Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Fórumozók,

Mindenkivel szeretném megosztani gyógyulásom történetét, amely Németh Zoltán Doktor Úr személyéhez fűződik, illetve ahhoz a komplex kezeléshez, melyben részesített. Így szeretnék reményt adni másoknak is.
37 éves miskolci hölgy vagyok. Másfél évvel ezelőtti nehéz szülésemet követően a nőgyógyászok a következőt diagnosztizálták nálam: végbélsérv, hólyagsérv, méhsüllyedés. Ez azt jelenti, hogy komoly húzó jellegű fájdalmak és székletürítési problémák mellett a méhszájam megközelítette a hüvelybemenetet és erőlködéskor ki-ki bújt onnan. Olyan volt, minha valami ki akarna esni belőlem- magassarkúban különösen fájt a lépés, állni sem tudtam sokáig.
Iszonyatosan kétségbe estem, annál is inkább, mivel mindig is ügyeltem az egészséges életmódra, rendszeresen sportoltam, sosem voltam túlsúlyos, a terhesség alatt is csak nyolc kilót híztam, a szülés előtt pedig olyan magasan volt a méhszájam, hogy el sem értem.

Minden nap sírtam! A nőgyógyászok bizonytalanok voltak - a legnevesebbek
közül körülbelül tízet kerestem fel országos szinten- többek között az egyik legrangosabb magánklinikát, illetve a főváros híres kórházait. Az első találkozás során mindig ajánlottak megoldásokat, ilyenkor örültem, a további találkozások során ezekről azonban már kevésbé pozitívan nyilatkoztak. Az említett nőgyógyászok a TVT szalagok behelyezését, a hüvelyplasztikával konbinált Manchaster plasztikát, vagy a méhszalagok "ide-oda varrogatását" ajánlották, „szerencsére” hozzátéve, hogy az összes módszer inkább rövidtávú és minőségileg is csak csekély javulást hozó megoldást adhat. Szóba került még a szülési szándék utáni méhkivétel, mint hosszabb távú megoldás, de végül is ezt sem akartam, annál is inkább, mivel a nőgyógyászok véleménye itt sem egyezett a gyenge hüvelyizomzat miatt.

Ahogy telt az idő, állapotom egyre romlott, hiába végeztem el a nőgyógyászok által javasolt Kriston intim torna tanfolyamot és gondosan csináltam a gyakorlatokat 9 hónapon keresztül! A 9. hónapban már a méhszájam állandóan kilógott, azt hittem, ebbe bele fogok őrülni!

Ekkor találtam rá Németh Doktor Úrra, aki a hüvelysúlyzók, egy speciális kocka szilikonpesszárium és egy elektrostimulációs kezelés alkalmazását javasolta, hozzátéve, hogy a kezelés hosszadalmas, de végül nagyon eredményes lesz. Először kételkedtem, azt hittem, kár az erőfeszítésért, de igaza volt. Minden úgy történt, ahogy megjósolta. Még a minden reggel felhelyezendő szilikonpesszárium viselése sem okozott gondot, sőt rögtön mérsékelte a panaszokat. Ahogy teltek a hónapok a hüvelyizomzatom egyre erősebb lett, székletürétési problémáim fokozatosan enyhültek, végül magszűntek, a hólyag felőli nyomásérzet is eltűnt, méhem pedig egyre magasabbra került!

Ma már panaszmentes vagyok, méhem 5-6 cm-el került feljebb az eredeti szörnyű állapothoz képest- a Manchester plasztikával is csak 2 cm-t ígértek a méhszájat megcsonkítva!
A súlyzókat még most is használom, hogy elérjem az eredeti állapotot, illetve, hogy a szexualitás még a mostani jótól is jobb legyen. Külön szeretném kiemelni, hogy a súlyzóhasználat egyre izmosabbá teszi a hüvelyt, így a szexuális élet is egyre jobbá válik.

