Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy eddig megint nem írtam, de egyszerűen annyira összejött minden, hogy nincs időm a gép elé leülni!
Drága Agár, nagyon nagyon sajnálom Apukádat! Nagyon sok erőt kívánok Neked a továbbiakra!
Ha lesz időd, ide is tehetnél fel egy képet a bébikről, hogy én is láthassam őket!
Bari, édesek a babáid, még ha egyikőjüket alig lehet is látni. A kép már nem mai, biztosan azóta már sokat nőttek a pocakodban!
Velem nem történt túl sok minden. Szépen gyógyulok és szerencsére meg is jött (ráadásul 4 nap kihagyással kétszer is), így egy kicsit megnyugodtam. Vass doktor irt levelet, és egy csomó vizsgálatot kell csináltatnom, mert nekik kell papír arról, hogy a szívem, a tüdőm stb. rendben van-e, így mennem kell majd belgyógyászatra, nőgyógyászati vizsgálatra, hormonvizsgálatra stb.
Jövő héten megyek az operáló orvoshoz kontrollra, és majd ő elmondja, hogy mit javasol, ha lehet, akkor mikor lehet kezdeni a Cirisben.
Remélem, hogy minden rendben lesz és bele tudunk vágni!
Sajnos néha nagyon rossz passzban vagyok és olyankor mindig rám jön az "úgysem lehet" érzés, de amikor jól érzem magam, olyankor nagyon pozitív vagyok!

Babácska
babácska82
 
 


Talán ez a laptető pozitívumnak tudható be!!!

Babácska
babácska82
 
 


Sziasztok,

remélem, mindenki jól van!

Babácska, örülök, hogy jelentkeztél! KITARTÁS, minden jóra fordul és a laptető hozzon szerencsééét!

Bari, hogy vagy?

Puszik, pocaksimik!
zzafir75
 
 

 
 

Sziasztok!


Babácska! Ne keseredj el! A laptető biztosan szerencsét hoz :wink:
Jó, hogy jelentkeztél!
Mikor lesz a műtét?

Puszi és ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Babácska, fel a fejjel! Tegnap megcsodáltuk Dóri babáit is, hát, csodaszépek, Vass doki nagyon tud :D :D :D

Bodzássüti, ha holnap a boltban vagy, akkor 6 előtt odagurulunk, mert tetszik a mosószappan, és még levendulás dolgokat is akarok (szeretnék), mert csodajók :) Most is itt illatozok :D

Bari, hogy vagytok? Alig várom a Baribaba-híreket!

Puszik!
oroszagár
 
 


Szia Agár!


Bent leszek! Várlak szeretettel!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bocsi,h nem jöttem, de olvsni mindig olvaslak benneteket.

Babácska, örülök,h jöttél közénk! Drukk,h mihamarabb kezdhessetek!

Dóri, szuper,h ilyen jól telt a nyaralás :lol:

Oroszagár, hogy viseltétek a mai napot?

Zafír, Bodzássüti, mentek valamerre hétvégén?

Ma voltam védőnőnél és belgyógyásznál.
Egész jó élmény volt a védőnő :lol: Említette az összfehérjét,h abból látszik,h ketten vannak bent 65 lett. Ő is megerősítette,h a fehérje nagyon fontos, de Ő azt mondta,h lehet tejterméket (sovány) is fogyasztani. Amúgy nem mondtam, de nagyon kivagyok a hústól, nektek bevallom,h az elmúlt 4 napban csak tejtermékkel ettem fehérjét,mert nem kívántam nagyon a husit :oops: Holnap már lesz az ebédben :lol: Amúgy a vassal elégedett volt. Kaptam egy csomó papírt olvasgatni. Legközelebb majd szeptember kell mennem.
És a belgyógyász. Ma keretbe foglaljuk a nevét ugyanis volt hasi UHU és lement az alhasamra és képzeljétek: ott voltak a babák egymással szemben, mi több egy baba rugdosta a másikat :lol: Mondta is a doki,h szóljak rá a gyerekekre, ne rosszalkodjanak :lol: Na és a doki olyan cuki volt,mert mikor lement az alhasamra én megszólaltam,h jaaaaaj ott vannak mind a ketten, erre Ő,h ezek szerint tudom,h ketten vannak-mondtam,h igen-mondta,h jóóó,mert hirtelen mikor meglátta nem mert szólni, nem tudta,h h mondja ezt el :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Ami a rosszullétet illeti, azt hiszem ma volt az első hányinger mentes napom (lehet a látogatóim elvonták a figyelmemet) viszont fájni fáj a pocim, de az meg valszeg a mensi esedékessége miatt lehet....

Pusza,
Bari

bari6
 
 


Barikám!

De jó, hogy jelentkeztél!
Szuper hírek! Gratulálok! Szuper lehetett, hogy láttad a babákat! Könnybe lábadt a szemem! Hogy bírod ezt a meleget?

Fehérje ügyben én most kender-protein port iszom gyümölcs-joghurtban. Állítólag nagyon jól hasznosuló tipus. Én a petesejtek javítására eszem. Bioboltban vettem, úgy hívják, hogy hemp protein. Esetleg nézz utána, ha már unod a húst és a tejterméket. 2-3 teáskanállal kell naponta enni belőle.

