Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Zita!

Köszönöm válaszodat:)
Most ismét sztrájkol a kis drágám:( ismét csak ijedtség miatt ugyanis a 3 éves lányom félrenyelt és elkezdett üvölteni ettől a picur megijedt és ő is sírni kezdett másnap ismét elutasította a cicit:( Hízása mind két héten 8-10 dkg tehát nem fogyott. Viszont most 2 napja nem igazán vagyok elragadtatva a pisis pelusokkal 3-4 db kakilni pedig 4.ik napja nem kakilt.

Most fejek minden szopi után próbálom vissza hozni a régi tej mennyiséget.

Kép

Kép

Enikő


Sziasztok!

Örülök, hogy rátok akadtam, mert lenne egy kissé túlbonyolított sztorim szoptatás/hozzátáplálás/munkábaállás témában, és szokás szerint mindenkitől más tanácsot kapok.

A történet röviden annyi, hogy Ábel most 7 hónapos, születése óta igény szerint szoptatott baba, a mai mérlegelés szerint 9200 gramm. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott, akkor kedztem meg a hozzátáplálást, ami úgy tűnik, hogy neki nagyon is tetszik, és egyre nagyobb adagokat eszik meg. Mióta anyatejen kívül mást is kap, az éjszakai szoptatások megritkultak, nem ritkán nem is eszik már éjszaka. Ezzel párhuzamosan úgy érzem, hogy egyre kevesebb tejem van. Tudom, hogy a már nem kidurranó mell nem jelent feltételnül problémát, de nekem eddig mindig megvolt az az érzésem (különösen reggel), hogy feszül a mellem és "érzem a tejet". Mostanában ez nem így van, és egyre kevesebbszer fordul elő az is, hogy ha az egyik mellből szoptatok, akkor a másikból csöpögne a tej. Bepánikoltam hát kicsit, hogy így nem lesz elég a tej.

A történetnek szerves része még az is, hogy sajnos rajtam kívülálló okok miatt április közepén vissza kell mennem részmunkaidőben dolgozni, így nemsokára napi 5 és fél órát távol leszek a gyerektől, és félek, hogy a jelenlegi helyzetet ezzel megtetézve vége lesz a tejemnek.

Megpróbáltam megbeszélni az aggodalmakat a védőnővel, de szerinte túlbonyolítom a kérdést, ha keveslem a tejet, akkor adjak tápszert, végülis Ábci elég nagy már és sokáig kapott kizárólag tejet, nem lesz baja. Én azonban szeretnék kitartani a szoptatás mellett. Elég nagy sokk lesz mindkettőnknek, hogy dolgoznom kell majd, úgy érzem, hogy a szoptatásra szükségünk van.

Gondoltam arra, hogy megmérem egy pár napig az összes szopit, hogy kiderüljön, hogy mennyit eszik a gyerek, de nem tudom, hogy ennek lenne-e egyáltalán értelme, hiszen nem ez az egyetlen tápláléka már! A hűtőnk egyébként tele van fagyasztott tejjel, de én ezt arra az időre tettem el, amikor nem velem lesz délelőttönként.

Ti mit gondoltok? Mit kellene tennem?

Adri

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Szeretnék tanácsot kérni, bár inkább csak lelki támaszra van szükségem azt hiszem.
Harmadik gyermekem 2009.12.30-án született, Dóra, császármetszéssel. Kezdettől szopizott nem is volt gond, szépen fejlődött és gyarapodott a súlya.Aztán amikor 2 hónapos lett , szerintem, kevés lett neki a tejem.A két testvérénél is 2 hónapos korban kezdődtek a gondjaink és engem ez eléggé feszültté tesz a szoptatással kapcsolatban.

A háziorvosunk és a védőnőnk is támogat, hogy csak nyugodjak meg minden rendben és csak szoptassam.
Vasárnap eljutottam arra a szintre, hogy ha már jött az evésidő gyomorgörcsöm volt, Dóri pedig nem nagyon evett éjjel is sokszor felébredt én pedig alig aludtam valamit.

Hétfőn irattunk fel neki tápszert ő pedig el is fogadta. Kedden este lefejtem a mellemből a tejet(2 evésnyit). Akkor jött az ötlet, hogy akkor én lefejem ő pedig megissza cumisüvegből. Így naponta 1x van szükség tápszerre este, mert akkor már nem tudok annyit fejni.Persze próbálok minél többször fejni, hogy gyarapodjon a mennyiség. Ahogy keresgéltem azt olvastam, hogy így is fenn tartható és nem fog elapadni. Felhívtam a védőnőnket és mondta, hogy volt olyan kismama aki így 1 évig etette a babáját.
Fusztrál a szoptatás és nem tudom, hogy miért???Talán az előzőek sikertelensége miatt. Most megnyugtat, hogy látom mennyit eszik.
Próbáltam ma szoptatni megint először olyan jó érzés volt, örömöt okozott mint eleinte mindig. Aztán másodszor bekapcsolt az elmém és nem ment, szerintem Dóri is érezte rajtam és már csak fordult el!
 

 
 

Kedves Adri!

Annyi tejet, amire szüksége van a fiadnak, annyit ő megtermeltet a melleddel, iiletve meg fog termeltetni. Valószínűleg mikor elváltok napi néhány órára, akkor az egxyütt töltött időben többször fog szopizni, több testkontaktust igényel majd. Sőt lehet, hogy a nyugodt éjszakák ismét gyakoribb kelésre változnak. Bár ez önmagában is jellemző lehet erre az időszakra.

Hogy mit is kellene tenned, az jó kérdés. Szerintem legfőképpen megnyugodni.

Egyébként hogy telnek a napjaitok? Abban az időszakban, amikor nem leszel otthon, most körülbelül mi a menetrend? Ki fog rá vigyázni míg nem leszel otthon? Vagy bölcsődébe megy?

Üdv:

Zita
 
 


Kedves Ági!

