Új privát üzeneted érkezett!

Hűha! Laptetőm van:))) ezt szerencsés előjelnek tekintem:)))
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Évi, nagyon örülök, hogy bekukkantottál és hogy jól vagy! Maximálisan átérzem a helyzetet, ezekben a kudarcokban és veszteségekben nem nehéz megzakkanni. Mi is annyira bíztunk már a sikerben, hogy szó szerint hideg zuhanyként ért a diagnózis és ezt azóta sem könnyű elfelejteni. Még a transzfer előtt nekem is volt egy ilyen érdekes álmom, ugyanígy nevekkel - két fiú. Reggel kicsit el is gondolkodtam, mennyire szeretnénk egy kislányt (is). Aztán nekünk sem sikerült.
Remélem, hogy az új lakás és az új körülmények segítenek a továbblépésben, és hogy az 1 év feltöltődéssel teljen! Azért kukk be néha!!!

Bodzássüti, mennek a megadrukkok, örülök, hogy jól vagy! A LAPTETŐ nagyon jókor jött, hozzon szerencsét! Punkció mikor várható?

Puszik és pocaksimik! Agár hogy van? Dóri, tudsz friss híreket a kis családról? Neked is kitartást és jó szobakialakítást a hétvégén!!!
zzafir75
 
 


Sziasztok!
Először is köszönöm a sok drukkot, a dokim utólag elmondta, h ő álmában sem gondolta, h ilyen sokáig húzom a méhszájammal, dehát nemhiába, sok drukkot kaptam :D
Gyors összefoglaló (mert nincs kényelmes testhelyzet netezni):
Este felálltam vacsi előtt, vmi meleg folyadékot éreztem, ügyeletes doki sem tudta egyértelműen eldönteni egy ideig, de aztán beigazolódott a gyanúm, h ez bizony magzatvíz. Fájásaim csak enyhék voltak, a babák mindketten fejvégűek, így kaptam egy kis fájáserősítőt, aztán még egyet, aztán már nagyon is volt fájás, de Stefi nem igazán akart leszállni a szülőcsatornába.Nyomtam, lazítottam, szenvedtem, majd' elájultam 7-10-ig, akkor kezdték először pedzegetni a császárt, ami aztán 11kor meg is történt. 11.06kor megszületett Stefi, rá 2 percre Miksa, mindketten ordítottak, nekem meg folyt a könnyem kezek híján a fülembe :D Megpuszilgattam őket, aztán vitték őket apához, aztán meg a koraszülött intenzívre. Egy darabig ott lesznek, most pár napig megfigyelik őket és ha minden oké, akkor már csak hízni kell. Szerencsére mindketten jól vannak, fejem nekik az előtejet, Stefi reklamálósabb, szeret rendezkedni az inkubátorban, Miksa nyugisabb :-) Én próbálom összeszedni magam, nagyon hiányoznak, h nem lehetnek mindig mellettem. Sétálgatok, fejek, és remélem, minél hamarabb mindannyian otthon leszünk.

Bodzássüti, tüszőnövelőket folyamatosan küldöm!

Mindenkinek puszi, Agár, Stefi, Miksa
oroszagár
 
 

 
 

Sziasztok!

Agáááár, huh nem semmi. Ezek szerint akkor volt fájás rendesen....Remélem nemsokára veled lesznek majd a picurjaid :lol: Nagyon szép súlyal születtek, minden OK lesz és hamarosan már otthonról nem fogsz tudni írni,mert minden idődet lekötik majd :wink: Kapunk majd sztárfotót ugye?

Boszássütemény merre jársz??? Mi volt ma UHUn? :roll:

Évi, de jó,h jöttél és gyere majd a frissülés alatt is :wink: Reméljük hamarosan egy spontán babáról fogsz majd beszámolni.

Zafír,Dóri, Etus pusza!

Ma voltam IR-en meg nézettem TSH-t :roll: Önszorgalomból megnézetem! Remélem nem lesz semmi gond. Majd hétfőn lesz eredmény, addig pedig körömrágás!
Piroska ma reggel beköszöntött, így ápr. 22-i indulás a valószínű :lol:

Pusza,
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!


