2002.02.18 11:39
Szerző: mia
Sziasztok,
Bevallom, nem volt idõm végigolvasni a topicot, csak beleolvastam, és azt gondoltam, leírom, hogy nálunk ez hogyan zajlott, lehet, hogy valaki számára tanulságos.
Az elsõ babánál, mikor megtudtuk, hogy terhes vagyok, rettenetesen örültünk, de azt hiszem, nem is fogtuk föl, hogy mi mindent tartogat még számunkra a kilenc hónap. Amíg nem kezdett nõni a hasam, addig azt mondhatom, javult a szexuális életünk. Nekem is több kedvem lett hozzá, a férjem, meg valahogy még szerelmesebb volt.
A hasnövekedéssel együtt persze csökkenni kezdett a szexuális étvágya.. Én is kaptam elutasításokat, és nagyon nehéz volt, mert ilyenkor egy nõ még érzékenyebb az ilyesmire. Sokáig gondolkoztam, hogyan lehet ezt a problémát a legügyesebben kezelni. Végül rájöttem, hogy a férjemnek ugyanolyan nehéz feldolgozni az új helyzetet, mint nekem, nem tudja, mit szabad, és mit nem. A pasik általában nem olvasnak annyira utána a terhesszakirodalomban a dolgoknak, csak hozzáértõnek tettetik magukat. Végül egy megfelelõ pillanatban, mikor mindketten rá voltunk hangolódva egymásra, felhoztam a témát, és jó alaposan átbeszéltem vele. Pár nap múlva, mikor elkísért az orvoshoz, se szó, se beszéd, kiszóltam a rendelõbõl, és behívtam a dokibácsihoz. Elõtte soha nem jött be velem, de a többiek elõtt nem mert ellenkezni. A doki tök jó fej volt, mindent elmondott neki is részletesen, hogy nem árt a babának, és hogy fonots, hogy a felesége kiegyensúlyozott legyen stb, stb. Amikor kijöttünk, már teljesen felszabadultan folyt a beszélgetés, még nevettünk is utána, hogy a doki azt mondta, hogy "azért semmi extrém". Végül minden rendbe jött köztünk, végig sokat szeretkeztünk, annak ellenére, hogy gyakran félbe kellett szakítani, mert -elfáradtam,
-túlságosan bekeményedett a hasam
-közben elment tõle a kedvem
-valami furcsát, szokatlant éreztem.
Szóval kész csoda, hogy nem unta meg a próbálkozást. Azt hiszem, hogy így õ is nagyobb biztonságban érezte a babát, hogy tudta, mindenképpen szólok, ha valami nem esik jól.
Aztán, mikor a babóca nem akart idõben megszületni, szeretkezéssel indítottuk a szülést, és nagyon jó volt, hogy még a szülés miatti izgalom mellett is tudtunk egymásra figyelni, és nem csak muszájból csináltuk (azt semmiképp nem akartuk, hogy a doki indítsa el a fájásokat). Az elsõ fájás közvetlenül az orgazmus után jött, és majdnem sírtunk mindketten.
A szülés után persze újabb problémákkal kellett szembenézni. A gátsebem és a felrepedezett méhszájam, aranyerem csak fél év alatt gyógyult meg. Szörnyû volt, mert ugyanúgy kívántam volna a szexet, de fizikailag nem voltam rá képes. A mellem a szoptatás miatt volt érzékeny, így nem szerettem, ha hozzáért. Mindezek ellenére nem mondtam volna le az együttlétekrõl semmi pénzért. A férjem viszont azon a véleményen volt, hogy nem szeretné, ha mindig csak orálisan elégíteném, ki, mert õ nem akarja, hogy csak neki legyen jó! Akkor inkább várjunk, míg minden rendbejön, és addig szolidaritást vállal. Hetekbe tellett megértetni vele, hogy ebben a nehéz helyzetben nekem az az egyetlen örömöm, hogy õt elélvezni látom, és abban a pillanatban lekileg teljesen ott tudok vele lenni. Továbbá az a gyereknek sem jó, ha két frusztrált barom neveli, akik mindentõl ingerültek lesznek. Végül sok beszélgetéssel, simogatással sikerült közelednünk egymáshoz, és egy pár hónap múlva minden megoldódott.
Aztán persze volt az "én rengeteget dolgozom, és fáradt vagyok problémakör". Sajnos a pasinak egyedül kell eltartani a családot, és én teljesen elhiszem, hogy fáradt, mikor fél ötkor kel és este hétig dolgozik. Gyorsan elvetettem a gondolatot, hogy lenne valakije, egyszerüen fizikai képtelenség. Este, ha ágyba kerültünk, hullák voltunk mindketten. Erre azt találtam ki, hogy a környezetem tanácsai ellenére, nem szoktattam le a gyereket az éjszakai szopizásról, inkább én is aludtam vele délután egy órát, így könnyen fel tudtam kelni hajnal háromkor. Miután a bébi jóllakott, és álomba szenderült, bebújtam a kedvesem mellé az ágyba és szelíden ébrezgetni kezdtem. Akkor már eleget aludt ahhoz, hogy mindenhez legyen energiája... A fiam tíz hónapos koráig szopott, akkorra összehoztunk egy kisöcsit.
Most már minden könnyebben megy, mert sikerült ilyen szempontból is összerázódnunk. Lehet, hogy kicsit hurráoptimistának tûnik a levelem, de egyáltalán nem volt egyszerû!! Én is sokat sírtam és bánkódtam a szex miatt, és nagyon nehéz volt megoldásokat találni. Azt hiszem, ez az idõszak minden pár életében sorsdöntõ. Ha nem sikerül megoldást találni, akkor az végzetes is lehet. Nem vagyunk már kamaszok, de szükségünk van egy kiegyensúlyozott párkapcsolatra, ami szex nélkül szerintem nem megy.
Nagyon nehéz beszélni róla, de sok esetben ez lehet az elsõ lépés a megoldás felé.
Jó, nem írok több közhelyet.
MIa
