Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Nagyobbik lányom idén lett három éves, s bár a hugával itthon maradok, úgy gondoltam, hogy beíratom az oviba. Egész nyáron mondogattam neki, hogy milyen jó lesz majd ott, mennyi barátja lesz és, azt is megbeszéltük, hogy eleinte ott lehetek vele, amíg megszokja az új környezetet. Úgy tünt számomra, hogy a kitartó próbálkozásomnak meg is lett az eredménye. Most viszont minden reményem szertefoszlott. A szülőin megtudtam, hogy valójában nincs is beszoktatási idő. Már az első nap le kell tennem őt, mint egy kis csomagot, egy vadidegen helyre és távoznom kell. Szerintetek ez így rendjén van? Lehet, hogy én túlzottan aggodalmaskodó vagyok, de ezt az eljárást nagyon helytelenítem. Nektek mi a tapasztalatotok?
zelka
 


Szia Zelka !

Mi is jövő héten kezdjük az ovit és ott sincs beszoktatás.
Azzal magyarázzák ,hogy nehéz megoldani ,hogy 20-25 gyereknél nehéz megoldani azt ,hogy a szülők is ottlegyenek.
Nem tudom ,hogy mennyire helyes ez így de legalább azt szokják meg ,hogy az Ovi az olyan , hogy Anya bevisz és utána elmegy .
Én a kislányomat tavaly megpróbáltam bölcsibe járatni , ott volt beszoktatás (2 hét )
Amikor vége lett és ott kellett maradnia egyedül akkor az eljén nem is volt probléma ,csak amikor rosszabb napja volt akkor próbál rávenni ,hogy most maradjak ott Én is vele , elég nehezen , sőt nem is igazán értette meg , hogy a 2 hét után miért nem maradhatok ott játszani néha vele. Főleg akkor amikor egy másik gyereket szoktattak és annak pedig ott lehetett az anyukája.
Az lett a vég ,hogy összesen 2 hónapot volt bölcsis abból is egy hónapot járt intezíven.
Szóval Én egy kicsit örülök ,hogy nincs beszoktatás.Mikor beszélgettünk az oviról elfogadta ,hogy oda csak gyerekek járnak és az anyukáknak haza vagy dolgozni kell menni.
Egyébként a mi ovinkban csütörtökön van egy játszónap teljesen kötetlen nem is kötelező annyi az egész ,hogy bemehetünk megnézhetjük és beszélgethetünk az ovónénivel, játszhatnak egy kicsit .
Hát ennyi tapasztalatom van az oviról.
Jó lenne ha majd Te is írnál ,hogy nálatok hogy történt a beilleszkedés, és mik voltak a tapasztalatok jó ?

Szia :

Szilvia
Nanácska
 


Szia Zelka !

Most olvastam el ,hogy mit írtam , és borzalmas !!!!
Bocs a botlásokért de nagyon fáradt vagyok !!
El is megyek aludni!!
Szilvia
Nanácska
 

 
 

Sziasztok!
Bár nem ide tartozik, de egy kicsit szeretnék előrukkolni a bölcsis beszoktatós élményeimhez. Nálunk nagyon jó volt, hogy igénybe lehetett venni az egy hetes beszoktatást. Már az első nap kiderült számomra, hogy nem jó helyre irattam be a lányomat. Terjengett a kakiszag, Nikihez képest nagyon picik voltak a gyerekek és egész nap ordítottak. Úgyhogy teljesen össze voltam törve. Most mit csináljak? Aludtam rá egyet és elhatároztam, hogy beszélek a vezetőnővel. Másnap be is mentem hozzá és megkértem, tegye át másik csoportba Nikit. (Egyébként magával a bölcsödével nagyon meg voltam elégedve, felszereltség, ott főzött ebéd, stb.) A vezetőnő kijelentette, hogy erre nincs lehetőség. Jó, akkor megyünk másik bölcsibe. Hirtelen mégis sikerült egy üres helyet találni. Igaz, hogy egy fél évvel idősebbek voltak átlagban a gyerekek, de a színvonal, a rend, az illat meggyőzött, hogy ez lesz a megfelelő. És persze a gondozónénik. Most, hogy már óvodába készülünk hétfőtől, nosztalgiával gondolunk a bölcsis hónapokra és csak remélni tudom, hogy ugyanilyen jó választás lesz az ovi és az ovónéni is, mint a bölcsi és a gondozónénik voltak.
Úgyhogy én csak javasolni tudom, ha lehet, válasszátok a "beszoktatós helyeket". Timi.
Kertész Tímea
 


Sziasztok Lányok!

Döbbenettel olvastam Zelka és Szilvi történetét.A lányom két és fél éves, harmadik hete járunk 0-dik ovis csoportba.2-3 éves korig vesznek fel gyerekeket ide, tulajdonképpen átmenet a bölcsőde és az ovi között.
Most kezdtük a harmadik hetet, és tegnap ebédelt bent először! Itt az óvó-gondozó nénik teljesen a mamára bízzák a beszoktatás időtartamát. Egyeztettünk, hogy nekem mikor kell visszamennem dolgozni és szerintük mennyi időt szánjak rá.
Az új gyerekeket kb. két hetetente kettesével fogadják, pontosan azért, hogy elkerüljék a tömeges "bömbölést".
Az első pár nap, sőt, több mint egy hét, persze nagyon nehéz volt. Sok-sok sírással járt, az ő részéről és az enyémről egyaránt.De mára ez már a múlté.
Olyan jól sikerült a beszoktatás, hogy Linda egy hete teljesen önálló elhatározásból szobatiszta lett, és már nagyon várja, hogy ő is ottaludhasson a többi gyerekkel!!
Őszintén szólva én nem adnám olyan helyre a gyerekemet, ahol minden teketória nékül egész napra ott kell hagynom őt.
Azzal én is egyetértek, hogy nem kell két hétig ott ülni, mert megszokja a gyerek az anyu jelenlétét és egyáltalán nem "használja" az óvó nénit. Én is csak két délelőtött ültem ott, de a harmadik nap már fél órára bent hagytam egyedül, utána hazahoztam. A negyedik nap már fél tizenegyik volt kimenőm, utána pedig délig. Ez így maradt még egy hétig, változás nélkül, hogy megszokja az új életritmust.
Mert az biztos, hogy sírás nélkül nem lehet megúszni. De nem mindegy, hogy milyen az indíttatás, hiszen a gyerek lelke borasztó könnyen sérül!
Babsy
 


Kedves lányok!

Én is döbbenettel olvastam arrol, hogy van olyan óvoda ahol "nem divat" a beszoktatás. Mi is hétfőn kezdjük az ovit és bevallom nagyon sok óvodát megnéztem korábban és sehol nem hallotam ilyesmiről. én is csak azt tudom tanácsolni (persze lehet, hogy eső után köpönyeg), hogy ha lehet inkább beszoktatós ovit válasszatok. Még nem késő, talán van hely más közeli oviban. Én el sem tudnám képzelni, hogy ne legyek ott az elején és szép fokozatosan "tűnjek el". Ahova mi megyünk ott teljesen ránk van bízva hogy csináljuk de azért nem akarok hetekig ott ülni. Nem is akarom elképzelni,hogy micsoda trauma lenne a gyerekmnek ha egyszer csak ott hagyínám fél-egész napra valahol. Mégha az egy óvoda is.
Kíváncsian várom a fejleményeket!
Sziasztok,
Antónia
Antonia
 


Sziasztok!

A mi ovinkban két nap délelőtt van az összes gyereknek a beszoktatás, még az igazi szeptemberi kezdés előtti napokon. Utána viszont nincs tovább. Ezzel szemben a gyerekek többsége max. 1-2-szer sír az elváláskor! Utána már nem látnak más anyukákat sem , nincs írigykedés. Egyébként elvben bármikor be lehet nézni, ez leginkább a csoportos óvónénin múlik, és nyílt nap is van. És ezzel együtt a környék favorit ovija, nagyon megbántam volna, ha a beszoktatási rend miatt 4 évet rosszabb helyen húzunk le!
Aki pedig otthon van még a többi gyerekével, annak javaslom, hogy eleinte 9-re vigye, és ebédkor hozza haza a kicsit, és azért az mégse olyan durva, mintha rögtön egész nap kell.
De! Ha a gyermek sose akarta az ovit, úgy kell a mamának rábeszélni, hogy az majd jó lesz, akkor otthon levő másik gyerek mellett én biztos nem akarnám 3 évesen oviba dugni! Ráér majd 4-5 évesen, addigra talán neki is megjön a kedve hozzá!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!
Lehet, hogy igazad van abban, hogy ráért volna még a lányomat oviba iratni. Nekem is megfordult a fejemben, hogy várok még vele, de hidd el minden gyereknek szüksége van az azonos koruak társaságára, ami nem feltétlenül a homokozóban eltöltött órákat jelenti.
Még azt sem mondhatnám, hogy a kislány nem akarta az ovit, de mivel semmit sem tudott róla, természetes, hogy volt ( és még biztos van is)benne félelem. Azzal, hogy milyen jó lesz ott neki gondolom (remélem) nem állítottam valótlanságot!
zelka
zelka
 


Szia Zelka!

Biztos vagyok benne, hogy a szülő látja mindig legjobban a helyzetet, hogy gyermeke megérett-e már a közösségre. Én 4 évesen vittem a nagyobbat, úgy hogy a kicsik még otthon voltak. Motivált, hogy már 4 éves, és így még kiscsopisként kezdett, később meg már egy meglévő csoportba kellett volna beszoknia, valamint, hogy így példa volt a következő évben muszájból ovis kistesóinak. Ezzel együtt az első időben többször volt lelkiismeretfurdalásom, hogy mi itthon vagyunk,neki meg menni kell. És két hónap után az ebéd utáni hazavitelről átálltunk a délutánira, mert délben a tesók már aludtak volna, mikor érte kellett menni, és borzasztó kényelmetlen volt. Szerencsére ő is hamar megszerette a dolgot, nem volt gond. Remélhetőleg a lányod is így lesz vele, én továbbra is azt tudom tanácsolni, hogy eleinte próbáld minél rövidebb időre szorítani a bentlevést. Egyébként a normális óvódákban valóban jó a gyerekeknek.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok !

Képzeljétek Laura névre szóloan kapott egy levelet az óvónéniktől a levélben ez állt:
-Kedves Laura pénteken várunk szeretettel játszani 10-órára!
Küldtek még mellé egy papírból hajtogatott kis virágot.
Annyira örült neki ,hogy alig várja a holnapot ,hogy menjünk erre a játszónapra.
Aranyos gesztus volt az óvónéniktől nem ?
Majd holnap este beszámolok az első élményekről !!
Egyetérek Ildikóval , hogy ha lehet az első időben minél kevesebb időt legyen bennt a gyerkőc az oviban és utána ha már megszokta akkor lehet fokozatosan tovább otthagyni őket.
Nálunk az első héten nincs is ebéd annyiből áll az ovi , hogy délelőtt max:3 órát játszanak.
Szerintem ez nem olyan borzasztó nem ?
Laura egyébként lassan 4 éves és látom rajta ,hogy kell neki a vele egykorú gyerektársaság.Néha már az őrületbe kergeti a kisöccse aki mindent szétrombol nem hagyja őt úgy játszani ahogy szeretne szóval szerintem jót fog tenni neki az ovi.
Legalábbis nagyon szeretném ha jól érezné ott magát.
Sziasztok :

Szilvia
Nanácska
 


Sziasztok !

Hát nem volt egyszerű megtalálni ezt a topicot !
Szóval túl vagyunk az első napon az oviban!
Elég jó volt (rosszabbra számítottam )
Igaz, hogy nagy zűrzavar volt az elején,mert kb 50-en voltunk egy csoportszobában, de Laura jól érezte magát, játszott egy kislánnyal akit már ismert a játszótérről, és az egyik óvónénivel is összebarátkozott.
Mindenki kapott ajándékot,egy papírsárkányt amin rajta van a jelük.
Lalának leginkább az tetszett ,hogy minden pici (WC, mosdó, fogas,étkezőaztal)
Legalább ötször megmosta a kezét.
Szóval én még mindig optimista vagyok a jővőt illetően .
Sziasztok :

Szilvia

Másnak nincs első napos élménye ??
Nanácska
 


Sziasztok!
Olvasva a leveleiteket sokat gondolkoztam, mit is tehetnék, hogy Bianka ne egy idegen helyre toppanjon be hétfő reggel. Eldöntöttem, hogy beszélek az óvónénivel, hogy egy délelőtt bemehessünk körülnézni, megismerkedni. Boldog voltam mert beleegyezett és még azt is megkockáztatnám, hogy örült az ötletemnek.
Bibike szuper módon viselkedett, minden és mindenki tetszett neki, még barátkozni is próbált a gyerekekkel. Igaz csak nagyobb csoportokból voltak ott gyerkőcök, a saját csoporttársait csak hétfőn ismeri meg, de azért én így is örültem, hisz a szándék a fontos. Szóval most már számoljuk, hogy hányat kell még aludni. Remélem akkor is ilyen lelkes lesz, amikor ott kell majd maradnia.
Most, hogy mégis csak volt valamiféle beszoktatás (még ha szerény is),már sokkal nyugodtabb vagyok. Kíváncsian és izgatottan várom a hétfőt!
zelka
zelka
 


Szia Zelka !
Hogy telt az első nap ?
Nekünk pozitív volt. Bementünk átöltözött és bement a szobába, vigyorogva integetett és kiabált ,hogy -Szia Anya !
Kisomfordáltam ,és magam sen hittem ,hogy ez ilyen könnyen ment.
Ebéd után mentem érte, és örömmel várjuk a holnapot, hogy újra mehessen.
Ahogy az óvónő elmesélte egyetlen gyermek volt aki sírt az anyukája után .
REmélem a folytatás is ilyen kellemes lesz !
Sziasztok :

Szilvia
Nanácska
 


Sziasztok !

Kicsit eltér a témától, de remélem azért reagáltok. Végül is ez is ovi téma, képzeljétek el, ma üzent az óvónéni, hogy ebéd után el kell vinni a lányomat, nem maradhat az oviba, mivel itthon vagyok !!!
Nem lenne ez akkora gond, csak hát a pici pont akkor szokott aludni, most mindig ébreszthetem fel, aztán mehetek én Nikiért.
Sajnálom szegény Krisztikét, hogy mindig ébreszhetem fel, teljesen össze fogom így zavarni, sajnos nem is tudom másra bízni addig, hogy legalább vígyázzon rá, amig én elmegyek Nikiért. Egyedül meg nem merném itthon hagyni.

Nállatok is el kell hozni ebéd után a gyerekeket ?

Várom a jelentkezéseteket.

Sziasztok, köszi

Szilvy
Szilvy
 


Szia Szilvy!

Nálunk is alapelv, hogy aki otthon van, az legfeljebb délelőttre adhatja be a gyermekét. Még örülni kell, ha egyáltalán felveszik, mifelénk akkorák a túljelentkezések, hogy a körzetes oviba még a dolgozó szülők gyermekét sem mindig tudják felvenni (ilyenkor valahova a kerületben besuvasztják, aztán győzzön az ember órákat BKV-zni). Egy évig voltunk hasonló cipőben, megtoldva azzal,hogy nekem kettő aludt volna otthon. Így aztán októberben meguntam a dolgot, és beszéltem a vezetőóvónővel, aki végül is engedélyezte, hogy bent aludjon a nagy.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!
Lehet, hogy kicsit kirívó leszek, de nekem ma ment előszőr az egyszem oviba, és nagyon meg voltunk elégedve. Az ovoda szép, tiszta, nincsenek sokan és a gyerek is szereti. Hát ilyen is van.
Hajni
Hajni
 


Sziasztok!

Ahogy átfutottam a friss híreket, azt hiszem én tartok legelőrébb. Két és fél hetes ovizás után a múlt szerdán aludt bent először.Minden simán ment, mindenki boldog volt, a baba, a mama és az óvó nénik egyaránt. Túl szép volt minden, amikor jött a hideg zuhany estére: Köhögés, orrfolyás, torokfájás, nyafogás és 37,8 C !
Egy hete küzdünk a bacival - amit már én is és az apuci is megkaptunk - de még mindig folyik a nózi. Oviba leghamarabb jövő hétfőn mehetünk!
Lehet, hogy kezdhetem előlről a beszoktatást? :-(

Üdv: Babsy
Babsy
 


Szia Szilvia!
Bocs, hogy nem reagáltam azonnal, de nem jártam errefelé két napja.
Szóval nekünk sajnos nem ment olyan szuper módon az elválás mint nektek. Biankát le kellett fejteni a lábamról. Keservesen bőgött, könyörgött, hogy maradjak vele. Szőrnyű volt. Persze a bőgés, mint utóbb kiderült csak addig tartott, amíg el nem mentem. Én viszont addig idegeskedtem amíg érte nem mentem. Még sírtam is.
Ebéd után úgy jöttünk el, hogy Bibi megígérte az óvonéninek, másnap reggel megint eljön. Erre viszont már nem került sor, mert délutánra belázasodott. Legközelebb már csak a jövő hétfőn próbálkozunk újra.
Üdv
zelka
zelka
 


Sziasztok !

Mi eddig még megúsztuk a bacikat !
De azért nálunk se fenékig tejfel az élet !
Ma mikor mentem érte és meglátott sírva fakadt, de reggel viszont mosolyogva elköszönt ugyanúgy ,mint az első napon.
Szerintem mikor meglát akkor meghatódik ,vagy nem tudom , talán akkor érzi ,hogy hiányoztam neki?
Szóval ez a helyzet , de a kedve még nem ment el az ovitól .
Mindenkinek jobbulást kívánok :

Szilvia
Nanácska
 


Szia Szilvy!
A mi óvodánkban az otthon lévő anyukák csemetéi is bent alhatnak. Bár, amikor mondtam, hogy én hazavinném a lányomat, lelkesen támogattak. Később majd szeretném, ha ott aludna, de most még örülök, ha rá tudom venni arra, hogy délig maradjon.
üdv:
zelka
zelka
 


Lányok !

Ma volt szülői az oviba, kaptunk egy listát, amit kér az óvónó, ezt már nyári szünet előtt pár héttel kérte, akkor be is vásároltam, be is vittük, bár nem igazán tetszett, hiszen egyik csoportban sem kérnek ilyen dolgokat az óvónők. De az a óvónő ezeket kéri:
12 db.-os tempera ( nem kínai )
vastag színesceruza 12 db-os ( Crayola, kohinor)
vastag zsírkréta 12 db-os
vékony zsírkréta 12 db-os
vastag, tomba hegyű zsákvarró tű
nebuló ragasztó
suli ragasztó
liszt 1 kg.
só 1 kg.
10 db hurkapálcika
színes kivágó lap
1 dosszié
babzsák
havonta egy csomag 100 db-os papirzsebkendő
havonta egy tekercs Wc papír
havonta egy csomag szalvéta
1 csomag színes gyurma
1 csomag agyag

mellette vígyünk még rajzlapot, fénymásoló papírt, cserepes vírágokat, díszíteni a termet amit csak tudunk, minél többet !!!
Vigyünk újságpapírt összekötözve ( Méh-be elviszik ebből vesznek a gyerekeknek játékot )
fízessünk be alapítványra

Egyenlőre ennyi, majd még szól ha kell valami, de ezekre októberig ad határidőt !!!

A csoportpénz havi 300 Ft.

A lányomat kötelezően haza kell vinnem ebéd után, hiába kértem, hogy nem tudom megoldani a pici miatt. Őket nem érdekli, oldjam meg ahogy akarom és vigyorogva hátat fordít.

Különben másik csoportokban nem kérnek semmit !

Nállatok kell valamit bevinni ? Mit kér az óvónénitek ?

Sziasztok Szilvy
Szilvy
 


Szia Szilvy!

Sajnos tény, hogy sok Önkormányzat alig tudja támogatni az ovit, ha az ovi akar valamit, akkor a szülőktől szerzi be. A pzs, WC papír, szalvéta kör nálunk még szappannal és fogkrémmel is ki van egészítve, ill. amíg nem mostak fogat szájöblítőt kértek (ezt sose vittem be). A rajzeszközöket többnyire nálunk is kérik, de nem követelik a drága minőséget. (amúgy szerintem ceruzában a Conte Evolution ceruzája a legjobb, ez ugyanis nem fából van, hanem rugalmas anyagból, és ha leesik nem törik el benne végig a hegy. Persze drágább, mint a többi, de ezt tényleg el rajzolja a gyerek, és nem a szemétben köt ki 3 mm-es darabokban a hegye). Ha ezt mind használni fogják a gyerekek, akkor végül is egész jó óvónőket fogtál ki, van ahol alig csinálnak valamit! Nálunk mindehhez még az jön, hogy a bentalváshoz az ágyneműt is mi visszük! A nagyfiamnál még csak huzatokat, meg lepedőt kellett, mire az ikrek mentek már a plédet és a kispárnát is nekünk kellett vinni!
Újsággyűjtés is van, meg még 1 Ft-os gyűjtés is (ezt sose vittem). A csoportpénz évi 1500-2000 Ft, utóbbi a ballagtatás miatt több (viszont kétszer fizetünk ballagtatást, de csak egyszer ballag a gyerek). Ja, és nekünk tavaly volt még egy extra egész ovis évi 5000 Ft, amiből fedezték a bábszínház és egyéb műsorokat (ez az összeg kb. felére jött ki), a maradékból meg fejleszteni próbálják az ovit (udvari fa várak stb.)
Látjátok, kis gyerek kis gond, nagyobb gyerek nagyobb gond!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Ildi !

Sajnos nem igazán lehet látni a nyomát annak, hogy amit pl. nyári szünet előtt is bekért az óvónő használták volna.
Fiam is ebbe az oviba járt, csak másik csoportba, ott nem kértek semmit, mindent megoldottak a csoportpénzből. Mégis év végén amikor haza hozta az egész évi " termelését " tele volt festéssel, rengeteg rajzzal, hajtogatással ... stb. Míg a lányom szinte semmit se hozott haza.
Nyílt napon amikor ott voltam akkor úgy volt, hogy csak a nagycsoportosok festhettek, rajzolhattak, a piciknek pedig játszani kellett csak. Nikikém is mindig panaszkodott, hogy Ő is szeretett volna festeni, gyurmázni, de Nekik nem engedik. Hát ennyit a jó óvónőről, a sok foglalkozásról. Nem is értem, hogy pl. a piciktől miért kér bármit is ?! Van egy sanda gyanúm, hogy Ő vezeti a kézműves szakkört ( fél tanévre 1.700 Ft ) és szerintem oda gyűjtőget Ő.
Más csoportokban a WC papirt, zsebkendőt, fogkrémet is a csoportpénzből állták, kirándulásokat is, sőt még maradt is év végén is minden gyereknek vettek egy labdát. Meg játékokat. Míg Nikike csoportjába semmi látszatja nincs ! Pedig Nikikénél 300 Ft. a csoportpénz, Patriknak 200 Ft. volt.
Tudod örömmel vinném, ha tudnám, hogy tényleg a gyerekem használja is. DE így ?!

Szióka Szilvy

Egyszer Te telefonáltál nekem ? (Bébiőrző)
Szilvy
 


Szia Szilvy!

A telefon nem én voltam, momentán nem is érint a dolog, (7 -5 évesek).
A csoportpénzt is az óvónők diktálják? Mert nálunk kell csinálni egy SzMK -t (szülői munkaközösség),annak van elnöke, és a csoportbeli szülők együtt megszavazzák a csoportpénzt. Igaz, a dolog nálunk is formális, mert vagy az óvónők mondják, máshol ennyi szokott lenni, vagy az SzMK elnök kitalálja, hogy a tavalyi jó volt avagy sem.
A többi szülő miként vélekedik az ovitokban?
Véleményem szerint az ovi nem egy szent hely, igenis bele lehet és kell szólnunk nekünk szülőknek a dolgokba. Csak ugye mindenki fél, hogy nehogy az ő csemetéje járjon emiatt rosszul. Ezért esetleg érdemes összefogni!
Én amúgy elég nagyszájú vagyok az oviban, amihez hol találok partnert, hol nem. De szerencsére eddig nem érzem úgy, hogy a gyerekeknek hátránya lett volna belőle.
(csak egy sztori: tavaly ősszel a nagyfiam elesett az oviban, felrepedt az álla. Elvitték az SzTK-ba, ahol összevarrták és Tetanuszt kapott. A TB kártyák fénymásolatát már rég begyűjtötte az ovi, de történetesen nem találták, és emiatt, valamint az SzTK állandó számítógépes gondjai miatt az egész esetről semmilyen dokumentáció nem volt! Mindemellett dél körül volt a dolog, én meg teljes nyugiban mentem este fél 6-ra a gyerekért, mert nem értesítettek (holott el tudtam volna szabadulni.)
Ezek után este 7-kor már 39 fokos láza volt a srácnak, másnap otthon is kellett maradni vele. Na, amikor mentünk újra oviba, kivertem a balhét. Ja, még ide tartozik, hogy az óvónők is csak egy cetlit adtak azzal, hogy ne érje víz a sebet, meg hogy mikor kell visszavinni a gyereket. Én meg ugye éjjel ott álltam, hogy vajon ez belefér-e a Tetanuszba, vagy valami mástól lázas, de ha hívok dokit még azt sem tudom megmondani, mit kapott a gyerek. Szóval akkor nagy balhék voltak az oviban. Előtte 2 év alatt egyszer sem hívtak engem telefonon, azóta meg mindenért ideszólnak. De szerintem ez még mindig jobb, mert meg tudom velük beszélni a dolgokat. (azóta is volt még egy varratásunk, de ott a Tetanuszt már megúszta))
Szóval szerintem beszélj a többi szülővel, és ha többen vélekedtek így, próbáljatok együttesen fellépni a véleményetekkel!
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Szilvia!

Soraidat én is írhattam volna. A kotta ugyanez. Reggel vigyorgás, délután bőgés. De most kapaszkodj meg! Ma az apja ment érte, és egy csepp könny se esett! Sőt. Nagy vidáman üdvözölte és már jöttek is haza. Azt hiszem ez a sírás a viszontlátáskor egy kis "büntetés" nekünk az "elhagyásért"...

A többiek levelét olvasva azon gondolkodom, hogy a suliba mit fognak vajon kérni a tanító nénik???
Kicsit túlzásnak tartom ezt a hosszú listát, pláne ha nem is használhatják a kicsik.
Lehet, hogy kiderül, hogy a magánovik mégse olyan drágák, hiszen ott havi 20-30.000,-Ft-ból mindent megkap a gyerek.Angol órát, úszás oktatást, buszos kirándulást, bábszínházat, kézműves foglalkozást felszereléssel, stb.
Ja, és az óvónénik se undokok az anyukákkal!

Sziasztok
Babsy
Babsy
 


Szia Babsy !

Csütörtökön anyuci ,ment Lauráért és nem sírt.
Pénteken én mentem érte, és elpityeregte magát.
Én úgy érzem ,hogy meghatódik.
Sírt kb, fél percet és utána elviharzott a többiekkel fogat mosni.
Szóval vivodik a kis lelke.
Szeretne velem lenni, de azért tetszik neki az ovi.
Arra leszek kiváncsi, hogy hétfőn a hétvége után ,hogy fog viszonyulni az ovihoz.
Nem látom rajta ,hogy nagyon hiányozna neki.
Majd írok és beszámolok :

Szilvia
Nanácska
 


Sziasztok!

Babsy! Én már tapasztalatból mondom, bizony a suli rémesebb lesz. Jó, még csak két hetes a tapasztalatom. Nálunk a suliban volt májusban egy szülői, ott kaptunk már egy listát. Szép hosszú volt. Majd első tanítási nap újra szülői, itt kiderült, hogy pár dolog bizony lemaradt a májusi listáról (ami mellett a lista alapján összecsomagolt tanszercsomagot is lehetett venni, hogy az ember ugye könnyen túl legyen az egészen), és ami a ráadás, hogy ezek egy része sürgősen kell. Este 7-ig szülői, ott kaptuk a könyveket is, és utána spurizzál, hogy másnap reggelre a feltétlen ott kell legyen kupac meglegyen, bekötve stb.!
Egyébként szerencse dolga. Én is gondolkodtam már, hogy tényleg nem drágább egy magán ovi. Nálunk most az oviban 2400 Ft egy hónapra az úszás, pontosabban 4 alkalomra, ennek tetemes része a különbbusz. Persze, ha a gyerek beteg, azt nem adják vissza. (200-at adnak vissza). És persze sehova nem számítják be. Ehhez képest az elsős fiamék is mennek majd úszni, ők is különbusszal, de ők 3200 Ft/ 8 alkalom áron. Azaz, ha felteszem, hogy a belépő, meg az úszómester ugyanannyiba kerül, akkor ők féláron szerezték a buszt! Márpedig ráadásul egy iskolás már kevesebbet beteg, mint egy ovis. Szóval én most épp ezen bosszankodom, mért nem képes az ovi is kedvezőbb árra összehozni a dolgot.
De azt hiszem, még örüljek, hogy egyáltalán van rá lehetőség.
Sziasztok:
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!

Örömmel vettem, hogy azonosan vélekedünk, pedig én igazán kezdő vagyok.
Nekem a legnagyobb döbbenetemre ma mondták az oviban, hogy egész hónapban mindössze egy csomag 100-as zsepi kell, és 100,-Ft (!) a csoprtpénz.
Elképzelni sem tudom mit csinálnak ennyiből, amikor összesen 8-can vannak a csoportban :))
Ez persze némiképp' kárpótol a hiányosságokért.
Más.
Mi a tapasztalatotok, meddig megy a reggeli sírás?
Elég szívettépő a dolog mindenn nap, pedig szegénykém reggelente fogadkozik a kocsiban, hogy ma nem fog sírni, de mire odaérünk csak eltörik a mécses.

Üdv
Babsy
Babsy
 


Sziasztok!

Nálunk az első gyereknél nagyon bevált, hogy ha nem én, hanem az apja vitte. Az ikrek utána már lazán mentek, a lányom egyszer sem sírt, bezzeg közel 1 évvel később, amikor nyílt nap volt, és bent voltam délelőtt, majd onnan mentem dolgozni, akkor üvöltött, és kitartóan vagy egy órát.
Egyébként szerintem alapvetően két hét alatt belerázódnak, persze egy-egy hosszabb betegség után újra jöhetnek a gondok. De nálunk volt egy olyan kisfiú is, aki még a második évben is sírva engedte el a szüleit. De nála meg is állapította az óvónő, hogy ő egy ilyen típus, és nem várható nagy változás. (amúgy napközben jól elvolt). Ja, és még a R... akárki, (Ranschburg?) aki valamikor a régi Családi Köröket tartotta, szóval ő mondja, ha sír ilyenkor a kicsi, az azt jelenti, hogy jó anyák vagytok, mert nagyon jó dolga volt veletek. (remélem a fordítottja nem jelenti, hogy rosszak...)
És még egy tipp: próbáljatok valami jutalmat kitalálni, ha sírás nélkül tud bemenni. Ez lehet egy csoki, amit kap mikor érte jöttök, avagy egy hétvégi program pl. Állatkert, ha kibírja egész héten.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok !

Ez a reggeli sírás nálunk is nagyon nehéz.
Ő is megígéri, hogy nem fog sírni , de mikor odaérünk mindent megtesz , hogy ottmaradjak még egy kicsit , pl :vigyem el pisilni és fél órát ül a Wc-n vagy meg akarja mutatni, hogy milyen játékok vannak.Ennek az a vége , hogy sírva fakad, mikor eljövök.
Próbálom megnevetettni , ami néha bejön de amikor puszit kell adni akkor legörbül a szája.
Nekünk is azt javasolta az ovónéni, hogy próbáljuk , meg hogy az apja viszi hát majd meglátjuk !
A jutalmat is megpróbáltam , de a sírást nem tudta szegénykém megállni.Kijött és azt mondta:
-Anya ! csak kicsit sírtam utánad de azért ugye hoztad a meglepit ?!
Erre persze odaadtam , mert úgy éreztem az is nagy hőstett , hogy ő oviba jár.
Ennyit a következetességemről !
Ma egyébként nagyon el voltam keseredve mikor eljöttem az oviból.
Erre mikor mentem érte közölte velem az óvónő, hogy ma nagyon jól érezte magát játszott , mosolygott és nem is emlegetett.
Persze ez a reggeli műsör után volt.
Na sziasztok , írhatnátok még tippeket , hogy lehet könnyebbé tenni nekik az első napokat.
(Ő csak 3-4 órát van ott )

Szilvia
Nanácska
 


Sziasztok!
Ma volt az első nap, hogy Bibi ellenkezés nélkül öltözött át és mosolyogva lépett be a szobába. Az óvonéni meglepetésében adott neki két cuppanós puszit. Olyan boldog voltam. Remélem ezentúl mindig így lesz!!
Egyik nap a férjem megígérte Biankának, hogy, ha nem sír reggel, akkor hoz neki valami meglepit. Persze erre mindent megígért. Másnap óvodába menet, emlékeztettem az előző esti fogadalmaira, mire ő közölte, hogy inkább nem is kéri a meglepit. Persze aznap sírás is volt és meglepetés is. Hát ez már csak így van...
Üdv Orsi
zelka
 


Sziasztok!

Csak most találtam rá erre a "lapra" a net-en,és szeretnék a témához hozzászólni.
Kisfiam 2és fél éves, szept.elején kezdtem beszoktatni az oviba.Ez egy magánóvoda, és elég nehéz volt megszokni Marcusnak, hogy hiába vittük Őt csak 9-re, volt olyan gyerek, akit fél 11-re hoztak be./Ilyenkor mindig sírva fakadt az én kisfiam, hogy hol van az Ő anyukája?/
Az első 3 napban semmi sírás nem volt reggel, de aztán a 4-10.napig - gondolom ráébredt, hogy ez már nem csak "szórakozás", hanem mindennapi kötelesség - reggel szívettépően zokogott,kiállt az ablakba és ott kiabálta,még a zárt ablaknál is hallottuk, hogy : "Gyertek vissza!".Volt egy párszor, hogy a kocsiban elbőgtem magam, hiszen nem elég, hogy most már mással van egyész nap az és kisfiam, még sírva is válunk el.Aztán amint beértem a munkahelyre, azonnal hívtam az ovit, s az óvónéni mindig mondta, hogy elmenetelünk után 2 perccel már semmi baja sem volt Őhercegségének.
De 2 héti "beszokás" után, már szombaton arról beszél, hogy mikor mehet oviba, hiszen a napokkal még nincs tisztában igazán. Egyébként a 2.hét végén már nálunk is Apuci vitte Marcust az oviba - az óvónéni javaslatára- de ugynúgy üvöltött, mint mikor együtt vittük.
Nálunk úgy alakult, hogy most is a párom viszi és hozza az oviból, és otthon találkozunk./Neki rugalmasabb a munkaideje/
Lenne egy kérdésem a tapasztaltabb Anyukákhoz?
Mi a véleményetek arról, hogy attól kezdve, ahogy a gyerek az oviba kerül, nem is mi, hanem a közösség neveli igazán?
Már most - 1 1/2 havi ovibajárás után -észrevettem, hogy rengeteget változott a fiam, és elég sokat rossz irányba.Egyébként Ő azt el is mondja, ha rászólok valamiért, hogy melyik gyerek csinálta ezt az oviban.
S ez az elszakadás még csak rosszabb lesz, ha suliba kerül?

Írjatok!
Kriszta
Kriszta
 


Kedves Kriszta! Én úgy vélem, hogy a két és fél éves gyerek kicsi még az óvodához. Persze, tudom, magán ovi, de én a helyedben inkább egy bölcsit választottam volna...
Ami a kérdésedet illeti, az ovoda szerintem csak és kizárólag egy célt szolgál, hogy a gyerek közösséget szokik. (persze ez egy nagyon fontos dolog nem lekicsinylésből mondom) Sajnos nagyon sok rosszat tanulnak itt az önkormányzati oviban.(mellékesen jegyzem meg, ezt egy magán ovinál én súlyos hibának vélem és feltenném a mivégre kérdést!)A tudását, az intelligenciáját Tőled, tőletek a családtól hozza. A fiaimon lemérhető (lesz)a fegyelmezettség szempontjából, hogy melyik hány évet jár, járt oviba. Az egy évet járt fiam a legfegyelmezettebb, aztán egyre rosszabb a dolog! Ez megint nézőpont kérdése, hogy jó-e vagy rossz, mert most divat a deviancia. (Az iskolai szülőértekezleten a tanítónő áradozott az okos, ám teljesen kezelhetetlen gyerekről!)
Az iskola - tapasztalat- Téged fog nagyon megviselni, a gyereket nem. Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Sziasztok Lányok!

Ebbol a könyvbol szeretnék idézni nektek:
Gyermekegészségkönyv szülok enciklopédiája
Kossuth könyvkiadó 1994

Gyermekintézmények Bölcsode

„Még mindig sokan úgy vélik, komoly lelki sérülés éri a gyermeket, ha három éves kora elott „idegen” kezekbe kerül.
Valójában már rég megdolt ez a nézet – amióta a bölcsode nem egyszeru „gyermekmegorzo” többé.
Ha a környezet ösztönzo hatású és a kicsik biztos és folyamatos kapcsolatot építhetnek ki gondozóikkal, a bölcsodés gyerekek ugyanúgy fejlodnek, mint otthoni környezetükben nevelkedo társaik.”

„Ha megfelelo környezeti és tárgyi feltételeket, személyre szabott foglalkozást és fejlodési szintjüknek megfelelo játéklehetoségeket biztosítunk számukra, a közösségi élet elonyt jelent a gyermeknek.”


Óvoda

„Az óvodai tapasztalatok pótolhatatlanok, és aligha szerezhetok meg másutt. Sehol máshol így nem tapasztalhatják meg a gyerekek, mit jelen eligazodni egy közösségben, beilleszkedni és érvényesülni. Bár ma már senki nem vitatja az óvoda fontosságát, még sincs minden gyereknek lehetosége élvezni elonyeit.”

„A családon belül is egyre kevesebb személyhez kötodhet a gyerek. A nagyszülok gyakran messze laknak, a többi rokonnal sem nagyon ápolják a kapcsolatot. Sok család két-három emberbol álló szuk maggá olvad, s többé nem képes a személyiségek és jellemek gazdag tárházát felmutatni, amelyre pedig minden gyereknek szüksége volna, kibontakoztathassa a képességeit.
Legkésobb hároméves koruktól a kicsik maguktól is új kapcsolatokra vágynak, meg akarnak ismerkedni más gyerekekkel.
Ki akarnak menni a „világba”, hogy összemérjék magukat kortársaikkal, hogy – a felnottektol függetlenül – kipróbálják eroiket és megtapasztalják gyengéiket. Hogy fejlesszék képességeiket a festés és ábrázolás terén, hogy másokkal együtt élvezzék a mozgást: a futást, mászást, birkózást, a csúszdázást és hintázást.
Mindez alig – vagy csak nagy konfliktusok árán – lehetséges a mai zsúfolt lakótelepeken, a parányi, vékony falú lakásokban. Az óvoda megadhatja a gyermeknek azt a szabadságot, azokat a lehetoségeket, amelyek nélkülözhetetlenek fejlodése szempontjából.
Ám nem könnyu rátalálni a megfelelo intézményre.
bigacsiga
 


[url=http://www.babanet.hu/ovodak/index.php" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/ovodak/index.php[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?