Először is a fejéssel kapcsolatban. Igen, működőképes hosszútávon is a fejés. Én is ismerek több olyan anyukát, akik majd egy évig fejtek, és úgy etették üvegből a saját tejükkel a babájukat. De azért tudni kell, hogy hosszú távon nem egy lélekemelő a fejés. Egyik ismerősünknek koraszülött volt a babája, a kezdetek nem voltak jók a szoptatáshoz. Viszont nekikezdett fejni, és így kizárólag anyatejjel tápláláta a gyermekét annak féléves koráig, sőt még egy másik babának is adtak tejet. A fél évből az utolsó két hét már fagyasztott tejből ment. Ő azt mondta, hogy öt hónaposan sokallt be a fejéstől. Már a mellszívó hangjától is rosszul volt. Szóval meggondolandó, hogy a mellszívót szeretnéd-e hosszú távon a melleden tudni, vagy inkább a kis szuszogó csomagot.

Ha a szoptatás mellett döntesz, akkor inkább azt kellene körüljárni, hogy miért kevés a tej? Ez egy elég összetett kérdés, ennyi információból ez nem derül ki. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy miért pont a 2 hónapos kor volt az a kor minden gyermekednél, amikor elkezdett probléma lenni a szoptatással, tejmennyiséggel. Fontos például, hogy egy 24 óra alatt hányszor kerül mellre a babád? Mikor teszed mellre? Használtok-e cumit? Hogy zajlanak a napjaitok? Hogy alakult eddig a gyarapodás? Miből gondoltad Dóri két honapos koránál, hogy kevés a tejed? És még számtalan kérdés.

Sokan szeretnék, ha mérce lenne az anyamellen is, és látnák, hogy mennyit eszik a baba. :) Persze ennek is megvan a hátránya. Kezdődik azzal, hogy mi sem eszünk mindig egyformán. Aztán az anyatej összetétele folyamatosan változik egy szoptatáson és egy napon belül is. Ráadásul a babák sem gépek, és nem feltétlenül logikusan működnek. Van amikor 180 ml tej után sem alszanak csak egy fél órát, és utána úgy ébrednek, mint aki egy hete nem evett. Máskor meg mondjuk 50 ml tej után alszanak 5 órát egyben. És mikor kelnek, akkor is inkább nézelődnek, mint hogy azt jeleznék, hogy éhesek lennének. Szóval nem biztos, hogy okosabbak leszünk anyafejjel, ha tudjuk, hogy mennyit eszik a gyermekünk. Sőt talán néha ez a mennyiség az az információ, ami pont azt a fát jelenti, amitől nem látjuk az erdőt.

Remélem, találsz hasznos információt a soraim között.

Üdv:

Zita
 
 


Kedves Zita!

Köszönöm a választ és a megnyugtatást is :) Nehéz megmondani pontosan, hogy a napjaink hogyan telnek, mert én nem vezettem be szigorű napirendet, Ábel igény szerint szopizik még most is, és próbálom a napokat ehhez igazítani.

Általánosságban hajnalban egyszer ébred szopizni 4 és 5 között, aztán reggel fél7-7 körül kel, akkor csak anyatejet kap. Uzsonnára már kap némi gyümölcsöt is (utána szopizik), ebédre egy kis főzeléket husival (előtte szopizik), délután ismét csak szopik, aztán este 6 felé kap gabonapépet gyümivel és utána lefekvéskor még szopizik. Ez fél 8 körül van. Ha így nézem tehát, akkor naponta 4 étkezés még mindig kizárólag anyatej.

A délelőtti étkezéseknél bevezettem azt, hogy a szopit a gyümölcs után kapja, hogy itt emeljük a szilárd étel adagját, hiszen ilyenkor nem leszek majd itthon. Ha így alakulnának mindig a napjaink, akkor ebédre elvileg már itthon is vagyok. Részmunkaidőben egyébként Ábel 1 éves koráig tudok majd dolgozni, utána át kell állnom a 8 órára, de az még odébb van. Amíg én nem leszek itthon, addig hetente 1-2 napot az apukájával lesz, a többit pedig bébiszitterrel.

Szerinted ez így működőképes lehet, hogy meg tudjam tartani a szoptatást? A munkahelyemen szinte mindenki a gyereke ennyi idős korában jött vissza dolgozni (nálunk ez a teljesen megszokott), viszont szinte senki nem szoptatott már ilyenkor, talán ezért is vagyok ennyire bizonytalan. Én nagyon szeretném megtartani köztünk ezt a kapcsolatot.

Üdv,

Adri

Kép
Kép
 
 


Kedves Adri!

Én sem szigorú napirendre voltam kíváncsi. Egy év alatt ilyen fogalom szerintem nem nagyon van. Mert annyit változik egy baba ebben az időszakban, hogy mire egyféle rendet megszokunk, addigra egy másik áll be. (Ha jól belegondolunk, egy szinte csak evő-alvó, helyváltoztatásra képtelen babából egy napközben egyszer (vagy kétszer alvó) minimum kúszó-mászó, de akár álló-járó önálló lény válik ebben az első évben. Ez egy folyamatos változás.)

A babák és az anyukák is nagyon rugalmasak. Sok-sok megoldás működőképes lehet a szoptatás szempontjából. Ügyesen irányítod, hogy a délelőttre a szopizás ne legyen létszükséglet. Persze mindig jó, ha van egy B terv is a tartsolyban, ha mondjuk nem alakul minden a terveknek megfelelően.

Van egy kedves ismerősünk. Náluk mindkét gyermeknél vissza kellett mennie dolgozni a babák féléves koránál. Szerencsére először csak 3 órára. Egy olyan megoldás született, hogy mielőtt elindult, megszoptatta az babáját, aztán abban a három órában amíg dolgozott, a nagynénje próbálkozott a hozzátáplálással, és mikor megérkezett, akkor ismét szoptatás volt. Nagyon jól működött mindkét gyermeknél. Aztán a munkában töltött idő is hosszabbodott, de valahogy egy nagyon jól működő rendszer alakult ki náluk, és mindkét gyermeke sokáig szopizott, és magától választódott el.

