Andi:
hát úgy látszik, véletlenül észre kellett vennem, hogy ide is írt valaki.
Pedig jó néhány éve fórumozok itt, de eddig nem tűnt fel. Érdekes.
Én azt gondolom, hogy ha valaki nem tudja az utat, mindig a jelzéseket kell észrevenni. Azok megmutatják az irányt. Ezeket pedig szépen a megérzéseink közvetítik.
Egyszer valaki egy másik fórumon gúnyosan azt mondta rám, hogy haha, kinek mit mondanak a hangok... Hát igen... Nem is tudom... Szerintem megérzései mindenkinek vannak. Érdekes, most jut eszembe: pszichológiából tanultuk, hogy ennek mi a háttere. Jaj, kicsit jobban meg kellene tanulnom a pszichológiát. Nagyon szuper tanárunk van az egyetemen, már néhány tanárnál tanultam pszichológiát, de ő mindent visz. Keményen leadja az anyagot és nagyon-nagyon jó dolgokat emel ki. nagyon tetszik. Akkor meg is akadtam rajta és kérdeztem, hogy most tulajdonképpen magyarázható, hogy miért vannak megérzéseink? Vagy ezeket a helyzeteket mi idézzük elő? Vagy láttunk valamit, amiből számunkra kiderült, hogy valami miért történik? Ja, igen, most jut eszembe. Azt tanultuk, hogy az agyunk feldolgoz bizonyos gyors információkat. Van olyan, hogy annyira gyors az infó, hogy nincs időnk komolyan lereagálni, tehát nem dolgozzuk fel úgy, hogy reakciónk lehessen rá, olyankor az agyunkba nem az eredeti úton jut el az infó, hanem valamiféle rövidített útvonalon, nagyon gyorsan, nagyon rövid idő alatt és nagyon gyors az észlelésünk is ezzel kapcsolatban. Valamilyen szinten feldolgozzuk, mert van rá valamilyen gyors, tized másodperc erejéig tartó reakciónk, de olyan gyors, hogy sem az érzékelésünk, sem a reakciónk nem tud beleszólni a folyamatba, amit teszünk, vagy ami történik velünk, tehát nem változtatunk útirányt meg ilyenek, csak amolyan "átfut az agyamon" féle dolog történik. Nincs időm megállni. Ilyenkor van olyan érzésem, hogy megérzésem van. Tehát ez mindenkinek van, mindenkinél létezik, de vannak olyan emberek, akik kivételnek gondolják magukat. Hála Istennek, ők a ritka kivétel.
De visszatérve: szerintem igenis az élet megmutat sokszor utakat, csak ezek sokszor ilyen megérzés-szerű vagy nagyon gyors és hirtelen információk és nem állunk meg, mert nincs akkora erejük ezeknek, hogy megállítsanak. De valahol tudat alatt ott vannak és mocorogni fognak bennünk, úgyhogy én azt gondolom, hogy előbb-utóbb mindenképpen kikívánkozik belőlünk az igazi énünk, az út, amin járnunk kell, odavonz valahogy valami módon. Ha nem, az nem jó! Akkor nagyon nem figyelünk az élet jelzéseire, és képesek vagyunk annyira erős burkot képezni magunk körül, ami teljes mértékben visszatart a változtatástól. Olyannyira, hogy már saját magunktól is eltávolít. Ez nem jó, ezt nem szabad! Fontos rátalálni az útra, ami a mienk. Különben mások életét éljük (azt is tanultuk a suliban - másik tanártól - , hogy ez a fajta ember rákra hajlamosító viselkedést produkál. Az ilyen típusú emberek szoktak leginkább rákosak lenni). Nem jó, ha nem hagyjuk az énünket kibontakoztatni, mert megfojtanak a korlátok. Senki nem bír egy életen át korlátok között élni úgy, hogy ne sérüljön. Ebben biztos vagyok!
Meg könnyű tudni az utat onnan is, hogy észreveszem, hol van helyem, hol nincs. Ezt nagyon jól leírták nálam okosabbak: verd le a port is a lábadról! Hát igen, én sokszor megtettem! Mindig igyekeztem, hogy ne haraggal tegyem meg, de megtettem. Nem vagyok hajlandó olyan helyen lenni, ahol nem értékelnek azért, aki vagyok, azért, amit teszek és egyáltalán. Mindenkit azért kell értékelni, aki és ami. Nem kell nekem bólogató Jancsinak lenni. Ha nem értek egyet, megmondom. Ha nem akarom azt tenni, megmondom. Ha nem tetszik az az étel, nem eszem meg. Ha nem tetszik az a zene, nem hallgatom. Minek gyötörni magunkat? Ha valami nem jó érzést kelt bennem, akkor azt nem fogom minden nap érzékeltetni magammal.
Zsalyam írta, hogy ő sokmindenben tehetséges. Igen, az ilyen embernek nehéz találni egy utat, ami az övé, mert sokfelé látszik útvonal. DE vannak olyan útvonalak, amelyhez színes térkép kell.
Csak hogy mondjak egy példát: egy óvó néninek kell tudni énekelni, szépen rajzolni, festeni, gyurmázni, játszani a gyerekekkel. Ehhez színes egyéniség kell, ez építi a gyerekeket. Ha valaki ilyen komplex képességekkel rendelkezik, akkor annak olyan foglalkozást kell választani, ami ilyen képességeket igényel. Van jónéhány, úgyhogy nem kell aggódni, könnyű lesz választani. Csak merni kell választani.
Egyébként szabad megkérdeznem, hogy mi az a három szakma, amit tanulsz?
Na, most már tényleg tanulok.
).
