra odafigyelek. Igaz mindent eszek,csak számolom a kalóriákat meg a szénhidrátot. Nem egyszerű eljutni futni,mert ugye  férjem minden nap este 11-ig melózik, ha esküvő van akkor meg hajnalig,de megteszek mindent. Van hogy éjfélre érek haza a futásból,de nem érdekel,mert nagyon elszánt vagyok! :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok!

Engedelmetekkel csináltam egy FB csoportot 2013 júniusi babák babanet csoport a neve.Pár embert be is raktam akik az ismerőseim közt voltatok.Akit nem az keresse meg ha szeretne csatlakozni.Teljessen titkos nem lát senki semmit rólunk csak mi igy intimebb dolgokat is meg lehet osztani.Mert itt ugye mindenki el tud olvasni mindent még az is akit esetleg nem akarunk.

Andi igen!Nagyon jó hogy Balu megduplázta a súllyát ügyes nagyon.Általában 2-3 hónapos korukra sikerül.Most Máté amúgy nem hizik olyan gyorsan mint Matyi annó.Matyi 1100 grammot hizott / hó és nem lett elhizott nagyon jó kis testalkata van neki.Mondjuk ő magas is a korához képest.4-5 évesre való rucikat hord most.

Holnap kezdődik a kis nagyfiamnak az ovi.Kicsit izgulok mert Matyinak nagyon nagy szája van és szemtelen mint a piaci légy.

Mi majd 5-6 hónapossan kezdjük a hozzátáplálást de én magam főzöm neki majd.Após ültetett répát meg zöldségeket neki igy nincs permetezve a gyümölcsöt meg a piacon veszem öreg nénikéktől bácsikáktól az tuti nincs permetezve.Én Matyinak annó csináltam a céklától az édesburgonyáig mindent nem fagyasztottam sosem kivéve gy dolgot a csirkemellet eldaraboltam kis kockákba és becsomiztam folpackba igy mikor kellett mindig egy vagy 2 kockát csak kivettem és beledobtam a főzelékbe.Igy sokkal egyszerübb volt.Az a kis adag amit megesznek megvan kb fél óra alatt és én két naponta főztem mindig a babykaját is.

Ha elkezditek és már ehet krumplit onnantól minden főzelékbe kell rakni krumplit nekik.Nekem igy mondta a védőnő de arra már nem emlékszem miért kell.
gtimi83
Győr
 
 


Sziasztok!

Hát én nagyon szét vagyok csúszva. Alig alszom és továbbra se nagyon jut időm a házimunkára. :(

Nem tudom most mi van, de Fanni nem nagyon eszik. Néhány napja meg annyit evett, hogyí a cicik alig tudtak visszatöltődni. Nem tudom meddig tudom szoptatni és továbbra se tudom, hogy elég-e neki ez a mennyiség. Csak reménykedni tudok, hogy elég, hisz kaja után nem sír, nézelődik, beszélget, mosolyog, vagy alszik. Mondjuk mostanában aludni is egyre kevesebbet alszik, Ma eddig 2x1 órát nyomott, pedig tőle ennél sokkal többet szoktam meg. De legalább szopik között elvan, így ha viszem magammal szopipárnában, pihenőszékben vagy kézben, akkor bármit meg tudok csinálni, viszont ha magára hagyom, akkor sír.

Zuzmi, nem semmi, min mentek keresztül. 3 gyerekkel vagy otthon egyedül, és még ez a cukorbetegség is... További sok kitartást neked az átalakuláshoz. :) Olyan elszántság van benned a futással kapcsolatban, mint nekem múltkor a takarítással.

Na ennyi időm volt sajnos, pedig még jópár dolgot írnék...
Facen gyakrabban megfordulok. :)

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!

