Tünci,
köszönöm a köszöntést, én is írtam neked és Bettinek is a szülinapra, valószínűleg nem kaptad meg...
Nagyon-nagyon örülök, hogy Bátor ilyen erős kisfiú, és hogy minden rendben van vele(tek). A 16 fog pedig....szóval elképesztő, és nagy az esélye, hogy a gyors, erős fogzás miatt sem alszik jól. Illetve mi is a jó??? Nekünk nem, de nekik lehet, hogy ez a ritmus egyelőre a bevált. Szóval kitartás: lesz még átaludt 7-8 órás éjszaka!
Bencuska már nagycsoőportos lesz, szóval kötelező az ovi. Nagy dilemma volt, mert a párom elveszítette az állását (még most sem talált újat), én visszamentem dolgozni, de csak 3 hónapot, mert nem voltam a cégnél betáblázva pénzügyileg, csak ősztől, és most én is "parlagon" heverek. Emiatt kivettük az oviból már áprilisban, mert csak őt Fehérvárra hordani nem volt értelme anyagilag...
Vissza viszont nem tudtam íratni, ezért kellett keresnem egy másik ovit, szerencsére a munkahelyemmel szemben találtunk egy szépet, jót, Bencének is tetszőt.
Bencus haja egészen sötét lett (mint az apukájáé), és - anyai elfogultság ide vagy oda - helyes kispasinak mondják, gyakran rácsodálkoznak, no meg a kis szőke tesóra is. Mindkettőnek nagy kék szeme van. Nagytesó valami jó legelőn van, mert kéthavonta nő 2 cm-t, legutóbb 4 kg-ot hízott két hónap alatt.
Csani már nem ilyen jó evő, iszonyú energiánkba kerül, mire megetetjük, pedig mindent ugyanúgy csinálunk, mint Bencénél, és lám-lám: mégsem vált be. Szóval teljesen különbözőek. Legutóbb azon morfondíroztam, leszerződtetek egy bábszínházat, mert ha elfoglalja magát, eszik, ha nem, akkor elhárítja a kanalat. Ja, és az önállóság: egyedül eszik a legjobban, kb. 10 hónapos kora óta "hárít", ha segíteni akarunk neki, pl. felállásnál is "rám mordul", és löki el a kezemet, hogy hagyjam, hadd erősködjön ő. Teljesen olyan, mint a pocakomban volt, és ahogy megszületett.
Lányok,
dr. Lux Elvira könyvét olvastam most: Anyának születtem? címűt.
Nagyon elgondolkodtató, és olvasmányos. Elsősorban a női meddőség, a vetélések, a babák elvesztésének pszichoszomatikus hátterével foglalkozik, döbbenetes eseteket ír le. És persze vall magáról, az anyaságáról is, őszintén, felkavaróan. Ez a könyv a reménység könyve, 1-2 esettől eltekintve csupa pozitív végkifejlet, tanács, lelki oldás, görcssimítás. Akinek van lehetősége, ne hagyja ki, annak is nagyon jó, aki már kicsit fog a kezében. Most, háromgyerekes anyaként jöttem rá magammal kapcsolatban egy-két dologra, ahogy olvastam a könyvet... Van benne jócskán tanács arra nézve is: hogyan ne legyünk rossz szülők. Abból indul ki, hogy mindenki jó szülő, vagy legalábbis az akar lenni, ez már eleve tetszik, hogy nem a jószülőséget erőlteti, hanem a csapdákat, buktatókat mutatja meg a közel negyven éves praxisa és saját szülőisége kapcsán. No, jót regéltem róla, pedig nem is fizetnek érte.
Kedves Sorstársaim,
remélem, mindenkinek előbb-utóbb teljesedik a legfontosabb vágya, és tompulnak a fájdalmak. Nemrégen beszélgettem egy 30 éves hölggyel, három gyermek édesanyja, egy babát ők is elveszítettek. Sírva állapítottuk meg, hogy a fájdalom, a veszteség érzése kopik, fakul, de MEGVAN, és meg is lesz... No, de jönnek az örömök is, van még kacagás és csöndes mosoly, és persze szeretet, szeretet és szerelem. Kívánom, hogy mindnyájatoknak legyen benne része!