Agár! ez kemény lehetett.... de az a fő, hogy minden rendben Veled is és a babákkal is. Megértem, hogy könnyeztél, én még így láttatlanban is elérzékenyültem... bár az, hogy a könnyeid a füledbe folytak meg jól megnevettetett:))) Mit mondanak, mikor mehettek haza kb?

Nálam megvolt a mai UH is, a szám továbbra is ugyanannyi 9-10 már nem is tudom pontosan. Szakács doktor elégedett, én egy kicsit elszontyolódtam, mert arról volt szó, hogy több hormont kapok, hogy több petesejt legyen, de nem lett több. Szerinte azért még lehet, és majd az embriók lesznek jobb minőségűek. Úgy legyen!

Következő UH hétfő reggel lesz, a leszívás valószínűleg pénteken.

Ölelés mindenkinek!
bodzássüti
 
 


Barikám, csak most olvastam a bejegyzésedet! De jó, hogy már áprilisban indultok! Drukkolok a TSH-nak!

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!
Bodzássüti, ne keseredj el, szerintem nem jó a túl sok tüsző, az mindenképp a minőség rovására megy. Ideálisnak 6-8-at mondanak, persze ez egyénfüggő, de átlagosan ez az ideál. Ennél neked több van :D Ja, és Dórinak és nekem is 10-10 volt :wink: Továbbra is hajrá, de most már én nem azért szurkolok, h több legyen, hanem, hogy "topkvalitik" legyenek. Hajrá!

Bari, drukkolok, h kezdhessetek!

Én hétfőn vagy kedden mehetek haza. Nagyon várom, mert lelkileg sokkal jobb lesz (meg kényelmesebb: fürdő, wc, sterilizálás, ágy ez mind sokkal jobb otthon. Napközben van itt anyalakás (aludni is lehetne, de nekem jobb lesz otthon), úgyhogy itt leszek a babákkal, de otthon alszom. Remélem, nemsokára cicizhetnek, tejcit fejet nekik már most is. Olyan kis puha a bőrük, illatosak, jaj nagyon hiányoznak, amikor nem lehetek velük.

Puszi mindenkinek, Agár és a bébik
oroszagár
 
 


Szép jó estét!

Bodzássüti, ne viccelj! Ezek szép számok, ráadásul,ha nem csökken az adagod sztem még bőven utolérheti egy-kettő tüszőcske a többit.
De jóóó azért rajtad is látszik,h mennyire megy az idő :lol:

Agár, pfúú elhiszem,h vágysz haza...a pocid jól van? Nagyon fáj? Na babaillatnál fincsibb illat nincs a földön :lol:

Pusza,
Bari

bari6
 
 


Jaj Lányok! Nagyon aranyosak vagytok! Köszönöm a bíztatást!
Igen, Szakács doktor is azt mondta, hogy majd annál szebbek lesznek:)))

Agár! Elhiszem, hogy rossz a babák nélkül:(( arról tudsz már valamit, hogy a babák előreláthatólag mikor mehetnek haza?

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Agár, köszi a beszámolót, drukkolok, hogy mielőbb együtt lehessetek!!! Te hogy vagy?

Bodzássüti, drukkok, drukkok!!!! Nem a nagy számok törvénye számít, hidd el! A lényeg a minőség, nem a mennyiség. És egy babához egy sejtecske is elég. Nekünk eddig mindig sok-sok petesejtünk volt, mégsem jelentett látod, semmit sem. A jó hír viszont, hogy teljesen rendben vagyok, lehet hajrázni köv. ciklusban.

Barikám, hogy vagy?

Dóri, kész a babaszoba?

Puszi és pocaksimik!
zzafir75
 
 


Köszi a bíztatást Zafír!

ez tök jó, akkor újra nekifuttok? vagy egyenlőre csak otthon? :oops:
bodzássüti
 
 


Sziasztok Csajok!

Drága Agár gratulálok a babákhoz. Sok boldogságot és örömet kívánok mindnyájotoknak. Vigyázzatok egymásra nagyon-nagyon!!!
Határtalan a boldogság ugye? :lol: :lol: Annyira örülök, hogy minden jól ment!

Dóri Te leszel a következő!!! :lol: Hogy vagy? Mikorra vagy kiírva?

Bodzássüti drukkolok neked péntekre! Ne izgulj minden szuper lesz! :)

Bari de jó nektek, hogy ti is sínen vagytok!

