Sziasztok!
Na ide is sikerült végre bekukkantanom!
Köszönjük a gratulációkat! Azóta már az összecsiszolódással is jól állunk
Na és a szülésről (nem pont úgy alakult ahogy "terveztem", de hát ez nem is az a dolog, amit előre lehet tervezni
:
Réka ugye csütörtöktül antibiotikumozott, le is ment a láza, úgy tűnt jól van, de szombat délután megint lázas lett, aztán vasárnap délután megint. Szóval vacak volt a szer amit dokinéni kiírt.
A szép az egészben az volt, hogy vasárnap én is fejfájással és nyomottan ébredtem, mondtam is a férjemnek, hogy carul vagyok, vagy hányni fogok, vagy szülni...
Fájdogálni is elkezdtem, rögtön 5 percesekkel, de persze kb fél-egy óráig tartott (no nem erősen, csak amolyan jóslósan), és utána leállt, majd pár óra múlva ismét.
DÉlután aludtam RÉkával, mikor felkeltem, én is lázas voltam. Hurrá. Fájdogálások megint... Hívtam a szülésznőt, mondtam mi van, vegyek-e be lázcsillapítót. Persze kellett bevennem, meg mondtam, hogy ha ő úgyis bent van, bemennénk, nézzen ránk, csináljon egy CTG-t, hogy minden okés-e.
Este 7-re értünk be, befele menet az autóban végig 5 perceseztem, persze mikor odaértünk, megint leállt.
Felraktak CTG-re, az ügyeletes doki meg egyből elkezdte felvenni az adataimat. Na akkor megint tudatosult bennem, hogy innen már most haza biztos nem megyek egyedül... (Közben persze fájt a szívem, hogy RÉkát lázasan itt kellett hagynom, már bántam az egészet, hogy nekiindultunk)
Ctg-n pár fájás, rendszer is volt benne, egy nagyobb 60-70-es volt, a többi piskóta...
Beköltözhettünk egy szülőszobába, Viki a szülésznő előkészített, aztán f10körül a dokim is megérkezett. Folyamatosan mászkáltam addig, hol fájtam, hol nem. De még mindig gyengén.
Doki vizsgált, meg Viki is, bő kétujjnyira nyitva. Viki szerint nem álltunk olyan rosszul.
Doki 10-kor burkot repesztett, meg mondta, hogy kapok oxitocint. Burokrepesztés tök nehézkes volt, mert annyira lent volt Mirus feje, hogy nem fért hozzá (mellesleg most fájt is az egész,míg RÉkával meg se éreztem szinte). Kicsit össze is karmolta Mira fejét. Persze ezt csak utólag láttam
Beerősödött a dolog, én szándékosan nem feküdtem, hanem hol labdán ültem, hol álltam, hogy haladjon a dolog, nehogy úgy járjak mint RÉKával, hogy még egy órán keresztül tartsam vissza a nyomhatnékomat. Oxi persze jött egyre erősebb adagban.
Éjjel f1 körül már elég jó erős 2 perces fájásaim voltak. A doki megvizsgált, gondoltam biztos tartunk már 3-4 ujjnyinál.
A vizsgálat is extrán fájt (hú de utáltam ezt RÉkánál is), és amikor a doki közölte, hogy szinte semmit nem haladt a dolog, azért eléggé elkeseredtem.
Ráadásul fel kellett feküdnöm az oldalamra, Oxitocin megint felerősítve. Hát nagyon nagyon durva lett az egész. Gyakorlatilag az nem volt elég, hogy 1,5perces fájásaim lettek, (ami erősebb volt szerintem mint Rékával), a fájások között Mira ahelyett hiogy nyugiban várta volna a csodát, össze-vissza rugdosott, kalimpált. Mondanom se kell, hogy ez szinte jobban fájt, mint maga a fájás. Egy fél óráig bírtam még, akkor mondtam a dokinak, hogy kösse be az EDÁ-t, mert ha még órákig kell azt itt kibírni, tuti belehalok. (RÉkával ekkor már 4 ujjnyira niytva voltam Oxitocin nélkül)
Éjjel 1. 20-kor mekaptam az EDát, (hű de klassz a szer
). Hihetetlen jó volt, nem fájtam, beszélgettünk a férjemmel. 2-kor Viki megnézett, mondta, hogy gyakorlatilag a méhszáj elsimulva, szülhetünk is akár, de ha úgyis jól vagyok, várjunk még egy fél órát, hogy lejjebb csússzon a kisasszony, ne kelljen annyira erőlködni.