Örökre hálás leszek Németh Doktor Úr segítségéért. Akinek csak részben is hasonló problémája van, azt tanácsolom, nyugodtan forduljon hozzá. Én is szívesen válaszolok bárkinek, akár e-mail-ben – macibaba37@freemail.hu -, telefonon, vagy személyesen is. Nagyon örülnék, ha segíteni tudnék tapasztalataimmal, most, hogy másfél évnyi szenvedés után újból jól érzem magam. Németh Zoltán Doktor Úr elérhetősége:

o Gyno-Cont Kft. o 9026 Győr, Bácsai u.148
Telefon: munkanapokon, 12-18 óráig
+36 30 932-1772
o Telefax: +36-96-523-179
o E-mail: info@ladypower.hu
o Internet: www.ladypower.hu

Kérdezzen Németh doktortól:
nemethdr@ladypower.hu
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára macibaba4 2010.11.05 22:32-kor.

macibaba4
macibaba4
 
 


Erre a címre is írhattok nekem: macibaba37@freemail.hu
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára macibaba4 2010.11.05 22:35-kor.

macibaba4
macibaba4
 
 


Sziasztok,

Nagyon örülök annak, hogy, amióta feltettem a történetemet, nagyon sok embernek tudtam vele segíteni. Mivel azonban sokan mondjátok, hogy olyan jellegű infótok van, hogy a hüvelysúly aranyeret okoz, és ezért óvatosak vagytok vele kapcsolatban, nem bírom tovább magamban tartani, hogy nem! A hüvelysúly nem okoz aranyeret, sőt nekem volt régebben aranyerem, de amióta a hüvelysúlyzót használom, nem jött elő! Mondjuk súlyos problémáim mellett az aranyér dolog szinte eltörpült. Annak idején én is pont azért féltem a hüvelykónusz használattól, mert egy szakértő véleménye volt az, hogy aranyeret okoz, de utána olvastam a külföldi irodalomban- jól beszélek angolul és franciául, és erre vonatkozó infót nem találva, elkezdtem használni a hüvelysúlyt. És teljesen rendbe jöttem, amiben a hüvelysúlyzó is fő szerepet játszott. Keressetek nyugodtan továbbra is, szívesen segítek mindenkinek. Macibaba

macibaba4
macibaba4
 
 

 
 

Szerintem nagy segítség lehet, ha megnézitek egy helyi tv által készített műsort az inkontinenciával , hólyag-, végbélsérvvel, méhsüllyedéssel, hüvelysüllyedéssel, egyszóval a gátizomgyengeséggel kapcsolatos műsort, ahol Németh doki és két gyógyult beteg is nyilatkozik. A doktor úrnak most volt egy fantasztikus előadása egy hazai nagyvárosban - én is ott voltam-, ennek nyomán készült a műsor a tv-ben. Ez elérhető:
http://minap.hu/mivid.php?ext.a25361

Nekem is kijutott bőven szülésem után a fenti problémákból, de Németh doktor segítségével teljesen helyrejöttem, persze ehhez kellett Macibaba nyíltsága is, vagyis, hogy egyáltalán értesülhettem a dologról. Úgy tudom, van már Miskolcon is orvos ezzel kapcsolatban.
Én mindenkinek csak ajánlani tudom!

sztrawi
sztrawi
 
 


Én nemrég jártam Miskolcon a nőgyógyásznál, aki a Németh Zoltán doktor úr által alkalmazott terápiával foglalkozik, lévén, hogy nekem Győr nagyon messze van. Én sem tudtam eddig megoldani a méhsüllyedésemet, sem az inkontinenciámat, ami "persze" hólyagsérvvel is társul, így elmentem a miskolci doktorhoz, akiről már régebben is sok jót hallottam. Nagyon korrekt, lelkiismeretes ember! Én is elkezdtem a komplex terápiát, amiben nagyon bízom. A kocka pesszáriumtól máris jobban érzem magamat, még sportolni is tudok újból, a hüvelysúly pedig szerintem úgy működhet egészen egyszerűen, mint a kézi súlyzók. Én már attól is boldog lennék, őszintén szólva, ha egy picit javulna az állapotom!

