Sziasztok!
Mindenkinek nagyon köszönöm a jókívánságokat.
Akkor a szüléstörténet:
Vasárnap délután 13:07 perckor megszületett Marcell baba, ahogy írtam, 3700 grammal és 58 cm-rel.
Nagyon okos kisfiú, hiszen megbeszéltük vele előre, hogy a hétvégén ki kell, hogy bújjon, és így is tett.
Vasárnap hajnali fél 1-kor (2 óra alvás után), arra ébredtem, hogy szivárog a magzatvíz. Így a férjem fél kómásan bepakolta a kocsiba a szülős cuccokat, én még szépen összekészítettem egy kis kaját neki, hogy legyen mit ennie vajúdás közben, és elindultunk a kórházba, ahova olyan 3 körülre értünk be.
Pont a fogadott dokim volt ügyeletes, így egyből meg is vizsgált, és vizsgálat közben elment a magzatvíz. Akkor már tényleg nem volt mese, tudtuk, hogy tuti szülünk. Bevallom, akkor kicsit izgultam, hogy vajon mi fog rám várni.
A szülőszobák közül pont az IKEA szoba volt üres. Mivel nem jöttek egyből a fájások, ezért Magdika azt mondta, hogy dőljünk le, gyűjtsük az erőt. Így is tettünk, de persze egyikőnk sem tudott aludni, pedig a fájások nem jöttek. Pont emiatt reggel 7-kor el kezdték adagolni az oxitocint infúzióval, hogy beinduljanak, plussz megkaptam az antibiotikumot is a streptococcus ellen.
Kb. 8 órakor már kezdtem érezni a fájásokat, de a légzéssel nagyon jól tudtam kezelni, majd egyre durvábbak lettek, de tágulni nagyon nehezen tágultam. Így először a lasztira ültem rá, majd a forró kádban vajúdtam.
Na, a forró víz megtette a hatását, szépen kezdtem tágulni. Ekkor a doki megkérdezte, hogy szeretnék-e epidurális fájdalomcsillapítást. Mondtam, hogy jöhet.
Az EDA úgy beindította a dolgokat, hogy fél óra alatt majdnem teljesen kitágultam, és már éreztem a nyomó ingert. Na, azt nehéz volt visszatartani, hogy ne nyomjak, akkor is a légzés segített. De aztán megengedték, végre nyomhattam. Akkor viszont már a franciaágyra kellett feküdnöm. A férjem a hátam mögött volt, tartotta a kitolásnál a fejemet, a doki és a szülésznő pedig bátorítottak, mondták, hogy mit csináljak. Hááát, nekem ez a szakasz volt a legrosszabb. Kb. a 15. nyomásra sikerült megszületnie Marci babának, jó nagy babaként.
Nagyon megdícsért a doki is és a szülésznő is, hogy nagyon jól csináltam.
A doki meg is kérdezte, hogy sportoltam korábban? Ez jól esett, mert nem.
Marci babát egyből a pocakomra rakták, a férjem elvágta a köldökzsinórt. Én ki voltam purcanva, csak annyit tudtam mondani, hogy Úristen, jó nagy feje van a babának!
Akkor tudatosult bennem, hogy honnan is bújt elő.
Egy szó, mint száz: hatalmas élmény volt, és csak a jó dolgokra tudok visszaemlékezni.
A kis Tüneményünk minden rosszat feledtet.
Szerencsére a strepto-t sem kapta el.
Szerdán jöttünk haza a kórházból, és most szokjuk egymást. Tegnap nagyon durva fél napunk volt: délután 3-tól hajnal 3-ig szinte egyfolytában sírt. Már mindent kipróbáltunk de nem hagyta abba. Már én is zokogtam vele együtt.
Sajnos a hasa fájt. Ma talán már egy fokkal jobb volt eddig a helyzet, bár nem akarom elkiabálni.
Szerintetek normális, hogy egy 5 napos babának ennyire fájjon a kis hasa?