Azt hiszem, hogy ezen a hétvégén nem megyünk sehová, csak itthon punnyadunk egy kicsit a kertben. Esetleg bicikli, lovaglás... ilyesmi

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!
Bari, micsoda élmény látni a babákat, én is mindig úgy vártam az uh-kat :D Nem csodálom, h nem megy a husi, én ebben a kánikulában csak dinnyére vágyom, a férjem - aki imádja a statisztikákat :) - olvasta, hogy a magyar dinnyefogyasztás 4kg/év/fő, hát jövőre ez már csak nekem köszönhetően is jócskán megugrik majd :D Tegnap iszonyat meleg volt, sajnos nem tudtuk este lehűteni a lakást, mert állt a punnyadt levegő. Az autónkban meg elromlott a klíma, így még autókázással sem tudtuk lehűteni a gyerekeket. Azért hősiesen tűrik a meleget, bár este volt azért egy kis nyügi, de az már szerintem a frontoknak is betudható, vagy a mai teliholdnak.Délután már nem aludtak egyáltalán, játszogattak, cipeltették magukat körbe-körbe a lakásban (talán ez a legkedveltebb szórakozásuk), de 9-kor minden gond nélkül jött álommanó. Az esti séta elmaradt, mert még 9-kor is 32 fok volt kint :( Ennek ellenére Miksi, aki már ugyan régóta átalussza az éjszakát (8-9-től 5-6-ig) ma 7.15-ig aludt :shock: Na ilyenkor áldás a légzésfigyelő! Azért így is rohantam a szobájukba, amikor ránéztem ébredezve az órára (Stefi 4-kor kelt, és ilyenkor szopi után, kényelmi okokból (nomeg mert általában én is elalszom közben) ő már velünk marad az ágyban. Azóta megvolt a kiadós reggeli, Miksi pedig épp most adott vissza némi végterméket a természetnek, így megyek is pelust cserélni :D
Puszik, pocaksimi Baribabáknak!
oroszagár
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, köszi a fehérjepor tippet, utána fogok nézni :wink: Hétvégére jó punnyadást :lol:

Agár, igen hihetetlen élmény látni Őket. Szegény bébik :? . Ti nem terveztek légkondit a lakásba? Mi úgy beszéltük meg,h talán majd jövőre...most kaptam a zuramtól egy ventilátort :lol: Bevallom örülök,h ebben a melegben nem kell Pestre járkálnom.

Kérdeztétek,h mekkora a pocim...csináltunk képet a férjemmel :wink: Azt a képhez hozzá kell tenni,h Én alapból pocakos voltam, tehát soha nem volt lapos a pocim, de nem is volt ekkora sem :lol: Kép

Zafír merre vagy? Etus, Leninváros, Natalie, Babácska???

Szép estét mindenkinek!

Puszi,
Bari

bari6
 
 


Agár!
Örülök, hogy túléltétek a meleget, most már talán jobb egy kicsit a városban is.... Szegény babák!

Barikám!
Csodaszép pocakod van:)))
Gratulálok! Mikor mész újabb kukkolásra? Mikor derül ki, hogy minden rendben van-e és vége a szobafogságnak?

Puszi!

és persze ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Merre van mindenki? Nyaratok?

Mi megjártuk Déviszt! Mindkét baba jól van :D
A baba 44,9mm, végtagjai csövesek elvileg minden OK vele
B baba 61,9mm, és u.olyan jól van mint A baba. Annyi a különbség,h B baba gyomrában volt víz. Ez A babánál vagy nem látszódott vagy még nincs...:roll: Ami a méretbeli különbséget illeti azt mondta Dévisz,h lehet 1kg is a végén a két baba között, ill. a mozgás miatt is lehet nem pontos a mérés.
Egy kicsit lehangolt a vizsgálat,mert megint hiába kérdeztük,h ugye akkor minden optimális, jó (leszámítva a méhszájon terülő méhlepényt) és nem érkezett rá válasz...csak az,h őserdőben vagyunk ahol bármikor bármi megtörténhet....Ez így nagyon rossz, de holnapra majd már túlteszem magam rajta...
Nagyon várom a csütörtököt. Nem kértünk képet,mert a genetikán kapunk majd egy csomót :lol:

Puszi mindenkinek!
Bari

bari6
 
 


Szia Bari!


Basszus! Dévisz nem valami közlékeny, és nem is nagyon pozitív személyiség... legalábbis innen így tűnik... mit jelent az, hogy a baba gyomrában víz volt?

Azért gondolom, hogy minden rendben van, mert különben jobban rátok ijesztett volna... de így csak a szokott formáját hozta.

Csütörtökön már biztos jobb híreket kapsz egy kicsit közlékenye doktor bácsitól:)))

Puszi, ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!
Bari, ne aggódj, Vass doki sem volt soha nagyon optimista, szerintem ez alap náluk, biztos minden rendben van, de ők semmit sem szeretnek elkiabálni. Én is "mérgelődtem", h legyünk már optimistábbak, mert a pozitív tesztnek is nagyon örül az ember, meg meg akarja élni, nem pedig aggódni a jövőn, de persze megértem őket. Szóval minden rendben lesz, az pedig, h nem egyformák a babák, tök természetes. Később sem lesznek azok, nekem is mindig figyelmeztetnem kell magam, h ne hasonlítgassak, mert minden baba más. Miksi nagy evő, amíg kaját lát eszik, szerintem ha legszebb álmából ébresztenénk egy kis tejcivel, azt is bármikor gond nélkül beburkolná, max utána szenvedne, h sokat evett. Stefi sokkal kevesebbet eszik, de ő is hízogat szépen, de az alkatuk is más, ő karcsúbb, filigránabb, Miksi erősebb alkatú. Ha csak Stefit nézem ő is kis hurkás már, de ha Miksi mellett van még akár vékonykának is tűnhet. Persze a mai napig bírok aggódni Stefiért, h eleget eszik-e, de akkor mindig figyelmeztetem magam, h nem szabad hasonlítgatni, mindkettőt önmagához kell mérni, nem egymáshoz. Mindez könnyebben menne, ha lenne köztük pár év, mert akkor az ember már elfelejti a konkrét számokat, de persze nagyszerű dolog, h ikrek :D Meg azért bár kitűnőek a mérések, azért nem feltétlenül pontosak, nálam szülés előtt volt az utolsó becslés, Miksit alulmérték, Stefit pedig nagyobbnak. Egy szó, mint száz, nyugi, minden renben van!

