Sziasztok!
Leírom a történetem, hátha segít valakinek abban, hogy másképp lássa a vele történt szörnyűséget.
2015. februárjában kiderült, hogy babát várok(első baba), aminek felhőtlenül örültünk. Tervezett gyermek volt. A szívem mélyén éreztem a tesztelés előtt, hogy "valaki" beköltözött az életünkbe. Minden rendben zajlott, rosszulléteim nem voltak, csak pár tünet. Úgy érzem jól viseltem az 1. trimesztert és nagyon-nagyon boldog voltam.
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Március végén voltam uh-on, amikor kiderült, hogy 8 hetes terhes vagyok.
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Amikor megláttam a pici testét a monitoron úgy éreztem, hogy új értelmet kapott az életem. Április 14-én mentem egy újabb uh-ra. Nagyon vártam, hogy láthassam mennyit fejlődött a kis teste. Akkor lehettem kb. 10 hét 4 napos. De nem így történt, úgyanis 9 hetesen megállt a fejlődésben és eltávozott a pici lelke.
![Sad :-(](./images/smilies/icon_sad.gif)
Semmi tünet nem volt, egy vérzés, egy hasgörcs semmi. Egy ödémás folyadék vette körül és megtartotta a testét úgy ahogy eredetileg volt. Ez két dolog miatt lehetett: vagy azért alakult ki ez a folyadék, mert másfél hete megállt fejlődésben, vagy genetikai rendellenesség, ezt még vizsgálják. Hirtelen sokkot kaptam és nagyon sírtam, mert nem voltam erre felkészülve. Miért is lettem volna? Hisz tüneteim sem voltak, de ettől függetlenül nem is lehet egy ilyen szörnyűségre felkészülni. Miután kiderült rá 2 napra missed ab műtétre kellett mennem. Nagyon féltem ettől a műtéttől, talán életemben soha nem féltem semmitől ennyire. Alapjába véve pozitív ember vagyok, de ezzel az érzéssel nem tudtam mit kezdeni. Talán a lelkem mélyén nem akartam még őt elengedni, azt a gyönyörű érzést, hogy áldott állapotban vagyok. Aztán erőt vettem magamon és elég jól viseltem a műtétet és az azt megelőző tágítást is. Azt hozzá kell tennem, hogy minden kórházi dolgozó nagyon kedves és pozitív volt. A műtét után megfogalmazódott bennem pár dolog. Lényegében ezt akartam megosztani Veletek.
"Egyre jobban vagyok testileg és lelkileg is. Még picit vérzek, meg néha az alhasam görcsölget, de kibírom. Elméletileg pár hétig a méhszájamnak idő kell, mire összehúzódik teljesen. Vigyázom kell, nehogy vmi bacit összeszedjek. Mindent megteszek azért, hogy minél előbb regenerálódjak és belevághassunk az új babaprojektbe.
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
A múlton már nem rágódom, mert úgy érzem semmi értelme. Ami elmúlt, az elmúlt. Természetesen nem felejtettem el a Babónkat, szerintem nem is fogom, de Ő sem szeretné, hogy szomorkodjunk. A lelkemben meggyászolom Őt, de nyugalmat érzek a szívemben a történtek miatt. Szerettük/Szeretjük Őt nagyon, de az önzetlen szeretet lényege, hogy ha menni akar akkor elengedjük Őt. Ez a helyes út, ezt kell tennünk, nincs más választásunk. Vagy szomorkodhatunk és akkor az esélyét is elveszíthetjük annak, hogy minél hamarabb jöhessen a másik kis élet. A testi és lelki regenerálódás is egyaránt szükséges ahhoz, hogy újra áldott állapotban lehessek. Az elmúlt dolgokat el kell engednünk ahhoz, hogy jöhessenek az újak
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Nem gondolkodom azon, hogy miért velem történt ez, mert úgysem tudom rá a választ. A Jóistenre sem haragszom, nem vádolom Őt, hogy miért alakult így. Ha kiderül, hogy beteg volt, akkor szerencsésnek mondhatom magam, hogy így alakult, és a Jóisten megkímélt attól, hogy nekünk kelljen döntenünk a sorsa felől. Az sokkal nehezebb lett volna, tudom, mert ismerem magamat. Hogy úgy mondjam a természet elvégezte a dolgát. Az állatvilágban is, ha egy állat életképtelen az vagy nem születik meg, vagy megszületik és eltávozik. Szerintem a babónk sem akart egy beteg testben élni, és én nem akarom Őt rákényszeríteni erre. Ez most lehet, hogy furán hangzik, hogy így beszélek, de érzem a szívemben, hogy ez másképp nem is történhetett volna. Talán valahol a lelkem mélyén mégiscsak megkaptam a választ arra, hogy ne szomorkodjak, mert ennek így kellett lennie.
Nem mi döntjük el, hogy ki szülessen meg és ki nem. Ebbe nincs beleszólásunk, így ha megtörténik velünk, akkor el kell fogadnunk, vagy bele is őrülhetünk. Na ezt viszont mi döntjük el. Én inkább az első utat választom, és Párom is. Sokat segít az is, hogy Ő is így fogja fel.
Azért várom, hogy ismét áldott állapotban legyek, mert ez az érzés nagyon hiányzik.....de tudom, hogy hamarosan ismét beköszönt a gólya.
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Úgy látszik, hogy valamiért nekem több időt kell erre várnom, de állok elébe. Ha ez a sorsom, akkor úgysem futhatok el előle nem igaz?
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Nem az a lényeg, hogy hányszor esünk el, hanem, hogy hányszor kelünk fel.
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Az újrakezdésre kedves "sorstársaim!
![Smile :-)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Mindenkinek kívánom, hogy csak előre nézzem és boldogan, újult erővel, félelmektől mentesen vágjon bele egy újabb élet felépítésébe!