Sziasztok
Lányok!
Danó most aludt el, szóval van egy kis időm megírni, h mi is történt velünk.
Szerdán délben nem éreztem túl jól magam… rám jött egy hirtelen hányinger és remegés. Annyira nem foglalkoztam vele, lefeküdtem, aludtam egy órát és mikor felébredtem, már jobban voltam. Délután aztán elmentünk a szokásos heti vizsgálatra a nőgyógyihoz és csináltak még egy NST-t is. Doki bácsi megnézte és nem nagyon tetszett neki, h volt benne két „leütés” (lement a szívhang 80-ra), bár a többi időszakban az értékek meg tökéletes voltak. Megvizsgált (na az nagyon nem esett már jól, pedig neki „arany keze” van) és mondta, h a méhszáj 1 ujjnyira nyitva van. Gondolkodott egy sort, majd közölte, h érett szép baba, nem akarja, h bármi baja legyen akár neki, akár nekem, ráadásul 4 napig nem lesz és nem akar másra bízni…szóval…menjünk haza a cuccainkért…irány a kórház, rendelés után jön ő is és ma szülünk! Mondanom sem kell, h bár „elpoénkodtam” azzal, h 3-án még megszülhetek, nem gondoltam volna, h tényleg úgy is lesz! Az Uramat a rendelőben verte le a víz a hír hallatán, én ott még jól voltam, engem itthon ért utol a pánik, miközben még pakolásztam 1-2 dolgot. Ráadásul akkor el is ment a nyákdugó is, szóval onnantól kezdve bármi megtörténhetett volna magától is. Uram itthon már teljesen jól volt, olyannyira, h megkérdezte, h nem csinálnék-e neki tejbegrízt, mert éhes…TE BOLOND VAGY!!!!!!!!!!!!! DE majd pont most fogok nekiállni! Na, elindultunk a kórházba, útközben még megálltunk a McDrive-nál (apa éhes) az nem számít, h én reggeli óta nem ettem és különben meg a frász van rajtam… Beértünk, lejelentkeztünk, aztán irány a szülészet. Magdi már várt ránk! Bevitt a vajúdóba, ott átöltöztem, aztán megint feltettek az NST-re. Közben persze kaptam a branült és vele több tonnányi infúziót is. Elkezdtek előkészíteni a műtétre. Apa annyira nyugodt volt, h simán nézte a tv-t a vajúdóban. Este 9-kor megérkezett doki bácsi egy zacskó meki kajával (basszus egész nap azt akartam enni vacsorára és mindenki azt is eszi rajtam kívül) és kért még öt percet, h megegye. ÉS tényleg nem telt többe, mert 5 perc múlva jött Magdi, meg a műtős a rettenetes kocsival és már toltak is be. Átmásztam a műtőasztalra, felültem a szélére, ahogy irányítottak és megkaptam az epidurált a gerincembe. Én azt hittem, h az majd mennyire fog fájni…hát…pont, mint egy sima oltás…Lefektettek és közben már láttam, h doki bácsi mosakszik be az előkészítőben. Nálam meg elkezdett hatni a szer. És esküszöm lányok, ez volt életem egyik legrosszabb érzése! Azt a zsibongást a lábamban…h meg akarom mozdítani, de nem megy…ha hozzáértek, akkor azt még éreztem, de én már régen elvesztettem a kontrollt felettük. Kínlódtam lelkileg és agyilag, de nem sokáig, mert jött doki bácsi és már nyomta is rám a fertőtlenítő vackot. Alig 5 perccel később Magdi odaállt a fejem mellé (természetesen a paraván előttem volt) és végig fogta a kezem, amíg csak ki nem emelték Danót (22:10-kor 51cm-rel és 3000g-mal), aki nem sírt, hanem nyitott szemmel kémlelte az új világot! Míg engem összevarrtak, addig Apa kapta meg kint a bébit és ismerkedhetett vele. Aztán már toltak is ki az osztályra. Még megkaptam őt egy kicsit, aztán elvitték, mert betették egy kicsit inkubátorba, h felmelegedjen. ÉS mivel én másnap reggel 5-ig nem éreztem a lábamat, ezért a csecsemősökkel töltötte az éjszakát. Magdi beadott nekem valami lórúgást, amitől tudtam aludni pár órát és reggel 6-kor jött, h KI AZ ÁGYBÓL!!!! Na, az nem volt egy leányálom. A sebem rettenetesen fájt, de muszáj volt! Segített megfürödni, felöltöztem és már saját lábon csattogtam el a kis mukiért! Ezek után egész nap jöttek a látogatók hozzánk, szóval egy percig nem pihentem és járkáltam fel alá. Mindenki odáig volt, h milyen stramm vagyok, h ezt így bírom! Esküszöm rosszabb volt a tudat, mint a fájdalom, h még 4 napig bent kellett maradnom a kórházban… de eltelt és jöhettünk haza! Danival és velem is minden rendben. Most leginkább azzal küzdünk, h a melleim orbitális méreteket öltöttek, úgy bedurrantak, viszont a tejcsatornák még nem eléggé nyíltak és Danó nem tudja rendesen kiszopizni belőle a látszólag sok tejet. Szóval masszírozom + fejem, amennyit csak tudok, de ez még kevés, ezért kénytelenek vagyunk pótolni neki a kaját tápszerrel. Tündérien jó baba egyelőre, csak akkor üvölt, ha éhes! Egyébként nézelődik, mosolyog, próbál engem már beazonosítani (látszólag). Ma itt volt a körzeti gyerekorvos és megvizsgálta. Ő is azt mondta, h nagyon egyben van és szép gyerek! Büszkék is vagyunk rá!!!! De alább a link, ahol ti is meg tudjátok nézni őt!
http://picasaweb.google.com/mumigugo79/ ... directlink
ÉS a legjobb az egészben: minden félelmem és szorongásom elszállt, ami mindig ott volt, ha valaki más gyerekét kellett pesztrálni. Egy pillanat alatt állt át az agyam, minden természetesnek és egyszerűnek tűnik! Hiába, rendesen kitalálta a természet az anyai ösztönt!!!!
Remélem, hamarosan mindegyikőtök átéli ezt!!!!! (ki előbb
Tigris,
Youlcsi…ki később, de lényeg, h mindegyikünk, akik itt vagyunk és fórumozunk!!!!)
Húúúúúúúúúúúú, de hosszú lett…
Lica, most látom, h elég sok a közös pont a beszámolónkban!
GRATULA Mocihoz! Gyönyürű bébi!!!!!!!!!