Az rendben is van, amikor mindkét fél dolgozik, hiszen semmi sem indokolja, hogy az egyik - a nő - a hivatása mellett még a háztartás (esetleg gyerekek) terhét is magára vegye.
Viszont ha otthon vagy és nincs munkahelyed...illetve az otthonod a munkahelyed
, akkor teljesen elfogadható, hogy te az egyiket, ő a másikat csinálja.
Ami a mártíromságot illeti:
igazából rajtad is múlik, mennyire szakadsz meg a házimunkában.
Én pl. egy csomó olyat csinálok, amire igazából a családomnak nincs igénye, viszont az én lelki békémhez kell.
Szerintem ezt mindenkinek magának kell tudnia, hol a határ.
Mártíromságnak én azt nevezem, amikor az anya munka mellett süt-főz, takarít, folyton a konyhában sürög - ebből áll a hétvégéje, miközben a családtagok boldogan zabálnak, tévéznek, heverésznek és természetesnek veszik ezt az állapotot.
Vannak nők, akiket ez boldoggá tesz, és nem érzik mártíromságnak.
Én annak érezném.
De azért nem olyan egyszerű dolog ez:
hiszen pl. főzni mindig kell, ha gyerekei vannak az embernek, főleg kisgyerekkel nem teheted meg, hogy "na, mindenki eszik, amit talál, anya pihen". Már csak azért sem, mert a legtöbb családban hagyományos leosztás van: anya otthon a csemetékkel, apa dolgozik. És ilyenkor a gyerekek óhatatlanul annyira hozzánőnek az anyához, hogy igénylik őt.
Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Hiába ment a férjem fölvenni Borit, amikor felébredt a délutáni alvásból - Bori engem várt, mert megszokta, hogy az én ölemben üldögélve tér magához a délutáni álomból.
Szóval az anyaság egy kicsit olyan letehetetlen teher.
Aztán lehet úgy könnyíteni anyán, hogy elmegyünk egyszer-egyszer étterembe, vagy keresünk egy takarítónénit, aki lemossa az ablakokat, de hát ez pénz kérdése, ami nem feltétlenül áll rendelkezésre.
A férfiak nagy része pedig egyszerűen nem képes rendesen elvégezni a házimunkákat, mert nem arra szocializálta őket az (a hülye) anyjuk.
Ez van.
Szerintem ezt tudomásul kell venni.
Ha a férjed el tud rendesen mosogatni és még vasal is, örülj neki. Ha szükséged van arra, hogy segítsen, mondd meg neki. Ez a legtisztább.
A hozzászólásodból úgy vettem ki, hogy nyílt konfliktusra nem került sor, csak magadban puffogsz, hogy miért nem veszi már észre magától, hogy mosogatni kéne.
Hát azért, mert férfi. Neki az úgyis jó. Az átlag férfi képes egy tányérral egy egész hetet kihúzni (a férjemtől tudom).
Úgyhogy egyszerűbb megkérni, hogy segítsen.
Lehet, hogy szívesen megteszi, csak nem tudja kitalálni a gondolataidat.
Asszem, ha fiam lesz, megpróbálom úgy nevelni, hogy természetesnek vegye, hogy kiveszi a részét a házimunkából.
Utálom, ha valaki agyon tutujgatja a fiacskáját, aki olyan gyöngyszem, hogy akármilyen nő nem is illik melléje, és isten mentsen, hogy esetleg mosogatóvízbe dugja az ujjacskáját...
Anyósom pl. a betegségeit, műtéteit igyekezett úgy intézni, hogy az a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza a családjának.
Komoly inkontinencia problémája volt évekig, de hát sajnos valakinek mindig kényelmetlenséget okozott volna az, ha ő kórházba vonul a műtétre, így mindig csak halogatta.
Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a férjem egyszerűen nem volt hajlandó tudomásul venni, ha valami bajom volt. Mert úgyis felfújom. Az persze természetes volt, hogy őt egy kis kósza nátha is leverte a lábáról és én hordtam neki a citromos teát...
És akkor még az anyósok csodálkoznak, miért utálják őket a menyeik...
De szerencsére mára ez a gondunk megoldódott. Ma már hajlandó ilyen szempontból is tekintettel lenni rám.
Mackoo
Az embernek időnként ki kell állnia magáért.