Sziasztok!
Az én Kristóf fiam 2002. május 13-án 3.40-kor született. Nem valami szerencsés a 13-as szám
Tegnap volt 3 hónapos. Már nagyon nyáladzik, remélem még nem a fogacskája jön. Most 6600 g, és 62 cm. Kis Hógolyó
Amikor felébred rögtön ennie kell. Már a kiságyban elkezd nyöszörögni, kiveszem és azonnal égtelen követelõzésbe kezd. Amikor vízszintes testhelyzetbe kerül rögtön oldalra fordítja a fejecskéjét és már eszik is
Anyósom szokott úgy járni, hogy nem tudja, hogyan fogja meg, így fekteti a karjára. Az én fiam reflexszerûen fordítja a cici felé a fejét
Egyébként eddig nemnagyon emelte a fejét. (hanyat fekve amikor a doktornõ húzta fel a két karjánál fogva, a feje ottmaradt) Így sokat kellett volna hasra fektetni, amit nem szeretett. Úgy oldottuk meg, hogy a hasamra fektettük. Bár így is csak 3-5 percig képes ellenni, de már ez is valami.
Most már inkább ülni akar. Egyre többször próbálja ülõ helyzetbe felhúzni magát.
Tegnap sõ-liszt gyurmába "öntöttük" a kezét és lábát. Édes kis emlék lesz
Na egyenlõre ennyit rólunk