Sziasztok!
Annak idején én indítottam ezt a topic-ot. Egészen mostanáig gondolkoztam azon, hogy leírjam-e mit gondolok a doktornőről az elmúlt 2 év tükrében. Azóta is ostorozom magam, mert nem hallgattam a negatív véleményekre, és mert bíztam abban, hogy jól választottam, mikor a "kedves", "aranyos", "gyengéd" doktornő mellett döntöttem. Mert hát kedves is, aranyos is, mosolygós is, de felületes.... nemcsak ő, a férje is.
Terhességemet (második) végigkísérte egy megmagyarázhatatlan félelem, ami mint utóbb kiderült, nem volt alaptalan. Kisfiam jelentős mértékben tágult vesemedencével született, amit az uh-on egyértelműen lehetett volna látni, de ez valahogy elkerülte figyelmüket. Bár mikor szülés után rákérdeztem, a doktornő azt merte mondani, hogy a vesét nem szokták vizsgálni az uh-on, mert nagyon gyakran előfordul tágulat, ami később visszafejlődik, így nem akarják feleslegesen idegesíteni a várandós nőket. Tiszta hülyének nézett, ugyanis a tágulat olyan mértékű volt, hogy ilyen esetben az is előfordul, hogy hamarabb indítják a szülést és császároznak, nehogy probléma legyen a szülésnél. És itt is van a másik probléma: a szülés. Pokoli élmény volt, rettegéssel, halálfélelemmel. Onnantól kezdve, hogy a lábamat nekem kellett tartanom, mikor már életerőm sem volt, hogy a doktornő a szülésznővel egyetemben a tolófájások közepette magamra hagyott a szülőszobában, hogy nem akartak gátat metszeni (mert náluk azt többedszer szülőknél nem szokás!), pedig nem győztem hangsúlyozni, hogy elég durva aranyereim vannak (ami miatt jó lett volna a babát mondjuk harmadszorra kinyomni, mint pl az első szülésemnél, nem pedig 16-odszorra). Csak akkor metszették át a gátam, mikor már gyengültek a fájások, és a baba szívverése is lelassult. Istenem, szegénykém de lilán jött világra! Szörnyű szülés után szörnyű kórházi napok következtek. Nem volt elég hely a szülészeten, így a kórház egy másik emeletén szállásoltak el többed magammal. Szinte közelharcot kellett vívni a személyzettel, hogy a gyermekem közelébe engedjenek és netalán még meg is szoptathassam. Több mint egy napig alig tudtam szoptatni, és mikor végre lekerültem a szülészetre és végre együtt lehettünk volna, kicsikém besárgult, jött 3 nap inkubátor, gyógyszerezés, ismételt küzdelem azért, hogy megszoptathassam (uis nem akarták megengedni, biztos macerás volt állandóan kivenni a babát az inkubátorból és felöltöztetni
). Ezalatt a doktornő felém se nézett, csak a 3. napon jött a pénzéért. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kórházban csináltak hasi uh-ot a babánál (nem szoktak, mert a tb nem támogatja), és időben kiderült a betegsége, a gyerekorvos azonnal felvette a kapcsolatot a gyermekklinikával, 1 hét múlva mehettünk is vizsgálatra. Végül kisfiamat 2,5 hónaposan megműtötték, a műtét sikerült és mindez ma már csak fájó emlék, amire a derekán lévő seb mindig emlékeztetni fog.
Én mindenesetre azt ajánlom annak, aki gondolkozik azon, hogy a doktornőhöz menjen, NE tegye, de az ÁEK környékét is kerülje el!!!!!! Ez a kórház már nem az a kórház, amely volt. Szegény nagypapám 2 héttel ezelőtt került a kórházba, akkor azt mondták "semmi baja, csak öreg" . Most hétfőn volt a temetése........ Hát ennyi!