Mi most jöttünk vissza a nagyszülőktől (anyósomék is ott laknak, ahol anyuék), elvittük az autót szervizbe, kiderült, h csak vizet kellett önteni a kondiba, így már az is működik :shock: ! Erről az jut eszembe, amikor az elektromos főzőlaphoz hívtam a garanciális szervízt, mert elromlott. Ki is jött a szaki, és kikapcsolta a gyerekzárat :oops: Mondjuk, hülye volt a leírás hozzá, ezt ő is belátta. Azért jót röhögtünk, mert akkor már egy hete sikertelenül hárítottuk a hibát, és főztünk a sütőben :D !!! Hát nem a műszakiság, ami összehozott minket a férjemmel :D Apropó kondi, hát én utálom, és a férjem is, így nem igazán gondolkozunk lakáskondin, amúgy sem olyan meleg a lakás, azért jók ezek a vastag régi falak. persze ha hetekig ilyen kánikula lesz a jövőben, akkor ezt át kell gondolni. Én folyton kondiban dolgoztam a munkahelyemen, tönkre is vágta rendesen az orrnyálkahártyám a száraz levegő. Persze lehet párásítani, a gyerekeknek vettünk is szép párásító pingvint :D

Na, megyek, még pakolászom egy kicsit, aztán alvás (tegnap Stefi is átaludta az éjszakát, kíváncsi vagyok, ma mi lesz)

Puszi, ölelés, pocaksimi!
oroszagár
 
 


Szia Agár!


Jót nevettem ezen a légkondi-főzőlap probléma kombón:)))

Én nagyon kis praktikus vagyok és a párom szerint ráadásul nagyon erőszakos (értsd: szívós) vagyok, és nem adom fel a problémák önálló megoldását - de a mosógép rajtam is kifogott, meg nem is mertem belenyúlni....
Nem melegítette a vizet - szerintem - kihívtam a szerelőt, vidéki kiszállás 6.000 Ft a jónapotkivánok. Kijött, levette a hátulját, bekapcsolta a gépet, és megmutatta, hogy gond nélkül melegít. :oops:

El sem tudom képzelni, hogy Nálatok hány fok lehet a lakásban, mert nekem a kertes házban is melegem van úgy, hogy tárva-nyitva van minden... én mondjuk légkondi hívő vagyok, de persze soha nem tartózkodtam benne annyit, mint Te. A kertes házban persze nincsen, mert valóban csak egy-két hét van összesen, amikor szükség lenne rá.



Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az együtt érző szavakat :lol: Már jobban érzem magam lelkileg és nagyon várjuk a holnapot :lol:

Agár, Vass doki Dévisznél tanult.... :roll: Miksi a kis bélpoklos :lol: Stefi meg már most vigyáz az alakjára :lol:

Csajok, mára megjött a jó idő, lehet a lakásokat hűteni :wink:

Zafír, merre vagy??? Ugye minden rendben van?

Többiek???

Szép napot,
Bari

bari6
 
 


Sziasztok lányok,

kicsit leruccantunk a Balcsira, és pihiztünk egyet :) Nagyon szuper volt!

Barikám, ne aggódj, biztosan minden rendben lesz, majd a genetikán jól megkukkolják a piciket és megnyugtatnak!!!
Szép a pocid :)

Mi is beszéltük a párommal, hogy lehet, hogy novemberben csak belevágunk.... majd meglátjuk.

Pusza és pocaksimik!
zzafir75
 
 


Sziasztok!
Zafír, de jó, h jöttél, és csupa jó hírrel :D Balcsi, pihenés, optimizmus :D

Bodzássüti, 25-26 fok van a lakásunkban, ha kánikula van, tkp. elviselhető. Amúgy néha én is nagy szerelővé válok, például a főzőlapot én kötöttem be (a villanyszerelő telefonos segítségével), aztán persze, amikor jött legközelebb, megnézte. Villanyszerelésben jó vagyok, na :D Ma is van szerelős projektünk, most a konyhai csap romlott el, és megpróbáljuk mi kicserélni.

Tegnap voltunk kontrollon a János kórházban, minden rendben, Stefi tök ideálisan nő, Miksi a jó étvágya miatt, kicsit jobban, mint ideális, így mától Miksikém elkezdi a gyümölcsevést :shock: !!! Szerintem imádni fogja, mindenesetre abban kevesebb a kalória, mint a tejben/tápban. Majd tudósítok, h mit szólt hozzá :D . Lelkileg már fel van készítve, tudja, h sok finomság van, mert folyton szaglásztatjuk velük, amit eszünk, és nagyon élvezik, nagyokat kacagnak.

Puszi, pocaksimi!
oroszagár
 
 


Zafír, de jó,h jöttél :lol: Örülök,h pihiztetek és a nagy beszélgetésnek még inkább :wink:

Agár, gratul a bébiknek!!! Majd az első gyümölcsös kanalakat vedd fel videóra léccccci :lol: Annyira cukik mikor a fanyar íztől (pl. alma) elkezdenek cuppogni. Mindig mosolyra derítenek a csücsöri cuppogó szájukkal :lol:
Várjuk majd a beszámolót!
Nálunk ebben az időben van most a lakásban 26 fok. A kánikulában 29-30, de a jövendőbeli gyerekszoba szerencsére hűvösebb, ami persze majd télen lesz rossz...

Pusza mindenkinek!!!
Bari

bari6
 
 


Szia Bari!

