Sziasztok,
Köszönöm a jótanácsokat! Már kértem ajánlatokat pár helyszíntől, összevetjük őket, megnézzük és gyorsan eldöntjük, mert addig semmi mást nem lehet intézni.
1-2 gondolatig hezitáltam csak a ruhán, de nem kérdés, hogy hosszú, fehér, igazi menyasszonyi ruha lesz
Móni, sajnálom
Esetleg majd az ezüstlakodalmon
Nálunk nem működik a sírnihagyás. Bár azt hiszem, mi nem vagyunk elég erősek hozzá. Pont ugyanúgy van mint Marcinál, ha éjjel felsír és sírva is marad, akkor kivesszük, megdajkáljuk, visszaalszik, de mihelyst kiságyat éra feneke, kezdődik minden előlről... Azt hiszem, szúr a kiságy.
Na, mindegy, majd csak túl leszünk rajta.
Multivitamin: eddig nem gondoltam rá, hogy adjak, de így, hogy ennyien írjátok, elgondolkodtam rajta. MEgkérdezem én is, hogy nálunk mit javaolnak, aztán meg majd tudjak dönteni a sok javaslat között.
Ortopédia: már itt is egy újabb dilemma, most akkor kell cipő vagy nem kell cipő a lakásban?
Lehet, hogy megkérem a gyerekorvost, hogy adjon egy beutalót az ortopédiára. Azért figyelhetnének Zsófira, hiszen terpeszpelust is hordott, azóta mégsem mondták, hogy esetleg vigyem el egy kontrollra...
Kata, a cigit sajnálom
Azért ha már megvan az elhatározás, akkor nincs olyan nagy baj. A cigi ára nem motiválja?
Jövő héten lesz az esküvő kiállítás, az egyik kolléganőm felajánlotta, hogy eljön velem, Miki pedig Zsófizik majd.
Márk étvágya nem javul?
Örülök, hogy vannak azért tanítványaid.
Köszi a felajánlást, ha végre találkozunk, akkor szívesen veszem a tanácsaidat. Másokét is, persze
Mindenképp irodát bízunk meg, ez egy nagy befektetés, nagyon résen kell lennünk. Dunakeszi ráadásul elég felkapott és rengeteg házat építettek eladásra nagyon rossz színvonalon.
Hol gondoltál angolra járni?
JA, én sem kaptam új bababónusz kupont, pedig Móni és Ági már rég megkapták... Sőt, Móni vmi karácsonyi kupont is említett... Arra gondoltam, írok egy e-mailt nekik.
Judit, remélem, javul a miújság. Szerintem első körben inkább a gyerekorvosnak mutasd meg, szerintem ott hamarabb célt érsz. (Nálunk a gyerekbőrgyógyászatra időpont kell, a Heim Pálba lehet még menni, de az egy nap, mert ott rengetegen vannak. Ott van az ország egyetlen fekvős bőrgyógyászati osztálya.)
Mangora, nagyon örülök, hogy rendben vagytok.
Ági, örülök, hogy minden rendben volt a doktoroknál. Szép kis kört futottak ma!
Milyen is az a benti cipő, amit vettetek?
Na, a WC-ben nálunk is néha vágni lehet a füstöt.
Tényleg gyakori ez a gombás fertőzés
Szerintem vannak emberek, akik hajlamosak az ilyeneket elkapni, sajnos én is ilyen vagyok, úgy néz ki, ebben rámütött Zsófi.
Na, eldugulok...
Puszi