A miskolci nőgyógyász: Dr. Gubás Péter, Miskolc, Széchenyi út 46. Csüt: 16h 30-tól, tel: 70/9415168
bonni
Debrecen
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szia Macibaba!

Nekem hólyagsérvem lett a szülésem után, amit nem is vettem észre azonnal, csak sajnos egyre jobban kidomborodott a hüvelyfal, ahogy teltek az évek. Nekem 3 éve csinálták meg a mellső hüvelyplasztikát, aminek az eredménye ma már eltűnt, hiába vigyáztam az emeléssel, és a sport nekem a sétálással ki is merült. Az lenne a kérdésem, hogy, ha elmennék Győrbe Németh doktor úrhoz, ami elég messze van, akkor nekem is adna kocka pesszáriumot, vagyis az is viselheti, akinek már volt hüvelyplasztikája, vagy valami mást is tud javasolni? Sajnos elég ronda heg maradt a plasztika után, a hüvelybemenet viszont néha fáj. Az én hüvelyem sajnos nagyon gyenge, ilyen estben bennmarad egyáltalán a pesszárium?Esetleg zavarhatlak e mail-ben is?
Köszönöm a válaszodat.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára jazminda 2011.06.19 21:42-kor.
jazminda
Budapest I. kerület
 
 


Kedves Jazminda,

Nem hinném, hogy a hüvelyplasztika akadályozná a szilikon kocka pesszárium viselését, vagy egyéb szilikon pesszáriumét, többféle van ugyanis, de ezt igazából Németh doktor úr tudná megállapítani, ill. azt is, miért érzel fájdalmat a hüvelybemenetnél, ill. , hogy mit lehet kezdeni a hegesedéssel. Egy biztos, ha hólyagsérved van, akkor mindenképpen menj el doktor úrhoz, hogy javulhasson az állapot, a pesszáriumot méretre adja vizsgálat után. A szilikon pesszáriumot pont úgy alkották meg, hogy a leggyengébb állapot esetén is tudjon tartani, nem fog kiesni véleményem szerint, ill. pont ezért van egy tipusból különböző méret.

Persze, írhattok nekem a mail címemre továbbra is bátran, szívesen segítek: macibaba37@freemail.hu

macibaba4
macibaba4
 
 


Sziasztok!

Nálam a Manchester plasztikát végezték el mellső és hátsó hüvelyplasztikával méhsüllyedés, hüvelysérv és hólyagsérv miatt- csúnya hegek maradtak vissza. A műtét után évekig nem mertem emelni, sportolni, felszedtem 20 kilót! A húzó érzés viszont ugyanúgy megmaradt, a méhem nem igazán került feljebb, a méhszájat viszont csonkolták. A hólyagsérves pukli picit kisebb lett valóban a műtét után. A műtét óta 4 év telt el, ami nem igen volt gondtalan.A 4. évben ugyan úgy néztem ki, mint a műtét előtt, csak a hegek is fájtak és elég csúnyák. A nőgyógyászom a kockapesszáriumot ajánlotta hordani, bár az nála nem volt elérhető, mivel műteni még egyszer már nem akart, azt mondta hiábavaló vállalkozás. Az elektro stimulációs kezelésről viszont nem beszélt és azt mondta, vegyek még hüvelysúlyt is. Hát én nem tudtam, hogy az mi is tulajdonképpen, ezért gésagolyót vettem, de nagy csalódást okozott! Semmit sem éreztem használatakor, egyáltalán nem kellett erőlködve tartanom, mivel túl nagy. Ekkor jöttem rá a neten böngészve, hogy a hüvelysúly nem is gésagolyó és kell az elektro is a kocka mellé. Elmentem Németh Zoltán főorvos Úrhoz Győrbe. Mindhárom eszközt használom és szuper jó. Igaz, hogy lassú,de mindig jobb picit, a látvány és az érzet is. Végre történik már valami jó is. Szóval érdemes informálódni, mielőtt vásárlásba kezdtek, a műtétről már nem is beszélve!
alba11
Nyíregyháza
 
 


Kedves Forumozók!

