2000.06.01 15:23
Szerző: Anonymous
Valóban törvénytelen, de kit érdekel? A törvényi szabályozást olyan szinten ki lehet használni. Egy kismama meg mindent megtesz azért, hogy a főnöke viszavegye. Ha nem mentem volna bele, akkor esélyem sem lett volna, így se biztos, hogy lesz helyem, de legalább meg van az esélyem.
Persze, azért én is megpróbáltam magam bebiztosítani egy kicsit. Az igaszság az, hogy egy kifejezetten kis cégnél dolgozom, csak hárman vagyunk, így ha én kiesem, muszáj pótolnia. És hiába végzem akármilyen jól a munkám, neki nagy kiesésnek számít az, hogy én fél évig nem fogok dolgozni. Szóban megígérte, hogy visszavesz, de hát manapság ez nem biztosíték. Igaz, hogy nem is semmi.
A dolog egyébként úgy áll, hogy megváltoztatta a szerződésement, visszadátumoztatta a másik keltére és az eredeti, határozatlan idejű szerződést visszakérte tőlem, gondolom megsemmisítette. Így a munkaviszonyom idén június 30-tól megszűnik. És mindezt azért tudta megtenni, mert sehol sem regisztrálja senki sem azt, hogy te milyen feltételekkel vagy bejelentve a TB-nél. Ha ott, a kis rendszerben szerepelne az is, hogy én határozatlan idejű szerződéssel dolgozom ennél és ennél a cégnél, akkor már kevesebbet tudott volna tenni a főnököm.
Szerencsére, állítólag ma már a munkaügyi bíróságok valóban kiállnak a kisgyermekes és a terhes anyák érdekei mellett, így még én is gondolkozom rajta, hogy ne forduljak-e ehhez a hivatalos szervhez. Van ugyanis a kezemben egy közjegyző által hitelesített másolat az eredeti szerződésemből, ami teljesen olyan, mintha az original szerződésem lenne meg, és megvan ugyebár a most "érvényben" levő is. Mindkettő ugyanazzal a dátummal... Így a család és munkaügyi jogászismerősöm szerint már csak annyit kell bizonyítanom, hogy kényszerítve voltam. Még meglátjuk.
Én úgy érzem mindent megtettem a cég érdekében. Bármikor megszülhetek, de most is 8 és fél órát dolgozom naponta, ellátom a dolgomat, nem lehet rám panasz, mint ahogy a megrendelőink meg is vannak elégedve velünk. Belementem ebbe a szerződéses dologba is, nem mentem el betegállományba, hogy a főnöknek ne kelljen utánam fizetnie. Ha ezek után ő inkorrekt lesz, akkor meglátjuk.
De tényleg, vajon, hogy lehetne azt megoldani, hogy ne azokkal toljanak ki, akik vállalják, hogy gyereket szüklnek erre a világra? Hogy meg legyenek becsülve, ne egyfajta "szegény idealista marha" megközelítést kapjon a gyermeket vállaló? Hogy teljesítse így egy ország a "három gyerek, három szoba, négy kerék" passzust? Főleg ennyi GYED és GYES mellett? Úgy, hogy nagyon sok helyről még ki is paterolnak, ha megtudják, hogy egy kis ember fejlődik benned? Úgy, hogy ha később elmész munkát keresni, hiába vagy kvalifikált, a legjobb, ha letagadod, hogy kisgyereked van, mert különben nem vesznek fel sehová?
Én, őszintén szólva, nagyon ki vagyok bukva a mai társadalmi hozzáállástól.