Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


Köszi a ragacsokat Zafír!:))) Pénteken megyek vérvételre. Még egy hét:(

Képzeljétek, most voltam talpmasszázson és azt mondta a természetgyógyász, hogy már érzi a babákat: ketten vannak, akik megtapadtak:)))

Nem tudom, hogy lehet-e hinni ennek, kérdeztem, hogy ugye nem csak azért mondja, hogy jól érezzem magam. Azt mondta, hogy magától mondta és ha nem érezte volna, nem mondott volna semmit:))

Tényleg nem tudom, hogy lehet-e ebben hinni. Van valakinek ilyen irányú tapasztalata?

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Hűha! és még laptető is:)))
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Süti: nekem nincsen ilyen tapasztalatom, de van egy régi középiskolai osztálytársam akik annak idején már szerettek volna babát a férjével, de pár hónap sikertelen próbálkozás után elmentek a Kaáli intézetbe még a kivizsgálásoknál tartottak javában amikor ő is elkezdett talpmasszázsra járni és arra már nem emlékszem hanyadik alkalomnál közölte vele a nő aki csinálta a masszázst, hogy megfogant a kisfia(pedig még ők sem tudták) utána csinált tesztet és kiderült, hogy tényleg terhes azóta 10 év körül van a kisfia:) ezt az osztálytalálkozónkon mesélte ahova már nagy pocakkal jött..azóta is jár masszázsra és mindig érdekes dolgokat mond neki ami előtte szóba sem került közöttük és aztán valóban megtörténik..
Remélem nálad is igaza lesz!!Én mindenesetre nagyon nagyon szurkolok!!!


Puszi ölelés, ragacsok Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 

 
 

Köszi Dóri!

Remélem én is, hogy igaza van!:))
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Zafir köszönöm jól vagyok azt leszámítva hogy 2 napja nem tudom el érni Erdei d.r nőt a mobilján pedig megbeszéltük hogy ezen a számon tudunk egyeztetni a férjem műtétjének időpontjával kapcsolatban. :roll:
azt már tudjuk hogy május végén lesz de azt hogy pontosan melyik nap azt még nem.
Utána még lesz egy három hónapos gyógyszeres kezelés és utána indulhatunk.

Bodzzásüti : egy hét már igazán nem sok idő drukkolok nagyon! :wink:

Lányok lenne egy kérdésem tudna nekem valaki segíteni a lombikkal kapcsolatos árakban mert kíváncsi lennék. Már próbáltam le tölteni de valami miatt nem megy!! :roll:

szép napot nektek!
natalie30
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti :lol: húúú nagyon drukkolok +++++++ és sztem tudják érezni :wink: Én is ma voltam talpmasszázson és megyek hétfőn is :roll: ilyen még nem volt,h csak 2nap van 2 masszázs között....majd kiderül,h h bírom.... :oops:

Natalie, lehet,h külföldön van konferencián. Sztem ha tudott volna biztosan visszahív :wink: Jövő héten tuti eléritek :wink:

Pusszancs mindenkinek és használjátok ki a hétvégét! Menjetek a szabadba vagy vásárlásterápiázzatok :lol:

Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Barikám! Köszi a bíztatást!:))) remélem, hogy tényleg igaza van:))) tegnap este volt egy nagyon fura eset: vacsizni mentünk barátokkal és ahogy közeledtünk az étteremhez, megéreztem a sűlt krumpli szagot és felfordult a gyomrom. Az egész csak egy pillanatig tartott, de fura volt, mert nekem még soha-de-soha nem fordult fel kajától a gyomrom:))) nagyon szeretek enni:)))

2 nap 2 masszázs között, az kemény! Nagyon fájt? Én még sokszor 5 nap múlva is szoktam érezni a helyét.

Natalie!
A lombikról friss információk: az én számlám 445.000 volt: ebből 280 az ET, 110 az ICSI és 55 az AHA. A stimuért nem kell fizetni. Magyarul. amikor elkezdődik a stimu, onnantól az orvosi vizitekért, Uh-ért, vérvételért nem kell fizetni. Előtte a kivizsgálásokért, vérvételekért egyéb orvosi vizitekért igen. Azt mindig meg tudod kérdezni, hogy mi mennyibe kerül. A lombikhoz a gyógyszerek nekem most kb. 150-180 ezer volt összesen, de ez a hormon mennyiségétől jelentősen függ, nekem ez most elég nagy adag volt, van akinek sokkal kevesebbre van szüksége.

Ölelés mindenkinek!
bodzássüti
 
 


Sziasztok !