Megosztom én is veletek a történetemet, amely szintén Németh Zoltán Doktor Úr személyéhez fűződik.

5 évvel ezelőtt, kislányom születésével valami megváltozott az életemben. Arra lettem figyelmes, hogy tüsszentés után vizelet került a bugyimba, majd később a nevetés és a köhögés is hasonló tüneteket okozott. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy ilyen dolog megtörténhet velem és 30 évesen TENA LADY betétet kell használnom.
Az orvosom a hat hetes kontrollon megállapította, hogy a mellső hüvelyfal süllyedésem és méhsüllyedésem van, kb. tojásnyi cystocele, vagyis hólyagsérv látható, intenzív hüvely-gáttorna javasolt gyógytornász irányításával. Amennyiben a süllyedés néhány hónapon belül nem javulna, mellső fali hüvelyplasztika elvégzése indokoltnak látszik. Nagyon megijedtem, csináltam az intim tornát, de az állapotom továbbra sem volt kielégítő.
2009- novemberében a cytológiai mintavétel kóros eredményt adott, közölték velem, hogy nem zárható ki a méhnyakrák, ezért meg kell műteni.
2010. januárban, megműtöttek és a méhnyakból kivágtak egy darabot. Azt hittem, most már minden jó lesz és rendben vagyok, de sajnos nem így történt. A műtétet követő első menstruációmnál, egy napig tartott a vérzés, utána erős alhasi görcsök léptek fel. Irány a kórház ahol közölték, hogy az utolsó pillanatban érkeztem, kiderült, hogy pontszerű méhszájnyílásom van ezt megtágították és kiürült belőlem a rengeteg vér. Az orvos azt mondta, további teendő nincs, problémám már nem lehet a továbbiakban. De sajnos minden egyes hónapban begörcsöltem és rohantam a kórházba tágításra, mert nem tudtam menstruálni. A nőgyógyászom azt ajánlotta, hogy a legjobb megoldás a méheltávolítás lenne, az amúgy is jelentős fokú méh és hüvelyfal süllyedése miatt, valamint egy kiadós hüvelyplasztika és ez által megszűnik a vérzés is, és nem kell havi rendszerességgel tágításra járnom. Nagyon el voltam keseredve, sokszor megfordult a fejembe, hogy nincs más választásom, mint valóban a méhkivétel és a hüvelyplasztika, valamint a méhszalagok felvarrása és így, az inkontinencia problémám is megszűnik. Felkerestem egy 5 csillagos magán klinikát is ahol, ugyan így a méheltávolítást javasolták problémáimra.
Mivel szeretnék még egy gyermeket, egyelőre nem fogadtam el az orvosok által kínált lehetőséget. Összeszedtem minden lelki erőmet és leültem az internet elé, hogy valami más megoldást találjak. Megdöbbenve jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Be kell, valljam, hogy sokat jelentett számomra a tudat, hogy vannak sorstársaim. Hála az égnek rátaláltam Macibaba történetére és így jutottam el Dr. Németh Zoltánhoz, aki évek óta foglalkozik a női inkontinencia és méh-, és hüvelysüllyedéses állapotok kezelésével.
Első alkalommal, mikor nála jártam, nagyon pozitív benyomást keltett és Ő volt az egyedüli orvos, aki rögtön a konzervatív kezelést ajánlotta nekem és nem a méhkivételt valamint a méhszalagok felvarrását. Én 3-as méretű szilikon kockapesszáriumot kezdtem el használni, és a hüvelysúlyt. Hamarosan elkezdtem érezni a javulást. A kocka használatának tulajdonítottam azt is, hogy a menstruációs görcs minden hónapban csökkent. Most már eljutottam oda, hogy az 1-gyes méretű kockát használom valamint továbbra is a hüvelysúlyt. 2011 nyarán a doktor úr megműtött, mert a 2010-es méhnyak műtét finoman mondva nem sikerült valami jól. A második műtétem óta teljesen megszüntek a beszűkült nyakcsatorna miatt kialakult görcsös fájdalmak és a menstruáció alatt nincs többé szükségem tágításra. Most már elmondhatom, hogy jól vagyok és amióta a szilikon kockapesszáriumot valamint a hüvelysúlyt használom visszanyertem az önbizalmam és a férjem elégedetten jegyezte meg, hogy végre újra a régi vagyok. Őrülök, hogy kezembe vettem a sorsom nekem számított a vizeletcsepegés és megtaláltam a számomra legjobb megoldást, és már nem kell TENA LADY betétet használnom. Nagyon hálás vagyok Macibabának, amiért felrakta a fórumukra a történetét. Amíg élek hálás leszek Németh Zoltán doktor úrnak is, mert az Ő szakmai tudásának és odafigyelésének köszönhetem, azt hogy most boldog és kiegyensúlyozott életet élhetek. Mindenkien csak ajánlani tudom Dr. Németh Zoltán doktor urat a Gyno-Cont Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft orvos szakértőjét.