Zafír most már csak mi vagyunk hátra. :) Most sikerülnie kell ugye?
Nálunk is minden jó. Cisztának hült helye!
Holnap felhívom a Cirist időpontért. :) :)
Indulhatunk elvileg. Gondolom majdnem mindent újra kell csinálni.

Puszillak benneteket sokszor!
etuspocok
 
 


Szia Etus!


Köszi, azon leszek, hogy minden rendben legyen:))) Most már elkezdtem a természetgyógyász tanácsára csírát és tojást enni, mert szerinte abban minden benne van, ami az új élethez kell. (ha másként nem, hát szimbolikusan)

Nekünk csak a vérvételeket, baktérium tenyésztést és a spermiogrammot kellett ismételni. Az igazán rázós dolgokat, az átjárhatóságit nem. Remélem, mielőbb indulhattok!

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, holnap is UHU :lol: remélem a tüszőnövesztők hatásosak és sok-sok tüszőcskéd lesz!

Zafír, Etus, örülök,h minden OK és cisztamentesek vagytok :lol: Ezek szerint rajtunk a sor,h kövessük a kismamikat és az egy hét múlva kismaminkat :wink:

Nálunk minden OK, csütin lesz au első talpmasszázs! :lol:

Dóri, egyben vagytok még?

Oroszagár, remélem Stefi és Miksa hamarosan kikerül majd az intenzívről :wink: A tejci beindult?

Puszáim,
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Oroszagár, hogy vagytok?
Dóri? Elkészült a szoba?

Bodzássütim, DRUKKKKKKK!

Etus, Bari - igen, rajtunk a sor!

Igen, lehet kezdeni nálunk is. Még van időm a mensiig átgondolni, de nincs mire várni. Etus, nekem azt mondták, hogy ilyenkor nagyobb az esély. Jobb eredmény várható stimunál is. Engem nagyon-nagyon megnyugtatott a konzi, és megint megerősített, a legjobb kezekben vagyok!!!

Nekem csak a rákszűrést, bakterológiát kellett megújítani, és persze katona-vizsgálat kell majd. Semmi mást, ennek nagyon örültem.

Azt is kitudtam, hogy van egy új nemzetközi team az intézetben, akik kimondottan a katona-válogatásra szakosodtak, ennek mi nagyon-nagyon örülünk, mert jelentősen növeli az esélyeinket!

Puszi, pocaksimik és optimizmus bombák! :):)
zzafir75
 
 


Szia Zafír!


De jó, hogy már hajlasz a kezdésre:)))
Ez a nemzetközi katona-sorozó team jól hangzik, remélem rajtunk is segítenek, mert ránk fér:)))

Megjöttem az UH-ról, 6 szép nagy tüsző van, és van még 3 aki esélyes lehet befutónak. Remélem ők is beérik a többieket! Ja, és a méhnyálkahártya 16 mm (remélem jól hallottam, mindenesetre megdícsértek, hogy gyönyörű!). Azt gondolom, hogy ez a talpmasszázsnak és a méhpempőnek köszönhető:))

Bari! Milyen masszázsra mész?

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Igem készen van a babaszoba nagyon nagyon tettszik, sőt tegnap már a két nagyobbik lányom szobáját is megcsináltuk. Tapéta leszedés, festés, ablakpucolás, stb szóval húzós volt megint a hvége és még a kicsi lányom szobája hátra van. Kaptunk tőle azért egy hét haladékot(nem most hvégén kell megcsinálnunk)csak jövő hvégén. Éjszaka nagyon rosszul voltam, de sztem a fáradtságtól iszonyatosan fájt a derekam meg a hasam alja is. Eldöntöttem, hogy a héten pihenni fogok sokat...meg éjszaka eszembe jutott, hogy ha most el kéne indulnom a kórházba akkor nem is tudom mit vinnék magammal. Szóval reggel az volt az első dolgom, hogy összepakoltam pár szükséges dolgot magamnak meg a piciknek és most már kicsit megnyugodtam, hogy végülis készen állok ha menni kell. Remélem azért még nem kell, bár elég sokat keményedik mostanában a pocakom és nagyon dagadnak a végtagjaim. Jövő héten kedden megyek dokihoz kiváncsi leszek mit mond...azért még nem szeretnék kórházba menni.

