2009.07.21 08:50
Szerző: sziszkusz
Kicsi Máténk születése
Kicsi Máténkat a doktor bácsi július 16-ra ígérte, hogy megérkezik. De az elmúlt hetekben már éreztem, hogy nem fog addig várni a kislegény. A 37. heti vizsgálaton is erre utaltak a jelek (ujjnyi nyitott méhszáj, és a következő héten is keményedtem sokat). A július 6-i hétfőn egész nap kaptam az eleinte apróbb jelzéseket: derékba sugárzó érzések, méhkeményedések és összehúzódások. Zsolti kérdezte is még vasárnap, hogy megvegye-e a júliusi buszbérletet, megállapodtunk hogy igen, de mire hazaért hétfő délután, már mondtam, hogy lehet hogy felesleges volt. Estére pedig – rendszertelenül ugyan – de ezek a fájogatások egyre erősödtek. A fiúk lefeküdtek aludni, de nekem már nem sikerült. Éjjel kettőkor úgy döntöttünk, hogy inkább bemegyünk a kórházba. Nem akartam elsietni, mert Bencével túl korán mentünk és haza is akartak küldeni, így most tartottam tőle, hogy befektetnek a vajúdóba órákra, ahova apa nem is jöhet be. A Hűvösvölgyi út kátyúi azonban meggyőztek róla, hogy valószínűleg jól tettük, hogy fél 3-kor elindultunk! A kocsi kapaszkodóját szorongatva vészeltem át a gödröket.
Hajnal 3-ra értünk be, és nem hittem a fülemnek: már négy ujjnyira ki voltam tágulva, irány a szülőszoba!!!! Nagyon kedves ügyeletes szülésznőt kaptunk Fantha Zsuzsa személyében, aki szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen, és le a kalappal, tekintve hogy a front és a telihold miatt aznap éjjel 6 (!!!) különböző fázisban lévő szülést vezetett le egyszerre. Mivel Raft doktorom nyaralni ment, az orvosból is az ügyeletes jutott nekünk Dr. Olawuyi Samuel Oluseyl személyében. Egy kb. fél órás CTG után (ami végeláthatatlannak tűnt az ágyon félig ülve) nagyon intenzív óránk következett. Elemi erővel törtek elő a fájások, és a természet irányította a történteket. Zsuzsa időnként benézett hozzánk, és mindig segített, hogy olyan pozíciót találjak, ami előre segíti a dolgokat. Nem kellett feküdnöm, és várni a fájásokra. Még nem folyt el a magzatvíz, és kicsit hátra hajlott a méhszáj, illetve túl fent volt a baba. Ezért azt a javaslatot kaptam, hogy az ágyra feltérdelve annak háttámlájába kapaszkodva engedjem le a fájásoknál a csípőmet, a fenekemet. Ennek hatására erősödtek a fájások. Mikor már ez nagyon kényelmetlen volt, felálltam az ágy mellé, és abba, illetve Zsolti kezeibe kapaszkodva köröztem a csípőmmel. Ez meghozta az eredményt, és volt egy pont, amikor már azt hittem, hogy szétszakadok, és ki kell nyomnom a babát. Zsolti szaladt is Zsuzsáért, aki most már nem hagyott magunkra bennünket. Visszahelyezkedtem az ágyra. Még mindig ügyeskedni kellett a pozíciókkal, tekintve hogy még mindig fent volt a babácska. Az oldalamra feküdve terpeszben kellett kibírnom néhány fájást. Nagyon nehéz volt, de szerencsére sikerült, amiért dolgoztunk, és elfolyt végre a magzatvíz, lehozva a kicsi fiút a kijárathoz. Most már rendesen feküdhettem, felhúzott lábakkal. Jó volt, hogy azt az utasítást kaptam végig, hogy figyeljem magam, és azt tegyem, amit érzem, hogy tennem kell. Nyomhattam, ha úgy esett jól, és érdekes módon a tolófájások már nem is fájtak, csak idő kellett a kislegénynek, hogy szép lassan maga bújjon ki a pocakból. Oxitocin, infúzió, és egyéb kellékek nélkül. Csak úgy, ahogy a természet ezt kitalálta. Próbáltuk a gátvédelmet is, Zsuzsa végig masszírozott. A fájások már nem fájtak, szinte nem is éreztem, mikor jönnek. Inkább a gátvédelem miatti feszítő érzés volt rossz. Végül nem úsztam meg teljesen és picit kellett vágni. Mindezt nem a tudtom nélkül tette Zsuzsa, hanem megbeszélte velem és elmagyarázta, miért is szükséges: Máté kettőt előre – egyet hátra tempóban haladt, és a burok is kicsit „útban volt”. Végül reggel 6 óra 4 perckor lassan kibújt belőlem Máté, aki halkan, csendesen egyszer csak ott pihegett a mellkasomon. 3450 grammal és 58 centivel született. Ezután két-három nyomásra megszültem a méhlepényt is, és ezután már „csak” a kellemetlenségeket kellett elviselnem. Most először kikötöttek egy időre, hogy Samuel doktor összevarrja a metszést. Nem is tudom, miért érzéstelenítenek, ha nem ér semmit. Sajnos ezt megint nehezen viseltem, és össze-vissza szidtam a doktort, akitől a végén azért igyekeztem bocsánatot kérni, amiért így viselkedtem vele. Eközben Mátét megmérték, megfürdették, és Zsolti karjaiban ismerkedett a külvilággal. Miután engem is rendbe raktak, azonnal birtokba vehette a ciciket, és jóízűen szopikázott.
A következő egy órát is együtt töltöttük hármasban, és a családot már úgy ébreszthettük, hogy megszületett a kislegény! Jó volt így szülni, és átélni újra a csodát, méghozzá ilyen szép és természetes úton! Jó volt érezni, ahogy 9 hónap után az egyik percben még odabent helyezkedik egy babácska, és rá pár percre már a hasamon piheg.