Új privát üzeneted érkezett!

Ja, igen, és amilyen lyukas az agyam, irt Csilla, hogy jönnek haza, szerintem már itthon is vannak. :D
Szóval nemsokára ő is jön és mesél :D

Csilla!
Csak azért nem irtam, mert igazából semmi extra nem történt, és neked meg jó drága lett volna az sms fogadása...


Amit mesélni akartam:
Ma reggel ismét rózsaszin pelenka fogadott. Szerencsére pont a mi dokink volt az ügyeletes, be is mentünk hozzá. MÉg 1 kaki teszt, de ez általános, tehát igazából mindent kitenyésztenek belőle, amit tudnak és megnézik, hogy van-e benne vér (szerintem eddig azt nem nézték ám...)
Aztán megyünk egy uh-ra a Délpestibe, és elmegyünk még az anyagcsere vizsgálatra is, de csak az uh után, hogy már leletekkel együtt tudjak menni a kórházba. Mondta a doki, hogy az anyáknak tényleg jó szokott lenni az érzékelője, és ugye amióta megszületett Alex mondom, hogy nekem nem tetszik az a folyékony kaki, meg hogy volt a fertőzése is... szóval sok minden lehet.
Ő még arra gondolt, hogy lehet egy ér a bélrendszerben,a mi elpattan, ha erőlködik Alex... hát, ez se jobb, mert ehhez meg endoszkópos vizsgálat kéne... Szóval folyt köv rózsaszín kaki... (ugye nem a kaki maga rózsaszín, hanem a körülötte lévő folyadék)

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Detti!
Zseblámpával nézd meg a Levi száját. Azzal lehet igazán látni a gombát.
Nekem eddig csak a szájpenészes gombától viszketett a mellbimbóm, de ez baromira nem jelent semmit. Fejőhöz nem értek... Azt majd a többiek :D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


sziasztok vagyok

Vok: tényleg néha szelektiven olvasok vagyis nem is igaz csak az agyam lyukas de bazira!

hát rólunk most a nyugalom nem mondható el! eszti nem alszik :-( a kendő bevált csúcsszuper de ugye a dévényes nő mondta hogy egész nap ne kendőzzünk vele bár tökmindegy mert sokat van ölben! nem tudom hogy a frontot érzékeli vagy mi a manót :-(
úgyhogy minden erőm kiment belőlem! alig élek! az éjjeleket eddig végigaludta hát most nem - délután délelőtt nincs megállás ha alszik akkor is 20 perceket utána keserves sirás! persze amúgy nincs baj állandóan nevet kacag :-) de hát anyjába már kevés a szufla!!!! ....

Detti most Voktól kapsz akkor zenét? mert én is tudok másolni...

ma reggel tescos-tunk addig anyós babázott!!! tök jó volt 2-ben flangálni ... egy rakat pénzt elköltöttünk és alig vettünk valamit de tényleg! hihetetlen mennyire nem ér már semmit!
na még jövök!!!!
voki küldöm a fotót is csak most gyorsan alszom :-)
Vendég
 

 
 

voki: nem fogod elhinni ma reggel a neo rádióban megint a 29-es számról beszéltek! baszki 2.-jára a héten!!!!
:-)
Vendég
 


Detti, az biztos, hogy onmagaban nem attol viszket mert nem sterilizalsz minden alkalommal. Akkor mar nekem is kellett volna korabban, hogy legyen ilyen, mert en napi egynel tobbet csak nagyon az elejen csinaltam.
Viszketes lehet gondolom mas gomba is mint a szajpenesz, de nem tudom.
http://www.lll.hu/node/7 nem tudom ettol okosabb leszel e

http://www.kismama.hu/baba/8_ok_ami_miatt_fajhat/3224/
itt fertozesnek irja egyertelmuen a viszketest es pirosodast.

luna6
 
 


Köszi, Vok:)
Azért kérdeztem mert megyünk mi is hétfőn, de 18.30-ra, gondoltam hátha váltjuk egymást...

KépKép
tatim
 
 


Tatim!
Kár :D De majd legközelebb úgy kérjük az időpontot :D:D Én arra gondoltam, hogy megnézem mennyi fél óra odakint a gyerekeknek és elviszem Hannát is bulizni addig, amíg az öcsit kínozzuk :D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Köszi Vok meg Luna.
Én is utánaolvastam, de nekem nem fáj szoptatás közben, mint ahogy írják, a mellbmbóm se piros, meg csak az egyik cicim ilyen és mivel mindkettőről szoptatok, a másiknak is olyannak kellene lennie. Lehet, hogy azért olyan, mert pár napja jól ráharapott? Lehet, hogy a striák miatt viszket, mert most megint kiújultak??? Nem tudom. Holnap szerintem feltolom a védőnőnek és megmutatom a száját meg a cicimet?!?

Vok: mi van Alex kakijával?????

Detti

KépKép
bhdetti
 
 


Vok, arra emlékszem hogy 1 perc 15 Ft, de van honlapjuk, és ott mintha láttam volna árakat...

KépKép
tatim
 
 


dhdetti!
Majd 10 nap mire kiderül... de most épp protekciót próbálok szerezni... :D

tatim!
Megnéztem már :D
És féláras, ha ott kezelnek valakit, és még alapozó torna is van,a mire majd Hannát akarom vinni :D Ha bent vagyunk 30 percet, akkor Hannának az 225 Ft. Az meg eltűnik a 3500 mellett :D:D
Jó hely ez :D:D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


VOKI sikerült... ma úgy éreztem sikerült!!!!!! :-)

figyi ez a mai Kép
Vendég
 


Hát ez a fórum most nagyon "leapadt" :-)
Lencsét ettem... és én olyan hasmorgós lettem! basszus tiszta para lettem nehogy a tejem is... és aztán Bobó is .. mert akkor lesz hadd el hadd mint a Lunáéknál!

Luna - Geo - Csilla és többiek merre jártok?????

mi ma vendégségben voltunk! istenien éreztük magunkat... nem sokáig voltunk de azért istenien kikapcsolódtunk!
most pedig eltoljuk Bobót sétálni már ha bírom mert a hasam nem nagyon akarodzik megjavulni... fuhhhhh
Vendég
 


Nanetto!
Na, ügyik voltaltok! :D:D Megy ez, látod? :D:D
Mi nem voltunk itthon, vendégeskedtünk, igy nem is ültem a gép előtt. :D
Geoék nyaralnak még, szerintem. vagy már nem? Nekem nincsen időérzékem, amióta megint szültem :D:D

Én még nem eszem hüvelyeseket. Majd később :D:D Most akarok majd újra próbálkozni a koffein mentes kávéval... hátha már nem fáj tőle a hasa... nekem megy annyira hiányzik a kávé, hogy el se tudom mondani... De igazság szerint a koffeines kéne :D:D de azt meg nem merem bevállalni. :D


Ma hívok majd fel egy dokinőt a Lászlóból, hogy szerinte merre tovább. Most így nem tudom,h ogy bevigyem-e a félrerakott kakit a rendelőbe, vagy sem... Meg hívom majd a délpestit UH időpont miatt. Csütörtökön megyünk szurira, akkor beszélek legközelebb a dokinőnkkel.

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Voki - mennyi a kendő - hogy úgy vigyek pénzikét :-)
holnap korábbra kaptunk időpontot úgyhogy dél körül megyünk ha nektek is jó!!!! :-) szerintem megint nem tudunk időzni de remélem picit tudunk beszélni... kivi vagyok veletek is mizújs! mármint Alexal!!!!

lányok 6-kor kelt Eszti és utána még fél 10-ig!!!!!!!
úgyhogy én is kipihent vagyok :-) olyna édin aludt fogta a cicim és szuszogott! zabálnivaló ...
most meg már egy nagyobb ruha van rajta és úúúúgy lóg a talpánál csúúúcs !!!! :-)
Vendég
 


Nanetto!
5800 a kendő. De ma még nem jött el idáig... ha holnap reggel nem érkezik meg, akkor még küldök egy sms-t... És jöttök max a következő "edzés" után :D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek olyan jól áll a kendő! Csak így tovább! Mi egy ideje nem kendőzünk, mert Natinak melege van benne és üvölt.

