henne, gratulálok én is a gyönyörű fiacskádhoz, jó egészséget és sok boldogságot neki és nektek!
Gyorsan megpróbálom leírni, milyen is volt a szülés meg a kórházbanlét, mert látom, van rá érdeklődés
A szülés maga teljesen rendben ment, a vajúdóba kerültem éjjel kettőkor, és itt voltam hatig. Ezalatt óránként kellett volna nézniük, hogy hol tart a tágulás, de csak kb másfél óra múlva vizsgáltak először, aztán meg hat óra tájban. Néha ránk néztek, de alapvetően nem sokat foglalkoztak velünk, nekem ez nem volt gond, mert éjjel volt, a fájások jöttek, nem volt miért izgulnom. De az látszott, hogy az éjjele doktornő nagyon kimerült, nagyon szétszórt, az infó nem ment a szülésznő és az orvos között, és azért ez nem volt annyira megnyugtató. A dokinknak hatkor szóltak, kb 25-30 perc múlva érkezett, és ahhoz képest egy és egy negyed óra múlva kinn volt a baba, túl sok feladata nem volt, türelmesen várakozgatott, amíg én jajgattam (a legvégén). Kitolásnál volt egy kevésbé jól sikerült poénja, akkor hallottam, hogy szól neki valamelyik szülésznő, hogy inkább nem (én csak nyögve ráztam a fejem). A lepényt kinyomta, könnyen kicsusszant, a varrás szerencsére nem volt fájdalmas (első szülésemnél horror volt, rosszabb mint a kitolás). Szülés után öt órán át pihengéltünk a szülőszobán, mert fenn az osztályon nem volt hely. Ez nekem nem volt gond, de a férjemnek jobb lett volna, ha már haza tud jutni végre és az ágyában pihengetni
Én külön szobát kértem, és nem bántam meg. Igaz, hogy nagyon picike volt (a szoba), de legalább tudtam pihenni, főleg, hogy Júlia egy kis tündérbaba volt. Hátránya, hogy a csecsemőosztály egy emelettel lejjebb van, így a babákat vizitre, fürdetésre le kell tolni. Kivinni őket a huzatos előtérbe, aztán lezötyögtetni a mindenki által használt, így sztem egy picire nézve fertőzésveszélyes liften. Már ha megy a lift - ha nem működik, akkor meg kell szervezni, hogy jut a baba le, illetve fel. Ebben volt aki szívesen segített, volt aki morgott.
A csecsemőosztályon rengeteg volt a baba, és megdöbbentő a fejetlenség. Mindenki segítőkész volt, látszott a jószándék és az igyekezet, de ezzel együtt hallottam ilyeneket, amíg ott voltam: "Ez a baba kis mostoha, elfeejtettük megcsinálni az összes vizsgálatot". Júliát volt, hogy kétszer kellett levinnem uyanarra a vérvételre, mert valami lett a vérmintájával. Egy nappal a hazamenetel előtt azt mondták nekem, hogy okés a gyerek, vihetem haza. Mondtam, hogy csak másnap viszem. Akkor minek hoztam elbocsátó vizitre - kérdezték. Nem arra vittem. Szóval, én alig vártam, hogy otthon legyünk, és majd a mi dokinkkal mindent átbeszélek.
Nem akartam senkit elkeseríteni, de sajnos az volt a tapasztalatom, hogy a SOTE II abszolut nagyüzem, azzal együtt, hogy (szinte) mindenütt csak jószándékot láttam. Remélem, hogy mások jobb tapasztalatokról tudnak beszámolni.
s bocs, tényleg sajnálom a nem túl lelkesítő híreket, de gondoltam, jobb felkészülni, mint benn szembesülni ezekkel, főként az első gyerekes anyukáknak (második babánál talán könnyebb ezt elviselni).