Tényleg kórház és orvos válogatja, hogy kinek mikortól van esélye normál szülésre császár után, ha egyáltalán esélyt adnak. Van ahol automatikus császár követi a császárt.
Az sem mindegy milyen öltéssel varrták össze a metszést. Külföldön sok országban fel sem merült, hogy miért is követné császár az első császárt. Volt olyan aki hazai császár után külföldön szült és nem értették amikor említette, hogy előzőleg császár volt, hogy mi köze ennek az akkori terhességéhez.
Sajnos nekem is császárral lett meg a babám októberben, pedig nagyon természetes szülésre készültem. Nagyon szeretném, ha még megadatik, hogy terhes leszek a második babát már természetes úton megszülni, ezért utána olvasgattam a neten. Valóban szerencsés minél több időnek eltelnie a két terhesség között, de az ember nem lesz fiatalabb és én is már 34 évesen vállaltam be az első babát. Azt tudom, hogy pl lehet nézetni heggvastagságot UH-n és nem baj, ha kisebb súlyú a második baba és a mama is kevesebbet szed fel.
Nekem a nődokim 2 évet javasolt a két baba között és azt mondta utána szülhetek természetes úton, ha minden jól megy persze.
Nálam még tetézte a dolgot, hogy nem tudtak epidurállal érzésteleníteni, ezért altattak. Egy csomó ideig nem is találkozhattam a babámmal és először megszoptatni is csak másnap délután volt lehetőségem. Az anyatejcsi is csak az 5-dik napon indult meg már itthon, addig a babám éhezett, de ha pótlást adok neki akkor ma valószínű nem lenne anyatejes.
Egyébként a SOTE II-n szültem ahol a császármetszés arány
50%!!!
Ma is lelkiismeret furdalásom van mert nem lehettem a babámmal a kezdetek kezdetén.
Bár az orvosom bevállalná a hüvelyi szülést a császár után, a kórház miatt mégis gondolkodok azon, hogy orvost váltok, mert máshol talán több esélyem lenne természetes úton szülni.
Esetleg, ha addig nagyon felvinné az Isten a dolgomat, akkor magánkórházat keresnék ahol császár után is lehetőségem van a babával lenni és a párom esetleg segíthetne amíg én gyenge vagyok. A mostani kórházakban az is gáz, hogy az újszülött babát még az apának sincs joga magánál tartani. Nálunk is bár a páromnak odaadták egy kicsit bepólyázva, de mellkasra tételről szó sem volt és utána vitték az újszülött osztályra és már csak üvegen keresztül láthatta utána. Tehát a babámat több mint 24 órán keresztül senki nem ölelte magához, bár nekem kihozták este felé, de még annyira kába voltam az altatótól, hogy csak arra koncentráltam, hogy meg tudjam tartani és ne aludjak el miközben fogom. Szoptatásról szó sem volt, meg sem tudtam mozdulni még oldalra sem és olyan sem volt aki segített volna.
A fentiek miatt szeretném a következő babát természetes úton.