Hari, mi az a Sárkány Center? Múltkor, mikor Pesten voltunk sógornőméknél, láttuk hirdetőtáblákon, és fogalmunk nem volt róla, mi az. Én kínai bevásárló kp.-ra tippeltem.

Gem, olyan szépek a lányaid! Zsófitól odáig vagyok, azok a szemek!!!!

Cicmarek, próbáltad már a tojás levest tejszaporításra? Anyum csinált pénteken, ettem egy nagy tányérral, és utána akkorára dagadtak a melleim, hogy csak győztem fejni! Jó sok köménnyel csináld, tuti segít majd. Igazából nem a tojás a lényeg, hanem a rántott leves.

Én eddig őszi barackot fagyasztottam le, de tervezek még én is patisszont, tököt, szilvát(az majd később kell, de még benne leszünk a gyümi hiányban) körtét, cukkinit. Úgy gondolom, meggyet, sóskát nem teszek el, azt kapni fagyasztottan is a boltokban. Alma, krumpli, répa lesz az üzletekben, arra nem lesz gond.

Luna, Áron nagyon édes! Nati is lefelé görbíti a száját, mikor sírni készül, vagy duzzog, olyankor mindig kinevetem, mert olyan cuki, hogy meg kell zabálni!

A helyzet velünk, hogy márcsak egyszer van pocifájás/nap, az is este 7-8 körül, és hamar elmúlik.(1 óra kb.)
Van olyan nap is, hogy nem is fáj neki.
Éjjeleket végig alussza, de ez nem nagy szám, mert velem alszik, és kap cicit 2-3-szor, mikor kéri.

Vok, remélem nem lesz gond Alexszel! Ez a rózsaszín kaki azért elég félelmetes…
Múltkor valami epe dologgal hozta összefüggésbe valaki, ha jól emlékszem. Remélhetőleg azt is kivizsgálják szegénynek.

Kép
jenny29
Mór
 
 


Sziasztok csajok! 8)
tegnap értünk haza. Még nem tudtam visszaolvasni, gondoltam bejelentkezek, aztá belevetem magam az írásaitokba :)

na a nyaralás az jó volt, habár szombaton úgy összevesztünk andrással, hogy azt hittem nem is megyünk.

vasárnap délben kellett volna indulni, persze 3kor még a cuccainkat pakolásztam...

aztán nem fértünk be a kocsiba, úgyhogy én, Dávid, meg a két kutya az Alfával mentünk (még soha nem vezettem 135kkm-t egyszerre, de nagyon jó volt :lol: ) András meg motorral.

6körül értünk le, Dávid végigaludta az utat.

keddig hármasban voltunk, aztán megérkeztek andrás öccséék a picivel (3hós) és ők egy éjszakát voltak lent, aztán andrás szülei jöttek, ők két éjszakát, majd anyáék jötek, ők is 2éjszakát voltak.
jobb lett volna, ha nincs minden nap vendégünk, nyugisabb lett volna, de hát így is jó volt.

bográcsoztunk a kertben, sétáltunk, a partra meg pénteken jutottunk le először és utoljra, mert utána rossz lett az idő, mondjk én egyáltalán nem bántam, hogy csak egyszer kemény negyed órára amíg a vízben voltam kellett tankinit húznom..

Dávid nagyon szuperül viselkedett végig, két óra ébrenlét után minig aludt vagy 3órát, aztán kaja, ébrenlét és megint alvás...

na persze mióta itthon vagyunk, azóta... tegnap éjfélkor aludt el... szerintem a hideg, vagy a környezetváltozás, vagy mind2miatt.

és a legkirályabb dolog???? :lol: :wink:
az, hogy szerdán lesz egy hete, hogy nem kapott tápszert a kiscsávó :D
egyáltalán nem, még éjszaka sem :D :D
azt nem mondom, hogy a szopi fájdalommentes, de teljesen jó minden... remélem nem szóltam el :roll: és marad továbbra is a csak szopi!!

lányok, akik cerazette-et szedtek:
nektek megjött tőle?
mert a doki azt mondta, hogy egy kis vérzés az eljén normális, de szerintem én menstruálok... :shock: :?
fáj a pocim is, meg tök olan a vérzés is...

lenne mégegy krdéesem :
szerintetek miért van az, hogy mostanában amikor leteszem Dávidot aludni(eddig csak éjszaka csinálta, most már napközben is), akkor hasra teszem, ahogy szoktam, és jobbra-balra elkezdi forgatni a fejét. és ezt nem hagyja abba.és addig csinálja, amíg fel nem ébreszti magát... na akkor aztán meg a kövi etetésig nem is alszik vissza.
az segít néha, ha ilyenkor az oldalára fordítom, ekkor ÉJSZAKA rögtön bealszik, nem mocorog többet, de nappal hiába fordítom az oldalára, elkezd sírni, s cumit kell dugnom a szájába....
ez mitől lehet??? :shock: :roll:

na megyek visszaolvasni :wink:
Vendég
 


Nanetto,
és azt tudjátok már hova költöztök májusban? :lol:

Cicmarek,
én is olyan medelát akartam bérelni már a nyaralásra, csak nem maradt rá idő...
a sógornőmnek ilyen van (lactrina), neki teljesen bevállt. nálad mi a helyzet? nekem ma hozza haza andrás. remélem tényleg jó.de kiszámoltam, és talán jobban járnék egy avent elektromossal használtn :roll:

fogyás:
hát, én (sztem mert nagyon vékony voltam) 24 kilót szedtem magamra...
és mivel kb 5nap alatt ment le rólam az első tíz, striás lett a fenekem, a hasamon meg már a terhesség utolsó két hetében lettek striák... szóval ez valóban genetika, nem életkor kérdése... :evil:

Vok,
örülök, hogy megy Alexnak a fejemelgetés... tök meglepődtem, mikor olvastam h le vannak tapadva az izmai :shock:
legközelebb megyünk veletek ikeázni :lol: persze csak ha nem baj :oops: :D
nekünk néha 1-2 napra még vissza-visszatér a szájpenész... :x
majd ha megjön a szeptemberi pénzem veszek normális méetű kendőt, és majd akkor szeretném ha jól rámkötnéd :lol:

bhdetti,
lehet hogy mellgyulád van/lesz.
nekem ugyanez volt, csak elfelejtettem írni :roll:
én be is lázasodtam...

Vok,
mit mondott a dokinő?

Nanetto,
tetszik a kendőd színe :lol:

na ennyi, Dávid nyűgizik, asszem szórakoztatom... :D

habár ma nincs valami nagy pörgés :roll:

Hari, nagyo keveset írsz, gyere többet :wink:
Vendég
 


Ok Geo, de csak mert hiányoltál :lol:

Nem tudom már ki kérdezte: A Sárkány Center valóban egy kínai piac, ami fedett. Már elég rég óta járunk oda, de eddig sose próbáltuk ki a játszóházát. Kár, mert jó lett volna, ha már előbb rátalálunk.

Geo, jó hogy újra vagy! Hiányoztál, nekem személy szerint főleg, de szerintem a többieknek is! :lol: Szuper, hogy már csak ciciztek, nagyon ügyesek vagytok! És részemről szívesen venném, ha legközelebb ti is jönnétek IKEÁ-ba.
A striák miatt meg ne aggódj, hisz már "elkeltél" :wink:

Nálam a fogyás sajna úgy néz ki nem áll meg ott ahol én szerettem volna, már csak 53 vagyok pedig 55-nél szerettem volna ha vége. Remélem azért 50 alá nem megyek, bár annyi biztos, hogy most már fel tudom venni a ruháimat, ami végül is jó, mert nem szerettem volna télire új nadrágokat venni. De 50 kilósan is rám jönnek már, úgyhogy részemről ott megállnék :lol:

Már csak a holnapi nap és utána OVI!!!!! Lili is várja már, én meg főleg! Már össze is készítettem a zsákját, meg a tornacuccot. Pedig nem jellemző rám, hogy így felkészülök, de hát egy gyerek megváltoztatja az embert. Kettő meg főleg.

