Nna, sziasztok!
De rég jártam erre!
Elkezdődött a suli!
Már most rájöttem (2 nap után), hogy nem fog ez nekem menni. Igy aztán úgy döntöttem, kiválasztok 1-2 tárgyat, amire be fogok járni, aztán meglátjuk, miből tudok majd még levizsgázni. Tuti a bukta, de hát akkor majd folyt. köv. jövőre.
Sajnos Bori hipotóniája eléggé bekavar.
Képzeljétek, eddig jó messzire kellett hordjam, mert közelebbi gyógytornászok nem tudták elvállalni. Most végre találtam valakit, aki a közelben lakik és el is vállalta, és valami iszonyú volt! Bori nagyon szenvedett (nem csak simán ordított, hanem teljesen kiakadt a fájdalomtól), csupa kék-zöld lett a kis teste, vérzett a szája, szóval kikészültünk a végére mind a ketten.
Szegény drágám úgy kapaszkodott belém és próbált szabadulni, azt hittem, megszakad a szívem.
A gyógytornász azt mondta, ennek ilyennek kell lennie. Az előző nőnk szerint már semmi letapadása nincs Borinak, az új szerint bizony van egy néhány. Azt is mondta, hogy Bori szájában is van valami összenövés, ami jellemző a hipotónokra. Egyébként minden normális embernél van 2 db ilyen összenövés, alul és felül, az ajak és a fogíny között. De a plusz összenövéseket meg kell szüntetni, mert akadályozzák az arcizmok mozgását, rosszabb esetben még a fogkefe használatot is. Szóval azt mondta az új nő, hogy azokat el kell tüntetni. Kérdeztem én, hogy az hogy történik masszírozással. Úgy történik - mondta ő - , hogy benyúl a baba szájába és "fölpiszkálja". Kvázi fölszakítja. És mutatja nekem a véres pelust.
Komolyan mondom, azt hittem, elájulok. Most gondoljatok bele, milyen fájdalmas lehet, ha azt a kis "húscafatot" fölszakítják!
Nem is tudom, hogy értünk haza. Bori még este is olyan kis levert volt, karikás szemekkel. Föl is hívtam Dévény Annát, hogy ennek tényleg ilyennek kell-e lennie. Azt mondta, hogy egy nagy frászt. És teljesen felháborodott, hogy így lejáratják a módszert.
Úgyhogy ma bementünk hozzá, megnézte Borit, meg is kezelte, hogy lássa, nem túlságosan érzékeny-e a bőre (hogy esetleg nem is volt durva a mások gyógytornász, csak a bőrérzékenység miatt lett kék), de szó sem volt semmi ilyesmiről. Bori persze most is üvöltött (hogyne üvöltött volna a tegnapi után!), de ez most teljesen más volt. Inkább hiszti, meg fölháborodás, hogy nem azt csinálhatja, amit akar. Ill. hogy az történik vele, amit ő nem akar. Időnként abbahagyta, nézelődött, és ahogy vége volt a tornának, már mosolygott is.
Szóval egyértelmű volt, hogy nem tört össze lelkileg.
Úgyhogy jövő héttől az Alapítványhoz járunk tornára.
Aztán közben a suli.
Anyósom egy rémálom, már ahogy a babára vigyáz. Imádja, de olyan hülyeségeket csinál, hogy égnek áll a hajam.
Nem köti be az etetőszékben, holott Bori ész nélkül ugrál benne úgy, hogy a szék halad előre, bekötés nélkül bármikor kieshet.
Képes odaadni neki valami sarokvasakat (amivel a polcokat szerelik fel) játszani, holott az egész lakást elborítják már a gyerekjátékok.
Aztán meg odaadja neki a kulcstartó fityegőmet, egy apró mackót, ami már tök dzsuva a használattól, ráadásul tökéletesen alkalmas a mérete arra, hogy a baba a szájába vegye és megfulladjon tőle.
Azon már nem is húzom fel magam, hogy ha anyós eteti Borit, utána minden csupa főzelék...
Szóval levontam a következtetést: nem alkalmas már arra, hogy ilyen kicsire vigyázzon.
De akkor hogy járok suliba???
Mindegy, első a gyerek.
Hicu!
Édes ez az Édua! Jó húsban van, meg kell mondjam.
Judit!
Szerintem hagyd, hogy szundikáljon az öledben. Eleinte erre van szükségük. Nekem szinte mindenki azt mondta, hogy nem szabad hagyni, max. 20 perc, aztán le kell tenni, akárhogy ordít, de én erre nem voltam hajlandó. Igaz, az első 3 hónapunk gyakorlatilag állandó szoptatásban telt. De hát kezdetben úgysem volt más dolgom. Vettem egy könyvet és olvastam. A baba pedig jól érezte magát az ölemben. Nem is cumizott soha, mert nem volt rá szüksége, megkapta tőlem a cumi lehetőséget.
Aztán szépen leszokott erről a cicin szuszókálásról. Este még így alszik el, és még tízórainál is hajlik rá, de asszem a tízórait kénytelen leszek leépíteni, mert úgy érzem, nincs már elég tejem és a sulival amúgy is nehezen egyeztethető össze.
A tejapadásban egyébként közrejátszott a fogyizás is. Pedig nem vittem túlzásba, de nem ettem kenyeret, csak kétszersülteket, nem eszem édességet, semmi zsírosat és nem zabálom magam teljesen tele. Ennek eredményeképpen fogytam 4 kilót, úgyhogy nagyon boldog vagyok. Viszont most jöttem rá, hogy ez még kevés a gyönyörűséghez: a löttyedt izmokat a fogyókúra nem hozza helyre. Úgyhogy gyűjtöm az erőt valami sportra.
Timili, még a végén igazad lesz
Nem úszom én meg a mozgást
Mackooo