Szüléstörténet
A nagy nap reggelén, éppen 2 hete, negyed 8-kor kellett megjelennem a szülőszobán, a megbeszéltek szerint. A szülésznők felvették az adataimat, aztán megjelent E. doki is, megnézett, csinált magzatvíz vizsgálatot (ez fájt egy kicsit, de ki lehetett bírni) aztán mennem kellett előkészülni a műtéthez. Már tudtam mire számíthatok a kellemetlen procedúrák során, de végig nagyon izgultam. Egyébként a szülésznők, egy csomó tanuló lány meg a vezetőjük, nagyon kedvesek voltak, meg akik bent voltak a műtőben, azok is. 10 óra körül toltak be a műtőbe. A gerinc közeli érzéstelenítés elsőre nem sikerült, mert nem volt egyenes a hátam. Az nagyon kellemetlen volt, meg is ijedtem. Úgyhogy újra kellett bökni, na akkor már sikerült, elzsibbadtam ahogy kellett. Maga a műtét volt a legkevésbé kellemetlen, nem éreztem, persze nem is láttam semmit, és nyugis volt a légkör. Aztán egyszer csak kint volt Milla baba, nagyon jó volt hallani, ahogy felsírt. Megjegyezték, hogy "nahát, nem is olyan kicsi" és "milyen szép formás". Pár perc múlva odahozták az arcomhoz, hogy megpuszilhassam a selymes kis arcát. Nem volt csukva a szeme, már akkor rám nézett figyelmesen.
Összeférceltek, megkönnyebbültem, hogy túl vagyok a nehezén (hittem akkor) aztán átkerültem a császáros szobába.
Apa bent volt vele, amíg a gyerekorvos vizsgálta, aztán hozzám is bejött, behozták Millát is.
Másnap reggel 5-kor kelhettünk fel a szobatársammal, és aznap (szerdán) minden jól ment. Örültem, hogy átkerültem egy egyágyas szobába, Milla szépen szopizott, mindenki dícsért minket milyen jól elvagyunk.
Csütörtökön egyre kevésbé éreztem jól magam. Először nagyon fáradtnak éreztem magam, fekve jó volt, de amint felültem, elkezdett fájni a fejem. egyre erősebben. Mondta az egyik nővér, hogy sokkal többet kellene innom, az érzéstelenítés miatt. Hát annak a mellékhatása jött elő. Nem gondoltam, hogy ez velem is megeshet, hiszen Marcinál kutya bajom nem volt tőle. Ittam, amennyit bírtam, estére jobb is lett valamivel. Viszont éjszaka kezdődött megint az egész, reggelre teljesen kikészültem. Infúziót kaptam, és megittam egy nagy adag kávét. Úgy volt, ha nem múlik, újra kell szúrni a gerincem. De aztán péntek estére javulni kezdett, rengeteg teát és vizet megittam. Este elvitték Millát, hogy tudjak pihenni, azzal, hogy ha ébred, akkor behozzák. Éjjel hozta is az egyik nővér, és megjegyezte, hogy etessem, mert régóta alszik, és ha nem hízik, reggel nem mehetünk haza. Na akkor elkeztem pörögni ezen, hogy olyan nincs, hogy mi nem megyünk haza.
Hajnalban még őelőtte felkeltem, hogy lefejjem a tejet, hogy szoptatás után majd azt is nekiadom. Még nagyon korán volt, de nem bírtam visszaaludni. Tudtam, hogy nemsokára úgyis elkezdődik a járkálás, és Millának még ennie kell a reggeli mérlegelés előtt. Hát ő aludt, mint a bunda. Úgy mérték meg, hogy nem evett előtte, de még így is megvolt kellő gyarapodás, ezen tehát fölöslegesen paráztattak. Akkor feldobódtam, hogy de jó, mehetünk haza. Délelőtt is aludt, én megint nem bírtam, járt az agyam, és tudtam, hogy nemsokára jön E. doki, kiveszi a varratokat, és mehetünk haza. 10 órakor meg is történt a varratszedés. Kérdezték, hogy elmúlt-e a fejfájás. Mondtam, hogy az a fajta igen, most már csak a kialvatlanságtól fáj. Nem baj, majd otthon kipihenem magam. Én is úgy gondoltam. Dél körül hazaindulhattunk. Olyan fáradt voltam, alig bírtam figyelni, amíg a nővér odaadogatta Milla papírjait. A kocsiban már zúgott a fejem, szédültem. Otthon Milla aludt, én is lefeküdtem, Apa elvitte Marcit a majálisra. Nem és nem bírtam elaludni, tudtam, hogy muszáj lenne, de nem bírtam. Fél órára talán elszundítottam, de hamarabb felébredtem, mint Milla. Nagyon ki voltam estére. Sírtam a fáradtságtól, nem tudtam aludni, de olyan szinten ki voltam készülve, hogy nem bírtam felkelni az ágyból. Végül ki kellett hívni hozzám az orvosi ügyeletet, kaptam egy seduxen injekciót. A párom elment az ügyeletre tápszert íratni, mert Millát így nem tudtam etetni, az injekció miatt két napig nem lehetett adni neki a tejem. Másnap megjött Anyu is, hogy segítsen. Nagyon le voltam gyengülve, ha felkeltem, akkor viszont nagyon fájt a hasam, ha csak felálltam, vagy járkáltam. Csak fekve nem fájt. Így aztán hétfőn vissza kellett mennem a kórházba, ezt már tudjátok. Hát dióhéjban ennyi.
Azóta bepótoltam az alvást, a hasam is lassan rendbejön, tudok sétálni is egy kicsit. Szerencsére Milla sínylette meg a legkevésbé ezt az egészet.
Engem ez a szülés fizikailag sokkal jobban megviselt, mint annak idején Marcival. De szerencsére túl vagyunk rajta, és most már csak az a dolgom, hogy babázzak ezzel a kicsi angyalkával.