2010.10.15 14:39
Szerző: clárika
Altatás
Nincs rá szükség, hogy elaltasd a babát, ha jókedvű, jóllakott, eléggé fáradt, akkor magától is elalszik - legalábbis újszülött korában. Mert később már a legtöbb anyuka trükközésre kényszerül, ha szeretné álomba ringatni gyermekét. Mi ennek az oka?
Dr. William Sears, Éjszakai gondoskodás című könyvében ír arról, hogy "a kisbabákat arra tervezték, hogy segítséggel aludjanak el". Az alvás egy nyugalmat, kiegynesúlyozott lelkivilágot, elégedettséget, ellazulást igénylő tevékenység, mi felnőttek sem tudunk vagy csak nagyon nehezen tudunk elaludni idegesen, túl fáradtan, és bizony mi is gyakran igénylünk segítséget ehhez a művelethez. A baba számára az élet igencsak idegesítő tud lenni: az anyaméhben állandó táplálékellátás mellett, egyenletes melegben és ringatózva élte életét, a hangok, fények csak tompítva jutottak el hozzá. Ehhez képest a születés után a külvilág fényei, hangjai mind élesek és ijesztőek lehetnek számára, és ebben a kellemetlen állapotában nehezére esik számára az elalvás. Szerencsére remek eszközt kapott a kicsi a természettől arra, hogy ezt a sok negatív hatást ellensúlyozza, mégpedig a szoptatás személyében: az anyamellen, szorosan az anyához bújva, hallva anya odabentről már ismerős szívverését, a baba könnyedén ellazulva képes álomba ringatni magát.
És akkor jövünk mi, felnőttek, az altatásról alkotott elképzeléseinkkel! A baba testközelséget igényelne - mi meg azt szeretnénk, ha a saját ágyában hajtaná nyugovóra fejecskéjét. Mi alig várjuk már, hogy végre egy órácskára elaludjon - ő pedig arra tartana igényt, hogy legalább 20 percig altassuk.
Az altatással kapcsolatos elveink már az elején dugába dőlnek, mert az az igényünk, hogy legalább egy órára végre csend és nyugalom legyen erősebb, mint az, hogy a baba végre szíveskedjék a saját ágyikójában önállóan nyugovóra térni, így általában már az első napokban megadja magát az anyuka, az apuka és a nagyszülők és a legkülönfélébb trükköket bevetik, hogy a kicsi végre álomra hajtsa fejét: babakocsiztatás, hordozás kenguruban, kendőben, járkálás fel-alá a lakásban, cicin elaltatás, ringatás, dúdolás a végtelenségig... S mivel a módszer jól beválik, a csecsemő idővel mindig elalszik, ezért megtartjuk e szokást egy időre abban a reményben, hogy "majd kinövi a baba". De a baba nem növi ki. Esze ágában sincs kinőni, ő ezt szokta meg és ezt várja el elég sokáig.
Úgy nagyjából 7-9 hónapos kor között aztán őfelsége már nem hajlandó a korábban megszokott egyik módszerrel sem elaludni. Egyre többet kell ringatni, hordozni, kocsikáztatni, és egyre nehezebb is, hiszen már nem 3 és fél kilót, hanem 8-9-et kell órákon át rázogatni. Ha minderre éjszaka több alkalommal kerül sor, akkor a kétségbeesett szülők (s főként az anyukák) egyre kimerültebbek és tanácstalanabbak lesznek, míg végül megoldás után kezdenek nézni.
És mit találnak? Hogy szoktassák önálló elalvásra gyermeküket. Persze egy akaratos 8 hónapost, aki most kezdi bontogatni akaraterejének szárnyait, igen nehéz rábírni arra, hogy az éjszakai őrjáratait mostantól önállóan bonyolítsa le, ha felébred magától csendben szíveskedjék visszaaludni. A lelkiismeretesebb mamák neki sem vágnak a projektnek, hanem kivárják, amíg végképp kinövi a baba ezt a korszakot és méltóztatik egyedül a saját ágyában elaludni. számukra rossz hírem van: a csemeték többsége nem nő ki ebből a korszakból, hanem még jó sokáig igényelni fogja az anyai közelséget az elalváshoz, s ebben az esetben a megoldás általában az szokott lenni, hogy amikor már nagyobb a gyermek, mondjuk betölti az 1 évet, akkor először rászoknak, hogy anyuka melléfekszik, amíg el nem alszik (mert az azért mégis kényelmesebb, mint ringatni), aztán bevezetik a mesélést is, és ahelyett, hogy a gyerkőc önállóságot tanulna egyszerűen csak újabb altatási módszerekre szoktatjuk át, míg végül 7-8 évesen valóban nem igényli már. De ki akar addig várni?
Másik út szokott lenni, hogy bevezetik az együttalvást, ringatás helyett. Szerintem ez egy jó módszer, mert a legrázósabb időszakban, amikor a pici amúgy is sok szempontból érzékeny és ezért könnyen ébred, szóval éppen ebben a korszakban nyújtunk számára biztonságot, 8-9-10 hónaposan, és ez meghálálja magát, a kicsi idővel magától kiszokik majd ágyunkból, mert nem érzi azt a görcsös ragaszkodást, hogy neki mindenképpen a saját ágyában kellene aludnia.
S, hogy visszanyúljunk az történet elejére: jobb az önálló elalvást már az elején megtanítani. Az újszülött, ha minden rendben van körülötte és kellőképpen álmos, gond nélkül elalszik, tanítsuk ezt meg neki még akkor, de legkésőbb az első 2-3 hónap folyamán, később már sokkal nehezebb lesz. Nagyjából 6 hónapos korig még könnyebben korrigálhatjuk kezdeti eltévelyedéseinket, de később erre már vajmi kevés módunk lesz, s csak nagy sírások árán sikerülhet.
Clárika
...alig tudom elhinni, hogy teljesült az álmom, hogy mindig itt leszel velem, hogy belőlem lettél, és általam létezel. Én pedig Teáltalad.