Bence továbbra is mintagyerek, persze kissebb "kilengésekkel". De alszik sokat, eszik szépen, kivéve mikor harcol közben a láthatatlan ellenséggel :lol: Autózni is szeret, de csak ha megyünk, a piros lámpákkal nincs kibékülve. Mondjuk én sem, de én nem ordítok olyankor :lol:

Holnap fodrász, Lilinek is és nekem is. Bencét meg megpróbálom leadni Anyukámnak. Remélem elboldogul vele, még sose hagytam "egyedül". Kivéve az elején egyszer egy-két órára Apával, de akkor még 4 órákat átaludt napközben. Mostanában 3/4 órát alszik általában. Tudom, azt mondják, nem szabad olyankor bemenni hozzá, mert 3/4 órás periódusokban alszanak és ha nem rohanok be akkor visszaalszik. De ő sajnos nem olvasta ezt, úgyhogy baromira nem alszik vissza :roll: Éjszaka persze azért nem kel fel mindig, de úgy látszik olyankor tudja, hogy kell visszaaludni :lol: Most pl. Lilivel mesét néztek és közben elaludt. Lassan kezdek felesleges lenni, mert Lili mindent megcsinál helyettem. Na jó, szoptatni nem tudja, és a pelenkázást sem engedem neki, de olyan szépen megnyugtatja, ha görbülne a kis szája, hogy sírásig el sem jutunk általában.

Na hát egyelőre ennyi, de ha beindul az ovi, akkor most már tényleg gyakrabban jövök majd!

Kép
Kép
hari
 
 


Hahó!

jaj Geo nagyon örülök hogy ismét a "szinre léptél" már hiányoztál nekem is ... :-)
a kendő szine nekem is tetszik ám a kép csal! ez a kendő ugyanis a Voki-Tokié :-) kölcsönadta gyakoroli próbálgatni tesztelni olyan rendes .... !!! az enyém hosszabb lesz és terracotta szinben mert majd megy át barátnőmhöz és ezért kicsit semlegesebbet választottam!!!! :-)

megyek aludni húzos volt a mai nap csak még benyomtam egy kis erdélyi szalonkát!
Lányok 3 részletben (tegnap ma tegnapelőtt) :-) megnéztem a Valentin nap cimű filmet! egyedül mert túl romantikus páromnak!
NEKEM ÚÚÚÚGY DE ÚÚÚÚÚGY TETSZETT! tiszta csöpögös meg amerikai szirup de annnyira cuki muki film hogy a végén a legcsöpögösebb résznél - a temetős jelenet ha valaki látta- én úgy elkezdtem bőgni!!! :-) szóval ráfért a lelkemre ... :-)
most megyek alukálni!!!!
Vendég
 


Nanetto!
Megjött a kendő :D:D Jöhettek érte :D:D

Geo!
De jó,hogy jöttél :d Megnéztem a képeket az iwiwen. Nagyon édesek vagytok!!! Sajnálom, hogy veszekedtetek... :? Jövőre nehezebb lesz majd a nyaralás, mert Dávidot 2 percre se fogod tudni szem elől téveszteni. Annyira nincsen akkor még veszély éreztük, hogy ihajjj :D


Dokik hada:
Egész jól haladok előre:
Szerdán uh Vecsésen, beszéltem egy gasztroenterológussal, aki azt kérte, hogy ő legyen az utolsó, akihez megyek, mert ő csak altatásos tükrözés után tud bármit mondani, azt meg csak úgy nem csinálná meg... Én sem, tettem hozzá, de képzeljétek az egyik legjobb szakorvos a dokim szerint. :D Örülök ennek nagyon :D
Voltunk tornázni és Alex jól javul, de még le van tapadva az izma rendesen. De már alkaron tudja magát tartani, de sajnos a fejét még mindig balra fordítja. Ezt jobban kell erőltetnem, pedig eddig is próbáltam neki nyújtani...
Remélem 1 hónap alatt kitornázzuk belőle :D
Közben megkérdeztem alapozó tornát, hát annak is 4000 körül van a felmérése, de megnézetem Hannát, hogy tudnak-e rajta segíteni.
A játszóház nagyon jó! :D Még héliumos lufit is kapott Hanna... És ha egész napra ott hagyom, akkor 3000 Ft (4x-i kajával). és rendesen foglalkoznak vele. Nagyon aranyosak!

na, megyek, még játszunk Hannával 1 kört, azt alvás. :D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Ok! Voki - viszem a zsozsót meg magunkat is :-)
4:30 óta fent vagyunk! :-) én mint robot működöm!
megyek megnézem Geo képeit :-)
gyerek üvölt de most kivételesen hagyom hátha bealszik a fél 7-es szopi alatt és tudok én is picit "punnyadni" :-)

na ezt nem küldtem el :-) csúcs
Vendég
 


Sziasztok!

Egyetlen vak hangot nem olvastam még vissza, szinte most ülök gép elé először, mióta hazaértünk.
Csak gondoltam, dobok egy életjelet, hogy szerencsésen megérkeztünk, egyszerűen mesés és csodás és csúcsszuper volt a nyaralás, Léni pedig egy tündér és angyal, aki mellett tudtunk igazán NYARALNI!
Most éppen 30 kg paprikából lecsót teszünk el, az utazás utáni sok mosás a nyakamon, tegnap oltáson voltunk, elromlott a mikrónk, azt kellett pótolni, lesz koraszülött gondozás, gasztroenterológia és még vissza is kellene olvasnom, hogy azért képben legyek veletek. De jövök hamarosan.

Remélem, veletek és minden bébivel minden a legnagyobb rendben van.

Elöljáróban egy-két kép (a többit majd iwiw-re).


Kép Kép Kép Kép

Kép

Kép
***csilla***
 
 


csak egy mondat erejéig, Csilla, szuperek a képek, főleg most üdítő Lénike ezekben a menő nyaralós cuccokban, h ilyen hideg van itthon!

detti_10
 
 


Sziasztok!

Geo,
hú tök jó, hogy jól sikerült a nyaralásotok! És gratulálok, hogy nem kell táppal pótolnotok! Ügyes az a legény, csak rá kellett jönnie a szopizás mikéntjére!

Csilla,
Megnéztem a képeket az iwiw-en. Hát Léni nagyon édes! Látszik rajta, hogy mennyire jól érezte magát! Csúcs a kerált "kiságya"! És a legjobban azon a képen tetszik ahol apa lógatja a lábait a tengerbe és kissé elkeseredett-morcos képet vág! Meg tudnám zabálni őt azon a képen!

Luna,
Aron nagyon édi, ahogy görbítgeti a száját! Az enyémi is pont így csinálja. Hasfájással hogy álltok? Javulgat a helyzet ahogy közeledik a bűvös 3. hónap vége?

Gem,
A lányaid még mindig nagyon szépek!

Vok,
megérkezett a chamomilla a c15-ös tegnap kezdtem el adni neki. 3 golyócskát oldottam fel a 2,5 ml-es fecskendőhöz. Egy pár nap múlva látnom kéne, hogy használ-e ugye?
Egyébként mintha kevésbé fájna neki az utóbbi pár napban, nem tudom azért van-e mert délután megiszik 30-40 ml teát amiben kamilla, menta, édeskömény, ánizs keveréke van (milupa).

Nanetto,
nagyon jól áll neked a kendőzés! Mi ma megyünk őszies ruhákat venni, meg még egy-két nyári darabot ami 3-6 hós, mert szinte minden ruhánk épphogy jó rá. Szerintem ő is majd úgy fog kinézni eleinte mint egy kis lelencgyerek, mert a rugik lába tuti hosszú lesz még neki, az 1-3 hósak már esélytelenek.

