Rekuja!
De, jól értetted, a fiam spontán gyerkőc. A teljes történetem elég hosszú, ezért kezdésnek csak az aktuálisat írtam le.
Szóval volt egy 7 éves kapcsolatom, megvolt minden, saját lakás, eljegyzés stb, és akkor egyszercsak elémállt a párom, hogy ácsi, nem biztos, hogy ez fog menni, mert az nem biztos, hogy sikerül, amire én annyira vágyok: a gyerek. Merthogy vele gond van, ezt tudja gyerekkora óta. Nekem az első perctől kezdve eszembe se jutott, hogy emiatt szét kéne mennünk, mondtam, hogy sajnálom őt emiatt, de a mai orvostudomány már mindenre képes. Az egyik kolleganőm akkor már járt lombikra (Pestre a Kaáliba a doktornőhöz) és ő javasolta nekünk is őt. Így is lett, elmentünk, az első leszívásnál csak 3 petesejtet tudtak leszívni, és abból 2 embrió lett, beültették, nem maradt meg. Aztán a másodiknál már kicsit több anyagot kaptam, hogy több petécske legyen, hát lett is, szám szerint 19, meg egy szuper kis hyperstimulációs syndróma, de olyan szinten, hogy mindenféle infúziókat kaptam napokig, hogy a sok víz ürüljön ki a douglas üregből, azt mondta a doktornő, hogy ha nem ürül ki, meg kell pungálnia. Szóval a beültetés elmaradt a 7 embrió fagyasztóba került. A víz sikeresen kiürült belőlem, de a bal petefészkemben lett egy ciszta, amit viszont leszívott a doktornő (ezért az egyért "haragszom rá") altatás nélkül a műtőben, úgy, hogy 5 ember fogott le. Ezt ugye ugyan úgy csinálta, mint a petesejtleszívást, tehát hüvelyi Uh vezérelve szúrt át a petefészekbe. Majd leugrottam a műtőasztalról, de jól van, túléltem vége.....
Aztán jött a köv. ciklus, hogy visszamenjünk a fagyibébikért, és közölték, hogy egy sem maradt életben az olvasztás után. Ekkor végem volt, totál megzuhantam. (annyit tudott tenni a doktornő, hogy nem jelentette le a Tb által finanszírozottnak, mivel nem történt meg az ET., de ő sem értette, hogy mitől volt, hogy egy sem maradt meg)
Aztán a mi kis - közös- történetünk hamarosan végeszakadt, igaz még abban az évben valami csoda hatására spontán terhes lettem az extől, de sajnos elhalt a bébi és köv. év jan elején (nemsokkal utánna, hogy megtudtuk, nem maradt meg a baba) bejelentette a drága, hogy vége.
A hab a tortán, hogy amikor megkérdeztem tőle: "és mi lett volna, ha megmarad a baba?" a válasza: akkor is elhagyott volna.
Így nem maradt más nekem, mint +20kg a lombiktól, az akkor leszívott ciszta újratelítődve, és a sok-sok fájdalom.
De nem adtam fel, azt mondtam, hogy bár nagyképűségnek hangzik, de ez az ember nem érdemelt meg engem, elkezdtem ismerkedni és láss csodát 4 hónap múlva megismertem a mostani páromat (internetes társkeresőn). A kapcsolatunk úgy indult, hogy kb. 2 hónapja voltunk együtt, amikor kiderült, hogy az annó Pesten leszívott ciszta újratelítődött, ezt ismét (már altatásban) leszívták Veszprémben, de kiderült, hogy vérrel volt teli, vagyis endometriózisom lett. Nekem, aki addig makk egészséges volt, és a lelépett ex miatt vállaltam mindent és kaptam ezt....
A műtét után a doki azt mondta, hogy minnél elöbb gondolkodjunk el a családalapításon, nehogy később ne lehessen. Most érted, ezt egy 2 hónapos kapcsolatban???? De mi volt a párom válasza? Akkor vágjunk bele, inkább most, mint, hogy soha ne lehessen.
De sajna kb fél év múlva ismét telítődött, így elirányítottak Pestre az I. Női Klinikára. Oda jártam fél évig, minden hónapban kaptam 1 szurit, ezzel leállították a mensimet, majd fél év után megműtöttek. Úgy aludtam el a műtő asztalon, hogy ha sikerül csak a cisztát kivenni, akkor ennyi, ha nem, akkor ugrik a petefészkem is.
Sikerült csak a cisztát kivenni, és akkor azt mondta az orvos, hogy műtét után 1 hónap pihi, aztán lehet próbálkozni a babával. Namost Dani akkor a 2. próbálkozós hónapban már velünk volt.
Hát akkor ennyi a hosszabb történet, ha már az elején csak a rövidet írtam le.