Én nagyon büszke vagyok arra, hogy Dr. Németh Zoltán az orvosom!
cukitimi
Gyömrő
 
 


Sziasztok!

Az elektro stimulátorral kapcsolatban van tapasztalatotok? Akármilyet lehet használni, bármelyik segít? Vagy melyik jó egyáltalán, úgy értem, pl. hólyagsérvre stb. Köszönöm.
jazminda
Budapest I. kerület
 
 


Egyáltalán nem mindegy, milyen az elektro stimulátor, lévén, hogy elektromos impulzusokat bocsát ki, azért ez nem játék! Ha nem a megfelelő paramétereket használod, árthatsz is magadnak! Én ebből a megfontolásból döntöttem a konzervatív terápiában alkalmazott el. stim. mellett, de ,csak is az után, hogy azt nekem Gubás doktor javasolta a vizsgálatot követően. Végül is én az el. stimet Miskolcról béreltem az én problémámra beállított programokat használtam, amiket Németh főorvos úr javasolt. Annyira rendesek voltak, hogy kipostázták nekem, mivel pont akkor lettem beteg, mikorra lett szabad gép - Miskolcon kevesebb ideig kell várni rá, mint Győrben. Szerintem szuper szerkezet, és biztos vagyok benne, hogy a 3 eszköz együtt hat, ha már vannak sérvek, méhsüllyedés pláne. Nekem "csak" hólyagsérvem volt, de teljesen eltűnt. A nyolc heti elektro stim után szuperúl össze tudtam húzni az izomzatot, utána erre "gyúrtam rá" a hüvelysúllyal. Most már kocka sem kell.
Szerintem remek dolog és ez legalább orvosilag ellenőrzött, ajánlott, és nem is akárki által, azért ez engem megnyugtatott.

Leírom a linket, ahol a telefonszámok vannak:

http://www.ladypower.hu/index.php/hu/gy ... agservre-l
kamilla11
Budapest XVII. kerület
 
 


Üdv Mindenkinek!

Én imádom Németh dokit szakmai és emberi szempontból is. Épp ezért örülök, hogy az [u]Astellas díjra jelölték, vagyis lehet[/u] ő AZ ÉV ORVOSA. A közönségszavazás most is zajlik 2012. jan. 25-ig lehet rá szavazni és a beküldött történeteket is el tudjátok olvasni. Megéri, döbbenetesek!

