Zsóka, olyan erős vagy, és köszönöm a jótanácsokat. (nem ám prédikálás!!
) Igazad van, hogy nagyon kell hálát adni annak ami van, mert ha még annak sem tudunk örülni, azt is elveszik tőlünk ami van. Nem egy ilyen példát láttam már sajnos közvetlen környezetemben, de szintúgy magamra is vonatkozik. Mikor mész uh-ra? Azért az jó dolog, hogy elkezdtétek az örökbefogadást, az én párom hallani sem akar róla. Na és persze előtte illene összeházasodni és együtt is élni, mert ez sem egyszerű, de ezzel nem akarlak fárasztani benneteket.
Köszönöm másoknak is az együttérző és a bátorító szavakat. Igyekszem a jótanácsokat megfogadni, mert vannak bennük igazságok.
Vicky az életet gyerek nélkül elképzelni, háát olyan mintha fej nélkül képzelném el mondjuk a hátralévő életem...és másrész olyan nehéz, hogy legyen az ember pozitív, és bízzon, de közben készüljön fel a legrosszabbra. Szóval néha káosz van a fejemben.
Vevik!! Veletek minden rendben lesz. Valami miatt nagyon szerencsések vagytok, ha tudsz vmi titkot kérlek áruld el, bármi is az. Nagyon szurkolok holnap ám!!!!
Én azt hittem mostmár minden jobb, lesz de... ma estére már egy roncs lettem. Meglett a cukor és IR eredményem és katasztrófális lett, eddig a max 0-ás inzulinom 12 volt, de amúgy mindig 8, 2, 4, ilyen értékek lettek a 0-áshoz. Most meg 28,9!!! 29 a határérték, más helyeken 25.
A cukrok rendben vannak teljesen, visszamegy a 0-ás értékre. Viszont a 60-as inzulin 62 lesz, majd a 120 perces 98,9!!!
Kiszámoltam azt a HOMÁT amit ilyenkor kiszámolnak, na az 5,7, és 4,4 -től számít kórosnak, tehát IR-esnek az ember. Igaz, az arány az olya 3szorosa a 120 perces a nullásnak, de egyrészt förtelem a 0-ás érték, másrészt a 60 perces után nemhogy csökkenne az inzulin hanem tovább nő. Szóval le vagyok súlytva, erre már nem találok szavakat.
Az endokrin dokim azt mondja csináltassak egy sima kajás terhelést, hogy lássuk normál 75 gr étkezésre hogy reagál a szervezet és legalább újra látnám milyen lett a 0-ás érték. És előtte vigyáznék egy hétig az étkezéssel, mert mostanában elengedtem magam.
A legrosszabb amitől tartok, hogy merjem-e bavállalni így a következő fagyis beültetést, ami a köv. mensivel itt is van. Ha nem, akkor január vége lenne a leghamarabbi időpont utána, a december nem lesz jó mert év végére jön ki. Másrészről meg azt érzem, hogy abba belehalok, ha megint várnom kell hónapokat. Tudom, most azt mondanátok, hogy azon már nem múlik, és inkább később, mint..blabla. Csak könyörgöm, annyira szalad az idő, 37 elmúltam, miómák vannak a méhembe ami idővel tovább nőhet...(de persze NEM FOG!).