Ether! Én most tényleg nagyon elszánt vagyok!!! Főleg miután a mérleg egyre kevesebbet mutat reggel. Ez ad motivációt! :)

Ma volt a kiscsajszim első sulis napja. Kicsit be volt tojva,de én nagyon büszke vagyok rá,mert mi felnőttek is félünk az idegen és új helyzetektől. Hát még egy kisgyerek,aki ráadásul nem is  a saját anyanyelvén hallja amit tanítanak neki. Sajnos még nem sokat ért németül,mert keveset volt az osztrák oviba,mivel előtte ahol laktunk volt egy Magyar ovi és ott járta ki az első 2 ovis évét és ott nem tanult semmit németül. De majd most a suliban megtanulja. Nem lesz könnyű neki ez az első év ilyen szempontból,de tudom,hogy megbirkózik vele,mert nagyon okos kislány.
Na megyek az ebédet előkészíteni! Mert ugye nálunk időre van a kaja. Na pussz mindenkinek!
Ja és nagyon örülök a facebook csoportnak,mert ott én is gyakrabban vagyok!

Köszönjük Gtimi! :)

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok! Gtimi meghívnál engem is a csopiba,mert sajna nem adja ki ha keresem,Márta Gugyeras a fb-n a nevem.Én is ott vagyok többször.Lányok nektek hogy viselték a babák a 2 hós oltást? Nekem nagyon rosszul volt,nem is gondoltam hogy attól,az első fiamnál soha nem voltak ilyenek,szegény gyerek remegett és falfehér volt és csak sírt nem kellett neki a cici sem.De ez egyik percről a másikra elötte nem is volt nyűgös sem.Már előre rettegek a következőtől.Nektek miket csinálnak a babák? mivel kötitek le a figyelmüket? Domit hétvégén rajtakaptam amint nézegeti a kezét,rájött hogy neki olyan is van,de még nem tudja irányítani,meglepődik amikor kapálózás közben fejbevágja saját magát.Olyan édes imádni való. tesóját is szereti ha arra megy fordul utánna a feje,és ha föléáll egyből mosolyog neki.Az éjszakák egyre rosszabbak,3x kel föl szopni,eleinte csak 1x kelt,de most állandóan eszik,van hogy 2-3 óránként.mondjuk ma front van aludt egész délelött.1200gr-mot hízott utoljára 4850 volt.Ha így halad utoléri a tesóját mert ő meg még csak 11 kiló körül van,és most lesz 2 éves.Alig eszik épp az ellenkezője.na fölébredt a nagyobbik mennem kell sziasztok

KépKép
bence27
Dabas
 
 


@bence27:


Bejelöltetelek ismerősnek( Andrea O B,SZ) vagyok. Ha visszaigazolz, én is fel tudlak venni a csopiba :)

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Zuzmi, átérzem Lilike helyzetét. Én orosz suliban jártam a 3-at. Hát nem volt könnyű. Remélem hamar belerázódik és nem lesz gond. De ott sok barátot szerez majd és csak ragad rá a nyelv. :)
Benji jár oviba?

Bence lehet hogy Dominak növekedési ugrása van, azért eszik ennyit éjszaka is. Nagyon ritka már, hogy baja van a babának az oltástól. Sajnálom, hogy pont nálatok okozott problémát.

Jó ez a facebookos csopi, ott jobban meg lehet vitatni a dolgokat, mint itt. Többször is nézek fel oda.

Na megyek,mert valaki éhes... :)
Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Ether! Azért az orosz az kemény lehetett! :) Lili nagyon ügyes! Jókedvűen jön minden  nap haza,úgyhogy nagy baj nem lehet a  suliba. Benji még nem jár oviba. Most várom,hogy hívjanak,hogy mehet-e októbertől. Először csak Januártól akartam,de hívott az oviból a lányom volt óvónője,hogy van hely a csoportjába,ha szeretnénk akkor várják a Benjit. Úgyhogy bementem az önkormányzathoz,hogy mit akarok, mert ott intézik az ovis ügyeket is, és mondta a nőci,hogy akkor majd értesítenek,hogy mikortól mehet. Most azt mondja kicsi fiam hogy akar menni,de hogy marad majd ott nélkülem az más kérdés. nagyon anyás. Régen is az volt,de mióta beteg,azóta mégjobban ragaszkodik hozzám. Nem mehetek el nélküle még bevásárolni sem. Szóval nem lesz könnyű,viszont kell neki a gyerektársaság meg a foglalkozások amiket az oviban csinálnak. Aranyom nagyon unatkozik,hogy a Lili nincs itthon,hogy játszon vele.

