2010.11.23 16:48
Szerző: dorka84
Luca születése
Ahogy anya átélte:
2010.október 21, csütörtök éjjel: enyhe görcsökre ébredtem, igazából nem fájtak, de nem tudtam aludni. Kicsit izgatott voltam, de igazából nem is gondoltam abba bele, hogy már eljött az idő.
Egész éjjel nem aludtam péntek délelőtt sem szűntek ezek az enyhe görcsök, aztán hirtelen nyálkás anyagra lettem figyelmes, ami távozott belőlem. Azt hittem ez már a teljes nyákdugó. Hívtam Andrist, hogy igyekezzen haza, aztán anyát, hogy munka után ide jöjjön.
Aztán Andris olyan 14 óra körül megérkezett, de igazából semmi különös nem volt, enyhe, rendszertelen görcsök.
Anya is megérkezett, ő nem volt valami bizakodó, haza is akart menni, de én mondtam, hogy ne, mert egész biztos vagyok benne, hogy valaki készülődik, hogy kikacsintson ebbe a világba.
Aztán mikor legközelebb kimentem Wc-re, olyan 17 óra körül, akkor ott volt a valódi nyákdugó teljes valójában. Nagyon nagy izgalom, várakozás lett úrrá rajtam, és kicsit féltem is a szüléstől, hogy milyen lesz, de hajtogattam magamnak, hogy úgyis gyorsan megleszünk, és végre találkozom a kisbabámmal. Andris feltűnően, már már idegesítően nyugodt volt, de ő ilyen.
Anyán láttam némi izgalmat, és aggódást is. Azt mondta ennem kell, kimentünk a konyhába, vajas pirítós, főtt tojás, piros arany, majonéz, és már rendszer volt a fájásokban, de én hallgattam anyára, és ettem, nem voltak még annyira erősek.
Aztán bementünk a szobába, a fájások egyre erősödtek, de nem tartottam indokoltnak, hogy a kórházba menjünk. Andris még mindig nyugodt volt.
Aztán hirtelen erős rúgást érzetem a pocakomban, majd egy pukkanást, tudtam, hogy most végre elkezdődik az, amit annyira, de annyira vártam.
Rohantam Wc-re folyt a magzatvíz, kicsit véres volt, nagyon nagy izgalom lett úrrá rajtam, kiabáltam a többieknek, anya azt mondta azonnal indulunk a kórházba. Ő nagyon ideges volt, Andrison is láttam némi izgalmat, rajtam hirtelen nagyon nagy nyugalom lett úrrá, pedig elkezdtek erősödni a fájások, de ez sem volt vészes.
Azt hiszem agyilag már máshol voltam, kikapcsoltam a számítógépet, jutalomfalatot adtam a kutyának, anya meg rám kiabált, Andris is noszogatott.
A kocsiban végig éreztem, ahogy csordogál a víz, furcsa érzés volt!!!
Kb. 3 perc alatt bent voltunk a kórházban, a saját lábamon mentem fel a lépcsőn, nagy erőt érzetem magamban.
Kb. 20.15-re értünk be.,azonnal NST-re raktak, súlyt mértek, adatokat vettek fel. Az Nst nem mutatott elég erős fájásokat, a babával minden ok.
Az ügyeletes orvos megvizsgált, az nagyon kellemetlen volt, és nem tagadom fájt. Még rosszalóan nézett is rám, hogy miért mondom, hogy fáj, hiszen a baba feje nagyobb lesz, mint az ő ökle.
Akkor áldottam meg mindenkit, aki azt mondta legyen fogadott orvosom. A doktornőt azt mondták még nem hívják, ebből csak hajnalra lesz gyerek.
Elkezdetem vérezni a vizsgálat után.
Eléggé szigorú szülésznőt kaptam, de nem bánom, hálás vagyok neki nagyon!!!
Azt mondta akkor kezdődik igazán a szülés, ha már nem tudok mosolyogni! Andrist és anyát hazaküldte. Először dühös voltam, azt mondta éjfél, 1 körül csörgünk, aztán visszajöhetnek! Ideges voltam emiatt.
Aztán bementem a szobába, kérte, hogy pihenjek, ha tudok, aludjak is, mert ki tudja, mikor történik valami. Én szomorúan búcsúztam el tőlük, telefonáltam, járkáltam a szobában, aztán erősödni kezdtek a fájások,(Közben ment a Megasztár a tv-ben)
Akkor már feküdtem, aludni persze nem tudtam, rájöttem, hogy azért ez fájni fog. Mikor jöttek mindig azt gondoltam, hogy mindjárt vége, és egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy a kezemben tartsam a kislányomat! A szülésznő, kb. 20 percenként bejött, rám nézett, megnézte a szívhangot.
