Sziasztok Lányok!
Mindenkinek köszönöm a drukkolást és a sok gratulációt. Ma délután jöttünk haza a kórházból.
Lehet, hogy másik gyereket hoztunk haza, mert a kórházban sokat sírt, de amióta hazajöttünk, egy hangja nem volt. Eszik, alszik. Most fürödtünk, azt is nagyon szépen tűrte. Szerintem ott nagyon meleg volt neki, mert állandóan izzadt volt a kis feje, itthon meg kellemes hőmérséklet van, na meg persze mégis csak otthon a legjobb.
)
A szülés nagyon jó élmény marad. Csütörtök este még a barátnőmnél voltam, aki szintén babát vár. Babaruhákat nézegettünk, és jó későn értem haza. Lefeküdtünk aludni, majd olyan hajnali 3 körül ébredtem, hogy kicsit fáj a hasam. Nem volt vészes, de ahogy néztem az órát, láttam hogy elég rendszeresek. Valami női megérzés azt súgta, hogy menni kell.
Felkeltem, zuhanyoztam, még hajat is mostam és szárítottam. Aztán felkeltettem a páromat, hogy szerintem menni kell. Háromnegyed 5 körül értünk a kórházba. A méhszáj egy ujjnyira volt kinyílva. Rálegyintettek, hogy ebből egyhamar úgysem lessz semmi, de azért felvesznek. Mivel nem volt szabad ágy, a szülőszobában tudtak csak elhelyezni. A férjemet hazaküldték, hogy inkább pihenjen, mert itt sokára lesz még valami. Azt mondták, a szülésznőmnek is ráér még szólni. Olvasgattam, kicsit el is aludtam. 8 körül éreztem, hogy most már fáj. Megvizsgáltak, a méhszáj már bő 2 ujjnyi. Telefon a férjemnek, mégiscsak induljon vissza. Telefon szülésznőnek is. 9 körül értek oda mindketten, amikor a méhszáj már 3 ujjnyi volt. Akkor kezdett fájni igazán. Innentől kezdve gyorsan zajlottak az események. A fájások egyre erősödtek, aztán már éreztem, hogy nyomni kell. 11.11-kor pedig megszületett Zétény 4 kilósan és 58 centiméterrel. Rögtön a hasamra tették, majd a büszke apuka elvágta a köldökzsinórt. Még 2 órát ott maradtunk a szülőszobában együtt. Közben persze a doki még összevarrt.
A kórházban egész tűrhető volt. Az volt egy kicsit nehéz, hogy rengeteg látogató jött, és nem volt idő pihenni meg a babával foglalkozni. Persze örültem nekik, jó volt, hogy velünk együtt örülnek, csak most úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. De tudom, lesz ez még rosszabb is.
Természetesen az egész család el van ájulva Zétitől. Mi is a férjemmel állandóan csak nézzük és csodáljuk.
Teszek fel két képet. Az első most készült itthon, amikor betettük a kiságyába. A második a kórházban a születése utáni napon.
Puszi, Alena