Sajnos úgy látszik ahogy nőnek a babák, úgy ritkulnak a hozzászólások. Én minden nap olvaslak titeket, de egyszerűen annyira nem történik semmi, meg teljesen belefáradtam az egyedülanyaságba, hogy semmi kedvem semmihez.
Mindezt tetézi, hogy a lány szinte teljesen ráállt, arra, hogy éjjel alszik, hajnalban kel egyszer enni 4-5 körül, aztán 8 körül és onnan csak nagyon keveset alszik este 9-ig. Ez persze nem baj, mert ugye ahogy nőnek úgy alszanak egyre kevesebbet.
De én totál szar anyának érzem magam, hogy a gyereket beteszem a járókába a játékaihoz beszélgetni, vagy a pihiszékbe szintén az állatkáihoz, vagy a kiságyba egy zenélő-forgó körre, amíg elmosogatok, vasalom a legszükségesebbeket, porszívózok, felteszem a kaját főni stb. Tudom nem kéne szarul éreznem magam, mert nem csak a játszásról, mesélésről, dajkálásról szól az élet. DE akkor is, amikor valami házimunkát csinálok, akkor tökre úgy érzem, hogy elhanyagolom őt.

Szívesen olvasnék tippeket, hogy ti hogy szórakoztatjátok a babót. Mert én már totál kifogytam az ötletekből :( .

Szal ez van.....

Egy mosoly nektek:
Kép
Vendég
 


És végre FELHŐS!!!!! AZ ÉG!!!!! :lol: :lol: :lol: , de még mindig 30 fok van :( :(

Tudom nálatok meg nagyon hideg van, novemberi idő, hát az sem jobb :(
Vendég
 


hát igen, nálunk nagyon hideg van most Nik, totál kedvszegős, legalábbis nekem.
Pici lányod nagyon aranyos a kis visszafogott mosolyával. Szórakoztatásra sok tippem nincs, mert én is kissé szégyellem magam, ha Szende nagy alvásai alatt lusta vagyok főzni vagy egyéb házimunkát végezni, és pont estére teszem, mikor nemcsak ébren van Szende, hanem sokszor sír. És akkor meg leégne a kaja, ha babáznék, így van, h ül a pihiszékben velem, míg főzök, sirdogál, én meg nem tudok mást, mint beszélek hozzá, de ez csak kis ideig nyugtatja meg. Ilyenkor haragszom magamra, h míg alszik, akkor kéne inkább a melókat csinálnom :-(

Szende még simán alszik nap közben is 2x 2 órát min. és még késő u is szakaszosan. De este 10 előtt nincs fektetés nálunk.

Geo majd én is nézlek az iwiw-en!

detti_10
 
 


Nanetto, Vok: hát akkor Voktól elfogadnék zenéket, ha lehet. Priviben megküldöm a címem, akkor feladod? És légyszi, vmit én is hadd küldjek cserébe! Na, majd privátban.

Hari: nah, bár én lennék úgy, hogy túl sokat fogytam, de én bizony megálltam a plusz 10-nél... Szerencsére nem ramaty a bőröm, striák csak pár a csípőmön, no de a méret... még mindig alig tudok öltözködni.
detti_10
 
 


Hari,
nagyon jól esett, hogy hiányoltál!! :wink:
te meg lassan elfogysz :shock:
én is pont nemrég gondoltam arra, hogy itt a rossz idő, és nincs egy farmerom sem, ami rámjönne :twisted:
hihetetlen... :shock: és még anno gondoltam magam kövérnek... :roll:
és tök fura, mert még azok a gatyák sem jönnek rám, amiket régen begombolva is le tudtam venni... :?
láthatatlan ellenség: na ilyen nekünk is van. szerinted miért csinálják? Dávid ilyenkor tekereg, meg elhúza fejét az egyik irányba... :roll:

Vok,
akkor javítanám:tetszik a kendőd :wink:

Nanetto,
tényleg tök jó újra itt :)
és egyre jobban igényelek egy babanet talit :lol:

Vok,
köszi :wink:
jha igen, kíváncsin vagyok jövőre milyen lesz vele nyaralni :roll: :P
a tornában meg sztem olyan jól haladtok, h egy hóap sem kell, és rendbejöttök :wink:

Nanetto,
basszus h a fenébe tudsz te fél5kor ébren lenni??? :shock: ugyanis ha Dávid nem alszik vissza azonnal a 3órás szopi után, hát nekem minden hajszálam égnekáll... :roll:

Nikvik,
egyáltalá ne éezd magad szar anyának!!!
Nikosnak meg hamarosan vge a szezonnak, és otthon lesz veleetek!! :wink:
nekm tegnap mondta andrás h most már akko se tud segíteni ha hazaér este7kor, mert még itthon is folytatnia kell a munkát... ráadásul tök be vagyok szarva attól, amikor novemberben 2hétig egyedül leszünk, mert afrikában lesz.. :cry:
hogy szórakoztatom dávidot?igazából leginkább ő nézelődik, meg a pelenkázón vigyorgunk egymásra. de nagyon kézbebaba...nincsel sokáig egyedül... :?
igazából ajánlom az Anyu taníts engem c. könyvet, ha gondolod veszek egyet és elküldöm postán!
Vendég
 


na, de béna vagyok... látjátok milyen fasza vonalzóm van? :lol: :x
Vendég
 


jaj olyan jókat derültem Vik meg Detti rajtatok!
nem vagytok jó anyák??? :-) mit nem adnék ha a babám nézelődne vagy játékokat bámulna!!!! :-) nekem semmit nem csinál nélkülem de SEMMIT! mondjuk birkatürelmem van nem is tudom szerintem a génjeimbe van kódolva ... úgyhogy szinte nonstop megállás nélkül Esztizem!!!! persze főzni főzök takarítónőnk van hálaég ő bevasal és kitakarít egy héten egyszer és feltölti a hűtőnk :-) (ő anyukám az én drága egyetlenem!!!!) ... szóval nagy segitség van igy lehet gondolom de azért főzni szoktam és akkor végigüvölti kegyetlenül...
mindenesetre úgy vagyok vele hogy annyira hálás Eszti ha foglalkozom vele figyel rám nem csak leszar ... mosolyog megállás nélkül és már "beszélni" is elkezdett... nyomatja ezerrel! már van b hangja és m hangja is!!!! :-) kézben ritkán van a járóka mellett ücsörgök ő benne van vagy a pelusozón vagy kendőn vagy pedig viszem a levegőre! ha fáradt vagyok -mert sokszor van nehezebb minden mert a testem ugye jelez de túllendülök rajta kb. 11 óra után és akkor már nagyobb az élvezet is mindkettőnk részéről!
:-)
alvása: délelőtt 7 óra környékén 20 perc!!!! aztán 11-kor 20 perc!!! szigoruan pontosan - aztán délután 2 környékén 1 - 1,5 óra!!! ha dévénynél járunk ez 2,5 óra!!! éljen :-) ...
aztán 3 - fél 4-től játék játék játék!!!
7-kor fürcsi fél 8-kor mint akit fejbe vágtak alszik altatás nélkül.... :-) de 4:45-kor hajnal 5-kor max fél 6-kor már kacajjal !!! ébred!!! :-)))))

amivel lekötöm és imád:
Halász Jutka éneklés!!!! IIIIMÁDJA!!!
Nyuszi Gyuszi bábujának eszegetése kacagásának figyelése!
Anya 3 szótagban beszél hozzá artikulálva (FAVORIT - NUMBER 1)
Rím romhányi olvasása - versek :-)
Öreg néne őzikéje - olvasás
Grimm mesék olvasása
tapsolás
mutogatás
Csipp csipp csókázás kézzel mutatogatása!
megharapni a lábait (naponta többször szétharapjuk :-))
hűtőnézegetése (mágnesek miatt - IMÁDJA MERT SZINES)
hát kb. ezekkel kötöm le ... vagy hajósat játszunk azt is imádja főleg ha jön a vihar! ehhez már dalt is írtam szöveggel!
belerakom a szopipárnába és azt ringatom ... akkorákat kacag hang nélkül (hangot én adom mert én is nevetek vele olyna édi) ...

itt van ahogy beszélek hozzá és élvezi már akit érdekel

http://www.youtube.com/watch?v=k5at49kLuGk
Vendég
 


Sziasztok!