Most, hogy leírtad, hogy hogyan eszik Ábel, még eszembe jutott valami az előző hozzászólásoddal kapcsolatban. Három étkezésre is kap hozzátáplálást, ebből a gabonapép és a főzelék hússal már kifejezetten laktató. Így az lenne a furcsa, ha nem szopizna kevesebbet. A közelgő munkakezdés miatt kezdtetek ilyen nagy elánnal a hozzátáplálásba, vagy csak így alakult?

Szerintem minden esélyetek megvan rá, hogy még sokáig megmaradjon a szoptatás. Csak ne görcsölj rá a dologra! Az mindig az ellentétes hatást váltja ki, mint amit az ember szeretne.

Üdv:

Zita
 
 


Kedves Zita!

Jó, hogy írtál pozitív példát, pontosan erre volt szükségem. A tejapadás rejtélye egyébként részben megoldódni látszik, mert a napokban menstruálni kezdtem, és - nem akarom elhamarkodni a kijelentést - úgy tűnik, hogy meglódult ismét a tej. Lehet, hogy csak ez volt az oka az apadásnak?

A hozzátáplálást azért úgy kell elképzelni, hogy nagy mennyiségeket nem eszik meg Ábel. Igazából a gyümölccsel kezdtük, aztán megkóstoltattam vele a gabonát, hogy az újabb ajánlásoknak megfelelően 7 hónapos kora előtt kapjon. Ez nagyon ízlett neki, így aztán megmaradt az étrendben. A főzelék + hús kombóval szerettem volna várni, de ránk parancsolt a doki néni, hogy a vas miatt igenis kezdjük el. Szóval így ragadt ránk a ez a dolog. A másik igazság persze az, hogy ha nem is tudatosan, de a dolgokat biztosan befolyásolta a közelgő munkakezdés is.

Azt hiszem, hogy abban is igazad van, hogy kicsit rágörcsöltem a témára, persze leginkább nem is a szoptatásra, hanem a munkakezdésre, bébiszitter castingolásra és egyéb, ezzel járó dolgokra, amik lelkileg sokkal inkább megviselnek, mint azt előtte gondoltam volna. Ez biztosan nem tesz jót a szoptatás szempontjából sem.

Mindenesetre az megnyugtat, hogy szerinted is össze lehet hangolni a munkát a szoptatással, így folytatjuk az eddig kialakulni látszó rendet, és meglátjuk, hogyan alakul majd a munkakezdés. A hűtő tele a lefejt tejjel, ha nagyon megszorulnak nélkülem, akkor azért tud tejet is kapni Ábel délelőtt. A fejést pedig szerintem nem fogom ismét elkezdeni. Valahogy úgy érzem, hogy a jelen helyzetben az csak még inkább stresszelne.

Nagyon köszi a segítséget!
Üdv,

Adri

Kép
Kép
 
 


Kedves Zita!

Köszönöm a választ:D
Először arról, hogy nekem ugye más a helyzet mint az ismerősödnek akinek koraszülött volt a babája. Én a szoptatástól kapok idegbajt. Nem tudom, hogy miért, már inkább nem is foglalkozom vele, ez van. Amikor szoptattam ideges voltam egész nap, nem tudtam figyelni semmire állandóan csak az járt a fejemben, hogy vajon elég e neki, jól lakott e. Most ebben az állapotban, hogy fejem neki jól érzem magam én is és a gyerkőc is. Újra kiegyensúlyozott vagyok és Dóri is. Ami ugye persze nem másodlagos szempont, hiszen mindenkire kihatott az én feszültségem, és mikor már azt láttam, hogy a legidősebb lányom szinte meg se szólal, mert anyának rossz kedve van azt mondtam, hogy ebből elég!
Tudom, hogy enm a legjobb megoldás, de úgy gondolom, hogy még mindig jobb így mintha csak tápszert kapna.

A tej mennyisége először biztos vagyok mostmár benne, hogy kevés volt neki.Ahogy elkezdtem fejni eleinte a 2 mellemből tudtam neki 1 evésnyit lefejni, ami úgy 100-120 gr, mikor mennyit eszik. Mostmár általában egy mellből meg van ez a mennyiseg. Tegnap ami volt többlet pedig úgy 80 gr odaadtam a 2 éves fiamnak és ő itta meg:D Még puszit is kaptam érte:D

Tudom, hogy változó neki is az a mennyiség amivel jól lakik.Tegnap pl evett 1/2 10-kor 70 gr-mot, majd 1/2 11-kor 120 gr-mot és utánna eludt 3 órát.
 


Kedves Ági!

Ha ez így neked jó, jobb megoldás, akkor ezt kell tenni. Csak azért írtam le a koraszülöttes ismerős esetét, mert sokszor látom, hogy először nagyon jó megoldásnak látszik a fejés és üvegből etetés valamilyen problémánál, aztán már néhány hét távlatából is sokan megbánják, csak akkor már nagyon rögös az út vissza az anyamellhez.

Mivel nincsenek kizárólagosan jó megoldások, így mindenkinek meg kell találni a saját útját. Úgy tűnik, hogy te megtaláltad a tiéteket, ami nyugalmat hozott neked és ezáltal a családod többi tagjának. Kívánom, hogy ez hosszú távon így maradjon.

Üdv:

Zita
 
 


Sziasztok!
Elnézést a "bepofátlankodásért" lenne egy számomra nagyon fontos kérdésem
Létezik a Milusan teán kivül még olyan tea "szopizós tea"amiben nincs kömény?
Válaszotokat előre is köszönön

Kata

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
16 hónapos a kisebbik leányzóm,és ma éjszaka elvégzett terhességi teszt szerint lesz kistesója.Ő még szopizik, van úgy hogy éjszaka 4-5 ször is igényli a cicit.1 hete kiütéses lett az arcocskája.Lehet ez a korai terhesség miatt?Akkor még negatív lett a tesztem, bár már 4- 5 hetes lehettem.Nem akarom még elválasztani, amíg nem szükséges.Úgy olvastam, hogy a 3. trimeszterbe nem ajánlott már szopiztatni,a kis pocaklakó egészsége érdekében.Ti hogy vagytok ezzel?Meddig ajánlott terhesen szopiztatni, hogy mindkettőjüknek jó legyen?
Válaszotokat előre is köszi!
Szép napokat Mindenkinek!
 