Bodzzásüti nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást tehát akkor mindennel együtt olyan 600 ezer f.t!
Ez tényleg nagyon drága de remélem meg lesz az eredménye!!

A vacsorával kapcsolatban szerintem ez nagyon jó jel :D
csak így tovább várom nagyon az eredményt addig is drukkolok nagyon :wink:

Bari: lehet hogy igazad van és külföldön van a d.r .nő mindegy jövőhéten mindenképp felhívom!

Szép estét!!
natalie30
Budapest VII. kerület
 
 


Szia Natalie,

Igen, valóban nagyon drága, de persze ha sikerül.... és még a különböző vizsgálatokat hozzá sem számoltad. Nem tudom, hogy Nektek mire lesz szükségetek, pl. átjárhatósági, stb. mert azok sem olcsók:(((

Persze a kényelmet is meg kell fizetni, mert itt minden egy helyen van, nem kell máshová elmenni a vérvételekkel, nem kell várakozni, stb.

Köszi a drukkokat!
Ölelés!
bodzássüti
 
 


Süti : az átjárhatósági vizsgálaton már túl vagyok azt még államiban csináltattam!
Igazad van valóban sokat számít az ahogyan oda figyelnek itt a cirisben az emberre és a kényelem!!
Arra gondoltam hogy a lombik előtti vérvételeket megpróbálom államiban megcsináltatni végül is Vass d.r azt mondta hogy ő elfogadja azokat is,és remélem így azért már nem lesz olyan drága
:roll:
natalie30
Budapest VII. kerület
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, babaragacsok!!! Örülök a jó híreknek, drukkolok nagyon!

Natalie, az intézetben nem próbáltad keresni a dr. nőt? Ott biztosan megmondják, ha külföldön van.

Puszik és pocaksimik!
zzafir75
 
 


Szia Natalie!

Az már egy fontos lépés, hogy az átjárhatóságid megvan. Az is tök jó, hogy a vérvételeket meg tudod csináltatni az államiban. Sokat tudsz spórolni rajta.

Szia Zafír!

Köszi a babaragacsokat!

Helyzetjelentés:
Tegnap délelőtt folyamatosan éreztem a hasam alját: nyilallt, szurkált, húzott, stb. De valahogy nem éreztem azt, hogy ez valami rossz lenne. Délutánra azután elmúlt az egész. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy rosszul vagyok: még az ágyban fekve is éreztem, hogy szédülök, melegem van és nehezen kapok levegőt. Utána pedig jött a hasfájás, kicsit olyan mindjárt-megjön érzés, azután reggelre ez is elmúlt.
Mindenesetre betáraztam a teszteket, lehet, hogy holnap reggel csinálok egyet:)))

Ölelés
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Juj de izgi Bodzássüti :lol: Annyira nagyon drukkolok,h sikerüljön :lol: +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Dóri, hogy vagy? Remélem még egyben :lol: Agárról tudsz valamit?

Pussz mindenkinek és szép estét!
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, drukkok!!!!!! Én a vérvétel előtti nap csináltam tesztet, nagyon haloványka lett, kell azért ehhez is idő! BABARAGACSOK mennek!!!!


Agár, hogy vagytok, én is hiányollak Benneteket!!! Dóri?

Natalie, nagyon jó, hogy a Cirisben minden leletet elfogadnak, amit lehet, el kell intézni államiban!

Barikám, mikortól lehet drukkolni?

Pocaksimik és szép napot!
zzafir75
 
 


Sziasztok Lányok!


Köszi a drukkokat! Mára elmúlt minden tünetem, fogalmam sincs, hogy ez most jó vagy rossz.... valószínűleg egyik sem:)))

Csináltam reggel egy tesztet, persze negatív lett, de 25-ös érzékenységű volt, az még tényleg nem mutathat semmit.

Ölelés
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, a nincs tünet is tünet :lol: Ami a tesztet illeti elvileg a 9-10 naptól tud a 10-es érzékenységűn haloványka lenni a zebra :wink: szóval nem elkeseredni. Ott kapaszkodnak a babócák :lol:

Zafír, ha minden jól megy, akkor 11 nap és jelentkezik piri :lol: és utána start

Mindenkinek szép napot ;)
Bari

bari6
 
 


Hahó,

Bodzássüti, TÜRELEM!!!! Én a vv reggelén csináltam az első tesztet, alig lehetett látni, annyira haloványka volt - és ez a típusú teszt még hetekkel később is csak haloványka maradt. Hiába akartam megörökíteni a pocakos naplóban egy szép erős kétcsíkost... Halálra idegeskedtem magam rajta.... Nekem a CLEARBLUE teszt volt jó, egyértelmű és erős, azt a vérvétel után 2 nappal tudtam beszerezni. Szóval még türelem, én írtam már Neked, hogy még a 6-dik héten sem éreztem semmit sem, pedig már akkor szívhangunk volt :)

PUSZILLAK és küldöm a pozitív energiákat!!!!!!!! ++++++++++ Drukk!!!!
zzafir75
 
 


Sziasztok csajok!