Itt lehet szavazni Németh Zoltán doktorra és FONTOS! Ugyanaz az ember szavazhat minden nap egyszer jan 25-ig! Ez teljesen szabályszerű és minden nap új szavazatot ér.[b][/b]

http://www.astellasazorvosokert.hu/szavazas

kazim69
Budapest XXII. kerület
 
 


Én 12 hétig használtam az elektro stimulátort, a Németh doki félét nekem is Miskolcon adták ki. Felűlmúlta minden várakozásomat!!! Igaz, hogy nekem nem kellett szerencsére túl nagy kockát hordanom, mindössze 1 eset, tehát val színű, hogy ennek is szerepe volt a viszonylag "gyors " és látványos eredmény elérésében. Szóval a 12. hét végére az inkontinenciám, tüssszentésre, köhögésre eltűnt, a párom a szex terén nem győz hálálkodni a terápia jó eredményét látva. Egyszóval nagyon jól összeszűkült a hüvelyem. Úgyhogy ajánlottam a komplex terápiát anyósomnak is, aki, igaz már 59 éves, de használja a 3 eszközt elszántan. Na neki 4 es a kockája, ami azért elég nagy, így nem is fejlődik olyan gyorsan, mint én, de picike javulást érez és legalább ez neki biztonságérzetet ad, hogy tovább tuti, nem romlik majd, ez azért jó dolog!
klara22
Budapest III. kerület
 
 


Kedves Macibaba!

Szeretnélek megkérdezni egy dologgal kapcsolatban, nagyon megköszönném, ha tudnál válaszolni, bár rég nem jártál erre:
ha valakinek hátsó hüvelyplasztikát csináltak és azóta fájdalmas a szex, mert úgy tűnik, elől túl szűkre varrták, viszont a hüvely többi része, "mint a hordó", elnézést a hasonlatért, tehát ez esetben lehet eredményes a komplex terápia a hüvelysúllyal, elektróval?

köszönöm
klara22
Budapest III. kerület
 
 


Természetesen igen, hiszen a cél a gátizom erősítése. Minden esetre a legjobb, amit tehetnél, hogy felkeresed Németh vagy Gubás dokit, hiszen én orvos nem vagyok, ők tudják eldönteni, neked , milyen eszközökre lesz szükséged.

Minden jót kívánok, keress nyugodtan mailben is , ha lenne kérdésed!

macibaba4
macibaba4
 
 


Én nemrég jártam Miskolcon a nőgyógyásznál, aki a Németh Zoltán doktor úr által alkalmazott terápiával foglalkozik, lévén, hogy nekem Győr nagyon messze van. Én sem tudtam eddig megoldani a méhsüllyedésemet, sem az inkontinenciámat, ami "persze" hólyagsérvvel is társul, így elmentem a miskolci doktorhoz, akiről már régebben is sok jót hallottam. Nagyon korrekt, lelkiismeretes ember! Én is elkezdtem a komplex terápiát, amiben nagyon bízom. A kocka pesszáriumtól máris jobban érzem magamat, még sportolni is tudok újból, a hüvelysúly pedig szerintem úgy működhet egészen egyszerűen, mint a kézi súlyzók. Én már attól is boldog lennék, őszintén szólva, ha egy picit javulna az állapotom!

A miskolci nőgyógyász: Dr. Gubás Péter, Miskolc, Széchenyi út 46. Csüt: 16h 30-tól, tel: 70/9415168


Kedves bonni!
Szeretném megkérdezni, hogy egy ilyen kezelés neked mennyibe került? Egy kicsit bővebben tudnál nekem írni erről, hogy hány alkalom volt és az árát, stb.?Előre is köszönöm!
baby15
Hatvan
 
 


Hátha segítek valakinek az infóval: Gubás Péter Doktor Úr honlapja:

www.gynoprotect.hu

Itt minden infó könnyen megtalálható a konzervatív terápiáról, kocka pesszáriumról, hólyagsérvről, stb. Jó kis honlap! Én Gubás doktornál szültem 2 szer is, eszméletlenül rendes, segítőkész, nagyon szeretjük, ő az egyik legjobb itt Miskolcon, a nővérem is hozzá jár, mert hólyagsérve lett, használja mind a 3 eszközt, az elektro stimulátor már "2 kockaméretet szűkített a hüvelyén", most kezd hüvelysúlyzózni.