Agár?miújs? Felhívlak ma.

Drukkok, ölelés: Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Szia Dóri!

Majd tegyél fel képeket a szobáról! Olyan jó ilyen babás dolgokat látni:))

Hát igen, most már tényleg nem árt felkészülni a babák érkezésére, mert végülis akármikor megérkezhetnek. Azért küldök drukkokat, hogy még maradjanak egy kicsit:))

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Ma megjött az IR eredményem... sajnos nem a legjobb, de nem is olyan rossz. :roll:
Úgy volt,h megyek Tűű doktorhoz, de közben beszélem Dévisszel és bár nem mondta,h ne menjek úgy döntöttem,h egyenlőre szigorú diétázni fogok,ha ez nem lenne majd elég akkor megyek tovább.

Zafír, örlük,h nálad is minden OK :wink:

Bodzássüti, nem semmi a méhnyálkád :lol: ebbe aztán bele fog kapaszkodni a kismanó és hol van még a transzfer :lol: Péntekre várható a punkció? Addig is küldöm a tüszőnövesztő drukkot!!!
Talpmasszázsra megyek :wink:

Dóri, pihizz a héten jó sokat és mennek a babákmaradjanakmégapocakban drukkok :lol: ja és várjuk a képeket :wink:

Etus, hajrá és tuti sikerülni fog :wink:

Hepehupa, olyan rég voltál erre :( Remélem minden OK veletek!

Pusza mindenkinek!
Bari

bari6
 
 


Barikám!

Remélem, hogy a diéta elég lesz és nem kell ennél többet tenni és emiatt nem is szenved semmi halasztást.

Igen, ezt a 16 mmt egy kicsit soknak gondolom így utólag, de lehet, hogy rosszul hallottam a számot. Viszont a szuper dicséretet biztos jól értettem:))) Remélem, hogy ebbe már tényleg jól bele tudnak kapaszkodni a babák. Az én természetgyógyászom szerint már itt vannak a babák a környéken, nem kell aggódnom. Képzeld, ma már ő is ki tudta tapogatni a tüszőket és szerinte a másik három is fel fog zárkózni és így meglesz a kilenc.

Sok sikert a talpmasszázshoz! Nekem az elején még nem volt annyira fájdalmas, mert az első néhány alkalom csak előkészítő volt, azután bekeményített és akkor már néha azt hittem, hogy leugrom az ágyról. Ne keseredj el emiatt, mert megéri a szenvedést!

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Etus, nagyon örülök, h kezdhettek és kezdtek is ! :D Drukkolok nagyon!

Zafír, nektek is nagyon szorítok, ha készen álltok!

Bari, hajrá! Végül találkoztam a dévais lánnyal, elbeszélgettünk, nagyon cukik a babái :D

Bodzássüti, te nyitod a sikerszériát, drukkhegyek!

Dóri, jelentkezem, de kérlek, pihenj :D

Mi jól vagyunk, én ma jöttem haza, ami nagyon jó. A hasam szépen húzódik vissza, tejem szerencsére egyből beindult, és van bőven, persze remélem, hamarosan sokkal többre lesz szükség és lesz annyi is. Tudtam ,h a szopizás/fejés segíti (stimulálja) a méh összehúzódását, de azt nem is sejtettem, h ez ennyire direkt. Fejés közben görcsöl a méhem, hihetelen, milyen közvetlen a hatás :D
A babák nagyon ügyesek, Stefi már hízik, Miksa sem fogy már, de még nem is hízik. Kevesebbet esett a súlyuk, mint 10%, remélem, hamar felhízlalják magukat.

Sok puszi :D
oroszagár
 
 


Szia Agár!


De jó, hogy már otthon vagy!
Ez, amit a fejésről írtál nagyon érdekes. Én nem tudtam róla :oops:
Van valamilyen cél-érték, amit a babáknak el kell érniük, hogy hazaengedjék őket? Csak hogy tudjuk, mire drukkolunk:)))

Igyekszem megnyitni a sikerszériát! A természetgyógyász szerint már ki vagyok választva arra, hogy kismami legyek:)))

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti, hajrá-hajrá! Nagyon szép eredmények, csak így tovább. Nagyon tetszik a pozitív hozzáállásod!!!!!! Drukkolok!!!