Én is úgy vagyok mint Viki, nem történik semmi extra említésre méltó, így csak olvasok többnyire. Na meg mindig el vagyok havazva, most már eldöntöttem, hogy lesz "bejáró nőnk" az a néni akit néha hívtunk. innentől 3 hetente fogjuk hívni nagy-takarítani, és akkor nekem csak főzés, mosás van, meg a napi kisebb takarítás, vasalás. Meg hát Liza. ez asszem épp elég is, így sincs "életem", illetve még mindig kicsit nehéz feldolgozni, hogy már nem azt teszem, amit akarok, mint rég.

Fogyás: nekem is megállt a plusz 2-4 kilónál, e között ingadozik, de lejjebb nem ment. Mondjuk nincs is mitől, mert zabálok, és a sétán kívül nem nagyon mozogtam, de most ez van, lesz ez jobb is. :)

Lizáról továbbra is csak azt tudom elmondani, hogy tündér manóka. :D Este 8-9-től reggel 6-7-ig alszik, már kereken 30 napja, és előtte is majdnem minden éjjel így aludt már. Sírni keveset sír, csak ha valamit akar, és már ideges.

A szórakoztatásra Én is az anya taníts engem c. könyből veszek ötleteket. Nekem megvan pdf-ben, ha priviben kapok mail címet el tudom küldeni. van baba szakácskönyvem is, meg a suttogó minden része, aki szeretné megkapni. nem ígérem azonnal, de előbb utóbb elküldöm, akinek kell. :D
Amúgy ez a lelkifurdalás nekem is néha előjön, de nem kell folyton szórakoztatni a babákat sem, az már önmagában szórakozás nekik, amiket, Viki, felsoroltál.
Én masszírozgatni szoktam, tornáztatni pelusozáskor, sokat puszilgatni, simogatni, beszélni hozzá egész nap, meg a kis játékait próbálom a kezébe adni, forgatni, meg ilyenek.

Na, küldök egy mosolyt:
Kép
Kép
Kép

Lknyuszi

KépKép
lknyuszika
 
 


ma vokkéknál voltam egész nap őt emlegettem hol Esztinek hol a páromnak mert ő Esztivel volt a kocsiba mert eszti aludt és az eső is esett és siettünk is í(mert mi mindig rohanunk :-() ...
szóval az a nyugalom baszki ami náluk van az kész!!!!!
Voki le a kalappal!!!! ...
tisztába rakta Alexet be a járókába (hason!!! nálunk itt bukott is ez :-)) aztán már kisért is ki mert a gyerek nézegette a kis lelogó bigyókat (nem a Voki kutyáját) :-) ha-ha-ha
szóval kész voltam!!!!!! na nálunk ilyen NEM LESZ EGY DARABIG de beletőrödtem hogy nem én kényeztettem szét hanem a mi babánk ilyen!!!! ő azt szereti ha valaki mindig van körülötte!!!
van egy könyv a gary chapman gyerekekre hangolva!!! - a gyerekek 5 szeretet nyelve -
biztos nem véletlen hogy most bukkanok erre a könyvre! ... nagyon érdekesen irja (még most fogom olvasni mélyebben!) hogy
"a nevelésben minden a szülő és a gyermek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk az élet bármely területén meg tudja állni a helyét, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit. Minden gyermek (és felnőtt) alapvetően 5 kommunikációs csatorna egyikén fejezi ki és fogadja be a szeretetet. Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni a szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretet-nyelvet."
na ebben van olyan fajta gyerek ugye - aki akkor érzi hogy szeretik ha minél több időt töltenek vele ha látja stb.! na ilyen Eszti :-)
most pedig lelövöm magam és holnap jövök!!!! :-)

Geo: KŐSZEGRE költözünk!!!!! :-)
égnek áll a hajad a hajnali keléstől? nekem már nincs is hajam és nem tud égnek állni !!! :-) mikor nyaraltál irtam hogy brutál mennyiségben hullik ahhhh nagyon durván! :-)
az a maradék meg már fel sem áll

Luna: WHERE ARE YOU?????

Detti: szivesen kiirom a cd-t !!!! a voki meg a dvd-t! és akkor el is feleztük!!!!!!! jó????

:lol:
Vendég
 


Nyuszi. KURVA CUKI A KÖZÉPSŐ KÉP
:-)

Csilla: LÉNÁRÓL meg mint mindig: FAVORIT :-) csúcs !!!!:-)
Voki: tessék Alexról képet tölteni a többieknek!!! :-) mert ooooolyan édi ő meg élőben :-)
Vendég
 


Vendég
 


Hát túl sok mindent nem kellett visszaolvasnom. :) Most inkább azt mondom, szerencsére. Kicsit tartottam tőle, hogy 11-12 nap termését mikorra fogom behozni.

Szóval nem győzöm hangsúlyozni, egyszerűen csodás volt a nyaralás, nem is sikerülhetett volna jobban. Valahogy éreztem, hogy nem lesz baj, sőt olyan érzésem is volt, hogy kimondottan jól fog sikerülni. Bár megérkezéskor a foglalt szállásunkkal gubanc volt, mert szinte megközelíthetetlen és majd' 90 fokos emelkedőn kellett volna fel-le járkálni a parthoz, így a foglalót bukva :? ott hagytuk és kerestünk másikat. Ezért láthatjátok a képeket a fordított műanyag kisasztalból, bőröndökkel körberakott rögtönzött ágyikóját Lénának. :)
Szóval ez a gyermek csudajól és hang nélkül evett, jókat aludt, egy délután volt nyűgösebb, amikor akkora szél volt, hogy pffff. Egyébként le a kalappal. Az odautat végigaludta, egyszer evett hajnalban, visszafele kétszer evett, hangyányit nyűgösködött, max. fél óra volt ami nem tetszett neki a 17 óra alatt.
Vittük a fejvédőjét, hogy minél inkább otthon érezze magát, azt körbetekertük a kisasztal lábai körül, ott volt az imádott zenélős-forgója (kb. két hete egyszerűen imádja), így volt egy kis otthoni hangulata is.

Tegnap mértünk, ugye hétfő volt, azt hittem többet hízott, 4740 gramm most, úgyhogy gondolom a sor végén kullogunk valahol. Tegnap túljutottunk egy újabb oltáson is, semmi baj nem volt, kb. 20 másodperces sírás volt. Már jól megszokta a bántalmazást.

Egyébként pedig egy angyalkánk van és annyira sajnálom, hogy hosszú hetekig nem tudtuk, mi volt a baj és miért volt az, hogy 3-5 órás járkálás után is ha leraktuk két perc múlva ordított. De a lényeg, hogy most már sínen van minden és nem lehet már semmi baj. Kijár most már egy kis nyugalom nekünk, nagyon úgy érzem. Szóval átalussza az éjszakát, órákig elnézelődik hol a kiságyában, hol a pihiszékében, hol a játszószőnyegen, jelzi, ha álmos, már szerencsére annyira jól érzem, hogy mikor mi a baja, aztán cumika és alvás. Imádnivaló.
Fogni még nem fog semmit, a kezeit kezdte el összekulcsolni, meg játszik velük, de anélkül, hogy nézné őket. A megfordulást most hanyagolja eléggé, de megvolt az első (és eddig utolsó) hátról hasra fordulás is. Fordítva többször megy.
És hihetetlen, hogy pénteken 4 hónapos lesz.

Vok, képzeld, tegnaptól a mosható pelust használom (kivéve éjjel). Hát mi tagadás, ezt nem lehet etetésenként cserélni csak, átlag 2-3 órát bír. Lehetséges ez? Amúgy csak az oldalánál ázik át, lehet, hogy nem jól rakom bele a betétet...
Jaj, remélem, mielőbb kiderül, hogy mi van szegény Alex-szel.

Geo, én nem láttam képeket az iwiw-en. Hogy lehet ez?
Hát nekem másodjára is megjött, ismét iszonyat durván. Szóval most 4 hónap alatt annyi a menstruációim száma, mint egyébként egy évben. A mennyiségről nem is beszélve. :?

Luna, Aron-ról az a szájgörbülős kép valami csúcs. Annyira, de annyira nagyon tetszik. Hány maradék nap van még a hasfájásos naptáron?