Mindig elfelejtem írni :oops:, pedig ahányszor feljövök az oldalra, mindig megcsodálom a szép pocakod! Nagyon csini a Baribabák jelenlegi lakása!

Mi túlvagyunk az első baracktízórain! 8) Ha egy jelzővel írhatná le Miksi milyen volt, azt mondaná, kevés :D Egyelőre a létől nem cuppogott, de az tényleg nagyon cuki. Amikor az első hetekben még több levegőt nyelt evésnél és fájt egy picit a pocakja, kapott Infacol szuszpenziót, na attól olyan cukin fintorgott (förtelmes narancsszaga van, gondolom az íze sem jobb- az egyetlen, amit nem kóstoltam) Szóval holnap majd még boldogabbá teszem, mert több baracklét ehet majd, és alig várom a pépet!

Csapszerelésünk akadozik, az a baj, hogy nem lehet jól hozzáférni a csavarokhoz :twisted: , szenvedünk, lehet, végül csak kell egy szaki, pedig amúgy gyerekjáték lenne a csapcsere.

p
oroszagár
 
 


Sziasztok!

Ma voltam Szakács doktornál, minden megbeszéltünk. Ugyan látott egy polip-szerűséget a méhemben, de ezzel nem is akarok foglalkozni, mert a múltkor tutira mondta, és akkor sem volt semmi. Most meg csak feltételezte és UH kontrollt javasolt.

Végülis a beültetés októberben lesz, szeptemberben elvileg a fogamzásgátlóval kezdünk, ha long protokoll lesz. A szeptemberi beültetés akkor lett volna, ha short protokoll szerint megyünk. Az viszont eléggé lelombozott, hogy megmutatta az első és a második beültetés embrió eredményeit, és a második bizony gyengébb volt, számban is és mennyiségben is.

Kicsit el vagyok kámpicsorodva.
Most viszont azt mondta, hogy a polipot leszámítva a méhnyálkahártya nagyon szép és az egyik oldalon egy nagyon szép tüsző érlelődik, és vannak kisebb versenyzők is.

Barikám!
Várjuk a beszámolókat az UH-ról.

Puszi
és ölelés mindenkinek!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, olyan gyorsan írtam, hogy kimaradtak a többi kommentek!

Zafír! Ez egyszerűen szuper, hogy már fontolgatjátok a novemberi kezdést:))) irigyellek ám a Balcsiért!

Agár!
Jaj, elképzeltem Misit, amint méltatlankodva követel még egy kis baracklevet:)) Aranyos lehet!

Sok sikert a csapjavításhoz! Egyszer nekem is ahhoz kellett szerelőt hívni, hogy a csapot lebontsa:)) Felszerelni már én is tudtam az újat!

Ölelés mindenkinek!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok Csajok!

Nincs egy órája,h hazaértünk :roll: jól elfáradtam, de megérte :lol:

Szerencsére nincs nagy különbség a 2 baba között.
A baba 66, B baba 69mm volt. Tarkóredőjük is OK.
B baba jobban látható volt, sajnos A babánál a szív egyes részei nem látszódtak megfelelően mert nagy a "hájam" + a mellső méhlepény is rontott a helyzeten, de úgy néz ki,h nála is minden OK. A vérvételnek holnap lesz eredménye...remélem nem romlik a mostani biztató helyzet :roll: Elekes doktor nagyon cuki volt pláne a végén. Látta a férjemen,h egy kicsit szontyi és kérdezte,h mi a baj. Erre a férjem könnyes szemmel mondta,h még eddig nem tudtunk örülni...és olyan jó dolgokat mondott Elekes doktor,h a végén azért sírtunk :oops: Szóval jó élmény volt, de nagyon fárasztó. Nem is gondoltam volna...kicsit több mint másfél órát vizsgált :shock: nagyon alapos volt.
Kaptunk videót meg képeket. A videóból szedtem ki egy-egy képet és egy közöset :lol:

A baba :P
Kép

B baba :P
Kép

Együtt :P
Kép

Puszilok mindenkit!
Bari

bari6
 
 


Gyönyörűek a babák!
Nem mondod, hogy másfél órán át vizsgált.... nem semmi!
A párod de édes lehetett....

Várjuk a további jó híreket!

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, ne légy elkámpicsorodva, hisz minden rendben! A polip tudtommal nem jelent gondot, csak ha nagyon rossz helyen van, ami nyilván nálad nem áll fenn. Szerintem gyorsan végy sok illatos fürdőt, mert várandósan majd egy ideig nem lehet (nekem végig tilos volt, 12. hétig abszolút, és mire megkérdeztem volna, h na, merjek-e már, addigra kinyílt a méhszájam), töltsd fel magad mert mindjárt kezdtek! Nagyon szurkolunk!

Bari, hát csodaszépek vagytok! Éljenek a Baribabák! Én is elpityeredtem "a férjeden", pontosan tudom, mit éreztek. Most kicsit fáradt vagyok, alszom egyet, de holnap alaposan, milliméterről milliméterre megnézem a képeket, és megteszem tétjeimet a nemükre vonatkozóan :D

Zafír, melyik parton voltatok? Én észak Balaton-parti vagyok, imádom a Balcsit, bár fürödni már évek óta nem fürödtem benne sajnos, pedig lánykoromban suli után irány a strand volt tavasszal/ősszel :D

P
oroszagár
 
 


Ja, és igen, sikerült a csapszerelés :lol: :lol: :lol:
És pontosan úgy van, a kiszerelés nagyon nehéz :twisted: ! de végül túljártunk az eszén :wink:

p
oroszagár
 
 


Köszi Agár, aranyos vagy!
Elárulom, de csak Neked és nagyon halkan, hogy nem szeretek kádfürdőzni:))) Nagyon ritkán van késztetésem arra, hogy beleüljek, de akkor is úgy járok, hogy mire megtelik a kád (nagyon mély és nagy, 20 perc), addigra már el is megy a kedvem:)))

Gratulálok a csapszereléshez!