Így is lett, a kitolás egyszerűbb volt, simábban is ment, némi ingert is éreztem a nyomásra, úgyhogy tényleg simán, ügyesen kibújt végül Mira baba a maga 52 cm-ével, és 3500 grammjával. És az apja jóslatához igazodva tényleg fekete hajjal...
A kisasszony kint is folytatta a benti boxolást, Viki alig tudta lemérni, bepelenkázni, mondta, hogy igazi kis boszorka...
Vágni nem kellett, viszont egy picit repedtem (valszeg a régi vágás mentén), de csak felületileg, úgyhogy nem volt vészes. A doki azért összestoppolt (hű de jó volt, hogy még mindig hatott az EDA), addig Mira a pocakomon lenyugodott. Még 2 órát maradtunk, közben szopizott is a kis manóm egyet.
A kórházban is minden okés volt, tejem gyakorlatilag a szüléstől kezdve szépen megindult, úgyhogy Mirus 2. nap már 40-50ml-eket szopizott. Rá is fért, mert szerdán elkezdett sárgulni, úgyhogy kérdéses lett a csütörtöki hazajövetelünk (amit én marhára érzékenyen fogadtam, mert már RÉka nagyon várt haza. Minden nap bejöttek, és elmenetelkor sírt, hogy még nem megyünk haza. Utolsó nap este elvileg átment durciba, hogy ne is jöjjünk haza. Persze férjemnek ezt muszáj volt közölnie a telefonba, úgyhogy szerda este jól kibőgtem magam odabent, mert ugye akkor derült ki, hogy lehet, hogy nem mehetünk még másnap haza).
Éjjel 5-6 óráig kékfényezték Mirust, 2 óránként kelt, akkor kihozták szopizni, mondtam neki, hogy ügyes legyen és gyógyuljon, hogy mehessünk másnap.
Szerencsére így is lett, és csütörtökön 1 körül elhagyhattuk a kórházat.
A hazérkezésünk amúgy katasztrófa volt. Mirus már éhes volt, az utolsó 5 percet végigordította. Hazaérve megetettem, átpelenkáztam, majd megfagyott szegény a 21,5 fokos házban (a kórházi 26 után). Épp elaludt amikor beállított a dokinő is, hívás nélkül (RÉkát hétfőn visszavitték, akkor monták neki, hogy valszeg csütörtökön jövünk haza) , persze felmacerálta, ordított szegény pici lány.
Réka álmos volt, kezdett hisztisedni, az apja meg extrán nyűgös reggel óta. És hogy mindezt még tetézzük, beállított a védőnő is (szintén hívás nélkül). Addigra RÉka már ordított a fáradtságtól (na meg gondolom, hog y itt van anya végre de kb kettőt nem tudtam szólni hozzá), apja türelmetlen, folyamatosan csak veszekedett vele, ami szintén nem segített a helyzeten. De végre elment a védőnő is, mentem RÉkával aludni,szerencsére MIra is aludt, úgyhogy estére normalizálódott a helyzet.
Péntektől kezdve viszont nem volt semmi gond.
Azóta meg már szépen rendszerbe is álltak a dolgok. Mira eszik alszik sokat, már 4 kiló fölött van. Csütörtök óta együtt alszanak a csajok, így RÉka is nyugodtabban alszik el este. Ha meg nagyon kiabál Mira mert nem győzi kivárni az átcsomagolást, vagy fáj a pocakja, átviszem egy kicsit magunkhoz, hogy RÉkit ne zajongja föl. De amúgy ő meg elég jól viseli, nem nagyon ébred fel éjszaka. És amióta egy szobában vannak, RÉka se jön át éjszaka hozzánk
Amúgy meg nagyon szeretgeti a Hugit, puszilgatja, ha sír igyekszik bedugni a szájába a cumit (még akkor is, ha Mirának láthatóan nem kell
). Még amikor alszik, akkor is macerálná a kiscsajt...
Persze hisztik is vannak tovűbbra is, meg érezhetően érzékenyebb lett Réka, egy-egy erősebb rászólásnál elsírja magát. De igyekszünk szeretgetni őt is, mag sokat foglalkozni vele, hogy ne érezze rosszul magát.
Mira meg szerencsére jó hugica, alszik akkor is, ha RÉka sikongat mellette, egyedül akkor sír- kiabál vagy sikongat, ha a pocit csavarja a puki, vagy a kaki, esetleg bentmaradt büfi van. De ezeken masszírozással, tornával igyekszek segíteni.
Na megyek, mert lejárt a mosógépem, és még jó sok adag vár...
Képek egyenlőre a picasa-n, de igyekszek a héten ide is felrakni, meg azt is frissíteni.
Pusz mindenkinek!