 


Kedves Andi!

Nálunk az első, illetve a második gyermekem végigszopizta a második, illetve harmadik várandósságomat. A második és a harmadik gyermekem is tökéletesen egészségesen születtek. Az én orvosom álláspontja az volt, hogy mivel semmilyen terhelő szülészeti előzményem nem volt (koraszülés, vetélés) és az aktuális várandósság alatt sem jelenetkezett görcs, vagy vérzés, nyugodtan folytatható a szoptatás. És mindkétszer elmondta, hogy természetesen figyeljek a testem jelzéseire.

Üdv:
 
 


Sziasztok
hátha jár erre valaki.
Fiacskám 3hónapos, 3 hetes. Csak szopik, éjjel még 2x vagy 3x, napközben nem tudom hányszor, mert abszolut igény szerint, ezért nem is tartom számon.
A melleim egy ideje már nem telnek úgy meg, nem feszülnek szinte sosem, és mig régebben sokszor magától elindult a tej (nyilván mert nagyon tele volt) most már nincs ilyen.
Tök félek, hogy elapad. Egy hónapot legalább szeretnék még kihúzni. A gyakrabban mellre teszem elég nehezen tartható egy másik kis lurkó gondozása miatt, illetve a pici igazából úgy tünik nem igényli.
Szóval a dilemma ott kezdődik, hogy talán elég neki ennyi is...nem szoktam mérni mennyit is eszik, a súlygyarapodása lelassult, de még hizik.
Vagy csak fölöslegesen parázom??

Kép
 


Kedves Kriemhild!

Amiket leírtál, az több mint valószínű, teljesen normális jelenségek. A 12. hét környékére a a prolaktin szint visszaáll a nem terhes szintre, és ezzel együtt a tejtermelés is, ahogy mondani szokták, gazdaságossá válik.

A súlygyarapodásra meg jellemző, hogy a kezdeti nagy tempó elkezd lassulni, a súlyduplázás környékén elég erőteljesen. Ezügyben nem tudom, hogy hogy álltok? És egyébként sem lehet önmagában a súlygyarapodásra támaszkodva semmilyen megállapítást tenni a tej mennyiségével kapcsolatban.

Szóval valószínűleg teljesen normálisan működik a gyermeked is, meg a tejtermelésed is. De mindkettőről sokkal többet kellene tudni ahhoz, hogy ezt még nagyobb biztonsággal ki lehessen jelenteni. De ha neked csak ez a két dolog az, ami miatt eszedbe jut a tej apadásának a lehetősége, akkor kicsi az esély, hogy tényleg gond lenne.

Üdv:

Zita
 
 


Szia Zita,

köszönöm a választ!
Nos ma megmértem a babát és az elmúlt héten joindulattal szólva nem hizott semmit.
Ezen kívül az utóbbi idöben nagyon gyakran csinál olyat, hogy szoptatás közben elkezd üvölteni. A reflex beindulása után még iszik, aztán nem sokkal utána, mikor már lassabban folyik, erősen hátrafeszíti magát és keservesen sir, kiabál. Pedig még nyeldekel, tehát nem azért mert elfogyott a hami. Ha egy baba éhes, nem gondolnám, hogy scak azért ekkora 'hisztit ver' mert nem folyik olyan nagy árammal a tej végig mig szeretné. Vagy de? Vagy az izével lehet gondja?? Annyira tehetetlennek érzem magam. Szeretném még szoptatni jópár hónapig, nem szeretnék tápizni, csak ha már nagyon muszáj.
Eddig vehemensen fejlődött, 2980nal jöttünk ki a korházból (szül.s:3080g) 1 hónaposan 4,5, 3 hónaposan majdnem 6,5 kiló volt. Eztán kezdett lassulni igazán a hizás, ok, de azért hizott, két hét alatt 23 dekát. Ez tök oké. DE ezen a héten semmit. (Nem egy nagy tojás után mértem.) És többet is sír, sokszor nem tudom miért, s a fogaira kenem, de gyanús.
Ha van 5leted ezek után, megköszönöm, ha válaszolsz!
Üdv:
Kriemhild

Kép
 


Most hogy kiabált, megpróbálkoztam 1 ujboli mellretétellel. 1x nem érdekelte. Aztán egy cseppet tettem a szájába, erre rákapott (azaz az íz stimmel), de végül folyó tej mellett otthagyta a cicit = nem éhes...
ezek után passz

Kép
 


Szia!

A súlyduplázás után eléggé le szokott lassulni a a gyarapodás. Ebben a korban már nem kell a heti gyarapodást nézni. Sokszor van, hogy egy-két hétig nincs gyarapodás (akár fogak, akár oltás, akár betegség miatt, akár csa úgy), aztán meg hirtelen nő egy nagyobbat a súlya.

Éjszaka meg félálomban is van ez a hátrafeszítős, "hisztizős" dolog? Nekem két dolog ugrott be erről. Az egyik a fogzás, a másik meg a sztrájk. Az előbbi akár oka is lehet az utóbbinak.

A sztrájkról olvashatsz a http://www.lll.hu/node/278 oldalon.

Nem tudod ott kinn egy szoptatási tanácsadóval felvenni a kapcsolatot, vagy elmenni egy baba-mama csoportba, ahol lenne kivel megbeszélned ezeket a dolgokat részletesen, esetleg úgy hogy még látja is magát a jelenséget. De persze a magyarokkal is felveheted a kapcsolatot, csak akkor biztosan nem lesz lehetőség személyes megtekintésre.

Elérhetőségek:

Magyar IBCLC-k: http://www.ibclc.hu/elerhetoseg
Magyar LLL vezetők: http://www.lll.hu/telefon
Német IBCLC-k: http://www.ilca.org/i4a/pages/index.cfm?pageid=3432 oldalon kerehetsz.
És a gondolom, a La Leche Liga német honlapján is megtalálod a csoportokat, illetve a tanácsadóikat. Az oldal: http://www.lalecheliga.de/

Üdv:

Zita
 
 


Köszi Zita! Igyekszem!

