Helló!
Leírom, nem volt annyira vészes a baleset, de akkor elég rossz időszak volt. Épp alárítuk a szerződést a telekre, hazafelé jövet nekitolatott a párom egy autónak. Ok, semmi gond, kitöltöttük a papírt és mentünk is tovább. Aztán másnap elindultunk a balatonra kifesteni egy házat. Nem igazán volt kedvünk hozzá, de ha már elvállaltuk muszáj. Mikor elindultunk még itt Tatabányán befékezett előttünk egy autó, alig tudtunk mögötte megállni. Már akkor tudtam, hogy elég rossz lesz az utunk. Aztán kérdezgettem útközben olyanokat a páromtól, hogy mit tudnak megállapítani a rendőrök a féknyomból, meg hogy jó e a pótkerekünk, meg ilyeneket. Akkor még nem volt jelentősége ennek, valamit válaszolt és kész. Aztán, Tapolca előtt van egy kis falu, meg nem mondom a nevét. Hárman mentünk egymás után. Trabant, Suzuki, meg mi az Opellel. Suzuki megelőzte a Trabantot, aztán mi is elkezdtük az előzést, a Trabi szépen le is húzódott balra, erre már mellette voltunk, mikor úgy döntött ő mégis inkább bekanyarodik balra. Én még láttam az elejét, hogy jön felénk, kicsit megijedtem de gondoltam, látja hogy ott vagyunk mellette és visszahúzza a kormányt és akkor nem érünk össze. Hát nem tette, bár utólag azt mondta, hogy mikormeglátott minket visszarántotta. Eltalálta az Opel jobb oldalát az ajtótól egy picikét előrébb és végig is szántotta. A párom fékezett meg ugye oldalra kapta a kormányt, úgyhogy az árokban landoltunk. Én úgy éreztem legalább egy két percig zötyögünk az árokba, de alig mentünk benne. Aztán miután megálltunk kinéztem oldalra, láttam hogy nem tudok kiszállni, mert ott van a föld az ablak magasságában. Ránéztem a páromra hogy ő jól van e, meg is kérdeztem, de nem válaszolt, igyekezett kifelé. Gondoltam én is kiszállok, nyúltam a nyitógáért, de megintcsak rá kellett jönnöm,hogy nem fogom kinyitni az ajtót. Szóltam neki,hogy ne csukja be mert nem tudok kiszállni. Erre az én drága egyetlenem úgy becsapta az ajtót, hogy még soha (nem csapta be, csak ferdén állt az autó és becsapódott
) Kimásztam az autóból, leültem az árok szélére (ez egy jó nagy árok, benne volt az autó és még egy csomó domb volt felfele), mikor hallom, hogy még megy a zene az autóba. Mondom bemászok lekapcsolom, meg leveszem a gyújtást is. Behajoltam és majdnem beestem, annyira remegtem. Szóltam a páromnak, hogy öleljen át mert iszonyatosan remegek, ő közölte hogy jó, és elindult a másik irányba. Én akkor nagyon megijedtem, hogy valami baja lett, de megfordult és átölelt. Addigra a Trabis is kiszállt (egy hét hónapos kismama volt, épp a temetőbe ment egyedül), neki sem történt baja. Megnéztük a nyomokat, nekünk össze vissza egy féknyomunk látszott meg az árokban egy sáv. Kiállt a párom a kocsival az árokból nagy nehezen, mert mindenki megállt kérdezgetni, hgoy nem történt e baj (tök normálisak voltak az emberek). Akkor láttuk, hogy az Opelon a két jobb oldali ajtó totál be van horpadva, a trabinak annyi baja lett,hogy a lámpánál van az a kör alakú izé, na az leesett
. A párom közölte a nővel, hogy ő volt a hibás, én hiába mondtam neki, hogy nem, de úgy gondoltam ő a férfi, nyugodtabb meg jobban is ért hozzá nem vitatkozom. Kitöltöttük a papírokat aztán mentünk tovább. Az a röhej az egészben, hogy akkor mind a ketten dohányoztunk és egyikünknek sem volt egy szál cigije sem, ennél szönyűbb nincs is
. Már besötétedett mire leértünk Györökre, úgyhogy nem tudtuk tüzetesebben megnézni a kocsit. A sors érdekessége, hogy pont aztnap este hívott egyik rendőr ismerős, hogy nála is festeni kellene, és meg tudtuk kérdezni, hogy végülis ki a hibás. Természetesen nem mi.
Másnap mikor kimentünk a kocsihoz, láttuk hogy a bal első kerék is defektes, totál leeresztett. A pótgumi tükörsíma és lapos
.
Végülis szerencsésen hazaértünk, beadtuk a papírt a biztosítóhoz, a csaj került ki hibásan. Kicsit sajnálom mert ők is építkeztek, de mi kaptunk egy csomó pénzt. A páromat soha nem láttam ennyire "nem tudom hol vagyok"-nak, nálunk ő az érettebb gondolkodású, és mindig tudja mit csinál. Érdekes, hogy nem csak az előzéstől féltem utánna, haem attól is, hogy hátulról belemegyünk valakibe
. Sokáig nyomkodtam a féket az anyósülésen
. Majd egy évig nem vezettem utánna, és még most sem ha nem muszáj. Pedig előtte imádtam vezetni.
. Erre ez az eset még visszalök egy lépéssel. Nem baj, majd egyszer megjavulok és örömmel fogok megint vezetni. Pedig ott tartottam, hogy pszihológus lesz belőle, mert egyedül nem tudom legyőzni, pedig nem is volt olyan komoly.
Bocsika mindenkitől hogy ennyre részletesen leírtam, remélem nem olvastátok végig, elég uncsi lehetett, de olyan jól esett leírni. És már megint remegek, ennyit az idegeimről. Mindig úgy képzeltem, hogy egy komoly balesetnél én tudnám mit kell csinálni, most már nem biztos, csak remélem.
Puszi
Hajni
