sziasztok!
hát kikészültem 2 nap alatt.... Teljesen padlóra küldtek a drik!
Elmentem 7-én a vizsgálatra, azt mondták, hogy vigyem az összes leletemet, amit ezzel a babával kapcsolatban adtak.Ugye volt 3genetikai uhu és egy 4d, egy kombinált teszt. Mivel protokollból küldtek, így kötelezővolt megjelennem. Bemegyek, elmondom, hogy mi van, odanyújtom a leleteimet és megjegyezték, hogy már 86an láttak és hogy miért csak most jövök és ekkor kaptam a hidegzuhanyt, amitől kissé kiborultam, potyogtak a könnyeim, de mivel sötét volt, nem látták hála égnek. A szó szoros értelmében megvádoltak, hogy én kerülöm a vizsgálatokat és direkt vártam a 22.hétig, hogy stb stb és az én hibám lesz, ha valami lesz, meg hogy ne magyarázkodjak, na ettől nagyon kikészültem. eleve amikor az afp leletért berongyoltam, mert ugye küldtek levelet és azonnal mentem, az már dec23. volt, este elszaladtam a drimhoz, aki meg uhuzott és azt mondta mindent rendben talált, de az én megnyugvásomhoz, ha akarom, akkor menjek el az istenhegyire vagy az aekba dr. hajdú krisztinához. Genetikai tanácsadás abszolút nem jött szóba, ill kérdeztem, de nem mondta, hogy menjek és nem is adott beutalót se afp vizsgálat ismétlást se kért. 2ünnep közt én majd idegrohamot kaptam, hogy de lassan tellik minden. dec27én felhívtam a 4dt és kértem azonnalra időpontot, 2nap múlvára tudott adni. A védőnőmet is kerestem, aki mondta, hogy 7én dolgoznak először, addig itt nincs senki... Sotén meg február elejére tudtak volna időpontot adni. Ugye kedden elmentem az aekba, hogy megnyugodjak (genetikai uhu dr. Hajdú K. által és tanácsadás), ez volt 5. 7re odamentem, fél 10kor közölték, hogy rossz a gép, aztán fél óra múltán, mivel látták, hogy az emberek nem mennek haza, megmondták, hogy az oep már nem támogatja az efajta vizsgálatokat, már csak a sotén van...
Gyorsan teló az istenhegyire, hogy szorítsanak helyet, nem volt még 2hét múlvára se. Tehát itt megvagyok lőve. Mindezt elmondta, hogy rajtam nem múltak a vizsgálatok... és még 2ünnapközött az általam ismert helyekre telóztam, senki nem vette fel. Errre a válasz, hogy na persze, tudnom kellett volna, hogy a Bajcsyban volt rendelés... Mondom erre, azt sem tudtam, hogy csinálnak egyáltalán. Na mindegy, én úgy érzem, rajtam nem múlt a dolog, mert mindenhol voltam, ahol csak lehetett... És arról meg nem tehetek, hogy nincs 14.000ftom arra, hogy magánba menjek és kölcsönkérni sem tudok senkitől. Na most itt bőgök, mert olyan szarul érzem emiatt magam. De hát ez van, anyagi gondok. Nagyon szégyenlem, de nem tehetek róla.... Nagyon irigylem azokat az emberek, akik eltudtak menni ilyenre. Nekem nem volt szerencsém. Hát nagyon magam alatt vagyok emiatt.
De, kértem beutalót az uhustól és megkértem, hogy adja meg a címét a Bajcsynak, hogy elmehessek... Kértem beutalót, de ő nem tud adni beutalót, mert nem az ő dolga, a kórház meg a maglódi úton van, telefonszámát nem tudja. Szóltam a drmnak, hogy kérek beutalót, adott, de nagyon mérges volt rám, hogy nem mentem az istenhegyire, nem akartam firtatni a dogot....
Délután volt a Bajcsyba rendelés, és én kezdésre ott voltam! A betegfelvételnél odaadtam a lapot és mondtam, hogy g. tanácsadásra jöttem, mondták 2.emelt, majd szólítanak. Leültem, másfél óra mlva teljesen máshol szólítottak, az uhuról, mondom de hát én tanácsadásra jöttem, nem baj meuhuznak, azt mondta eddig MINDENKI! hogy nem látnak semmi eltérést és itt se láttak és hogy emiatt nem kell mennem a tanácsadásra. Na ha emiatt lebasznak nagyon kiakadok. Ennél többet nem tudok már megtenni!
Ma meg voltam cukor terhelésen, meg minden fityfenén, de túléltem itt vagyok,kedden megyek a a leletekért. Ennyi
Judy, ismerem ezt az érzést, hogy nem tudsz ölbetett kézzel ülni. Igen, én is hallottam, hogy újraindítják a genetikát, de... én hívtam őket kitartóan és sokszor, ennek ellenére nem vették fel és sehol nem tudtak felvilágosítást adni...
Hétfőn megyek az Istenhegyire...
Neked meg drukk keddre! Legalább ott tbre megcsinálják
Bizti rendben lesz minden!
Ildi, gratulálok a kislányodhoz! Akkor te is végigjártál dolgokat
a babavárás boldog pillanatait az ilyenekkel tudják sajnos tönkretenni!