Már akartam is kérdezni, hogy Nektek van orosz agaratok? Tegnap elsétáltak egy nagyon szép agárral az üzlet előtt, rögtön eszembe jutottál:))

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok lányok!

Bodzássüti, ezek szerint a hosszú protokollal jobb emrikék sikerültek? A vitaminról, amit rendeltél, lehet már tudni vmi jótékony hatást? Vagy az uhu is ezt erősítette?

Agár, Dóri, jöhetnének fotók a babókról :) Imádtam az őszibaris beszámolót :) Agár, Siófokon voltunk, és én megmártóztam a Balcsiban is :)

Barikám, szuper hírek, nagyon szépek a babócák, remélem, hogy most már tudod is élvezni a terhességet :) Megértem, hogy nem könnyű ellazulni, főleg, ha a doki állandóan paráztat. Mikortól váltasz saját dokira?

Puszmák és kellemes hétvégét!
zzafir75
 
 


Bodzássüti, nagy agármániás vagyok :) , és 2éve halt meg az oroszagaram. nagyon szép élete volt és öregecskén egyik este elaludt örökre. Az ő képe az avatarom :D Lesz majd még kutyi biztosan, ha hazaköltözünk a Balcsira kertes házba. De ez még a távoli jövő, a lakásban nem lesz kutyi, mert az se neki, se nekünk nem lenne jó.
Nem baj, h nem szeretsz kádban fürdeni, majd helyetted is kádazok (főleg télen) :lol:

Zafír, nem fogtok ki rajtam, mert akkor a szülővárosomban jártatok! :lol: :lol: :lol: Erről jut eszembe, h én meg jártam kb.5 éve Százhalombattán, na nem Bariéknál, hanem agár-világtalálkozón a kutyusommal :D Sok szép agárlánnyal ismerkedtünk ott meg 8)

Szép hétvégét, mi megint Balcsizunk anyunál.
P
oroszagár
 
 


Sziasztok!

Jó hírrel jöttem. Nemrég hívtak és felülmúlták a képzeletünket az eredménnyel :lol: Nagyon negatív lett a vér eredmény :lol:
Azt mondta a csajszi,h 1:16441 hez a kockázat Down-ra.
Boldogságunk határtalan...

Agár, ügyesek vagytok,h sikerült a csapot megcsinálni :wink: Hétvégére szép időt a Balcsira :lol:

Zafír, kösziiii. A váltást még nem tudom, lehet már aug-ban elbúcsúzunk tőle,ha nem akkor majd a 18. heti genetika után.

Bodzássüti, tényleg durva volt. Amit anyag DVD-n van az másfél óra. Komolyan mondom amit csinált a doki az is becsületre méltó. Tényleg beszéltük a férjemmel,h este is a toppon kell lennie...bazi nagy felelősség van rajta.

Dóri merre vagy? Te nem teszel fel nekünk nyaralós képet??? Olyan rég láttuk a picikéket :(

Többiek merre vagytok?

Szép hétvégét!

Puszi,
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!


Agár! Nagyon szép kutyusod volt.... Igazad van, nem is igazán lakásba való a kutya. Bár van több barátunknak is agara lakásban és azt mondják, hogy egész nap alszik, csak akkor aktivizálja magát, amikor séta idő van. Mondjuk az is igaz, hogy az egyik vipet, a másik talán magyar agár, de lényeg, hogy mindkettő rövid szőrű, ami azért nagyban könnyíti a lakásban létet...
Fürödjél csak minél többet:))) Én majd zuhanyozom:)

Zafír!
A vitaminok szerintem jót tesznek, mert a saját háziorvosom is azt mondja, hogy ránézésre is nagyon jól nézek ki, a párom szerint kicsattanok... az uh-nál az látszódott, hogy szép a méhnyálkahártya (mondjuk az mindig is jó volt), de a tüsző nagyon szép volt, Szakács doktor meg volt vele elégedve. Úgyhogy hiszek benne, hogy használnak. Persze, hogy a sokminden közül melyik, azt nem tudom:)
Nem tudom, hogy melyik protokoll a jobb, nekem mindkettő long volt. A mostanit a hormon eredményeimtől teszik függővé.

Barikám! Annyira szuperek ezek a hírek! Nagy-nagy gratula! Most már hátra lehet dőlni?

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Mi jól vagyunk csak semmire nincs időm és arra se nagyon..kisfiam nagyon nyüglődős eszik eszik és egyáltalán nem alszik.Mondjuk szerencsére azért éjszaka már kezd beállni, hogy 7 körül fürdés és akkor zsupsz az ágyba cumi szájba és elég hamar alszanak mindketten. Aztán már 2 körül kelnek szerencsére nem egyszerre Memukám(alias Emma)inkább 3-kor és azután pedig 5-6 körül. Mondjuk így is eléggé alváshiányos vagyok, de azért ki lehet bírni. Főleg az a jó, hogy este azért van egy kis idő miután elaludtak.
A szép kis kocsimat meg eladtuk tegnap megvették, megsirattam..nagyon szerettem, de sajnos ezzel a Horvátországi nyaralással világossá vált, hogy kinőttük tetőbox ide-vagy oda..Szóval most keresünk..de nehéz ilyen nagy méretben már olyat találni ami ki is néz vhogy meg azért nem oldtimer és még ki is lehet fizetni. Igazából olyan nem lesz úgyse mint a Mazda volt.Na erről ennyit mi jól vagyunk egyébként majd Agárnak küldök képeket és megkérem tegye fel nektek..
Bari nagy nagy Gratula nagyon szép a pocid is és a BAribabák is nagyon arik nagyon várom már, hogy lehessen izgulni az utolsó napokban mikor már ki kell majd bújniuk...én fiú lányra tippelek, de a tapasztalataim alapján én két lányt ajánlanék inkább:)Nagyon édesek a fiúk meg minden, de tény hogy nekem a lányok sokkal nyugisabbak voltak mind a 4:) Balabá(alias Bálint)mozgásban tartja az egész családot...na mosmár tényleg futok a dolgomra

Puszi mindenkinek Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Sziasztok!

