sziasztok!
bocsánat, hogy nem jöttem eddig, és most sem tudtam alaposan végigolvasni, amiket írtatok.. valahogy olyan rövidek a napok!
igazából arról van szó, hogy apa itt van, és nincs szívem gépezni, amikor vele is lehetek...
inkább be se kapcsolom a laptopot, ugyanis a két szoptatás között olyan kevés idő marad, hogy azt elviszi a háztartás vagy a párommal törődök!
Zoé csodásan fejlődik, szopizik, mint a kisangyal, a sebeim is begyógyultak már... esténként van 2-3 nyűglődős óránk, de a többi viszonylag nyugis...
A pocakok csodálatosak, így tovább kismamik! Mindenki nagyon vigyázzon magára!
Csip, Ediii Nektek továbbra is mennek a drukkok!!!
Hoztam Nektek végre szüléstörténetet, remélem pozitív példa lesz mindenkinek, aki még előtte áll, és kívánok mindannyiótoknak ilyen csodás szülést!
Szombat hajnalban 06.10-kor arra ébredtem, hogy nagyon kell pisilni, ami nem volt meglepő, tekintettel az állapotomra...Kicsit fájt a hasam alja, ezért nehezebben kecmeregtem ki az ágyból a szokásosnál. Ahogy felálltam, az ágy mellett spontán elfolyt a magzatvizem, bár először azt hittem bepisiltem, de mivel nem olyan szaga volt, hanem valóban édeskés, rögtön leesett, hogy mi a helyzet. A párom felült az ágyban, és Neki is az volt az első kérdése, hogy „na mi történt? bepisiltél???” Amikor felvilágosítottam, hogy ez nem az, és hogy ma szülünk, láttam rajta, hogy el fog hatalmasodni rajta a pánik, és rájöttem, hogy nekem most nagyon erősnek kell lennem, hisz úgy tűnik, hogy ebben a szituációban én leszek az egyetlen felnőtt a csapatban... Megkérdezte a drágám, hogy akkor most mit kell csinálni, és mint egy kisangyal követte az utasításaimat (kutyasétáltatás, szülésznő értesítése, apukámék értesítése, stb...) Én eközben lezuhanyoztam, és készítettem néhány szendvicset, hogy ne haljon éhen a lelkem a szülőszobán (ki tudja meddig tart), és elindultunk. Kutyát leadtuk apuéknak, és irány a kórház... Megjegyzem fájásaim még csak nagyon gyengén voltak, de 10 percesek. Útközben jeleztem a páromnak, hogy ideje eldönteni, hogy mi legyen a lány neve...
Fél 9 és 9 között szülőszobára kerültem, rám kötötték a CTG-t, és két doki is megvizsgált, illetve a szülésznőm is. Mivel minden rendben volt, és még csak egy ujjnyira voltam kitágulva, ezért előkészítés előtt még elmehettem egyet sétálni és megetethettem a párom, akinek ekkor még kint kellett várakozni. Na itt már a fájások alatt meg-megálltam, de még mindig nem volt vészes. Ezután előkészítés, újabb vizsgálatok, szépen lassan tágulgattam, 10 környékén behelyezték a hátamba a csövet az érzéstelenítéshez, rám kötötték az infulziót, és megkaptam végre a párom, hogy foghassa a kezem... Közölték, hogy akkor kaphatom az EDA-t, (illetve PDA-t, de ebbe most ne menjünk bele), ha bő két ujjnyira ki vagyok tágulva... Itt másfél óra horror következett, az oxitocin hatására egymást követték a fájások, és megszólalni sem bírtam alattuk, majd 11 után megkaptam az érzéstelenítőt de miután hatott, kb 10 perc múlva éreztem azt a feszítést ott lent... mondtam is a szülésznőnek, hogy feszül, kérdezte, hogy milyen időközönként, mondom egyfolytában... ekkor ő a hátamra fordított (oldalfekvésben, a párom felé fordulva vajúdtam addig) és közölte, hogy látja a baba haját, kikiabált a folyosóra, hogy „szülés!!”, valakik bejöttek, nekem folyamatosan mondogatta a szülésznő, hogy nyomjak... közben húzták fel a lábamra a „csizmát” meg jódoztak, de én csak nyomjak... azt se tudtam, hogy mi történik, csak annyit éreztem, hogy alul szét fogok repedni, és nem volt egyszerű úgy nyomni, hogy tolófájásom nem volt, mert éppen hatott az érzéstelenítő... de végül sikerült, még a hasamba se kellett belekönyökölni senkinek... fogalmam sincs hányadik nyomásra lett kint a gyerek, mert úgy éreztem, hogy egyfolytában csak nyomok és nincs is közte szünet... de végül kibújt és kis idő múlva felsírt (én meg most sírok), és a hasamra tették, és lila volt és tiszta máz, és én nem tudtam felfogni, hogy mi történt... 12.10-kor pontosan 6 órával azután, hogy felébredtem reggel megszületett a gyermekem és megváltozott az életem!