Hello Csajócák!
Visszaolvasni persze nincs időm, de mindenkit nagyon puszilok, és köszönöm a jókívánságokat!
Na, szóval: szülés tök jó volt
Leírom röviden: fél 10-kor tv nézés közben elfolyt a magzatvíz, telefon Mártikának, fél 12-kor találkozzunk a kórházban, mondta. A magzatvíz elfolyással egyidőben (a pukkanáskor) elkezdődtem a fájások, és szinte rögtön 5 percesek voltak, csak még nagyon gyengécskék. Bementünk, ctg-re tettek, megvizsgált az ügy. doki, szűk egy újjnyi voltam. Ekkor még Mártika azt mondta, majd csak másnap de. lesz ebből baba, merthogy nincsenek fájások. Azért elkezdett rendbe tenni (borotva, beöntés), olyan fél 1 felé végeztünk ezzel, akkor is még egy újjnyi voltam. Mártika a vizsgálat során tágított egyet kézzel (ami akkor fájdalmasnak tűnt, de a későbbi tágításokhoz képest semmi sem volt:)). Senki nem szült akkor, teljesen kihalt és nyugis volt a szülőszobai rész. POnt abba a szobába kerültünk, amelyikbe szerettem volna (mályva), kitettük a 3 illatgyertyát a kád szélére (fahéjas-vaníliás, ezekről az illatokról már mindig Szonjuska születése fog eszembe jutni:), meg betettük a relax baba-mama cd-t, és elkezdtem vajúdgatni. Én nem éreztem olyan iszonyat fájdalmasnak a fájásokat. Olyan 1 óra felé megvizsgált megint, akkor már 2 ujjnyi volt. Megbeszéltük, hogy jó kis szülést fogunk csinálni, lesz majd eda meg oxitocin, minden elő van készítve. Akkor 2 ujjnyinál kaptam valami nospás koktélt az infúzióba (nem kötött rá csak úgy fecskendőbe), és ettől hihetetlen gyorsan elkezdtem tágulni (ennek méhszáj lazító hatása van). Negyedóra múlva már 3 ujjniy voltam, hívta Déviszt fél 2-kor, hogy azonnal induljon, mert nagyon beindultam. Megint megvizsgált negyeóra múlva, akkor már szűk 4 ujjnyi volt, hívta Déviszt, hogy hol jár már, mert le fog maradni
Apánk hamarosan megérkezett (szegénykém úgy rohant hogy nem kapott levegőt), még akkor is 4 ujjnyi voltam. Itt belassult a folyamat, ezután több mint egy óra volt 4-ről 5 ujjnyira eljutni. Ezt nem részletezem, ez már elég fájdalmas volt. Az elején állva vajódhattam továbbra is, nekem ez nagyon kényelmes és hatásos volt, párom folyamatosan masszirozta a derekam, meg magunkra is hagytak minket, nagyon nyugis volt. Közben néha megvizsgált Apánk, és akkor tágított is, na akkor konkrétan azt hittem összekakilom magam, annyira fájt, de hatásos volt. Az igazán durva rész a kitolás előtti fél óra volt, akkor már feküdnöm kellett, és nagyon durva fájások voltak. Szerencsére nem folyamatosan, hanem volt közte 1-2 perc szünet, azokba még bele is aludtam. Fél 4 felé eljutottunk 5 ujjnyira (akkor már nagyon kivoltam, és Dévisz is mondta, hogy ha most nem tudunk már nyomni akkor lehet hogy császárral már ki kell venni a babát), na akkor elkezdtük a kitolás, és olyan 5 fájásra megvolt Szonjus. Ez már nem is annyira fájdalmas volt, csak iszonyat fárasztó. A végén viszont amikor a kis mázgás teste kicsusszant... hát az hihetetlen érzés volt, Apa sírt, hogy kint van a kislányunk, és hogy milyen gyönyörű... Én meg csak lestem, hogy milyen icicpici, meg hogy hihetetlen, hogy már kint van.
Utána megkaptuk cicire Szonjust, Mártika segített cicire tenni, kinálgatta neki a cicimet:) Fényképezkedtünk, Apa elvágta a köldökzsinort, aztán ők elmentek a babával, engem meg Mártika renbeszedett. Ezután jöttek a nem túl kellemes részek, a varrás egyábként szerencsére nem fájt, csak az ezzel járó macera volt kellemetlen. 5-re készen lettem, addigra visszajöttek Apa meg Szonjus, és együtt voltunk kicsit, gyönyörködtünk, majd 6 felé lementünk a kórterembe.
Sikerült egyágyas szobát kapnunk, a kórház teljesen rendben volt, még a csecsemősök is rendesek voltam. Mázlink volt, mert nem sokan szültek aznap, bár másnap már állítólag sokan.
Még aznap próbáltam sokat mellre tenni Szonjust, másnap már jött kis előtej is, este meg már tápot is kellett adni a picikének, mert nagyon éhes volt, nem volt neki elég a víz
Szombat estére meg olyan hihetetlen mázlim volt, hogy már rengeteg tejem lett (már akkor 120-at fejtem), így onnantól kezdve Szonja csak anyatejet kap. Szopizni sajnos nem tud, csak bimbóvédővel egyelőre (a kórházas cumisüveg miatt kicsit megzavarodott szegény), de ez most nem igazán érdekel. Az első 1-2 napban sokat kellett még fejnem, mert nem tudta Szonjus kiszívni a ciciből annyit, amennyire éhes volt, és ezért adtam még neki a lefejt tejből. Tegnap óta már nagyon figyelek, hogy próbálja meg ő maga kiszívni, szerencsére csak az esti nagy szopinál (fürdés után) kellett neki még adni, amúgy egyre ügyesebben tudja megenni ciciből.
Hétfő este már kint volt nálunk Iboly, nagyon kedves volt, hihetetlen nő! Sokminden jót mondott, viszont tegnap meg itt volt a gyerekorvos, aki meg szintén nagyon sokmindent mondott, bár általában ellenkezőjét mint Iboly.
Most tuljadonképpen igény szerint szoptatok, de ez nem azt jelenti, hogy minden mukkanásra megszoptatom Szonjust, csak akkor szoptatom meg, ha már mindent kipróbáltam, és láthatóan tényleg éhes. Ez most olyan 2-3 óránként van, gyakrabban nem is szeretném szoptatni, mert a sokszor kevés evéstől már fájna a poci, meg szerintem elég nagy macera mindkettőnknek. Amúgy evések között főleg alszik, nagyon édes. Az éjszakák rosszabbak, a nappalok egést jók, de éjjelente sírni is sokat (nappal nem), valszeg fáj a pocija, mert erőlködik sokat, és kakira-büfire megkönnyebbül. Ez nem tudom miért lehet, hogy éjszakára fáj a poci, nappal meg semmi baj- anyucik, van tippetek?
Most is már 3/4 8 óta alszik a kis Drága, megyek is hogy még a következő szopi előtt tudjak egyet pihenni.
És hát az érzések... az anyaság a világ legcsodálatosabb dolga! Napról napra jobban élvezem, hogy itt van ez a kis Tündér, fedezzük fel egymást, csak nézünk egymás szemébe és még mindig nem hiszem el, hogy itt van egy a kis csoda, és bármikor odamehetek, megsimogathatom, megpuszilgathatom.
Na megyek is, mert már nagyon hiányzik.
Képeket majd küldök, csak még nekem sincsenek feltöltve, majd megkérem Apát hogy segítgsen valamikor.
Jó hosszú voltam,de remélem nem baj, olyan jó visszaemlékezni az elmúlt napokra....
Nagyon puszillak mindannyiótokat!