Dóri, cuki vagy :lol: Az az igazság,h úgy vettem észre a fórumon akiknek kisfiúk van egytől-egyig azt írják,h sokat kell velük foglalkozni :lol:

Bodzássüti, a polipod monnyon le :wink: Ami az embrikéket illeti, ezen ne izgulj. Nekünk is a második sokkal rosszabb volt az elsőnél, de a harmadik olyannyira jó volt,h itt vannak a pocimban :lol: Szóval ezen ne izgulj, OK lesz minden!!! :wink:

Agár, milyen volt a Balcsin? Ott jó idő volt?

Nekünk jólt telt a hétvége. Ma lazsálás volt egy kicsit. Unokaöcsim gokartozik és megnéztem a edzését itt Battán. Mit ne mondjak, végig bőgtem :cry: Egyfolytában az járt az eszemben,h 22-én volt a születésnapja és 9 éve ilyenkor milyen nagyon picike volt, most meg megy vagy 100-al vagy versenyen még többel.... :shock: Szóval nagyon megérintett :) Utána mentünk hozzájuk,mert szülinapi buliztunk a családdal, de nem maradtunk sokáig a pihi miatt. Na és nap legnagyobb eseménye az egy vacsora utáni látogató volt :evil: Így a 13. hétre ide ért róka koma...kivi leszek,h csak néha-néha látogat meg, mert ilyenkor már csak nem lesz állandó látogató....

Zafír? Babácska? Natalie? Leninváros? Évi?

Pussz mindenkinek!
Bari

bari6
 
 


Barikám!


Köszönöm szépen a bíztatást! Abban reménykedem, hogy most sincs polip, a múltkor sem volt, amikor megoperáltak...

Nagyon remélem, hogy a ez tényleg az utolsó lombik lesz. Annyira lelombozódtam emiatt a polip-dolog miatt.... miért van az, hogy mindig valami közbejön?

A róka-komának üzenem, hogy mennyen máshová.... például jöhetne ilyen okból hozzám.... :wink:

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Barikám, róka komát hozzánk is küldheted :):):):) Remélem, hogy már jobban vagy!

Bodzássüti, mikor lesz kezdés?

Anyukák, hogy vannak a kisbabók??

Többiek, merre vagytok?

Pusz és pocaksimik!
zzafir75
 
 


Szia Zafír!

Éles kezdés októberben lesz, ha minden rendben megy, 7-én lesz a ciklus első napja.
Még nem tudom, hogy long vagy short lesz, azt a hormon eredményeimtől teszik függővé. Ha long, akkor szeptemberben kezdek a fogamzásgátlóval, akkor, amit a vonalzóm mutat.
Addig még augusztusban 3. és 21. napos vérvétel és szeptemberben uh kontroll a lehetséges polip miatt. De arra most gondolni sem akarok, mert nem akarok újabb halasztást.

Majd csinálok magamnak újabb vonalzókat a vérvételekre is:))) addig is ezzel szórakoztatom magam:))

Nálatok érlelődik a novemberi kezdés?

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok,

Bodzássüti, igen, érlelődik ... nézelődök....

Puszi és pocaksimi, egyenlőre Barinak :)
zzafir75
 
 


Sziasztok Csajok!

Látom, nem nagyon van új hozzászólás :( bár nyáron ez érthető...

Bodzássüti, nagyon jó az új vonalzód :lol: Drukk a véreredményekhez!!! Mikor lesz majd eredmény? Ugye még aug-ban ki fog derülni,h milyen protokollal indultok majd?

Zafír, nagyon örülök,h érlelődik bennetek az indulás. Hidd el (Nekem is ezt mondták) mivel volt terhesség "könyebb" lesz,mert a szervezetünk emlékszik rá :wink:

Etus, Te hogy vagy? Már kezdtetek, ugye??? Ha nem jössz,megértelek, de kérlek a jó hírről számolj majd be mindenképpen!

Nálunk minden OK Wink Néha fáj, néha szúr... A remek időjárás hatását érzem...egy kicsit jobban fáj a pocim mikor hideg van.
Róka koma nem volt azóta csak jelzi,h a közelben van...amire rájöttem,h sokkal jobb lenne egyszer-kétszer róka komázni mint a jelenlétével küszködni Embarassed Amúgy a nap nagy részét pihivel töltöm, bár Elekes doki azt mondta,ha vérezni akarok akkor az fekve is fog menni... Shocked
Csajok el kell mesélnem...nem egy jó történet, de úgy felhúztam magam rajta,h csak na....Battán keddenként van kismamás vérvételes nap. 2 ablak van, az egyikhez ilyenkor előre hívják a kismamákat. Nos jött 2 kb. 16-17 év körüli kiscsaj és beálltak a sorba. Na majdnem dobtam egy hátast és már frankón volt pocakjuk is....na megvolt a vérvétel és még vártam a kezemmel és mellettük foglaltam helyet. Az egyik kiscsaj reklámszatyorral a kezében ült amin átlátszódott,h cigi és gyufa van benne...no comment, majd azon tanakodtak,h Ők márpedig leszarják,h mindenki Őket nézi....tudjátok mikor kijöttem majdnem elbőgtem magam és felvetődött bennem a kérdés,h már megint miért Ők és miért nem Mi (mármint az itt jelenlevők-fórum) Nagyon kiakadtam... Shocked
Egy kicsit más, jobb hír Smile Ma reggel megkaptam Elekes dokiéktól írásban is az eredményt és a 13+18 as kromoszómára is nagyon szép eredmények születtek, szinte hihetetlen Rolling Eyes Ha nem baj, megosztom veletek Smile A 13-ra 1:456786 a 18-ra 1:194042 Laughing