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Sziasztok!

Zuzmi!

Mond meg a kisfiadnak hogy a felnőtt élet az már csak ilyen dolgozni jár az emberEzt Lilire értettem!

Ma jönnek látogatóink állitólag de még sehol senki és fél 5 van.Én ki vagyok purcanva mert egésznap kotortam itthon.
gtimi83
Győr
 
 


Gtimi!
Ez vicces! Lili ugyanezt mondta neki,hogy ő most dolgozni megy!

Kép
Kép
Kép
zuzmi
Ausztria
 
 


Matyi is mindig azt mondja hogy dolgozni jár.
gtimi83
Győr
 
 


Hello lányok! :)

Bocs az offért, lányos anyukák figyeljenek csak! :)
Arra gondoltam, hátha szeretne valaki olcsón, megkímélt állapotban lévő babaruhákat.
Mutatok 3 albumot, ha van kedvetek nézzetek szét, és ha valamelyik érdekel, írjatok a r.bejo@freemail címre.
Árakról:
Bodyk: 100Ft-tól
Rugik: 500,-Ft-tól
Kisruhák: 300,-Ft-tól
Nadrágok 300 Ft-tól
Kabátok 1000,-Ft-tól
Bundazsákok, anorákok: 1500,-Ft-tól
Pulcsik: 500,-Ft körül
62-es rucik (0-3 hós):

https://plus.google.com/u/0/photos/1157 ... 5886153697

68-as rucik (3-6 hós):

https://plus.google.com/u/0/photos/1157 ... 4388784913

74-es rucik (6-9 hó, de tovább is jó lehet..)

https://plus.google.com/u/0/photos/1157 ... 7801663377

Köszi, hogy szakítottatok rá türelmet, további jó babázást!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
kami07
Budapest
 
 


Sziasztok, Történik még itt valami? Mindenestre egy képes üdvözlet a 15 hetes Vincétől, aki most kb. 5700 gramm, 64 centi és nagyon vidám, jókedélyű, aktív kis kölök :) (klikk a linkre!) https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/ ... 8464_n.jpg
ficere
Miskolc
 
 


@ficere:


Nagyon cuki Vince baba :)

Persze, h történik. Leginkább a Facebook-on találsz meg minket, van egy csoportunk. Írd meg privobe a neved és felveszünk a csopiba.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Nagyon aranyos Vince baba. :) Milyen szépen tartja magát. Jó hogy jöttél Ficere. :) Várunk facen, gyere, csatlakozz hozzánk ott is. :)

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok!

Ficere!

Nagyon édes Vince baba.Attól a hajtól meg el vagyok ájulva.Gyere a fb-ra!

Itt van a link a csapathoz!

https://www.facebook.com/groups/3292322 ... 6/members/
gtimi83
Győr
 
 


@fatamorgana:

Sziasztok!

Megfeledkeztünk arról, hogy az a topik 09.30-án volt 1 éves.

Örülök, hogy megismertelek titeket!

Fatamorgana a topikindító, aki 6 nap múlva van kiírva második gyermekével! Előre gratulálok neki, mivel most szerencsére a baba nem lesz koraszülött :)
Hogy vagy? Könnyű szülést neked!

Jó lenne, ha a többeiek is bejelentkeznének, akik velünk kezdtek annak idején


Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Boldog 1 éves évfordulót!

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Andi!

Mik nem jutnak eszedbe.Én nem is figyeltem.Tavaj ilyenkor már pocakosok voltunk.
gtimi83
Győr
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?