Agár, de jó, hogy már otthon vagytok és aranyos vagy, hogy jelentkeztél is! Nagyon-nagyon sok boldogságot Nektek, jó egészséget és sok-sok örömöt!

Dóri, drukk még maradjanak a babák, nagyon fárasztó lehetett a hétvége!

Barikám, drukkok a diétához, lehet, hogy én is belefogok.

Etus?

Hepehupa, puszik!!!

Legyen szép napotok!
zzafir75
 
 


Sziasztok!

Ide is egy gyors kukk :lol:

Agár, örülök,h már otthon és ,h jobban. Nekem egyszer azt mondta valaki,ha valaki fogy akkor más hízni fog. Nos, én remélem fogyni fogok a babókák meg szépen hízni :lol:
Egy barátnőm mesélte már a fejős-méhes összefüggést! Mindig rá lehet csodálkozni a testünk működésére :shock:
Tőled mikor kapunk képeket?

Zafír, Bodzássüti, Dóri, Etus puszillak benneteket

Szép napot!
Bari

bari6
 
 


Sziasztok Lányok!

Nekem mostanra megjött a feszítő érzés: a hasam alja annyira feszít és mozgásnál fáj, mintha vesekövem lenne. Remélem, ez nem jelenti azt, hogy idő előtt megrepednek a tüszők... de gondolom a Suprefact miatt nem is tudnak. Ha nem tudnám, hogy csak 6 nagy van, azt gondolnám, hogy túlstimu, de így persze az nem lehet. De messze van még a péntek... huhh..

Másnak volt ilyen? A múltkor nem éreztem semmit, pedig több sejt volt.

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Süti: nekem is eléggé kellemetlen volt már a vége felé a leszívás előtt. Folyamatosan úgy éreztem, mintha bazi nagy kövekkel lenne tele a hasam és bármikor kipukkadhat. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt...azért csak óvatosan a hajolgatással, emelgetéssel. Nekem különösen akkor fájt ha nyújtózkodtam vmiért...

Minden rendben lesz és a péntek is mindjárt itt van:)

Drukkok, hogy minden oké legyen!!
Agár: Remélem minden oké. Örülök, hogy van tejed én csak azt tudom mondani, hogy fejni fejni minél többet és akkor nem lesz gond a mennyiséggel.


Puszi mindenkinek Dóri

Lilypie Second Birthday tickers
ndora77
 
 


Köszi Dóri!

Stimmel, ugyanez az érzés van nekem is. Én különösen akkor érzem, ha leülök vagy amikor ülésből felkelek és elkezdek mozogni.
Most már vigyázok nagyon és remélem, hogy a másik három is beéri a hat nagyot és akkor lesz megint 9-10 tüsző.

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, nekem is mindig ilyesmi érzés, amilyennek leírod. Ne aggódj, nem lesz semmi gond, de most már óvatosabban.
Nekem mindig azt mondták, hogy a sportot is abba fogom én hagyni magamtól, ha már eljön az ideje, nem kell róla letiltani. Mindig kérdeztem stimunál, mit meddig szabad. Növögetnek, kell a hely. Ez normális, biztosan nagyon szép méretű petikék lesznek, úgyhogy drukkok tovább!!!!
zzafir75
 
 


Bodzássüti, csatlakozom az előttem szólokhoz! Holnap már tuti 20mm körüli tüszőcskéid lesznek :lol: Hajrá-hajrá :lol: Várunk majd! Kíváncsi leszek,h mekkora lesz a méhnyálkád :lol:

Pusza mindenkinek!
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!

Megjöttem az UH-ról, a méhnyálkahártya 11 mm (úgy látszik a 16 csak 6 volt :) lehet, hogy fülészetre is kellene mennem), 8 nagy tüsző van, a legnagyobb 18 mm, utána jön a többi, a 9. 12 mm, Szakács doktor szerint ez nem biztos, hogy megérik, de a többi szép.

Angelika azt mondta, hogy olyan jó érzései vannak most velem kapcsolatban, és azok általában be szoktak jönni:)))
Bízom a boszorkányságában:))

Ma még lesz minden, este ovitrelle utána pénteken punkció.

