Sziasztok!
Ann drága, a nyugalmat ne várd... Valamin mindig aggódni fogsz, és ez így van rendben
A boldog kismamaság pedig jönni fog magától, de csak utólag veszed észre, hogy Jaaa, az volt az!
Ha nem bánjátok tartok egy kis beszámolót a szülésről... A gyengébb idegzetűek most ne olvassák tovább...
Szóval 19-én, vasárnap este mentünk be a kórházba, mert olyan furán szúrt a pocakom. Mivel kedden már amúgy is be kellett volna feküdnöm, így vittük a cuccokat is. Kiderült, hogy 1 újjnyira nyitva a méhszáj, erre számítottam is mondjuk a költözés után... Szóval befektettek, és magnézium infúziót kaptam. Hétfőn a 3. infúziót este 5 körül kötötték be, és akkor felhívtam Apát, hogy ha tud jöjjön be, mert olyan furán fáj a hasam, mintha meg akarna jönni. Még mondtam is neki, hogy nem fogunk mi szülni, csak legyen velem picit és ölelgessen meg. Be is jött, közben szóltam a nővéreknek is, hogy valami nem olyan tuti... Hozták a ctg-t, közben jött Apa, leült, ölelgetett, nekem görcsölgetett a hasam, majd jött a doki és közölte a nővérrel, hogy kössék ki az infúziót, mivel 5 perces fájásaim voltak...
akkor átmentünk a szülészetre, megvizsgált a doki és éreztem, ahogyan valami melegség folyik ki belőle. Gondoltam a magzatvíz, de mikor a doki felemelte a kezét, csupa vér volt minden. Akkor már nem is mentünk sehová, hívták be az orvosomat, mert korai lepényleválásom volt Máténál és folyt be a vér a kicsi manóhoz.
SOS császár lett a vége, amit először spinális érzéstelenítéssel kezdtek, de valami nem működött ott sem, és az első vágást még úgy csinálták, hogy mindent éreztem... Akkor mondta a doki, hogy altassanak, mert nincs szívhang Máténál...
Mire felébredtem, csak annyit éreztem, hogy mindenhonnan infúzió, vér és plazma folyik belém. Apát felhívattam a dokimmal, aki amúgy - el sem hiszem még most sem - az ágy mellett ült és aggódóan nézett. Mondta Apa, hogy Ő Gyulán van a csecsemőintenzíven a fiúkkal, akik addigra már jól voltak. Máténak segíteni kellett, hogy "beinduljon", de addigra már jól volt. Amint ott végzett, jött hozzám, hajnalban valamikor már velem volt.
Másnap mondta el a doki, hogy rengeteg vért veszítettem és életveszélyben voltunk Mátéval, de gyorsak voltak és Máténak emiatt nem lehet semmi baja a jövőben.
Szóval a fiúk 2 nap alatt kirúgták magukat, már önállóan lélegeznek, azóta már meg lehetett fogdosni is őket, meg össze vissza is lehetett puszilgatni
Én is jól vagyok, a vérhiány még jelen van, de rendbe jövünk. Most amennyire lehet kihasználom, hogy még nincsenek itthon, sokat pihenek, fejem a tejemet, és délutánonként viszem át nekik, és már azt eszik
Remélem jövő héten már képesek lesznek szopizni, és akkor befekszem hozzájuk a kórházba, hogy szoptathassam őket.
Hát, ennyi volt
Mindennek ellenére, és túl az aggódáson, ez a világ legszebb érzése. Kívánom, hogy mindenki, aki itt erre vágyik, élje át mihamarabb!
Puszi mindenkinek!