Szép napot mindenkinek ebben a borús időben...már én is vágyom nagyon a napra :roll:

Pussz,
Bari

bari6
 
 


Sziasztok,

Bari, ezek szuper eredmények!!! Gratula, és jó hír, hogy már jobban vagy picikét. Mikor lehet majd tudni, hogy kisfiúk, kislányok - esetleg vegyes páros van a pociban?? Te minek drukkolsz?

Nem semmi a vv-s sztori, persze van ez így, jó annak, akinek csak úgy összejön és nem agyal rajta egy percet sem, még a terhesség alatt sem... vagy?

Nálunk - ez a "terhességre emlékszik szervezet, könyebben összejön" c. dolog sajnos eddig még sosem volt igaz, de hát kivétel erősíti a szabályt, nem?

Puszik és pocaksimik!
zzafir75
 
 


Zafír, legyek Én a jó példa :wink: Az első után a 3. sikeres lett!
A nemüket nem tudom mikor tudjuk meg, de a család a képek alapján vegyes párosra tippel. Bevallom nem lenne ellenemre egy fiú egy lány :lol: DE persze közhelyesen teljesen mindegy...szerintem a szíve mélyén mindenkinek megvan a kívánsága :roll:

Pussz

bari6
 
 


Sziasztok!


Köszi Bari! Nem tudom, hogy kiderül-e augusztusban, mert Szakács doktor szabin van. Gondolom, ha visszajött, és megnézte őket, akkor dönti el. Talán aug. legvégén.

Igen, ez igazságtalan az élettől, bár én azt hiszem, ezek a csajok legalább annyira vágynak NEM terhesnek lenni, mint mi TERHES-nek. Ilyenkor inkább csak a babákat sajnálom. Szegényeknek meg kell küzdeniük az életért, pedig nem ők akartak szexelni....

Én is a vegyespárora szavaznék:))) Barikám, Neked ez most a harmadik lombik? Azt hittem, második... de lehet, hogy csak lemaradtam.

Etus már szerintem is kezdett... olyan jó lenne tudni, mi van vele. A múltkor azt mondták az intézetben, hogy nagyon jó szériájuk van: 60 beültetésből közel 30 terhesség lett az utóbbi időben... remélem, még kitart egy darabig.


Zafír! Hajrá novemberi kezdés!

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Hahó,

Bari, én lány-párti vagyok :):)

Bodzássüti, micsoda egy széria, ... kár, hogy most nem vagyunk a részesei, de majd eljön a mi időnk is.

Etusnak akkor küldöm a drukkokat, hátha olvas bennünket :)

Puszi
zzafir75
 
 


Sziasztok!

Én is lány-párti vagyok:) Valahogy nem tudom elképzelni, hogy fiam lenne:) Persze, ha ikrek, akkor a vegyes-párosra szavaznék, hogy teljes legyen a kép vagy a két kislányra:)

Kiváncsi vagyok a babáitok nemére:)

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Akkor többségünk lány párti. Fura,mert míg nem lettem terhes valahogy el sem tudtam képzelni,h más nemű gyermekem legyen, mint lány. Bevallom tartottam is tőle mindig,h mi lesz,ha fiam lesz (az esély nem kicsi rá, mert Anyai ágon Én vagyok az egyedüli lány, a férjeméknél apai ágon is csak fiúk vannak...) de ahogy haladt az idő egyre jobban azt érzem,h kimondottan örülnék egy kukisnak, de már a kettővel sem lenne bajom. Szóval változik :lol: egy biztos,h 2 ember már tudja,h milyen neműek :lol: mi meg majd megtudjuk...

Bodzássüti, azért drukk,h még aug-ban megtudd az eredményt!!! A múltkor azt hiszem nem válaszoltam :oops: igen, ez a 3. lombik volt. A második februárban volt... :roll:

Hétvégére ki mit tervez???

Agár, Dóri, Etus, Babácska??? Hol vagytok? ugye mindenkivel minden OK!!!???

Pussza,
Bari

bari6
 
 


Szia Bari!


Igen, ez tényleg érdekes... lehet, hogy azért változik a véleményed, mert fiúcskákat vársz és már a fiús hormonok gyűlnek Benned? :lol:

Köszi a választ, remélem, hogy nálunk is bejön a "három a magyar igazság":)

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bari, gratulálok, nagyon örülök a kitűnő eredményeknek! Nekem elsőre két lány lenne a tippem, de a képek alapján vegyespárosra módosítok :shock: Azért a megérzéseimet ismerve, jobb, ha felkészülsz két fiúra is :lol:

Bodzássüti, alig várom, hogy kezdjetek! Most minden rendben lesz, te is tudod! A szappanpelyheket nem mind én mostam ám el, a nagynénikém férje is kap a szülinapjára, nagyon boldog lesz, mert nagy mosószergyűlölő. Anyum is kapott, hogy kipróbálja. Jövő héten egy barátnőm is kap, 2 kisgyereke van, szerintem neki is tetszeni fog.

Zafír, úgy örülök! Javíthatatlan optimista vagyok, így már azon agyalok, hogyan tudok megszervezni jövőre egy találkozót nálunk a Balcsin, babákkal a hasakban meg a hasakon kívül.

Dóri, ma/holnap hívlak!