Kép
 


Szia!

Tuodm ez a topic már egy ideje nem él, de ha mégis erre jársz akkor leírnád hoyg meddig tudtál még így fejni? Jól értem hogy nem csökkent a tej attól hoyg csak fejted?? Nekem el kezdett csökenni, én is fejem ha megetettem utána hoyg minél több termelődjön vissza. Iszom a teákat de az nem volt elég most vettem Lactinatalt és azt is eszem. Eszik valaki ilyet? Köszi a választ!
baba585
Budapest I. kerület
 
 


Sziasztok!!!!

Úgy látom, hogy ez a topic eléggé elhagyatott most!
Ha valakinek van kedve beszélgetni a szoptatásról, vagy van esetleg valami gondja, elakadása, problémája a témában, akkor írjatok!
Szoptatácsi tanácsadó hallgató vagyok és gyakorló édesanya is!

Szívesen segítek ha tudok!

:)
 


Kedves Pofianyu!

Remélem fel tudjuk lendíteni ezt a topikot.

Nekem vannak gondjaim a szoptatással, örülnék ha tudnál segíteni.
Gyermekem cumizavaros, csak bimbóvédõvel szopik, van h 1 óra alatt is csak 30-at szív ki. Utána lefejt tejet eszik, kb 10 perc alatt megeszik 100-140-et.

Tudsz segíteni?
andi565
Budaörs
 
 
 


Szia Andi,

Orulok, hogy irtal!!
Hogy erted hogy a babad cumizavaros?
Meselsz egy picit magatokrol?
Mennyi idos a babad most? Mennyivel szuletett, mennyi volt a legkisebb sulya es mennyi most? Hanyszor szoptatsz egy nap? Kap a babad cumit vagy cumisuveget? A lefejt tejet hogy adod oda neki? Miota fejsz es miota adod igy kulon neki? Mi volt ennek az oka, hogy ezt elkezdted? Elso kisbabad o? Bimbovedot miota hasznalsz es miert?

Ez most jo sok kerdes volt, remelem nem gond! :-)
 


Szia Pofianyu!

De jó, hogy írtál! Nagyon jók a kérdéseid :)

Most 2 hónapos a baba, 2650-el született a 37. héten. Szülés után egybõl mellre rakták, de már ott sem ment a szopizás.
2550-el hoztuk haza. Most 4200 g.
Igény szerint szoptatok, éjjel van hogy 3x kel fel.
Kap cumisüveget, mivel nem volt más választásom. A Jánosban szültem( imádom egyébként a kórházat), ahova eleve vinni kell a cumisüvegeket. Elsõ éjjel cukros vizet, 2. naptól tápszert adnak a babáknak. Mivel nem tudott szopizni és nem is indult be azonnal a tejem, én is adtam neki a csecsemõsök által készített lötyikbõl. Ráadásul a besárgulás veszélye is fennállt, én meg nem akartam 3 napnál többet bent tölteni, így etettem ahogy tudtam. A mellre rakás sem maradt el, állandóan rajtam lógott, de nem tudott enni belõlem:(
Olcsó cumisüvegeket vittem be, mert féltem h éjjel eltûnnek a márkásabbak. Bárcsak tudtam volna, h létezik Medela Calma, mert akkor azt vittem volna be, így utólag már az sem érdekelne hogy ellopják.
Kis súllyal jöttünk haza a 3. napon, féltem hogy baja lesz a gyereknek ha nem eszik. Mivel továbbra sem ment a szopi, elkezdtem ezerrel fejni neki. Üvegbõl nagyon jól ment neki. Itthon már a Tomee Tipeet és az anyai mellet utánzó Avent naturals-et használtuk, de ezek semmit sem érnek, ugyanolyan cumisüvegek.
Minden egyes etetéskor elõbb mellre raktam, általában 1,5-2 órát próbálkozott, de nagyon keveset szívott csak ki, így mindig jött a cumisüveg utána. Iszonyat fárasztó dolog: 1-2 óra cicizés, fél óra büfizés, fél óra altatás majd fejés. Sokszor összeértek így az etetések. Hiába sírtam együtt a gyerekkel, sehogy sem ment neki a szopi. Már teljesen magam alatt voltam, mert mindenki csak nyomta hogy anyatej, anyatej.
Aztán a férjem kitalálta, h elmegy mellbimbóvédõért. Nagy sikert aratott, mert hasonlított a cumisüvegre. Kb. két hétig ment neki a szopizás, úgy örültem h nem kell fejnem. Cserébe rengeteget üvöltött a gyerek szopi után. Azt hittük, elindult a hasfájás korszaka. Elkezdtem neki vásárolni a méregdrága hasfájásra kitalált szereket, de egyre rosszabb lett a helyzet. Aztán egyik nap rájöttünk, h ennek a gyereknek nem a hasa fáj, hanem éhes :( Így újból elkezdtem fejni és cumisüvegbõl itatni. Azóta érdekes módon elmúlt a gyerek hasfájása. Na jó, nem mondom h nem fáj neki, mert néha tekergeti magát, de az biztos h annak idején nem emiatt sírt.
Közben rábukkantam a Medela Calma etetõfejre, meg is vettem neki, de már késõ volt. 1-2 percig eszik belõle, aztán addig ordít, amíg nem öntöm neki át a tejet a megszokott üvegekbe.
A szopizást még mindig erõltetem még éjjel is, hulla fáradtan. Van h 1 óra alatt csak 30-at szív ki :( Így mindig jön a cumisüveg utána. Így viszont ugyanott vagyok mint a legelején. Még éjjel is fejek, nehogy elapadjon a tejem. Nem tudom meddig bírom még,mert sokszor enni sincs idõm.
Elsõ baba :)
Nagyon szépen fejlõdik, de ez csak annak köszönhetõ hogy fejtem neki a tejet, mert õ kis súllyal született és össze sem lehet hasonlítani egy 3 kiló feletti babával. Ennek viszont ez volt az ára.. Nem tudom, hogy mit lehet még tenni. A csupasz cicim látványától is ordít, bimbóvédõ nélkül reménytelen.
A nyelve nincs letapadva és babatornán is voltunk, ahol megvizsgálták az arc izomzatát. Elvileg semmilyen akadálya nincs a normál szoptatásnak.

