Sziasztok!
Ma apátlanok vagyunk, így a szép napsütéses sétánk előtt írok pár sor beszámolót, meg teszek fel pár képet. Tessék csak írni, többiek! Főleg, hogy az elkövetkező időkben elég nagy hajrám következik több területen, hát hanyagolni fogom az efféle úri szórakozásokat...
Nagyon jól sikerült az út, legalábbis Szabolcs szemszögéből - ő kitűnően érezte magát, mindenki imádta, a tenyerén hordozta. Én már kevésbé éreztem jól magam, újra és újra összezördültem a szüleimmel, elsősorban a gyereknevelés kapcsán. Péter például határozottan kérte anyukámat, hogy ne fenyegesse azzal a gyereket, ha valamit nem csinálhat, hogy dádá lesz, hanem mondja, hogy "Nem!", mert ezt érti a gyerek, és különben sem fogjuk verni a kölköt. Erre az anyukám azt mondta, hogy ez hülyeség és ő igenis a fenekére fog csapni, ha "rossz" lesz... És hasonló kis apróságok... A szüleim lakása tele van törékeny és értékes dolgokkal, Szabolcs szegény mást sem hallott, mint dádá, nem, nem szabad, de nem zavarta, és jól betartotta a szabályokat. Persze volt olyan, amire én azt gondoltam, játszhat vele, de a szüleim mégsem hagyták, pedig nem volt veszélyes, sem törékeny, de hát istenem, ez a generációk közötti különbség. Elfáradtam, de jó volt végre normális méretű településen lenni pár napot, ahol a "közel van" azt jelenti, hogy tíz perc séta, és nem hat villamosmegálló... Találkoztam a testvéreimmel, a barátnőmmel, nagyokat sétáltunk, úgyis, hogy Szabolcsot két kézen fogtunk, és ő is gyalog jött egy kicsit.
Tejügyben közben léptem, berágtam és csütörtök estétől Szabolcs az ágyában alszik és nincs cici. Első este sem volt nagy hepaj, mára viszont átaludta az éjszakát. Úgyhogy most teljesen rendbe jött a tejcsi-kérdés.
Na, pár kép:
Szabolcs segít.
Apával a nagykádban, csak ne mondjátok meg neki, hogy felraktam...
Papót nagyon szeretem...
Mama pedig mindig megnevetett...