Edit!
Orulok, hogy nem tunsz el! Es gratula az ot honaphoz. Ah, hihetetlen belegondolni, hogy ekkorak mar ezek a babak.
Amikor Erik forogni kezdett, akkor en majdnem bogtem. Mert belegondoltam, hogy Kristof tejszagu picibabasaga is szinte a forgasig tartott. Mert o utana rohamtempoban fejlodott, forgott, kovetkezo honapban kuszott, maszott, kov honapban ult, kov honapban allt. Nah, a kuszastol szamitva az erdeklodesi korenek kozeppontja rolam atterjedt a kornyezetre es mar nem is akart olben maradni, azota nem tudom mar egyfolytaban percekig babusgatni.
De igy van ez jol, ez az elet rendje. Meg az, hogy en rancos es csunya leszek. Nem mintha valaha olyan gyonyorusegen szep babaarcu teremtes lettem volna.
Zsizell!
Ne vadold magad. A pukli szerintem nem kell, hogy egy nap alatt elmuljon. Asszem, hogy en annyi esest lattam mar, hogy szinte kezdek immunis lenni, ok, ha ver folyik, akkor mar hevesebben dobog a szivem.
De az en elvem: addig van a szivem a torkomban, amig az eses utan el nem kezd sirni Kristof. Ha mar sir, akkor tudom, hogy hatalmas baj nem tortent es vigasztalok.
Es most leirom nektek Kristof elso eseset, de hamarosan torolni is fogom, mert megigertem Feri anyukajanak, hogy errol nem beszelek.
Kristof kereken negy honapos volt, amikor eloszor Magyarorszagra hoztuk, egy honap mulva mentunk vissza. Valamikor a 3. het tajekan anyosom rabeszelt (nah meg Feri es mindenki), hogy talalkozzak egyik este a gyermekkori baratnommel. Kedvem volt hozza, de szivem nem, mert addig Kristof max husz perceket volt nelkulem. De belementem. Hatkor huztam el anyosektol, kilencre ertem haza. Eletem leghosszab bekaves hazautja volt, legszivesebben inkabb repcsivel mentem volna, annyira izgultam az en pici anya nelkul maradt fiamhoz. Beleptem a lakasba, anyosom mar jott elem, hogy ne ijedjek meg, de tortent egy kis baj, minden okes, de azert nezzek ra Kristofra. Lattam, hogy probal nyugodtan beszelni, kozben meg ki van sirva a feje.
Felteptem a szoba ajtajat es az en draga gyonyoru, hibatlan gyermekem homlokan egy akkora voros pup van, mint a fel feje. Huh, de nagyon ideges lettem. Anyos elmondta, hogy a keresem ellenere elvitte setalni. (Kertem, hogy ne vigye, mert feltettem, addig csak en tologattam.) Mivel kertem, hogy ne vigye es ugy gondoltam, hgoy nem is viszi, igy nem mutattam meg, hogy a babakocsit hogy kell szakszeruen osszeszerelni a hordozoval. Valahogy osszeeszkabaltak, de aposom mondta is neki, hogy inkabb maradjon otthon, mert tok instabil es tuti nem jol van belerakva. De megis elvitte, gondolom buszke nagyikent csapni akart egy kort a babaval. Megertem.
Nah, amikor mar jottek haza, akkor az igen nehezen nyilo hatalmas hatso ajton probalta fel kezzel behuzni a kocsit, ami persze megbillent es a nem jol beleraktott hordozo kiborult, az en gyermekem homloka meg a kokemeny betonlepcson landolt. Annyi volt a szerencse, hogy a hordozo merev fala nagyreszt felfogta az utest.
Hat gyerekek, ez valami borzaszto erzes volt. Utaltam mindent. Higgadt maradtam anyos elott, de ahogy bezarta maga mogott az ajtot en nema bogesbe kezdtem, hivtam Ferit, siras kozben elmondtam, hogy mi tortent, utaltam magam, amiert hagytam magam meggyozni es ott hagytam a gyerekemet, utaltam anyosekat, amiert keres ellenere setalni vitte, apost, amiert elengedte, az ajtot, amiert nehezen nyilt. Az egesz vilagot utaltam, de legjobban magamat. Nah, Feri is teljesen kiborult, tajtekzott, fel akarta hivni az anyukajat, de errol nagy nehezen lebeszeltem. Mert tudtam, hogy talan o erzi magat a legszarabbul mindannyiunk kozul. Hat igy is volt. Tiz perccel kesobb sirva jott be, mert hallatta ajton keresztul, hogy huppogok.
Azota is elfeheredik, ha szoba kerul a dolog es kb azota nem hasznalta a hatso ajtot babakocsival.
Azota a gyerekem mar hatezerszer esett, verte be a fejet (most is van egy hitlerbajsza seb formajaban), de az elso eses volt a legmegrazobb, pedig nem az volt a legnagyobb (szakadt mar be a szemoldoke is es volt sokkal nagyobb pukli is a fejen).
De vannak vicces esesek is, mint pl az, amikor anyameknal keritesre maszott, ugy szedte es ette a cseresznyet, de lecsuszott a laba es beleesett hattal nagyanyam gyonyoruseges, hatalmas, ezer bimboval teli liliomultetvenyebe. Ugy, hogy mogotte alltam. Megis le tudott esni. Viszont o rohogott erkezes utan, en is, nah, nagyanyam nem. Ket bottal jar, de szelsebesen rohant oda bot nelkul es vizsgalgatta husz percen at a liliomokat.
Apam meg csak megszolal nagy bolcsen: "Mondtam en anyunak, hogy nem kellene a cseresznyefa ala liliomokat rakni, de akkor se hallgatott ram."
Volt meg jo sok dolog, amihez hozza akartam szolni, de mar nemtom.
azt gondolom, hogy itt a helyed és úgy ahogy vagy 
becsüllek, ahogy küzdesz, nekem hozzád képes nincs problémám és nagyon értékelem, ahogy bírod a megpróbáltatást.
