Szilvi72
Á, nincs rajtam mit csodálni. Anyósom szerint elkényeztetem a gyerekeket, anyám szerint meg szívtelen és túl szigorú vagyok. Na most akkor hol az igazság?!
(Anyósom 4 gyereket nevelt fel, anyám "csak" kettőt, azt is nagy korkülönbséggel, nyilván egy csomó mindent máshogy tapasztaltak meg.)
Én mindig családban gondolkodom. Hogy meddig tudok elmenni az egyéni igények figyelembe vételénél, és mi az, amiben annak az egynek kell alkalmazkodnia a többiekhez. És ez mindenkire igaz, főleg ránk, szülőkre, de a gyerekekre is.
pl. Sebi is válogatós (bár az utóbbi egy évben sokat javult a helyzet, na ja, az ovis menza megtette a magáét
), így ha mindannyian itthon vagyunk, akkor reggel megkérdem, mit szeretne ebédre. Ő megmondja, én mérlegelem, hogy a család többi tagja megeszi-e, és ha igen, akkor azt főzöm. Ha meg már főztem vmit, és váratlanul marad itthon (pl. betegség), akkor azt kapja, ami kész van, ha nem eszi, akkor éhes marad, majd vacsoránál bepótolja. Egyszerűen nincs időm/lehetőségem négyünknek négyfelé főzni.
Vagy pl. CSilla alvása szent. ezt Sebinek is tiszteletben kell tartania, addig nincs csavargás, vagy zajos játék, amíg ebéd utáni csendespihenő van. De pl. tornára csak kedd 3-tól tudunk járni Sebivel, ha nem tudok Csillának bébiszittert keríteni, akkor bizony felkeltem, és megyünk a tornára mindhárman (szerencsére van egy jó kis játszósarok a várakozás idejére).
Szóval sokváltozós egyenletrendszer az életünk, és nekem kell napi szinten megoldanom, hogy mindannyian a lehető legjobban jöjjünk ki belőle. Szerencsém, hogy nagyon jól tudok bánni az idővel, majdnem mindig sikerül jól beosztani.
Persze sokszor nálam is elszakad a cérna, vagy a kölkök nem bírják a gyűrődést, és akkor nagy a hangzavar itthon!
Ráadásul most Csilla beteg volt (hörghurut, antibio, orrszívás, csöpögtetés, inhalálás), igencsak hisztibéka lett belőle. Na ha még Sebi is rázendített mellé, akkor igencsak nagy hangon tettem helyre őket.
Marci pedig szerintem teljesen átlagosan viselkedik, én még nagyon kevés gyerekkel találkoztam, aki ennyi idősen bátran belekóstolt bármibe.
Nekem mindkettő idegenkedik az új ízektől, ráadásul Sebi inkább a natúr, Csilla inkább a fűszeresebb ízeket kedveli. A tejtermékeket nem szeretik, Sebi a legtöbbet nem is bírja, Csillának meg egyszerűen nem ízlik (ha 1-1 gyümijoghurt lecsúszik, már ünnepnap, de abból is csak a meggyes). Kakaó/karamella/sima tej azért napi kérés. de ennyi. Ja meg a puding.
Kenyérre Csillának nem kenhetek vajat, de Sebi meg csak azzal szereti.
Soroljam még?!
Néha már röhögök, ahogy egy étkezés nálunk zajlik, mert vmelyik folyton rinyál vmiért (kérek kecsöpöt/ubit/inni/szalvétát, ez nem ízlik, az nem ízlik, én meg ugrálok fel az asztaltól, mint akinek rugó van a fenekén
).
Szóval semmi csodálnivaló nincs rajtam, egyszerűen 2 kicsi gyerek mellett meg kellett tanulnom, hogy vannak dolgok, amiket lazán kell kezelni, különben csak állandó vita van, és nem éri meg a családi békét hülyeségekért feláldozni.
Kardinális kérdésekben meg úgyse engedek, de a kölkök gyorsan tanulnak, és azokból elég gyorsan nincs vita.
(Ui: a következő projekt Sebi orrmandula-műtétje. Már előre kattog az agyam, hogy előtte vérvétel, találkozó az anesztessel, aztán maga a műtét, ami után 1 éjszakát bent is töltünk, közben ovi-farsang, páromnak meló ezerrel, legalább ketté kéne osztódnom...
)