Sziasztok!
Nekem a nagy 4 éves volt, amikor a tesó megérkezett. Előtte minden vizsgálaton ott volt, beleszólhatott, hogy fogják hívni, együtt választottuk a ruhákat neki és egyáltalán úgy tettünk, mintha neki szülnék kistestvért és nem magunknak még egy gyerkőcöt. A nagy nagyon anyás, a mai napig csak én csinálhatok vele mindent. Még mindig nem tud a mamánál aludni, ha 2-3 havonta kimozdulnánk a férjemmel kettesben, akkora palotaforradalom van, hogy el is megy a kedvem az egésztől. Tudom, hogy ez így nem helyes, de így alakult. Rettegtem tőle, mi lesz, amíg én kórházban leszek, hogy fogja ezt viselni és egyáltalán, mit fog szólni a kistesóhoz. Apa kivett szabit, és mindennap kétszer behozta a nagyot a kórházba. A szülés ideje alatt is együtt toporogtak kint a műtő előtt, (császár volt) a szülésznő csak a nagynak adta oda a babát. (a férjem magában puffoghatott
Esténként letámolyogtam a kártyás telefonhoz és meséltem a nagynak. Kicsit hülyének néztek a kórházban, hogy ott állok a telefonnál a mesekönyvvel a kezemben és félórát telefonálok, de mit számít. Egyetlen gázos pont volt, amikor a férjem éjjel 2-kor telefonált a mobilomra, hogy milyen orvost hívjon a nagyhoz, mert 40 fokos láza van. Akkor egy pillanatra felmerült bennem, hogy hazaszökök, de a kicsit nem hagyhattam ott. Aztán megoldották ezt is. A nagy az én helyemen aludt a franciaágyban apával, és mielőtt szülni mentem, kapott tőlem egy kockásfülű nyulat, (mert az mindig segít a bajbajuttotakon), az helyettesített engem. Nálunk a kicsi nem hozott ajándékot a nagynak, mert a nagy tökéletesen tisztában volt vele, hogy a hasamból jön, ott meg nincsenek játékok. Amikor hazaértünk, az első pár héten előfordult, hogy hagytam a kicsit sírni, nem vettem fel azonnal, a naggyal foglalkoztam inkább. Mindenhova vittem továbbra is a nagyot, inkább szoptattam wc-ben, kocsiban, bábelőadáson le-fel járkáltam a kisbabával a kezemben, de ott voltam a nagylányommal. Aztán rájött, hogy az ő életében semmi nem változott. Este akkor szoptattam, amikor meséltem neki, egyébként is minden szoptatás alatt olvastam a nagynak, vagy diát vetítettünk, A meghitt szoptatásnak annyi lett, de nem bántam, mert nem volt féltékenység. Aztán megszokta és megszerette a kicsit. Továbbra is mindent én csinálok a naggyal, meg ugye a kicsivel is, néha lóg a belem és nem tudom, mit beszélek, de imádja egymást a két gyerek. Ja, és vettünk néhány ajándékot, hogy akik babanézőbe jöttek, de a nagynak nem hoztak semmit, azoknak a kezébe nyomtuk és átadták a nagynak.
Most, hogy a kicsi 10 hónapos és már négykézláb mászkál, néha kitör a botrány, mikor nem hagyja a nagyot rajzolni, vagy legózni, de többnyire inkább csak azért szól a nagy, hogy segítsek újraépíteni a házat, mert a tesó ledöntötte.
Mi (én) így csináltam, nekem bejött, ha bárki aggódónak, kétkedőnek segítettem, akkor nem volt hiába leírni ezt a kisregényt.
Üdv
Bucska