Bodzássüti ne aggódj!!!! Ez a legfontosabb.
Nem is kell érezned semmi különöset! Én egyébként nem csináltam tesztet, megvártam higgadtan (idegesen!!!! :lol: ) a vérvétel eredményét. Szerencsés voltam a terhesség alatt, mert nem nagyon éreztem semmit. Szóval türelem!

Reggel már írtam nektek, de eltünt minden és olyan mérges lettem, hogy inkább hagytam a csudába az írást.

Bari nekd is hamarosan szurkolhatunk!!!!

Dóri jól vagy? Egyben vagytok még? :lol:

Zafír nálatok van konkrét időpont kezdésre?

Natalie sok türelmet nektek! Tudtatok beszélni a dr nővel?

Agár hogy vannak a Csöppkék?

Puszi nektek sok!!!

Bodzássüti nyugi!!!!!! :lol: :lol:
etuspocok
 
 


Sziasztok!


Igyekszem lenyugodni. Köszi a drukkokat!

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Mi jól vagyunk köszönöm elég sokat keményedget a hasam és már nagyon minden bajom de elvagyunk még együtt:)
Kicsit sűrű volt a hvége szombaton egész nap vendégségben voltunk vasárnap meg még a harmadik fönti szobát kifestettük mostanra fejeztem be a pakolászást, takarítást...hulla vagyok..

Agár bement a babákhoz a kórházba és mondta, hogy nem biztos, hogy tud majd írni gondolom babázik..jól teszi, jó neki. Holnap felhívom aztán tudósítok.

Drukkok süti nyugi minden rendbe lesz!

Ölelés Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Sziasztok!

Dóri, Agár!!! Drukkok - remélem, hogy jól vagytok!

Bodzássüti, BABARAGACSOK!!!!!++++++++

Etus, várjuk a mensit, és elvileg rajt!
Nálad?

Barikám, hogy vagy?

Natalie, mizújs?

PUSZIK és pocaksimik
zzafir75
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, ami drukkok és babaragacsok!!!!!!!+++++++
zzafir75
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a mai és a tegnapi ragacsokat, nem vesztem el, csak igyekeztem kikapcsolni a témát egy kicsit, mielőtt megbolondulnék.

Hamarosan megyek megint masszázsra és remélem, hogy kapok némi megerősítést, mert az égvilágon semmit sem érzek.

Hacsak nem egy kicsit mintha pilledtebb lennék, de ez persze lehet az időtől is.

Ölelés mindenkinek!
bodzássüti
 
 


SZIASZTOK!

A talpmasszázson azt a hírt kaptam, hogy egy babát érez biztosra, a másikban bizonytalan. Azt mondta, hogy nem magukat a babákat érzi, hanem az energiájukat és a jobb oldalon érzi erősebben, szerinte ott tapadt vagy tapadtak meg. Csak szerinte jó lenne lehiggadnom, mert a stressz nagyon rossz. Persze tudom, de nem könnyű.
Most viszont, mintha levette volna rólam a feszültséget, mert most nagyon álmos lettem...
Hát majd meglátjuk....

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Egy kicsit eltűntem, mostanában sok a meló.... :(

Bodzássüti, nagyon-nagyon drukkolok,h teljesüljön amit a talpmasszőr mondott :lol: és már csak pár nap és meg is tudod :lol: Tényleg, csináltákl tesztet azóta???++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Zafír, lassan nekünk is jön piri :lol:

Dóra, remélem még egyben vagy és ez a fránya idő nem viccelt meg :wink:

Etuska, veled mi van?

Natalie, elértétek Erdei doktornőt?

Agár, pusszantalak, remélem a Stefi és Miksa is jól van és hamarosan haza is mehettek

Nálunk semmi, kb még egy hét és jönnie kell pirinek, de addig is talpmasszázs :lol:

Pussz,
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Bodzássütim, drukkok!!!! MAi adag babaragacsok mennek! Én sem szeretek ET után netezgetni, mert minden hülyeséget elolvasok ilyekor, legjobb az abszolút kikapcs!!! Pihengess, drukkokunk, már csak egyet kell aludni!

Barikám, igen, pirit várjuk!