Nagyon tudom ajánlani Gubás dokit!!!
emma1
Budapest V. kerület
 
 


Emma,

Én is Gubás doktor úrhoz jártam a konzervatív terápiára kockacserére, hüvelyplasztika után. A hüvelyplasztika nem sikerült sajnos, kiújult a hólyagsérvem.Viszont nagyon elégedett vagyok a konzervatív kezeléssel, nagyon kedvelem Gubás doktort. Leginkább az elektro stimulátorral haladtam a legjobban.

Budapesten is rendel már Gubás Péter Doktor Úr, azt hiszem ez jó hír!!! A Váci utca 63 szám alatt van a magánrendelése. :lol: :lol:
lini1
 
 


Üdv Mindenkinek!

Engem a védőnőm irányított a konzervatív kezelés felé. Nagyon örülök, hogy ajánlotta Nekem és ennek a nyílt hangú fórumnak is. Én már túl vagyok sok hüvelyplasztikán, fiatal korom ellenére. Mindegyiktől azt vártam, hogy örökre megszabadulok a gondomtól, de sajnos nem így lett. Én Gubás Péter nőgyógyász doktor Urat a budapesti rendelőjében kerestem fel nagy reményekkel, mivel csak jót olvastam, hallottam Róla. Valóban nem csalódtam. Hihetetlenül nyílt, türelmes, együttérző, jó szakember. Végighallgatta, amit mondok nagy odafigyeléssel az elejétől a végéig, pedig éppen nehéz szülésből érkezett, fél órát töltöttem el a rendelőjében! Nem csak a konzervatív terápiával foglalkozik, nyugodtan kérdezhetitek másról is, bármilyen vizsgálattal stb kapcsolatban.
A lényeg: a terápiához tényleg sok idő és kitartás kell, de én is hihetetlenül elégedett vagyok. Biztonságérzetet adott!!!
adim
 
 


Sziasztok! Én is szeretném a tapasztalataimat megosztani.
Nagykanizsán a kórházban elindítottak egy Medencefenék ès Kontinencia szakambulanciát, én oda járok kontrollokra. Dr. Oláh Orsolya a vezetője, aki nőgyógyász.
Én szombathelyiként járok oda, nem csak területi betegeket néznek, hanem bárkit! Nagyon aranyos a doktornő, pl. ő is konzervatív terápiával kezd mindig. A gyógytornász partnere is mindenben segít, betanít a tornára. Szóval akinek ez jobban útba esik, és szüksége van rá, hajrá!
A kanizsai kórház honlapján fent van a telefonszám! :üdv!
lolkabolka76
 
 