Köszi Lányok a drukkokat és a bíztatást! Én is úgy érzem, hogy ezek jó jelek, mert a múltkor egyszerűen túl jól voltam, nem éreztem semmit, semmilyen mellékhatás nem volt, csak a fejfájás. Most sokkal keményebben előjöttek, bízom benne hogy ez már egy más-állapot :D előjele!

Agár! Van valami hír Rólad? Stefi és Miksa? Szépen növögetnek? Tudod már, hogy mikor mehetnek haza?

Dóri! Hogy vagy? a vizesedés? Küldjük a babák-maradjanak-bent-drukkokat!

Ölelés mindenkinek!
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, az a 11 is nagyon szép :lol: és a tüszőszám meg egyenesen csudálatos :lol: Mennek tovább a drukkok :wink: de azért mától tényleg vigyázz és ne hajolgass, meg emelgess :wink: juj de izgi :lol:

Törpieknek is pusszantás!

bari6
 
 


Igen, szerintem is, főleg, hogy megnéztem, a 16 már kóros:)) Tényleg kell kérnem egy beutalót a fülészetre.

A 9, háát, nem is tudom. Mondjuk nem szeretnék 8-as ikreket, de azért jobb lett volna, ha több lesz.

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, gratulálok, nagyon ügyes vagy, továbbra is hajrá, hajrá!

Én ma megpróbáltam szoptatni a babákat, szívtak kettőt, meg nyalogattak, de a cumi még nagyobb barát :) Holnap folyt köv. Miksa kiköltözött az inkubátorból, mert már szép nagy fiú :D Stefi viszont nagyon ügyesen a nyomában van, többet is eszik, csak hát ő a kisebb. Azt, hogy mikor jöhetnek haza nem tudom, de ahhoz szépen kell cicizniük. Mindegy is, a lényeg, h minden rendben legyen, az, hogy mikor jöhetnek ebből a szempontból másodlagos. Persze nagyon várom már, olyan jó ölelni őket :D

Puszi
oroszagár
 
 


Sziasztok!

Agár, szuper hírek!!! A cicizés is biztos beindul majd :lol: Drukk,h Stefi is mihamarabb elhagyhassa az inkubátort :wink:

Jó éjt mindenkinek!
Bari

bari6
 
 


Agár! Jaj, de édesek lehetnek:))) Majd küldesz fotót? Drukk, hogy mielőbb hazamehessenek!

jaj Lányok, mi ma bűnöztünk egy kicsit

:oops: Tekintettel a következő jónéhány hét "böjtre" reggel összebújtunk egy kicsit :oops: Persze csak óvatosan! Nekem nem mondták, hogy nem lehet, a páromnak a doktornő meg kifejezetten ajánlotta. Remélem, nem csináltunk rosszat :oops:

Amúgy úgy érzem magam, mint akit felpumpáltak. Fáj a hasam mintha kövek lennének benne (talán már nem annyira, mint korábban) most inkább azt érzem, hogy kicsit nehezen kapok levegőt. Fura, mert nincsen olyan nagyon sok petesejt és a múltkor nem éreztem semmit.

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Jöttem egy gyors kukkra, mert este későn érek majd haza és nem biztos,h lesz erőm írni.

Bodzássüti, nem lesz baj az összebújás miatt tuti :lol: mi a punkció előtt kb. 4 nappal szoktunk. Dévisz mindig mondja,h csak óóóóóóóóvatosan. Eddig nem volt baj, megmaradt az összes tüszőm :lol: De jó lesz neked holnap :lol: :lol: :lol: Husit eszel? Egyél fehérjét, nehogy túlstimus legyél és igyál min. 2,5-3 liter vizet :wink:

Nagyon sokat gondolunk majd rád! Ügyesek legyetek apával :lol: és természetesen,ha jól leszel várunk a hírekkel :!: :!: :!:

Többiek merre vagytok?

Pusza és élvezzétek ezt a csudaszép tavaszi napot!

Bari

bari6
 
 


Szia Bari!


Köszönöm, megnyugtattál. Azóta bújom a külföldi oldalakat is, és ott is azt írták, hogy van olyan doki, aki kifejezetten tanácsolja. Mi is úgy terveztük, de hétvégén annyira betegek voltunk - átment rajtunk egy fosós-hányós vírus (bocs a naturalitásért) hogy a romantikus vágyakat gyakorlatilag kinullázta. A legfőbb vágyam az volt, hogy eljussak időben a mosdóba.