Aztán éjfél körül újra vizsgálat, tágulok, még nem az igazi, lehet hívni Andrisékat, ekkor már nem is tudtam annyira gondolkozni, a fájásokra koncentráltam.
Jött a beöntés-na, az nem esett jól, illetve ami utána következett
Megérkezett anya és Andris, aztán visszamentünk a szobába. Akkor értettem meg, hogy miért is küldte őket este haza a szülésznő. Nem akartam, hogy lássanak, hogy lássák, hogy szenvedek. De igazából 2 fájás közt beszélgettem velünk, elmeséltem, hogy mi is történt addig.
Hívták a doktornőt, 01.30-kor bementünk a szülőszobába, Andris is velünk volt, amiért örök életemre hálás leszek neki, és felnézek rá. Azért nekik is nehéz lehet, hogy tehetetlenek, valószínű nem érzik, hogy a puszta jelenlétük is mekkora segítség.
Azt választottam, hogy a labdán vajúdok tovább. Andris hátulról támasztott, két fájás közt el is aludtam, de már ő is majdnem. Néha felállt, hogy nehogy elnyomja az álom. Emlékszem, szólt a zene, és meg akartam jegyezni, hogy milyen számok mentek akkor, de elfelejtettem.
Amikor jött egy fájás, néztem a nagy órát a falon, és közben csak koncentráltam, csak a fájásra tudtam gondolni.
Közben néha szidtam Andrist,de ha szünet volt bocsánatot kértem tőle. A doktornő is megérkezett, de a szülésznő azt mondta, hogy még nem elég hosszúak és erősek a fájások. Emlékszem ekkor dühös lettem, de csak a fáradság miatt.
Aztán utána olyan gyorsan történtek az események, egyszer csak a szülőágyon voltam, a lábaim fent, doktornő, szülésznő, nővérke, és a fejemnél a Szerelmem.
Nyomjak!Ok, de hogyan kell? Nem sikerült, bíztattak, ezt is meg kell tanulni. Először nem ment.
Dühös voltam magamra, hogy miért nem megy azonnal.
Aztán egyre ügyesebb voltam, minden erőmet összeszedtem, már nem fájt semmi, ott a feje, azt mondták.
Már csak a kisbabámat akartam. Közben szünetet tartottunk, türelmetlen voltam. Várjunk 4-5 fájást, aztán utána folytatjuk. Pihenni kell közben!
Andris a homlokomat törölgette, meg valami oxigén maszkot tartott a szám illetve az orrom elé, amitől nem kaptam levegőt, közben még infúzióval is megajándékoztak.
Arra tisztán emlékszem, hogy azt mondta a doktornő, hogy csak az ő hangjára figyeljek. Akkor azt mondta, ha jön a fájás nyomjak, de én már nem is tudtam, nem éreztem a fájást, annyira más állapotban voltam, megszűnt a külvilág.
04.óra 16 perc : és akkor nagy megkönnyebbülés…….és ott volt, sírt, hallottam a hangját, leírhatatlan boldogság, és öröm, a mellkasomra tették, nem hittem el, hogy ő a mi kisbabánk, akit annyira vártunk!!!!
De elvitték, én ott maradtam, beszélgettünk miközben mentek az utómunkálatok, de nem emlékszem mik voltak a témák! Nem fájt semmi, nem éreztem semmit, csak az én pici Lucababámra gondoltam!!!!
"Egyszercsak ott volt. . . és én nem voltam többé terhes. . . ANYA lettem! Azelőtt nem hittem a csodákban. "
Kb. 3 óra múlva ölelhettem újra magamhoz, és azóta is órákig tudom nézni, és lassan rádöbbenek, hogy Ő tényleg a miénk!!!
A szülés után közvetlenül, és most is azt mondom, bármikor végigcsinálnám újra, mert az én kis manóm maga lett az életem!!!!
Köszi a köszöntést Marci nevében is 
Gratula a babához,szép pocid van 
Hőhullámaim vannak esténként,felvagyok puffadva,mintha megakarna jönni,de mégse.Citromlét iszom nem kell most piri szerdáig 
Melyik topik megy jobban mostanában,ahova sokan írnak?
olvasok csak olvasok,de hüle maradok 
mire kiderült ugye hogy polypom volt 
