Sziasztok.
Mindig olvaslak Benneteket és nagyon nagyon szurkolok.
Kell esetleg valakinek januárban progi szuri?? van a Barátnőmnek 20 db februárban jár le.
Mielött félreértenétek INGYEN !!! csak el kell jönni érte. Megnézem Nekem mik maradtak és megint megírom múltkor nem kellett senkinek.
Mi jól vagyunk Panna nő mint a gomba, csatolok képet.
Lányok !!! egyet nem elfelejteni.... csak annak nem sikerül a baba aki feladja... és Ti nem adjátok fel
Mi 5 évet vártunk Pannára... régiek emlékeznek ránk.
Nekem IR+PCO férjemnek sajnos rossz sperma kép. (utólag bevallom h egy doki zt mondta keressünk sperma donort.
ha bárkinek kérdése van bátran, priviben elküldöm a számom és dumálunk mert ritkán jutok ide.
Lányok irtam egy cikket...... belinkelem
Boldog karácsonyt
A történetünket talán azzal kezdeném, hogy az álmainkat, vágyainkat soha ne adjuk fel.
6 éve mikor elkezdődött közös életünk, azonnal tudtuk, hogy babát, vagyis inkább babákat szeretnénk. ( röviden megjegyezném, hogy mindkettőnknek volt egy előző felvonás (házasság) amiben nem sikerült a gyermekvállalás. Így tudtuk, sokáig nem fogunk próbálkozni otthoni körülmények között, ha nem sikerül, orvoshoz fordulunk. Teltek a hetek, hónapok, és minden teszt negatív lett. 2008 februárjában elmentünk a János kórház meddőségi centrumába.
Ott Dr. Koncz János Tanár Úrral átbeszélve arra jutottunk, kellenek vizsgálatok, és ezek tükrében tudunk tovább lépni.
Már az elején tudtuk, hogy „otthon vagyunk” a recepciónál Irénke mindig a segítségünkre volt. Ami azért fontos, mert ez egy nagyon kiszolgáltatott helyzet, mind a férfi mind a nő számára, minden intimitást le kell vetkőzni ami, valljuk be nagyon nehéz.
Az eredmények lehettek volna jobbak is. Férjemnél és nálam is volt probléma, ami azt eredményezte, hogy lombik programban kell részt vennünk.
Tanár Úrral karöltve, Dr Kanyó Katalin biológus elmondták a menetét. Milyen protokoll lesz, mikor mit kell csinálni, hogyan adjam be magamnak az injekciókat, kétnaponta vérvétel.
Tudtuk nem lesz könnyű menet, csak a cél lebegett a szemem előtt……. Gyermeket szeretnénk, és ezért bármire képesek vagyunk.
Eltelt 3 év ez alatt 4 programon vettünk részt, sajnos sikertelenül, nem tapadtak meg a Kincseink. Mert Ők már a mi Kincseink, hisz Kanyó doktornő a beültetés előtt mikroszkóp alatt megmutatta Nekünk az embriókat, akik már ficeregtek, és mi ragaszkodunk Hozzájuk. Ilyenkor együtt sírtunk, de rövid szomorkodás után könnyeinket letörölve haladtunk tovább és nem adtuk fel. Mindig is tudtuk, hogy lesz gyermekünk, mert akartuk,és rettentő sokat gondoltunk Rá. Ami alatt azt értem, hogy ha megláttunk egy szép baldachint, ruhát vagy babakocsit megbeszéltünk, hogy Pannának vagy Barnabásnak is ilyet veszünk majd. Igen már a nevükön hívtuk Őket …… mert tudtuk és szerettük volna hogy legyenek. Édesanyának Édesapának szólítottuk egymást, és szólítjuk a mai napig. Ezt azért tartom fontosnak mert a hit a legerősebb és feladni soha, de soha nem szabad.
A 4 év alatt rettentő sok vizsgálatot csináltunk, ittunk teákat, szedtünk vitaminokat.
Senki „külső” segítséget nem vettünk igénybe gondolok itt kineziológusra vagy pszichológusra, mert én úgy gondolom ezt NEM és még egyszer hangsúlyozom, NEM lehet könyvből megtanulni, aki ezt nem éli át fogalma sincs erről. Regisztráltunk egy fórumra ahol többen küzdöttek hasonlóan Hozzánk. Tőlük sok segítséget kaptunk lelkileg, hiszen egy nyelvet beszéltünk. Leginkább egymásból töltekeztünk, sok időt töltöttünk együtt, kártyáztunk, sétáltunk, és ha még belefért anyagilag (itt megjegezném, hogy igaz támogatja az TB meg az OEP a gyógyszereket, de még így is százezres nagyságrendről beszélünk) elutaztunk egy rövid hétvégére Sokat beszélgettünk, mindent kibeszéltünk ez nagyon fontos a nehéz időkben. A mi kapcsolatunkon ez a sok év csak erősített.