Köszi a segítséget elõre is.
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!

Közvetve, de Andi segítségével találtam ide. Köszi. :)

Pofianyu, én a babám súlygyarapodása miatt aggódom.
Nem tudom elég-e a tejem, és hogy az a mennyiség, amit megeszik, elegendõ-e neki.
2.530-al született 36. héten. 2.330-al jöttünk haza, most olyan 3.300 körül van. Van mérlegünk, mérem is rendszeresen, bár nem ad teljesen valós képet, mert ficánkol rajta a baba.
Átlag 60-80 ml-ket eszik úgy 6-8 alkalommal, de olyan nap is van, hogy alig 300 megy le egész nap. Az is elõfordul, hogy csak 30-at eszik egy alkalommal.
Naponta többször sírdogál a pocija miatt és van hogy tekereg kaja alatt is, meg utána is.
A bal cicibõl kb. 10-15 perc alatt kiszív akár 100-at is, de a jobbal megszenved. Azt van, hogy fél órán keresztül dolgozza, de csak 40-et szív le.
Félek, hogy elapad a tejem, szeretném minél tovább szoptatni. Etetés után szinte mindig fejek, de van, hogy alig jön 10, pedig nem is sokat evett. Szedem a motherlove tejserkentõjét, újra iszom a laktoherbet, és maláta italt is iszok, hátha...

Kérlek mond el a véleményedet, adj tanácsot, mit kéne máshogy csinálnom? Mit tegyek, hogy több tejem legyen? Mi a véleményed Fanni súlygyarapodásáról?

Válaszodat elõre is köszönöm! :)
Üdv:Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Szia Andi,

ne haragudj, csak most lattam, hogy irtal! koszonom, hogy leirtad a tortenetetetek, es azt kell, hogy mondjam, hogy minden elismeresem a tied, hogy ennyi mindent megtettek eddig is h kapjon anyatejet a kisbabad! :-)
Sajnos abban igazad van, hogy cumizavaros lett, es emiatt nem akar szopizni. megszokta a cumisuveget es azzal sokkal konnyebb neki. A cumizavart meg lehet szuntetni, csak nem egyszeru es nem tudom megmondani, hogy mennyi ido mulva lesz jo a helyzet, es garantali sem lehet a vegeredmenyt.
Gondoltal mar ra h poharbol probald odaadni neki a potlast? azzal lehetne csokkenteni a cumizavart es ezek mellett lehetne probalkozni szepen, finoman a mellretetellel. Lehet azt is, hgy mellreteszed bimbovedovel es aztan mikor szopizik probalod kihuzni a szajabol.
szerinted ezekhez mit szolna?
drukokkolok es varom, higy irj!
Pofianyu

Szia Pofianyu!

De jó, hogy írtál! Nagyon jók a kérdéseid :)

Most 2 hónapos a baba, 2650-el született a 37. héten. Szülés után egybõl mellre rakták, de már ott sem ment a szopizás.
2550-el hoztuk haza. Most 4200 g.
Igény szerint szoptatok, éjjel van hogy 3x kel fel.
Kap cumisüveget, mivel nem volt más választásom. A Jánosban szültem( imádom egyébként a kórházat), ahova eleve vinni kell a cumisüvegeket. Elsõ éjjel cukros vizet, 2. naptól tápszert adnak a babáknak. Mivel nem tudott szopizni és nem is indult be azonnal a tejem, én is adtam neki a csecsemõsök által készített lötyikbõl. Ráadásul a besárgulás veszélye is fennállt, én meg nem akartam 3 napnál többet bent tölteni, így etettem ahogy tudtam. A mellre rakás sem maradt el, állandóan rajtam lógott, de nem tudott enni belõlem:(
Olcsó cumisüvegeket vittem be, mert féltem h éjjel eltûnnek a márkásabbak. Bárcsak tudtam volna, h létezik Medela Calma, mert akkor azt vittem volna be, így utólag már az sem érdekelne hogy ellopják.
Kis súllyal jöttünk haza a 3. napon, féltem hogy baja lesz a gyereknek ha nem eszik. Mivel továbbra sem ment a szopi, elkezdtem ezerrel fejni neki. Üvegbõl nagyon jól ment neki. Itthon már a Tomee Tipeet és az anyai mellet utánzó Avent naturals-et használtuk, de ezek semmit sem érnek, ugyanolyan cumisüvegek.
Minden egyes etetéskor elõbb mellre raktam, általában 1,5-2 órát próbálkozott, de nagyon keveset szívott csak ki, így mindig jött a cumisüveg utána. Iszonyat fárasztó dolog: 1-2 óra cicizés, fél óra büfizés, fél óra altatás majd fejés. Sokszor összeértek így az etetések. Hiába sírtam együtt a gyerekkel, sehogy sem ment neki a szopi. Már teljesen magam alatt voltam, mert mindenki csak nyomta hogy anyatej, anyatej.
Aztán a férjem kitalálta, h elmegy mellbimbóvédõért. Nagy sikert aratott, mert hasonlított a cumisüvegre. Kb. két hétig ment neki a szopizás, úgy örültem h nem kell fejnem. Cserébe rengeteget üvöltött a gyerek szopi után. Azt hittük, elindult a hasfájás korszaka. Elkezdtem neki vásárolni a méregdrága hasfájásra kitalált szereket, de egyre rosszabb lett a helyzet. Aztán egyik nap rájöttünk, h ennek a gyereknek nem a hasa fáj, hanem éhes :( Így újból elkezdtem fejni és cumisüvegbõl itatni. Azóta érdekes módon elmúlt a gyerek hasfájása. Na jó, nem mondom h nem fáj neki, mert néha tekergeti magát, de az biztos h annak idején nem emiatt sírt.
Közben rábukkantam a Medela Calma etetõfejre, meg is vettem neki, de már késõ volt. 1-2 percig eszik belõle, aztán addig ordít, amíg nem öntöm neki át a tejet a megszokott üvegekbe.
A szopizást még mindig erõltetem még éjjel is, hulla fáradtan. Van h 1 óra alatt csak 30-at szív ki :( Így mindig jön a cumisüveg utána. Így viszont ugyanott vagyok mint a legelején. Még éjjel is fejek, nehogy elapadjon a tejem. Nem tudom meddig bírom még,mert sokszor enni sincs idõm.
Elsõ baba :)
Nagyon szépen fejlõdik, de ez csak annak köszönhetõ hogy fejtem neki a tejet, mert õ kis súllyal született és össze sem lehet hasonlítani egy 3 kiló feletti babával. Ennek viszont ez volt az ára.. Nem tudom, hogy mit lehet még tenni. A csupasz cicim látványától is ordít, bimbóvédõ nélkül reménytelen.
A nyelve nincs letapadva és babatornán is voltunk, ahol megvizsgálták az arc izomzatát. Elvileg semmilyen akadálya nincs a normál szoptatásnak.