Nanetto, örülök, hogy Te is beálltál a kendősök sorába. Mi ma is kimerészkedtünk ebben a buzernyák időben és ezt csakis kendővel lehetett megoldani. :)

Vik, tündéri Zoé. A szájánál az a kis piros az micsoda?
Jaj, az a fürdőzős kép is tündéri.
Milyen kocsit szeretnél?

Detti, ne aggódj, még rajtam is van 7 kg plusz. Majd lemegy. Hála égnek teljesen érthetetlenül most nem is nagyon érdekel. Pedig sajna innentől a legnehezebb a fogyás. :(

Hari, téged azért irigyellek a fogyás miatt. :) Kivetkőzni azért nem tudok magamból. Na, holnaptól ovi akkor? Vagy mikor is írtad azt, amikor írtad, hogy még egy nap?

Heni, Bogi is kezdi az ovit a héten?

Jenny, gondolom Ti is Tokodinál voltatok, nem? Nem tudom, mit fog szólni csütörtökön, hogy abbahagytam önkényesen az egyik gyógyszert. Na, nem mintha érdekelne. Biztos vagyok benne, hogy Ti is ugyanazokat a (papírzacsis) porokat kaptátok. Bár a mieink édesek, állítólag kevernek hozzá fruktózt vagy valami hasonlót, direkt amiatt, hogy könnyen elfogadják. Léni simán eszik bármilyen gyógyszert. Pedig a B-vitamin sem valami túl jó ízű. :)
Na, az viszont nagyon látványosan használ remegés ügyileg.

Hát kb. ennyire emlékszem.

Kép

Kép
***csilla***
 
 


Nanetto, jelen! :D
Az van, hogy en most 'nyaralok' :) Apuka ugye szabin van es igy negykezest jatszva sokkal egyszerubb az elet. Szoval ez tenyleg egy teamet igenyel ez az Aronedu :D Mondjuk mindenki huzza igy is a nyelvet de valahogy egyformabban es nem annyira kimeritoen faraszt le mindenkit igy ez a ded :) (amugy a blogbol lehetett ertesulni rola, hogy megvagyok, csak szabizunk)
Aronedu egyebkent minimalisakat de azert valtozik. Valahogy szerintem mar jobban es nyugoisabban eszik, bar verekedes es nyuglodes elofordul, igazi nagy botrany eves helyett mar regen volt. Mi tobb, par napja az esti lefekveses eves helyetti nagyjelenet teljesen elmaradt, kis feszenges akad, de leginkabb eszik es elalaszik.
Igaz valamit valamiert, csereben 2-2 orankert kepes felkelni enni ejjel is :D Hat minden nem lehet tokeletes. Es ha mozgasban tartjuk egesz jokat alszik, ezert merem remelni, hogy nem az alvokajaval van a baj mikor nekem nem alszik nappal idehaza, hanem a hasfajassal tenyleg, hogy az kelti fel. Ha megyunk vele bealszik a kocsiban, alszik vasarlaskor... szoval ha mar naaagyon zajos akkor elindulunk mondjuk kavezni valahova, bealszik es kipiheni magat es mi is a nagy zajongasat. Na de azert tartok tole, hogy megin visszasuppedek a fotelben ulesbe mikor megint kettesben leszunk... aaa egeszen felszabadultam, hogy pl fozhetek :D meg moshatok, meg teregethetek... ez meg a gyerekszobat (Manciet) is naagyon ossze kell kapnom, merugye nemsokara kezdodik az iskola.
Na szoval megvagyok am :)
Mi is agyalunk koltozkodesen, de meg nem biztos akarom e... meg hogy hova, meg egyaltalan, hogy ennek van e realitasa.

luna6
 
 


Sziasztok!

Csilla, NikVik, Nanetto
nagyon édesek a gyerkőcök!!!
Csilla, klassz lehetet a nyaralás! Ez így tényleg igazi pihenés volt!

Vok,
köszi a linket. Igazából azért pattiszon, mert anyutól azt kaptam egy csomót (saját kiskertjükben termett, bió). És ezt úgy februártól eheti, de akkor még nincs friss... Barackot is azért raktam el jó sokat, mert az az első amit ehet, és az decemberben nincs.
Amúgy szeretném kérdezni, hogy derékfájásra nem tudsz ajánlani valamilyen homeós szert? Mert nekem megint annyira fáj a derekam, hogy csuda!

Geo,
szuper hogy jó volt a nyaralásotok! Na meg hogy nem kellett tápszer sem!!! Igen, nekünk is az a fejő van. A gépet azt havonta kell bérelni, de a hozzá csatlakozó mellszívót azt meg kellett venni. Jobban szív mint a kézi avent, de hosszabb távon lehet hogy jobban megérné egy elektromos avent, mert a havi bérleti díj 6600,- Ft. Én most már szívom érte a fogam, mert a picur nem issza a tejet!!! Úgy kell vele trükközni, és mostmár többnyire összekeverem a táppal. Ja, amúgy nem lett több a tejem (20-30 milivel fejek többet), és már annyira bele vagyok fáradva az 1-2 óránkénti fejésbe... Gondolkodom azon, hogy ha lejár a havi bérlet, akkor visszaadjuk....

Nikvik,
ne gondold hogy rossz anya vagy! Ez egy baromság! Csak egy kicsit fáradt vagy, és nagyon egyedül vagy! nekem is ember 7-8 körül ér haza, és én is úgy várnám hogy egy kicsit lepasszolhassam a gyereket (na, én milyen anya vagyok?!), de ő meg azt várja hogy egy kicsit kikapcsolhasson... De nemsokára november, és akkor Nikos otthon lesz!!! Szóval akkor mi majd jókat irígykedhetünk, hogy nektek milyen szuper lesz!!!!

Rólunk
tegnap kendőztünk. Mert annyira nyűgös volt, hogy gondoltam kipróbálom újra. Hát volt egy 5 perc sírás még, de aztán szépen elaludt, én meg jól felmostam! Aztán délután az esőben úgy mentünk sétálni. Az elején még nézelődött, aztán jött 5 perc sírás, aztán meg jól elaludt... Szuper volt! És ráadásul nem terhelte annyira a derekam, mintha karban lett volna. De sajnos jobban mintha a babakocsiban feküdt volna... Na megyek mert hangosan unaktozik...
cicmarek_
 
 


Jaj, Nanetto, Esztikével való beszélgetésed nagyon édi és nagyon hasonlít ahhoz, ami itthon van nálunk ;-) Nagyon szép vágású szeme van ennek a kislánynak.

Nyuszi: nekem is a középső kép tetszik legjobban, csúcs az a hökkent pofi, az is nagyon ismerős, egyszerűen szépek ezek a fórumos babák, én korábbna nem tudtam, hogy ennyi arcuk, annyi grimaszuk van és micsoda murisak. Más szemmel nézem most mások picijét is.

Azt is nagyon nézem, hogy ki mit tud, és sajnos Szendike tényleg le van maradva. Abszolút nem akarja emelni a fejét, éppen csak kicsit, de olyan igazán kiemelősen, naa, nem. :( edzünk, de amikor jó kedve van, és ettől elromlik, akkor nagyon szar, persze tudom, hogy az ő érdeke. Szerintetek tudok valamivel ártani? Pl. szoktam "segíteni" neki, egy picit megemelem a mellkasát hason, és akkor kitart egy darabig. Vagy szoktam azt, hogy fogom a 2 hónaljánál a levegőben, és előre tartom hason, és akkor is hosszabban emel... vagy, h repülőzünk: az alsó lábszáramra fektetem hason, fejét persze felém, és úgy mozgatom, akkor is emel. Ezeket azért találtam ki, mert a sima hason fekvős popsilenyomós edzést nem szereti, sőt, olyan keserves néha, az utóbbiakat igen, és mintha sikerélménye is lenne. Vag y szabad-e hason a karjait odarendezgetni, ahogy majd kéne lennie, mikor emel? Geooo, nagyon büszke lehetsz Dávidra, mert nagy kinyomós emelős képet már mikor tettél fel, alig volt pár hetes a kis ügyi babád!!!
Vagy pl. Szende még nem igazán nyúl a játékok felé, néha célozgat a kezével, az "elég"? Fordulás sincs, oldalára teszem, visszagördül hátra, de az nem nagy szám, hát simán a súlya húzza vissza, szóóóval... gondolom, el kéne mennünk megnézetni.

