batkamanó!
Ha gondolod priviben megírom a nevem, és meg tudjuk egymást iwiw-en is jelölni (ha fent vagy). Rám pl iwiw-en talált rám egy szintén itt élő magyar csaj, és egyidőben voltunk pocakosok (2 hónap különbséggel szültük első babáinkat, és neki most a második februárban született, én ismét júliusra vagyok kiírva).
Amugy Göteborgtól nem is lakunk annyira messze, 3/4 óra autóval. Hány éves vagy??
Amugy itt sokkal könnyebb papírokat intézni, mint otthon. Épp ezt meséltem nozavi-nak, hogy decemberben voltunk otthon utoljára, és 2 papírügyet kellett volna elintézni, egyet sem sikerült. Itt pik-pakk maguktól mennek a dolgok szinte. Gyerekhez se kell rengeteg papír. Ok, hogy kevesebb az ellátás, de INGYENES a terhesellátás, és a szülés is, egyedül a 3 nap kórházi tartózkodásért kellett asszem kemény 240 koronát fizetni, na de ebbe benne van az is, hogy a korházba SEMMIT (értsd szó szerint) nem kellett magunkkal vinni. Csak a hazahozós ruháját a picinek, meg magamnak. Napi 5-ször kaptam enni, ebből 2-szer meleget, sőt, mikor hajnalban megszültem, akkor 2 órát velünk volt Laura ugy, hogy meztelenül rajtam feküdt, csak egy előmelegített takaróval takargatták be. És miután letelt a 2 óra, se vitték ki, hanem ott mellettünk mérték le, és előmelegített kórházi "egyenruhába" öltöztették, és addig hoztak nekem is és páromnak is egy-egy sajtos és egy-egy sonkás szendvicset, és megkérdezték, hogy teát, kávét vagy kakaót kérünk.....
A babákat nem lehet leadni, egész nap, és éjjel is az anyával vannak.Én hétfőn hajnalban szültem, szerdán megvoltak a vizsgálatok...(hallás, csípő...stb) És jöhettünk is haza.
Míg otthon pár nappal a szülés után már anyukának a papírok után kell rohangálni, itt nem. Elevel neve se kell hogy legyen még a babának....szülés után 60 nappal kijön a hivatalból a papír, amire ki kell tölteni a nevét. El lehet kezdeni előbb is (nekünk muszáj volt, mert intézni kellett az utlevelet is, igy tényleg nekünk kell a hivatalba mennünk, de nem tartott sokáig. Viszont az utlevelet a stockholmi nagykövetségen kell.....ami, ha a szülők házasok, akkor elég telefonon egyeztetni, és a szülők házassági anyakönyvi kiivonatát felküldeni és az utlevelet vagy személyit. Mi eredetiket küldtünk, mert ha csak fénymásolatot küldünk, akkor azt hivatalos "jegyzővel" kell lepecsételtetni, és aláiratni, és az már pénz....igy is a svéd születési anyakönyvi kivonatot muszáj ilyen eljárással hivatalos fordítóval lefordíttatni, és az 300-500 korona között van..de az kell. Szóval mi mindent egy nagy borítékba tettünk, és ajánlva feladtuk stockholmba, és küldték vissza a leányzó magyar anyakönyvét, utlevelét, és a mi dokumentumainkat is. Viszont barátnőmék akkor még nem voltak házasok, nekik fel kellett utazniuk stockholmba. De még is is egyszerűbb a papírok intézése mint otthon.
Vitamin! Én előre nem szedtem semmit, mondjuk mi nem is ugy "terveztük" egyik babát sem, hogy akkor most tervben van, innentől jöhet, hanem jöttek!!
Utána ajánlják a sima folsavat valamint van kvinno vitamin (női vitamin) azt....végülis már lehet előtte is szedni, baj nem lesz belőle.
Na, ha konkrét kérdésed van még, írd nyugodtan! Tőlem telhető módon segítek!