@macibaba4: "Kedves Fórumozók, Mindenkivel szeretném megosztani gyógyulásom történetét, amely Németh Zoltán Doktor Úr személyéhez fűződik, illetve ahhoz a komplex kezeléshez, melyben részesített. Így szeretnék reményt adni másoknak is. 37 éves miskolci hölgy vagyok. Másfél évvel ezelőtti nehéz szülésemet követően a nőgyógyászok a következőt diagnosztizálták nálam: végbélsérv, hólyagsérv, méhsüllyedés. Ez azt jelenti, hogy komoly húzó jellegű fájdalmak és székletürítési problémák mellett a méhszájam megközelítette a hüvelybemenetet és erőlködéskor ki-ki bújt onnan. Olyan volt, minha valami ki akarna esni belőlem- magassarkúban különösen fájt a lépés, állni sem tudtam sokáig. Iszonyatosan kétségbe estem, annál is inkább, mivel mindig is ügyeltem az egészséges életmódra, rendszeresen sportoltam, sosem voltam túlsúlyos, a terhesség alatt is csak nyolc kilót híztam, a szülés előtt pedig olyan magasan volt a méhszájam, hogy el sem értem. Minden nap sírtam! A nőgyógyászok bizonytalanok voltak - a legnevesebbek közül körülbelül tízet kerestem fel országos szinten- többek között az egyik legrangosabb magánklinikát, illetve a főváros híres kórházait. Az első találkozás során mindig ajánlottak megoldásokat, ilyenkor örültem, a további találkozások során ezekről azonban már kevésbé pozitívan nyilatkoztak. Az említett nőgyógyászok a TVT szalagok behelyezését, a hüvelyplasztikával konbinált Manchaster plasztikát, vagy a méhszalagok "ide-oda varrogatását" ajánlották, „szerencsére” hozzátéve, hogy az összes módszer inkább rövidtávú és minőségileg is csak csekély javulást hozó megoldást adhat. Szóba került még a szülési szándék utáni méhkivétel, mint hosszabb távú megoldás, de végül is ezt sem akartam, annál is inkább, mivel a nőgyógyászok véleménye itt sem egyezett a gyenge hüvelyizomzat miatt. Ahogy telt az idő, állapotom egyre romlott, hiába végeztem el a nőgyógyászok által javasolt Kriston intim torna tanfolyamot és gondosan csináltam a gyakorlatokat 9 hónapon keresztül! A 9. hónapban már a méhszájam állandóan kilógott, azt hittem, ebbe bele fogok őrülni! Ekkor találtam rá Németh Doktor Úrra, aki a hüvelysúlyzók, egy speciális kocka szilikonpesszárium és egy elektrostimulációs kezelés alkalmazását javasolta, hozzátéve, hogy a kezelés hosszadalmas, de végül nagyon eredményes lesz. Először kételkedtem, azt hittem, kár az erőfeszítésért, de igaza volt. Minden úgy történt, ahogy megjósolta. Még a minden reggel felhelyezendő szilikonpesszárium viselése sem okozott gondot, sőt rögtön mérsékelte a panaszokat. Ahogy teltek a hónapok a hüvelyizomzatom egyre erősebb lett, székletürétési problémáim fokozatosan enyhültek, végül magszűntek, a hólyag felőli nyomásérzet is eltűnt, méhem pedig egyre magasabbra került! Ma már panaszmentes vagyok, méhem 5-6 cm-el került feljebb az eredeti szörnyű állapothoz képest- a Manchester plasztikával is csak 2 cm-t ígértek a méhszájat megcsonkítva! A súlyzókat még most is használom, hogy elérjem az eredeti állapotot, illetve, hogy a szexualitás még a mostani jótól is jobb legyen. Külön szeretném kiemelni, hogy a súlyzóhasználat egyre izmosabbá teszi a hüvelyt, így a szexuális élet is egyre jobbá válik. Örökre hálás leszek Németh Doktor Úr segítségéért. Akinek csak részben is hasonló problémája van, azt tanácsolom, nyugodtan forduljon hozzá. Én is szívesen válaszolok bárkinek, akár e-mail-ben – macibaba37@freemail.hu -, telefonon, vagy személyesen is. Nagyon örülnék, ha segíteni tudnék tapasztalataimmal, most, hogy másfél évnyi szenvedés után újból jól érzem magam. Németh Zoltán Doktor Úr elérhetősége: o Gyno-Cont Kft. o 9026 Győr, Bácsai u.148 Telefon: munkanapokon, 12-18 óráig +36 30 932-1772 o Telefax: +36-96-523-179 o E-mail: info@ladypower.hu o Internet: www.ladypower.hu Kérdezzen Németh doktortól: nemethdr@ladypow Légyszi ird meg az elérhetőségedet! kÖSZI kISILA

kisila64
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?