Etus, nagyon drukkolunk ám!

Babácska?

Nagyon sűrű volt a hét, így csak olvasni volt időm. Most 9-óta (amikor lefeküdtek a gyerekek és apa elment sörözni) mostam, vasaltam (utálok pelenkát vasalni :twisted: ), bepakoltam a szokásos hétvégi programra (nagyszülők), és vettem egy óriás fürdőt egy könyvvel :D . A babák rohamosan fejlődnek, Stefi nagyon vidám, folyton kurjongat és azt kiabálja hőőőő hőőő hőőő, ha nem figyelünk rá :lol: Miksi is rengeteget beszél, de ő nem olyan kurjongatós (ő egy komoly férfi, nincs mese) imádja az almalevet is, pépet még nem merek neki adni, inkább óvatosan haladok a hozzátáplálással. A védőnő is hétfőn jön, akkor majd konzultálok vele, mert eddig csak telefonon tudtam, mert szabin volt 2 hétig. Voltunk a Margitszigeten a héten( a múlt héten is voltunk), a férjem imádja a babáknak mutogatni az állatokat. Az őzikék és a sasok nagyon tetszenek nekik, bár nyilván nem tudják, mi micsoda, és hogy főként azért járunk oda egyelőre, mert apa nagyon élvezi. Kiveszi őket a kocsiból, és magyaráz :lol: Mókust is láttunk, na nem a simogatóban, hanem egy ösvény mentén, és Stefivel sikerült egész közelről becserkészni :lol:

Szép hétvégét mindenkinek!
P
oroszagár
 
 


Szia Agár!

Nagyon köszönjük a marketinget a szappanpelyheket illetően:)

Annyira édesek a babák:) Elképzelem, ahogy nézegetik a különböző állatokat..

A védőnő biztosan meg fog dícsérni, a babák annyira szépek!

Szép hétvégét!

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Húúú, mi az a szappanpehely :roll:

Tényleg már akartam kérdezni,h valaki már közületek használt már valaha mosódiót? Kíváncsi vagyok rá nagyon, de van egy nagyon rossz és környezetszennyező mániám :oops: imádom a mosószer és öblítő illatát :roll:

Dóri, Agár Ti a babáknak milyen mosószerrel mostok?

Agár, magam előtt láttalak benneteket :) Ti is mókás szülők lehettek (jó értelemben gondolom ;) ) :lol:

Pussz mindekinek, olyan csodálatos időnk van...grrrr képzeljétek, már én is kezdem unni az állandó sötétséget :shock: :shock: :shock:

bari6
 
 


Sziasztok!

Ma illetve inkább tegnap éjjelnek mondanám nagy dolog történt Memukám átaludta az éjszakát este 8 tól reggel fél 6 ig aludt :lol:
remélem megtartja jó szokásnak és Balabám is csak 1x kelt fel fél 3 kor. Szóval most olyan vagyok mint akit kicseréltek jó volt kicsit többet aludni fél óránál egyhuzamban...
Bari: én a Dreft sensitivet használom illetve a Coccolino Sensitive öblitőjét, de nem annyira tudom, hogy ez vagy az a mosószer jobb e mint a másik inkább csak azért használom őket mert nagyon jó illata van mindkettőnek és nem üti egymást...szóval ki tudja
Agár: a pelenka vasalást én is nagyon utálom, de szerencsére nálam már van általában 2-3 jelentkező erre a feladatra :D. A következő babáknál már neked is lesz segítség asszem Stefi nagyobb eséllyel fog jelentkezni...mint Miksa. Közben kisfiam éppen nyakon hányt...
Ha minden igaz holnap lesz a nagy nap megvesszük az "új" családi autónkat bár inkább busznak nevezném hatalmas batár. Tetszik, de azért nem zártam még a szívembe remélem idővel ezt is megszeretem, mert jó darabig nem lesz másik. Lényeg, hogy beleférünk és hatalmas csomagtartója van ja és Bordó az tettszik benne legjobban:) Tegnap moziban voltunk kicsiket persze kölcsönbe adtuk dédiéknek vicces volt mert 2x kellett fordulni a kis kocsival, hogy bejussunk pestre...

Puszi mindenkinek és jobb időt mint a mostani

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Sziasztok!

Barikám, nem én akarom reklámozni, mert én árulom... majd Agár elmondja.... én egyébként a szappanpehelynek a folyékony változatával mosok, az olívaszappan. Sőt ezt használom konyhai tisztítóként, ablakpucolásra és felmosásra is. Az a jó benne, hogy teljesen natúr, nyugodtan lehet használni bárhol és még a Te kezedet sem marja le, ha belenyúlsz:) A ruhák egyébként sokkal puhábbak, mint amikor még mosószerrel mostam. Sőt, most már annyira elszoktam tőle, hogy amikor mosóporral mosott ruha van rajtam, fél nap után viszketek.

Mosódióból is sokféle van, ha jó minőségűt veszel (az ár elég jól tükrözi a minőséget), akkor a ruhának semmilyen mellék-szaga nincsen. Illatosításra egy-két kanál ecetet öntök az öblítő rekeszbe és abba mosóparfümöt vagy illóolajat. Sajnos annyira nem lesznek illatosak a ruhák mint az öblítőnél, de egészségesebb is és a mosógép is meghálálja, mert nem lesz olyan nyúlos-fekete koszos a tartály.

A szappanpehelyről majd nyilatkozik Agár:)

Dóri!
Gratulálok az új autóhoz! Eláruljátok, hogy mihez használtok textil-pelenkát? Bocs, ha buta kérdés... de én még azért messze vagyok ettől :oops:

Ölelés!

Lilypie Trying to Conceive Event tickers
Pregnancy%20ticker
How`s my pregnancy doing?
bodzássüti
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?