Nanetto, Vok: köszi a DVD-t és CD-t, midnenek nagyon örülök, smemi nincs, szóval ezer köszönet, emgy a címem!!!

Csilla: nagyon jó olvasni, hogy ilyen sikeresen összejött a nyaralásotok, és mindenki jól érezte magát, főleg a picúr. Ügyi vagy az ággyal is!

detti_10
 
 


ja, még azt akartam írni, h Szende úgy tartja a fejét ha függőlegesen tartom a vállamnál, de nem olyan kiemelősen magasra, eltartva magát karral (mint láttam egyik ismerősöm barátnőjének gyerekéről fotót, pedig a baba fiatalabb Szendénél 2 héttel) hanem úgy "ketyegve" tartogatja, vissza-vissza teszi vállra, majd újra emeli, stb.
Én a doki előtt azt hittem, hogy ez is óriási és dícséretet kapunk majd :oops:
detti_10
 
 


Detti!
Érdemes lenne nektek is Dévényes tornára elmenni. Ilyenkor már kéne tartaniuk a fejüket. Alex is így bólogat, ahogy te elmeséled... cuki, de ez messzemenőleg nem elég. Tartaniuk kéne magukat jó sokáig. Alex hason már egész jól kinyomja magát, szóval gyorsan fejlődik.

Csilla!
Az lehet a baj, hogy nem tűröd be a gimit a combijánál. az első résznek belül kell lennie és akkor nem ázik át annyira. Vagy tegyél bele 2 betétet. Nem ismerem azt, amit ti vettetek, így nem tudok ennél okosabbat mondani.
Örülök, hogy bele vágtál. Egyébként a monapel se bírja tovább, mint 3 óra, főleg, ha fent van Alex, mert akkor sokkal többet pisil. :D


Csajok, ne nyaggassatok máááán a 2-4 kilós pluszokkal, mert sírva fakadok... 88 kiló vagyok, Hanna előtt 65 voltam.... az 23 plusz. Szóval legyetek olyan kedvesek és örüljetek annak,h ogy ilyen szuperul néztek ki!!!!!!!! Én a terhes gatyáimban járok, mert kényelmetlenek a régi gatyáim derékban, ahova eddig ÖV kellett... de majd tornázok, meg jó sokat takarítok :D:D És lemegyek legalább 75-re újra és akkor már csak azzal a 10 kiló plusszal kell megküzdjek :D

viki!
Az a normális,ha nem vagy mindig a gyerekkel, mivel később se tudsz vele lenni non-stop. Meg kell szoknia, hogy szórakoztassa magát. És ettől nem vagy rossz anya! Ez a világ rendje :D

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Igen, ma kezdődött az ovi! Reggel persze nem volt ébren Lili, ahogy máskor, de nem mondhatnám, hogy nehéz volt felébreszteni. Kb. 8-ra be is értünk, Bencét is vittem ugye, így egy kicsit körülményesebb volt, meg a sok cucc, amit első nap vinni kellett. Páran sírtak, de Lili nem, ő egy hősnő volt. Azt új frizurájával :lol: Mert tegnap levágták neki.

Aztán elmentem vásárolni Bencével kettesben. Hát az viszont könnyebben ment, mint mikor Lili is ott van :lol: Aztán hazajöttem, jött Após úgyhogy hagytam Apával beszélgetni, mi meg lefeküdtünk Bencével aludni és csak most keltem fel. Szóval az első nap jól sikerült eddig. Most azt tervezem, hogy Bencét leteszem aludni és nélküle megyek Liliért. Aztán ki tudja, összejön-e. Sírva nem hagyom itthon, bár nem nagyon szokott sírni.

Szórakoztatás: hát én meg bevallom, tudatosan visszatartom magam attól, hogy sokat szórakoztassam. Van, hogy csak ülök a szoba másik végében, hogy ne is lásson és figyelem, mert olyan jól elvan egyedül. Na meg nálunk azért ugye itt van Lili, aki ha van kedve, akkor nagyon jól elszórakoztatja Bencét, aki egyenesen szerelmes a nővérébe :lol:

Lilit rengeteget szórakoztattam, ő igényelte is, nem volt el egyedül. De aztán sokáig később se lehetett egyedül játszani hagyni, mert csak úgy volt hajlandó játszani, ha valaki ott volt vele. Úgyhogy Bencénél arra törekszem, hogy amíg elvan, addig ne menjek oda hozzá. Persze azért ő is igényli néha a "társaságot", de ő sokkal jobban "lefoglalja" magát. Néha átfordítom a pihenőszékét, vagy átteszem a játszószőnyegre, vagy csak a játékokat cserélem ki nála. De azért van, hogy viszem magammal a konyhába, este együtt csináljuk Lilinek a fürdővizet, olyankor tologatom őt magammal a kiskocsiban.

Csilla, jó hogy már itthon vagytok és örülök, hogy jól sikerült a nyaralás. A képek nagyon jók!!

Luna, akkor te meg "nyarald" ki magad, amíg lehet. De azért írjál néha! :lol:

Holnap délelőtt megyek be a városba, úgyhogy szerintem leginkább majd pénteken jövök, addig írjatok sokat!

Kép
Kép
hari
 
 


Nyuszika,
bocsi, Liza is gyönyörű!

bhdetti,
én egyszer főztem csak ki a mellszívót. Aztán többet soha, mert olyan vízköves lett, hogy csuda. Volt itthon nagyon erős fertőtlenítős szappan, és azzal mostam el jó forró vízzel. De utána vettem mikrós sterilizálót, és mostmár minden egyes alkalom után abba dobom be. Nem tudom mi lehet ez a ciciddel, remélem gyorsan elmúlik...

Vok,
most végül akkor mikorra lesz eredmény Alex kakijával kapcsolatban?!

Luna,
én gondoltam hogy most hogy szabin van az ember, és nincs ölbebabád lesz jobb dolgod is mint a gép előtt ülni... Jó pihenést! Már ha van rá időd!!! De remélem akad...
cicmarek_
 
 


Na, csináltam még egy vonalzót, mert idióta privátokat kapok sokszor. Mindegy is...

Detti, én is aggódhatnék akkor, mert ha az ún. korrigált korral számolok, Léni akkor is csomó mindenben le van maradva. Hát Ő sem nyúl pl. semmiért, de még a kezébe sem lehet nagyon belerakni dolgokat, annyira ökölbe szorítja még.

Voki, köszi. A gimi az gumit akar jelenteni??? :D Innen http://www.tiptopbaba.hu/ rendeltem, Coolababy és Shinies pelusunk van. De ha két betétet rakok bele, akkor meg túl nagy lesz, nem? Kezdek amúgy elkeseredni, hogy nem fogom szeretni és egy vagyont költöttünk rá.

Nyuszi, nagyon édik a képek. Jó kis kerek pofija van Lizának.

Hari, otthon mered hagyni egyedül Bencét, míg elmész Liliért az oviba? Milyen lett az új frizurája? Képed nincsen?

Luna, akkor jó feltöltődést a gáztűzhely mellett. :):):)

[bNanetto[/b], én néha szeretnék a helyedben lenni, mert Léni nem igényli a társaságomat. :( Annyira ügyesen elnézelődik és elvan egyedül és hiába beszélgetek neki vagy "játszanék" vele, elfordítja a fejét és más irányba néz, ami ugye jele annak, hogy hagyjam békén. Persze van, hogy jelzi, hogy 'Gyere!', de a fentlétei 80%-ában egyedül szeret tevékenykedni. Ami persze bizonyos szempontból jó, de kicsit bánt is.

Hát rossz anya-jó anya, ilyen szerintem nem nagyon van. Na, jó, van olyan, akire biztosra tudjuk mondani, hogy rossz, de azt, hogy ki a 'jó', az már más kérdés.