Remélem, hogy eszem elég fehérjét, szerencsére szeretem is a husit is és a sajtokat is. Szerinted mennyi az elég? Mert ugyebár mindenkinek más a sok.... (egyszer úgy jártam, hogy vesehomokom volt, a doki adott egy vízhajtót, mondta húzzak haza és egyhuzamban igyak meg annyi vizet, amennyit csak bírok: 1,5 litert nyomtam le egyhuzamban, de a végén már öklendeztem. Amikor mondtam neki, azt mondta, elég lett volna két nagy pohár is:)))

Gondolod, hogy 9 tüszőnél is lehet túlstimu? Mondjuk azt is olvastam, hogy enyhe túlstimu még direkt jó is a beágyazódáshoz:)))

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Oh, még jó,h jobban vagytok :wink:

Nálunk Dévisz a fél kg husit mondja, de erről is megoszlanak a vélemények. Sztem bajt tuti nem teszel a husival ha eszel 3 szeletet és mellé iszol 2-3 liter vizet. A vízről is megoszlanak a véleméynek. Tudok olyan helyet, ahol túrót kell enni, de mellette 3-4 liter vizet inni....

Amúgy a túlstimu valóban jót tesz a beágyazódásnak :lol:

Pussz

bari6
 
 


Köszi az értékes infókat Bari!

Most éppen azon aggódom, hogy megszűnt a teltség-érzet és már nem érzem a köveket sem a hasamban. Remélem, azért megvannak. Mondjuk emlékszem, hogy hétfőn az intézetben találkoztam egy inszemes lánnyal és ő is éppen ezen aggódott, hogy már lekéstek a peteérésről, mert már ő sem érzi a fájdalmat, úgyhogy úgy tűnik ez másnál is lehet így.

Jelentkezem holnap, ha túl vagyok a punkción!

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Bodzássüti - MEGADRUKKOK MÁRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon szorítok!

Kismamik, hogy vagytok?

Barikám, mit csinálsz a hétvégén?

PUSZI és pocaksimik!
zzafir75
 
 


Bodzássüti, húúúúú nagyon-nagy drukk! Már tuti fent is vagy és lassan találkoznak a szerelmesek is :lol:

Zafír, holnap találkozom az egyik Déviszes barátnőmmel, megyünk a zállatkertbe :lol: csajos napot csinálunk és feltöltjük magunkat pozityv energiával, mert tuti sok babakocsissal fogunk találkozni ami én visszafordítok,h nekünk is lesz majd bibibiiiiiiiiii :lol: :lol: :lol: na jóóó ez megint infantilis volt, de így könnyebben át lehet ezeket vészelni sztem :roll:
Vasárnap meg a zurammal még nem tudom mit csinálunk, merre megyünk...
Ti???

Pusza
Bari

bari6
 
 


Sziasztok!


Megvolt a leszívás, 8-at sikerült leszívni és abból végül 6 petesejt lett, mindet sikerült megtermékenyíteni és amikor 1/2-4 körül eljöttem Erdei doktornő megnézte őket és volt már olyan, ami el is kezdett mocorogni.

Igyekszem bizakodó lenni, bár nem örülök annak, hogy nem lett több. Szakács doktor azzal bíztatott, hogy amikor 20 körüli sejt van, azok azért nem szoktak igazán jó minőségűek lenni.

Köszönöm a drukkokat!
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, juj de jóóóó hírek :lol: és ne szomorkodj, hisz ezek tényleg jó számok! Emlékezz vissza az én példámra...tele voltam tüszővel és 9 lett leszívva abból pedig csak 3 volt jó...szóval ne szomorkodj!!! Mostanra már tuti megtörtént a szerelem és holnap reggel is jó híreket fogtok majd kapni. Húúú hétfőn már kismami leszel :lol: :lol: :lol:
Küldöm a osztódásserkentő drukkot és várunk holnap a hírekkel :lol:


Pusszantalak :lol:

bari6
 
 


Bodzássüti, ugyan nem volt időm netezni, de nagyon drukkoltam ám végig, és nagyon vártam a fejleményeket! Szerintem kitűnő a 6 tüsző, én minőség párti vagyok, és a túl sok hidd el, hogy a minőség rovására megy! Nagyon szorítok, h eztán is ilyen ügyesek legyenek! Csatlakozom Barihoz és mennek az osztódásserkentő drukkok :D

Mi jól vagyunk, csak elég fáradt vagyok, de nem panaszkodom, csak szépen hízzanak a babák :-)

Puszik, és drukk-drukk!
oroszagár
 
 


Sziasztok!

