Szanita Első szüléskor kérdeztük Gasztonyit, hogy szerinte fogadjunk-e szülésznőt meg ilyenek, mondta, hogy ez nem az ő dolga. Mi akkor abban maradtunk, hogy az ügyeletes is tuti lelkiismeretes lesz, meg legalább biztos nem egy 12 órás műszak után esik be az én szülésemre. Erre rábólintott ő is. Szóval nem volt fogadott, viszont tök véletlen ugyanaz volt mindkétszer ügyeletben (Böszörményi Bea). Teljesen jól dolgoztak együtt, elég összeszokottak voltak. De a Gasztonyi nem viszi túlzásba a szülés közbeni jelenlétet, ha problémamentes vagy (mondjuk nekem nem is hiányzott). Azért a másodikat majdnem lekéste, mert olyan lassan haladtak a dolgok, hogy elment a rendelésére, aztán 5-6 órával később hirtelen begyorsultak és alig ért vissza a városon át
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
. Bejött, 10 perc múlva már rajtam volt Mesó
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
. De aztán volt dolga bőven, és igazából akkor is volt rá szükségem, úgyhogy utólag „ledolgozott” egy szülésnyi időt
Sárgarózsa Én nem éltem meg tragikusnak a repedést. Főleg, mivel első gyereknél nem a gát repedt, hanem a hüvely, arra meg csinálhatsz bármit. Én macerásabbnak éreztem volna bármi elő-izgulós-felkészülést. Nekem azt mondták többen is (szülésznők is), hogy a szövetek tágulása sokkal inkább egyéni adottság, mint felkészülés eredménye. A kismamák igénylik az érzést, hogy mindent megtettek, amit lehet, erre meg egy egész iparág épül (krémek, olajok stb.). Nekem mindkét lány amint kitágult a méhszáj rögtön jött is ki, így nem volt ideje tágulni a szöveteknek (Szaffi a második, Mesó az első tolásra megvolt). Mesónál végig repedt minden, ami csak tud, szóltak is, nehogy még egyet nyomjak, így is elég gyors a kitolás (bezzeg az előtte levő 12 óra nem volt az
![Evil or Very Mad :evil:](./images/smilies/icon_evil.gif)
). Mindezzel együtt teljesen jól gyógyultam és egyáltalán nem éltem meg tragikusan (oké, másodszor altatva varrtak
![Cool 8)](./images/smilies/icon_cool.gif)
). Az intim tornát bizti a szülés-gát összefüggés miatt mondta a doki? Nem vizelettartási gondokat akar megelőzni? (Szaffinál pár napig vesződtem ezzel, Mesónál egyáltalán nem
![Rolling Eyes :roll:](./images/smilies/icon_rolleyes.gif)
).
Első gyereknél a kórházban összefutott apa a dokival, akkor fizetet, második gyereknél a hathetes (ami 8 hetes lett) kontrollon adtam a borítékot. Általában egy terhesgondozási vizsgálat 10xesét adják (ez pesti tarifa, Borsodban olcsóbb
![Wink :wink:](./images/smilies/icon_wink.gif)
). Szülésznőnek, ahogy a szobatársaim mondták 30 körül szoktak adni. Gondolom, ez függ attól is, mennyire voltál problémás (én a műtét miatt most adtam).
Szülésfelkészítőt nem muszáj egy turnusban csinálni, nekünk is úgy jött ki, hogy az egyik turnus végén és a következő elején voltunk (összesen 3x). Mi is kicsit későn kezdtünk bele, aztán jött a téli szünet stb. Második gyereknél persze erre már se idő, se igény nincs, de elsőre tényleg nagyon jó volt, apának kellettek az infók, nekem meg a megnyugtatás
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
.
Arra a teremre tényleg ráfér egy felújítás!
Alapítványi szobát programozott császárosoknak bizonyos dokik bizonyos összegért előre lefoglalják
![Rolling Eyes :roll:](./images/smilies/icon_rolleyes.gif)
. De ugye az Istvánban programozott császár csak nagyon indokolt esetben történik.