Úgy meglepődtem magamon. Lénát az első napoktól kezdve mindig és minden pillanatban olyan szépnek látom (ennek nagyon örülök, mert féltem, hogy olyan leszek, mint anyukám). Kivéve ez alól az első inkubátorban készült képek, mert akkor inkább olyan ázott kis veréb volt a sok szőrrel az arcán, a csövekkel, és olyan elesett volt. Na, de a lényeg az, hogy nézem vissza tegnap a képeket (amiből már van több ezer) és csak lestem, hogy úúúúrrrissstteeeeen, ilyen is volt a mi kiscsajunk? Hát mit merjek leírni, de minden volt, csak szép nem (felfújódva, sok pöttyel, ah). Így utólag visszanézve. De akkor, abban az időben nagyon-nagyon gyönyörűnek láttuk. Érdekes dolgok ezek.
Ugye nem csak én vagyok így? Tessék vallani! :)

Lányok, télen kell harisnya a nadrágok alá? Vagy egy-egy sétánál, ha bundazsákba rakjuk, akkor milyen egy téli öltözet?

Kép

Kép
***csilla***
 
 


Sziasztok!

Ma reggel nálunk is megkezdődött az ovi. Bogi akkora örömmel ugrott ki az ágyból, mint még eddig talán soha. Szépen be is ment a csoportjába. Nem volt vele semmi gond.

Délben mentem érte és együtt vittük Gergőt a 3 hós oltásra. Hát túl vagyunk ezen is... Súlya: 7220 g, hossza 64 cm... úgyhogy mi 3 hónapos korra dupláztunk :roll: :roll:
De, ami kicsit jó hír, hogy az utóbbi 1 hónapban már nem hízott olyan rohamtempóban. A megszokott 1,3 kg helyett, most csak 800 g volt a havi hízás.

Geooo:
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat Balcsin. Mi legelőször Bogit 8 hónapos korában vittük... hülye vagyok, hamarabb nem is lehetett volna, mivel decemberi születésű, így logikus, hogy nyárra ennyi idős volt.

Luna:
Jó kikapcsolódást!!! Ennyi pihi már neked is jár. Örülök, hogy Aronnál mutatkoznak a javulás jelei.

Csilla:
Tök jó, hogy ilyen szuperül sikerült a kirándulás. Bizti Léni is érezte, hogy nem a megszokott napi rutinban mennek a dolgok, hanem valahogy minden kicsit más.

Vasárnap elmentek nővéremék haza. Jó volt velük találkozni. Ha minden jól megy szeptember végén pedig majd mi megyünk haza néhány napra.

A héten tök egyedül vagyok a két gyerkőccel. Zoli ugyanis még hétfőn ment Hatvanba dolgozni, onnét pedig ma Dunaújvárosba. Talán pénteken este találkozunk. Egész jól elvagyunk hármasban, azt hittem nehezebb lesz. Bár igazság szerint, mikor helyben dolgozik, akkor is csak este ér haza - éppen fürdetésre. Olyankor meg már amúgy is "nyűgös" az egész napi melótól.

Csilla:
Milyen priviket kapsz? És kitől? Lénire vonatkozóan?
Vendég
 


Vok: Hát igen, utánanézek Dévénynek, én is ezt gondoltam :(
Most akartam jó hosszan írni, kérdezni (pl. én is az öltöztetésről meg egyéb több mindent) de rákezdett Szendike, megyek is... sziasztok

detti_10
 
 


detti: szerintem is menj dévény tornára amiket irsz - mint Vokkal és Tatimmal már "profik" biztos hogy nem ártana ... :-)
az pedig nem szenvedés hogy a babád szenvedésnek látod ... sajnos nálunk napi 3x 6 percig ÜVÖLTÖTT mostmár 2,5 percig TÖK JÓL ELVAN!!! hallod Voki? :-)
látszik a haladás és a doktornéni is mondtqa hogy alakul ma voltunk oltáson! a mai napom összegzése:

K A T A S Z T R Ó F A!!!
a baba olyan nyügös volt az oltástól ... fuhhh brrrrutál! semmi nem volt jó kendőzni nem tudtam mert a francba Voki kimostam ezt is :-) és épp még szárad (majd holnapppp!!!)...

60 dekát hizott és nagyon formás kivéve hogy manöken alkat a drága mert jó hosszú 62 cm és 5400 grammos a babunk :-) az oltást megint szuper rosszul tűrte de a doki megengedte most hogy felvegyem!!! :-) ...

aztán hazajöttünk 1-ig minden idilli volt!!! evett játszott E G Y E D Ü L!!! kellett itt nekem panaszkodni igaz??? :-) aztán kész .. még anyám is mondta hogy kislányom még 2 óra szoptatásig de akkor már ment kitartás!!! :-) párom ma dolgozik ugye szerda... a derekam kb. kettéroppanva energiám nulla de babum már negyedórája ALSZIK!!! ahhhhhhh

szerintem minden baba gyönyörű! nekem LÉNI mindig is tetszett talán mert ő volt az első forumbaba ott van Alex akinek gyönyörűszép kék szemei vannak! és tök kis husis ... :-)
aztán ott van a kis Nati meg Szende ... Áronka :-)
és Geonak a csúcs fotói én mindenkit szépnek látok még azt is akit kihagytam előre is bocsi ... a fejem elég káptalan


ahhhhhhh felébredt Eszti na ennyi megyek
Vendég
 


Csilla, természetesen nem egyedül hagytam itthon Bencét, hanem Apával :lol: Azért nem vagyok én olyan elvetemült. Még Lilit se hagynám itthon egyedül arra a kis időre sem. Megbízhatnék benne, de nem teszem. Amúgy meg annyi minden történhet, amire nem is gondol az ember, hogy nem kockáztatok. Ráér még ő is egyedül itthon maradni.

Bencével szoktam őt egyedül hagyni, mármint a szobában, de azért néha bekukucskálok. Igazából nem attól félek, hogy direkt csinálna rosszat Bencével, csak hát ő még gyerek, nincs tisztában még minden következménnyel. Még én sem talán. :roll:

Nálunk ma elég nyüglődős nap volt délután, mármint Bence részéről. Szerintem emiatt a hülye szél miatt. Lili viszont sokkal jobb volt, mint máskor. Frizurájáról meg majd teszek fel képet. Meg Bencéről is pénteken.

Kép
Kép
hari
 
 


Ja és Csilla, én pl. ma is adtam Bencére harisnyát a nadrág alá, a szél miatt. Meg az azért mégis csak jobban melegíti. A Sárkány Centerben vettem neki olyan harisnyát, aminek nincs lábfeje. Ezt könnyebb is ráadni, meg tovább jó, mert most még kicsit nagy, de nem lóg, mert fel tudom hajtani, később meg pont jó lesz. Ma viszont a "rendes" harisnyát adtam rá, hát azzal jobban megszenvedtem, mire felhúztam rá rugdalózás közben :lol:
Amúgy ha bundazsákban vannak télen, akkor nem gondolom, hogy kötelező rájuk a harisnya, hisz nem megy be a hideg. De a fene se tudja, majd a többiek talán :roll:

Kép
Kép
hari
 
 


Sziasztok!

Köszi Liza-dicsiket. :)

Csilla, Léni nagyon kis szép volt az elején is, úgyhogy nem Te nézted félre. :) A pöttyök, meg ilyesmik csak még aranyosabbá teszik őket, nem csúfítják el. Annál jobb most nézegetni, mikor nincs rajta pötty. :) (Lizán is voltak)

Nálunk meg bakker ekcéma van :( szegény örökölte tőlem, baromi csúnya a füle mögött, hiába kenem neki. Kedden megyünk vissza dokinénihez, hogy adjon valami tippet, vagy valami más krémet, vagy nemtom.
Homeos krémmel, HALICAR-ral kenjük neki, meg Sudocrémmel kentük előtte és Canestennel. Az Én fülem viszont rendbejött a Halicartól, bár Én felváltva kenem a szteroidos ecsetelővel, na mindegy.

Lknyuszi

KépKép
lknyuszika
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?