Natalie, hogy vagy?

Kismamik? Dóri? Agár?

Pocaksimik és pusza
zzafir75
 
 


Sziasztok!

Ma reggel csináltam egy CB tesztet, negatív lett, úgyhogy szerintem most sem sikerült. Már bőgtem egy sort, eltemettem a dolgot és annyi.

Tudom, hogy lehet példát találni arra, hogy ennek ellenére sikerült, de valljuk be, az esély a nullához közelít.

Ennyit erről.

Köszönöm, hogy velem voltatok, köszi a drukkokat.

Ölelés
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bozássüti én még mindig azt mondom, hogy nem feladni! Majd a vérvétel megmondja az igazat!!! Próbálj megnyugodni! Tudom, hogy könnyű mondani! :(

Mi is azt várjuk, hogy megjöjjön, aztán lehetne kezdeni fogigátlóval. Csak most nagy a dilemma, hogy kezdjünk-e vagy várjunk még egy hónapot a proctológus miatt. Lehet, hogy várunk, mert egyszerre egy izgalom elég bőven. Tanácstalan vagyok! :cry:

Valamelyikőtök kezdett fogigátlóval?

Puszi nektek sok!!!!

Bodzássüti NE IZGULJ!!!!!! Puszillak
etuspocok
 
 


Köszönöm Etus!

Már megnyugodtam. Veszek még holnapra egy érzékeny tesztet és megpróbálom azzal is, mert nem akarom délutánig paráztatni magam. Maximum kellemes meglepetés érhet.

Az aranyér dolgot meg szerintem a proktológussal kellene megbeszélni, mert lehet, hogy semmiség az egész, gyorsan megvan és akkor kár elpazarolni egy hónapot, ha amúgy készen álltok rá.

Ölelés
bodzássüti
 
 


Szia Süti!

Csak az a baj, hogy ma jött meg. Ma kéne elkezdeni a fogigátlót, de csak jöv.héten megyek orvoshoz az aranyér miatt. Hát így állok! :cry: Elméletileg nem nagy ügy az egész, de mégis izgulok!

Puszi
etuspocok
 
 


Bodzássüti, jaj ne keseredj el, mert ha az emlékezetem nem csal, akkor holnap lesz a vv. A Cirisben azzal nézik és nem teszttel, szóval a teszt még lehet ki sem mutatná ;)
Kérlek próbálj meg nem idegeskedni a vérvétel eredményéig,mert még bármi lehet :wink:
Drukkolunk nagyon!!!!+++++++++++++++++++++++++++++

bari6
 
 


Etus, a nagy sietségen kifelejtettelek :oops: Nem tudod felhívni a proktológust, hátha telóban is tud javasolni valamit ;)

bari6
 
 


Szia Etus!

Szerintem kezdd el nyugodtan a fogigátlót, nekem azt mondta Szakács doktor, amikor kérdéses volt a kezdés valami miatt, hogy legfeljebb 2 hónapig szeded, akkor sincs semmi, max a pénz, amit kidobtál rá.

A talpmasszőr azt üzente nekem sms-ben, hogy no para, tegnap biztosan ott volt a baba. Na, erre varrjak gombot...

Ölelés
bodzássüti
 
 


Igazad van elkezdem, max. változik a program. Köszi!

Tényleg no para! Minden rendben lesz! Kitartás holnapig!!!!! :lol:
etuspocok
 
 


Sziasztok!

Süti: ne izgulj nekem a Zsófival tök sokáig nem mutatta ki a teszt azt hiszem már 3 hónapos terhes voltam majdnem mire kimutatta..holnap minden kiderül.
Tegnap beszéltem Agárral jól vannak Miksa már teljesen jól van és vele van a pici Stefit vissza vitték az intenzívre nincs nagy baj csak elkapott vmi bacit és inkább ott figyelgetik szóval még egy kicsit úgy néz ki maradnak, de húsvétra már bizti otthon lesznek mindannyian.
Mi egyben várjuk az időnket bár én már eléggé fáradt vagyok és nagyon fáj mindenem...már nincs sok kibírom...


Drukkok, ölelés Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Sziasztok!

Bozdássüti, nyugi!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Holnapig lehet még változás. DRUKKOLOK NAGYON!!! Ne add még fel! Próbálj meg holnapig nem is gondolni rá, én reggel úgy mentem tesztelni, hogy elképzeltem a dupla csíkot, mikor nagy halványan megjelent, azt hittem, hogy káprázik a szemem, de nagyon-nagyon halovány volt. Hetekig, de már írtam.

