Évi elolvastam a blogod, nem volt egy egyszerü menet, mindent rizikóan csináltak, mifelénk ilyesmit nem engedhetnek meg maguknak a kórházi dolgozók. Még szerencse, hogy egyikötökben sem esett - nagy - kár! Nagyon formás nagylegényed lett, büszke lehetsz magadra is és a fiadra is! Szívböl gratulálok, legyetek nagyon boldogok!
Hogy miért szálltak ránk a tanárok? Talán mert érzik, észreveszik, hogy teljesen úszok, semmire és senkire semmi idöm és energiám. Mindenkinek megvannak az elvárásai, nekem is magammal szemben és még azoknak se tudok még egy hangyányit se eleget tenni. Pl. 2 hete nem haladok a csempézéssel, mert egy hét kórház és újraberázódás még egy hét, aztán mindig közbejön valami és így tovább. Végre letudtam az összes szülöit, darabonként átlagosan (!) 2-3 órásak.
Annyira bosszant, hogy mindenki a környezetünkben csak piszkál minket, de senkinek se jut eszébe valami segítö szándékot is mutatni. Egyszerü kritizálni, nyakunkra járni, szónokolni, de valós segítséget adni azt nem tud és nem is akar senki.
Ma is pl. átjött a lányom osztálytársa, akik 3 házzal laknak odébb. Ott 3 gyerek van, ö a legidösebb, két növér vette együtt a nagy 3 családos házat 1100 nm gyönyörü védett kerttel. Most újították fel, nagyon sok pénzük van. Az anyja egesz jó fej, legalábbis beszél velem és az már annak minösül. Szóval átjött a kislány spontán. Elötte porszívóztam fel a konyhát és az elöszobát, enyémek bejönnek, leveszik a cipöt, ö nem. Kimentek megint, bejöttek megint, ugyanez a felállás, közben felporszívóztam még egyszer és aztán harmadszor is. A kislány egyszer se köszönt, se amikor jött, még én köszöntem rá, mert átment rajtam, de nem köszönt vissza, se amikor elment és az enyémek hazakísérték. Természetesen kiszolgálta magát a konyhában, amivel nincs is baj, csak úgy az egésztöl dagad be az agyam. Miért nem veszi le a cipöjét? Mert látja, hogy a földszint atombomba állapotban van és leszarja? Náluk is az ajtóban szokás levenni a cipöt, nálunk is, még ha nincs is padlónk...
Szóval olyan elkeserítö az egész helyzetünk. Annyi a meló, hogy bele lehet dögleni, de én nem bírok mindent megcsinálni, pénzünk meg nincsen, az elözö munkások szépen átvertek minket és rengeteg pénzt kivettek a zsebünkböl. A párom is teszi, amit tud, de akkor is, ha nem lenne ez a renoválás is, már túlterheltek lennénk, de így!? Próbálok mindenkinek a kedvére tenni, foglalkozni a gyerekekkel is, több egyszerüen nem megy. Elegem van, hogy az oviban pl. meg kell hallgatnom, hogy Dönci milyen elviselhetetlenül izgága, járassam ergoterápiára. Nem járatom, nekem nem izgága, csak olyan hemzsegös. Döncinek a mozgás kell és hogy szeressék, akkor kenyérre lehet kenni. Érzi, hogy nem szereti a fönéni, ha ott van, bepisil, ha nem, nem. Érdekes. Regö tanárnöje ránk szállt, mert Regö túl gyorsan halad a munkakönyvben, elöre dolgozik és ez öt zavarja. A másik meg, hogy mindig hiányos a tornafelszerelése és nem tornázhat, de könyörgöm mindig én pakolom be neki, nem értem mi lesz vele.
Iminél, hogy nem jó matekból, mert közepes lett csak a dogája, miért nem gyakorolok vele, de húzzam a helyesírást és az angolt is. Nagyon vicces. Nálunk úgy van kitalálva a rendszer, hogy minden nap a házik mellett alapból kell pluszban valamit gyakorolni, mert a rendszeresség nagyon fontos. Belátom, jó is lenne, de 5-en akarnak tölem valamit, egy pár füllel nem telik mindenre. Enivel mi van, nem tudom, ö most önjáró, nem kell nyüstöni, de lehet ennek is böjtje lesz. Nála elkezdödött a kamaszodás egyértelmüen és ez nagyon kikészít mindannyiunkat. Hangulatingadozások, dührohamok és társai...
Aztán megtalált minket 4 egér, hármat elfogtunk a módszeremmel élve, a 4,-et kinyírta az egérfogó, melyet kétségbeesésemben vettem. Nagy teher volt ez is, mert 1. hol jöttek be 2. hányan vannak 3. a károk... Mindenünket be kellett egérbiztos csomagolásba rakni, ami nem egyszerü egy nem kész házban, ami tele építöanyaggal és a saját motyóinkkal...
Közben tönkrement majdnem minden nagy technikai eszközünk, le kellett a hütöt, a mosogatógépet cserélni, mivel nincs módom teregetni, szárítógépet venni, de mindenböl a legolcsóbbat. Ennek következtében a leégés fokozódott, a párom közölte, hogy nyomjam le a havi élelmiszerköltségünket a felére, de legalább egy harmaddal...
Szóval zajlik az élet, jó lenne valami nagyon pozitív szikra végre!