Elérkezett 2011. február, az 5. lombik program. Erre is ugyanúgy készültünk, ahogy eddig, injekciók, méhpempő, Gyuri bácsi teája, fürj tojás
A petesejt leszívásnál sajnos náthás voltam, és ami beavatkozást altatásban szoktak végezni, nálam altatás nélkül csinálták. Gondolataim, csak a baba, és a férjem körül forogtak.
Megtörtént a beültetés és elkezdődött a várakozás, ami ilyenkor a legrosszabb. Élj úgy ahogy eddig… de mégsem tudsz mert csak ezen jár az eszed. A legnehezebb a környezet, persze Ők jót akarnak, de a felesleges fontoskodás részükről.. hogy - ne görcsöljetek, - majdcsak sikerül egyszer, - feküdjél, ezt edd, azt edd.. ez a legnehezebb a várakozás mellett.
Még egyszer mondom, tudom, hogy Ők jót akarnak, és ha ezt olvassák, nehogy megharagudjanak de ezzel nem segítenek csak azt érik el … egy példa…. Karácsonykor a nagycsaládi összejövetelen valaki azt mondta hangosan, de jó lenne ha Andikának és Krisztiánnak jövőre babája lenne. Én erre felkapva a vizet azt mondtam… mi most nem szeretnénk babát, mert külföldre utazunk és védőoltások kellenek. Dehogy utaztunk, csak valami olyan dolgot szerettem volna mondani, vagyis inkább védekezni, hogy ne foglalkozzanak Velünk. Bele se gondolnak néha az emberek, hogy mekkora fájdalmat okoznak a másiknak. Ebbe a helyzetbe senki nem tudja beleélni magát, aki ezt nem élte át az Hála Istennek nem tudja miről beszélünk.
Több Barátunk van, aki babára vágyik… mi soha nem kérdezzük meg mi Újság? Fénysebességgel fognak érkezni, ha lesz újság.
Eltelt a közel két hét, hétfőre voltunk visszahívva vérvételre, ahogy eddig mindig. Csináltam szombaton egy tesztet, ami negatív lett, vasárnap még egyet sajnos negatív az is. Semmit nem éreztem, csak azt amit eddig úgy fáj a pocakom ahogy a havi vérzés előtt szokott. Úgy döntöttem nem megyek vissza hétfőn, nem szeretnék lehorgasztott fejjel ülni, és várni a mondatot Doktor Úrtól … Andikán sajnos nincsenek jó híreim, reméljük legközelebb sikerül.
Én önhatalmúan kedden reggel megjelentem a vérvételre. Szólítottak, bementem és a leülés helyett én az állást választottam az eredményhirdetésre. – Gratulálok mondta a Doktor Úr. Annyira meglepődtem, hogy zavaromban megkérdeztem –Mihez ?? Hát ehhez a gyönyörű terhességhez. (Milyen érdekes közel két éve volt,de még mindig könny szökik a szemembe, ha erre gondolok) kirohantam és hívtam Krisztiánt, aki csak azt tudta hajtogatni a hír hallatán, hogy – Viccelsz ?? Viccelsz Édesanya??? Ez volt életem legjobb „vicce „ a hír hogy egy életet hordok s szívem alatt, megtörtént velünk is a csoda,szülők leszünk.
„Ekkor felnéztem az égre, sóhajtottam egy nagyot és megköszöntem Édesapámnak hogy levette rólam ezt a terhet, amit a beültetés előtt rábíztam. 2009-ben itt hagyott Bennünket, és a mennyországból figyel Ránk. Leültem a fotója elé, lehunytam a szeme és szó szerint elképzeltem, ahogy a teher átkerül rá az a nagy lelki teher, ami rajtam volt.”
A siker kulcsa talán ez, talán hogy soha nem adtuk fel de mindenképp nélkülözhetetlen az orvosi stáb, aki mindig ott volt hétköznap hétvégén és tudtuk jó kezekben vagyunk, bízhatunk Bennük, és a családunk Barátaink akik próbálták Bennünk tartani a lelket.
Soha életünkben nem felejtjük el honnan jöttünk, miken mentünk át mennyit küzdöttünk, de mindvégig hittünk benne hogy sikerülni fog. A mi vágyunk egy kistestvér, és ha kell megint elindulunk ezen a rögös úton. Mindenkinek csak azt tudjuk mondani ne adja fel. Képzelje el álmait, ami egyszer csak valóra válik