Etus, drukk! Fogigátlót nekem még nem kellett szedni. Egy ritmusban vagyunk, nálunk is megjött piri..

Dóri, hogy vagy? Köszi a helyzetjelentést kismaminkról!
Agár sok-sok puszi és HÚSVÉTKOR már remélem, hogy otthon lesztek tényleg!

Bari, nálatok?

PUSZI
zzafir75
 
 


Sziasztok!

A ma reggeli teszt is negatív lett, úgyhogy sajnos most sem sikerült. Még elmegyek a vérvételre, de reményt nem fűzök már hozzá.

Köszi a drukkokat!
bodzássüti
 
 


Drága Süti!

Azért én még mindig azt mondom, hogy ne temesd a dolgot!
Nagyon-nagyon drukkolok nektek!!!! :) :)

Hányadik beültetés volt ez most?
Szurkolok!!!!!!!!

Puszi!!!!!
etuspocok
 
 


Bodzássüti, drukkolok!!!! Kitartás, bárhogy is lesz!
zzafir75
 
 


Sziasztok!

2. beültetés volt. :(((
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, még bízz a vérvétel eredményéig ;)
Nagyon drukkolok++++++++++++++++++++++++++++++++

bari6
 
 


Sziasztok!

Az otthoni tesztek jók voltak:((( nincs baba:(((

Ölelés
bodzássüti
 
 


Bodzássüti

Nagyon sajnálom :( próbálj meg erős lenni tudom nagyon nehéz de túl kel tenned rajta magad!!
Kérlek ne szomorkodj .Fel a fejjel!!

Szép napot!!
natalie30
Budapest VII. kerület
 
 


Nagyon sajnalom :cry: Tudom nehez ilyenkor bizakodonak lenni, de kerlek ne add fel!!! Puszillak!

bari6
 
 


Süti!

Nagyon sajnálom ami történt! :cry:
Szerintem adj magadnak most egy kis időt, lelkileg is, testileg is.
Nem mondom, hogy jó hétvégét, de próbálj meg sokat pihenni és kikapcsolódni. Sok erőt kívánok neked!!!

Puszi mindőtöknek sok! Jó hétvégét!!!!!
etuspocok
 
 


Bodzássüti :cry: :cry: :cry:
Nagyon sajnálom.
Ilyenkor nem lehet okosat mondani. Csak azt tudom, amit a többiek, nem szabad feladni!!!! LÉLEKSIMIK
zzafir75
 
 


Bodzássüti....nagyon sajnálom, pedig annyira izgultam értetek!
Nem tudok okosat mondani sajnos...ölelés.

Többiek miújság?Bari mikor kezdtek?

Puszi Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Drága Bodzássüti, sokat gondoltam rád hétvégén :wink: Vigyázz magadra nagyon és várunk vissza :wink:

Zafír, jól sejtem,h pirid megjött??? Akkor Te már voltál beállításon?

Etus, elkezdted a gyógyszert szedni?

Natalie, elértétek a doktornőt?

Dóri, látom egyben vagy még :lol: dobsz majd fel képet a szobáról sé a pocidról??? Olyan jó lenne egy kétlakásos pocit látni :lol:
Ha minden jól megy akkor pénteken kell jönnie pirinek és mehetek majd a beállításra :lol:

Agár, remélem hamarosan úton lesztek hazafele a picikkel. Várunk majd :wink:

Pussz és ölelés mindenkinek!

Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Bari, igen szedem a gyógyszert. Te kezdtél már gyógyszerrel? Pénteken megyek uh-ra. Meglátjuk mi lesz.

Zafír nálatok mizujs?

Dóri bírod még? Olyan sokat jársz az eszemben!

Agár puszi nektek ha csak olvasol minket akkor is!

Bodzássüti hogy vagy? Lelked szomorú nagyon ugye? Dolgozol már?

Natalie eltüntél!

Puszillak benneteket!
etuspocok
 
 


Sziasztok!

Igen én(mi)még bírjuk bár én már nagyon nehezen...jövőhét kedden megyek dokihoz ha minden igaz...hihetetlen, hogy már itt tartunk. Emlékszem 8-10 hetesen arra gondoltam bárcsak már húsvét lenne és akkor már mindjárt a kezemben lehetnének...és tessék itt is van a húsvét. Nagyon gyorsan megy már az idő csak már annyira nehéz a hasam 63 kg-ról már 80 vagyok bár mindenki azt mondja csak a hasam nőtt én úgy érzem magam mint egy nagy felfújt baba aki bármikor kippukkadhat...

hát ennyit rólunk...

puszi mindenkinek, ölelés Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?