Köszi a segítséget elõre is.
 


Szia Bogi!

Orulok, hogy idetalaltal!
Ha jol szamolom a kicsid kb 140 grammokat hizott eddig hetente, ez a minimum, ami elvarhato. Nyilvan az is szamit, hogy korababa, sokszor naluk nehezebben is indul a szopi tobb okbol is.
Nagyon jol csinaltad eddig, mert szeoen gyarapszik mindezek ellenere.
Elso amit tegyel: probalj meg nem aggodni! :-)
Masodik, hogy egy par napra legalabb orobald meg elfelejteni a merleget es inkabb a babat figyeld csak. nem erdemes mericskelni, egy het hetes babat az eteteteseknel, mert nem igazan mond az aemmit, hogy mennyit evett grammokban. A tej zsirtartalma is szamit, este pledaul sokkal kevesebb tej van, ilyankor viszont sokkal zsirosabb, nem mindig egyforman ehes a baba es nem mindig igyforma adagokat eszik. A szopi neki nem csak eves es emiatt nem is eszik mindig szerintunk rendes adagokat.
Szoval ha szeretned novelni a tej mennyiseget, akkor tedd mellre a kicsidet nagyon gyakran, es fejj mellette amennyit tudsz. A lefejt tej mennyisege ugyancsak ne ijesszen meg, annak sincs igy jelentosege, a melledben van eleg tej a babadnak, az biztos, csak hidd el! A nok osszesen 5%a nem tudja szoptatni a kisbabajat!
A ket mell alltal termelt tej mennyisege lehet valtozo, de ez nem gond, egy mellbol is lehet szoptatni, azaz ha valakinek valami miatt pl el kell apasztani az egyik mellet, a masik is ki tudja szolgalni a kisbaba igenyeit!
Meg annyit meg tudsz nekem mondani, hogy hany kakis es pisis pelusa van egy nap Fanninak?

Varom a valaszod, PofianySziasztok!

Közvetve, de Andi segítségével találtam ide. Köszi. :)

Pofianyu, én a babám súlygyarapodása miatt aggódom.
Nem tudom elég-e a tejem, és hogy az a mennyiség, amit megeszik, elegendõ-e neki.
2.530-al született 36. héten. 2.330-al jöttünk haza, most olyan 3.300 körül van. Van mérlegünk, mérem is rendszeresen, bár nem ad teljesen valós képet, mert ficánkol rajta a baba.
Átlag 60-80 ml-ket eszik úgy 6-8 alkalommal, de olyan nap is van, hogy alig 300 megy le egész nap. Az is elõfordul, hogy csak 30-at eszik egy alkalommal.
Naponta többször sírdogál a pocija miatt és van hogy tekereg kaja alatt is, meg utána is.
A bal cicibõl kb. 10-15 perc alatt kiszív akár 100-at is, de a jobbal megszenved. Azt van, hogy fél órán keresztül dolgozza, de csak 40-et szív le.
Félek, hogy elapad a tejem, szeretném minél tovább szoptatni. Etetés után szinte mindig fejek, de van, hogy alig jön 10, pedig nem is sokat evett. Szedem a motherlove tejserkentõjét, újra iszom a laktoherbet, és maláta italt is iszok, hátha...

Kérlek mond el a véleményedet, adj tanácsot, mit kéne máshogy csinálnom? Mit tegyek, hogy több tejem legyen? Mi a véleményed Fanni súlygyarapodásáról?

Válaszodat elõre is köszönöm! :)
Üdv:Bogi
<A></A>
 


Szia Pofianyu!

Köszönöm a válaszod.
Általában este mindig kimarad legalább egy etetés, éjszaka van hogy kettõ is. Majd odafigyelek, hogy este egyen, ha akkor zsírosabb a tejcsi. :)

Pisi mindig van a pelusban. Igazából rengeteget pisil. Tegnap reggelre kaka nélkül is kint volt az éjszaka elfogyasztott mennyiség. 180 milit evett, pont annyi volt a pisis pelus súlya.
A kakával már gondban vagyunk. A múlt héten volt két kakamentes nap, aztán kövi nap volt 2x, aztán egy nap szünet, és tegnap megint volt 1x. Sokat pukizik, de általában csak szárazon.
Általában este jön a hasfájás, viszont tekeregni napközben is szokott. Ez minden nap más. Van, hogy többet, van hogy kevesebbet kínlódik.

Üdv: Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Szia Pofianyu!