Éreztem ám a drukkokat:)))
Tegnap délután még pocsékul voltam, de azután estére sikerült összeszednem magam, vendégek is voltak és vacsiztunk egyet.

Barikám! Hétfőn még nem biztos, hogy visszakapom őket, lehet, hogy szerda lesz belőle. Nem is tudom, hogy mit szeretnék jobban...
Talán jobb lenne a hétfő, mert a múltkor is lelassult a fejlődésük az 5. napra, de a szerda mellett szól az, hogy tudom, hogy fejlettebbek 5. napon és így jobbak az esélyek, no és két nappal kevesebbet tart a para is jövő hét péntekig:)))

Agár! Nagyon édesek lehetnek! Igazad van, a lényeg, hogy növögessenek, hízzanak, a többi nem számít!

Képzeljétek, Lányok! Tegnap amikor már jöttem el, érkeztek a lányok az UH-ra és láttam olyan lányt, akit korábban többször láttam a váróban, tuti lombikozott vagy inszemezett ő is, és már szépen gömbölyödött a pocija. Olyan jó érzés volt látni, reményt adott:)))

Buta kérdés: tegnap annyira zizi voltam, amikor eljöttem, hogy nem emlékszem, kell-e Klion a beülti előtt. Ti mire emlékeztek?

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Sziasztok!

Újabb hírek: telefonáltak az intézetből, hogy a 6-ból csak 5 termékenyült meg és abból kettő nagyon rosszul néz ki. Egyet ítéltek jónak, kettő még utolérheti ezt az egyet. Hétfőn lesz a beültetés, azt kell eldöntenünk, hogy hányat kérünk vissza 1 és 3 között.

Eléggé elkenődtem, mert a múltkor ilyenkor mér hat igéretes volt, azután mégsem lett belőle semmi.

Hát ennyi a hír.

Ölelés mindenkinek!
bodzássüti
 
 


Drága Bodzássüti! Elárulok valamit :lol: Ma a Pál-völgyi és a Szemlő-hegyi barlangban voltunk Krisztoval éééés sétáltunk a Ciris előtt. A lehető legtöbb pozitív energiát küldtem az embrikék felé :wink: Bízz bennük kérlek! Ugye holnap is hívnak? Hidd el, jó híreket fogtok majd kapni :wink: :wink: :wink:

Puszillak és pihizz holnap még egy nagyot :lol:

bari6
 
 


Bodzássüti, el ne keseredj, az jó, ha tudnak szelektálni, látják, h melyik életképesebb. Azonkívül nem egyenletesen fejlődnek, nekünk az egyik egy nappal később termékenyült meg, aztán az ötödik napra nagyon szép lett :D Itt a jó széria, ne aggódj! Most a pénteki leszíváson mindenkinek kell, h sikerüljön, a barátaink is most voltak, és nekik is biztos sikerül, mert nagyon drukkolunk!

Drukk-drukk!

Dóri, holnap megy este az email, bocs, de kb. addigra érem utól magam. Ezt is csak az új elektromos mellszívómnak köszönhetem, aki rengeteg időt takarít meg nekem :D

Puszik!
Drukk-drukk!!!
oroszagár
 
 


Agár! Bari!

Köszi a drukkokat. Igen, nemsokára megint telefonálnak. Remélem, ezúttal már jobb hírekkel.

Agár! A barátaid az egyágyasban voltak? Én a barátnőmmel voltam együtt, egy szobában. Persze lehet, hogy a Te barátaid az én barátaim is egyúttal, nem?

Ölelés!
bodzássüti
 
 


Bodzássüti, mi újság? Nagyon izgulok. Drukk-drukk! Sikerülni fog!

A barátunk szerintem többágyasban volt, de mondta, h sokan voltak pénteken (akkor is sokan voltunk, amikor mi voltunk Dórival).

Dóri, végül tegnap összeszedtem magam, és este küldtem emailt.

Puszik!
oroszagár
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?