Sziasztok!
Hát nem semmi éjszakám meg reggelem volt... rossz értelemben. Éjszakára megint úgy begörcsölt a hasam, hogy - bármilyen röhejesen is hangzik - nem bírtam egyik oldalamról átfordulni a másikra. És akkor paráztam be igazán, amikor rájöttem, hogy már nem csak a gyomorszájam környékén fáj, hanem mintha a pocakom 'alatt' mindenhol. Egyedül az nyugtatott meg, hogy pici Manó sokat mocizott. Reggel aztán megváltás volt felkelni, és irány a háziorvos, mert én még mindig valami gyomor vagy bélproblémára gyanakodtam.
Ô megvizsgált, megnyomkodta a hasam, majd közölte, hogy szerinte SOS keressem fel a nôgyógyászomat, mert lehet, hogy a babával van baj. Bár arra is van esély, hogy epekövem van.
Potyogtak a könnyeim, ahogy rohantam a nôgyógyászhoz, felhívtam a páromat is, de nem tudtam megszólalni, úgy bôgtem.
Olyan édes volt, altalában mindig el van havazva, de most kapta magát és eljött, hogy velem lehessen, pedig próbáltam kinyögni, hogy semmi szükség, de ô hallani sem akart errôl.
Aztán végre megcsinálták az ultrahangot, és kiderült, hogy a babának semmi baja!!! Jók a méretei is, mocorog, látszik a szívverése, szóval nem vele van gond! Gondolhatjátok, mekkora kô esett le a szívemrôl...
Végül a dokinéni azt mondta, miután ô is megvizsgált, hogy valószínuleg még csak nem is epekô, mert ahol az epém van, ott pont nem fáj annyira, hanem vagy valamilyen vírusfertôzés vagy a vakbélmutétem után alakult ki valami, amit nyomhat most a méhem, ahogy nô. Szerencsére egyik sem olyan veszélyes, és mindkét esetben rendezôdik majd magától. Azért írt fel görcsoldót, meg persze jelentkeznem kell, hogy minden rendben van-e.
Már másodszor tapasztaltam meg, milyen az, amikor bôgve aggódunk egy pici kis lényért, hát ôrjítô, pedig hányszor lesz még alkalmunk aggódni értük, nem...? Lehet, ettôl (is) szép az élet...
És köszönöm az aggódást meg jótanácsokat mindenkinek!
Borbolya
21+3