Köszi a választ.
Milyen pohárra gondolsz?
Vettem már neki az Ikeába csõrös poharat, de azzal meg az a bajom, h túl gyorsan folyik a tej belõle, gyorsabban mint a cumisüvegbõl. Ez meg azért nem jó, mert túl sok levegõt nyelünk és fáj a pocink utána.
Lehet jobb beletõrödni a helyzetbe :(
Fejek neki, örülök ha néha cicizik és kész. Szerintem el vagyunk már késve...
andi565
Budaörs
 
 
 


Szia Bogi,

hogy erted, hogy este kimarad egy etetes?
ugy latom, hogy nagyon szereted hasznalni a merleget. Nagyon jo tudni, hogy a baba hogy gyarapszik, de altalaban azt szoktuk mondani, hogy eleg egy ennyi idos babat hetente egyszer lemerni ugyanakkor, meztelenul. Ebbol latszik, a gyarapodas merteke, es nem kell igy naponta mericskelni a szopikat. A merleg nagyon jo dolog, de sokszor teljesen feleslegesen stresszeli az embert. Szerintem probald kicsit hanyagolni a merleget!
Hat hetes korig elvarhato, hogy mindennap legyen kb 3 db kakis pelusa a babanak es 5 pisis, de ez sincs kobevesve. Hat hetes kor utan egy tiszta anyatejes babanal akar az is elofordulhat, hogy 10 napig nem kakil, es ez sem baj. A te babad kap valami potlast is?
Szep napot nektek!!:-)
Pofianyu!

Köszönöm a válaszod.
Általában este mindig kimarad legalább egy etetés, éjszaka van hogy kettõ is. Majd odafigyelek, hogy este egyen, ha akkor zsírosabb a tejcsi. :)

Pisi mindig van a pelusban. Igazából rengeteget pisil. Tegnap reggelre kaka nélkül is kint volt az éjszaka elfogyasztott mennyiség. 180 milit evett, pont annyi volt a pisis pelus súlya.
A kakával már gondban vagyunk. A múlt héten volt két kakamentes nap, aztán kövi nap volt 2x, aztán egy nap szünet, és tegnap megint volt 1x. Sokat pukizik, de általában csak szárazon.
Általában este jön a hasfájás, viszont tekeregni napközben is szokott. Ez minden nap más. Van, hogy többet, van hogy kevesebbet kínlódik.

Üdv: Bogi
<A></A>
 


Szia Andi,

nem vagytok elkesve, de azt megertem, higy ugy erzed, higy igy is mar sok nehezsegetek volt....sajnalom, de megertem es tenyleg nagyon ugyes vagy, hogy eddig is ilyen szepen helytalltal! :-)
Miert szuletett meg a kicsid a 37. heten? a terhesseged zavartalan volt? ha megfigyeled a melledet, akkor a bimbo kifele fordul? amikor mellreteszed, akkor szepen bekapja a szajaba a bimbot es a mellbimboudvar egy reszet is? ugyesen tud szivni? vagy nem is hajlando....
A cumizavar eleg nehez elyzet, sok turelem kell hozza. En az un sved itatopoharra gondoltam. nem tudom ismered e? Direkt cumizavaros babaknak valo, vagy akkor hasznaljuk, ha el akarjuk kerulni a cumizavart, a valamilyen okbol nem tud szopizni a kicsi es potlast kap. A neten beirod h sved itatopohat kidob tobb linket hogy hogy nez ki es hogy hol lehet kapni.
Az itatas techinkaja az hogy feligulve van a baba es lassan kell onteni a szajaba, inkabb hagyni, hogy kiszivogassa a tejet a poharbol. Ugy van kikepezve, hogy e leheto legkevesebb omoljon ki a poharbol...
Ha gondolod nezz utana! Hatha kedvet kapsz hozza! Par nap alatt elvileg leszokik igy a cumirol es kozben folyamatosan lehet szoktatni a cicire vissza.
Ha barmi meg felmerul irj mindenkepp!!!
Pofianyu
 


Szia Pofianyu!

Fanni egy nap 6-8 alkalommal eszik. Ha késõn alszik el egy etetés után, akkor késõbb kel fel. Ha ezt egy nap kétszer eljátsza, akkor máris kimarad egy etetés. Kevesebb alkalommal tudom mellre tenni, mint ahogy szeretném.
Az a baj vele, hogy ha még nem elég éhes, akkor vagy nem eszik rendesen, vagy visszabukja az egészet. Így inkább megvárom, amíg felébred és jelzi, hogy éhes. Nem ébresztem soha.

Pótlást egyáltalán nem kap. Etetések között kamillateát iszik, max. 50 ml egész napra elosztva.

Üdv: Bogi
<A></A>
ether
Cegléd
 
 


Szia Pofianyu!

Bocsi, h csak most válaszolok, de tegnap egész nap kórházban voltunk, mivel sajnos sérvünk van :(
Még nem hallottam a svéd itatópohárról. Megnéztem a neten, lehet berúházok egyre, habár nem biztos, h van még energiám kísérletezni, főleg a tegnapi hírek után. Nem hagyhatom a gyereket erőlködni meg sírni sem, mivel így jön elő a sérve. Műteni csak 3 hónap múlva fogják, tehát maradok szerintem a fejésnél.
A cicizés csak bimbóvédővel megy, azt be tudja kapni. Nincs befelé forduló mellbimbóm, de mégsem türemkedik úgy ki, mint a bimbóvédő feje. Fogadott szülésznőm volt, aki megmutatta a szopizást és a védőnő is segített itthon, ő mégsem akart szopizni sajnos. Szóval, elvileg nincs gond a technikával.
Múlt héten születt meg a szomszédban egy kisfiú, aki úgyszintén nem hajlandó szopizni. Nem értem ezeket a mai fiatalokat :)

A 37. hétre született meg 10/10-es Apgárral. Az egyik heréje nincs leszállva, emiatt lett sérv is.
Nem volt gond a szülésnél, természetes úton, Eda nélkül jött világra.
A terhességem eleje és közepe volt kicsit necces, mivel barnáztam. Az elején progeszteront kaptam, a közepén kiderült h van egy méhszájpolipom, ami a barnázást okozza. Ez el is tűnt a szülés után.

Köszönöm a bíztatást és a segítséget neked! Írni fogok a fejleményekről.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron