Kész a szüléstörténet
Csak erős idegzetűek és sok idővel rendelkezők kezdjék el olvasni
Bálint születésének története (ahogy az édesanyja élte meg)
2004.08.16. hétfő
Délután NST-n voltam és este a nőgyógyászomnál. Mindenütt minden rendben volt, zárt méhszáj, jó babaszívhang stb.
Hajnal 2-ig nem bírtam elaludni, mert valahogy nem éreztem magam fáradtnak.
2004.08.17. kedd
3.18-kor felébredtem, hogy pisilni kell. A WC-ben apró piros vérdarabkákat vettem észre és a WC papír is piros volt. Először nagyon megijedtem, mert még csak 3 napja töltöttük be a 36. hetet, de nyugalmat erőltettem magamra és meggyőződtem, hogy valóban a hüvelyemből jön-e a vérzés. Minden kétséget kizáróan igen volt a válasz.
Nem tudtam eldönteni azonnal felhívjam-e a szülésznőmet vagy sem, de mivel pont az előző délutáni NST alkalmával beszélgettünk arról, hogy a nyákdugó távozása nem egyértelmű jele a szülés azonnali kezdetének, úgy döntöttem várok még 1-2 órát a telefonálással.
A következő órákban próbáltam aludni, de az izgatottság miatt nem sikerült.
Folyamatosan jártam ki a WC-re ellenőrizni, hogy vérzek-e.
Az első görcs 4.02-kor érkezett. Mivel nekem még egyetlen jóslófájásom sem volt, nem tudtam mire vélni a dolgot. Mindenesetre órát leherett volna állítani hozzá, mert pontosan 10 percenként érkezett és 25-30 mp-ig tartott.
Mivel menstruációs fájásokról komoly sajnos tapasztalataim vannak, a görcsök erősségét egy jó közepes görcshöz lehetett volna hasonlítani, amit a hasam alsó részében éreztem.
A pici babám minden egyes fájásnál rúgdosott, ami nagyon tündéri dolog volt.
Egészen 5.30-ig bírtam a bizonytalanságot, akkor felhívtam a szülésznőmet. Mint kiderült éjszaka ügyeletes volt, így kérte, hogy 7 óra körülre próbáljunk beérni a kórházba, ő akkor végez és megvizsgál.
A reggeli dugót sikerült kifognunk, a városba vezető út jól be volt állva. Férjem előzgetni akart, de mondtam nem hinném, hogy érdemes, hiszen még tuti nem szülünk, sőt az is lehet, hogy ez csak valami jósló dolog, bár a vérezgetés eléggé aggasztó. Végül kivártuk a sorunkat, egy jó fél óra alatt jutottunk el a kórházig. Bár voltunk már korábban is a szülőszobán, de jó nehezen sikerült most megtalálni (labirintus rendszer, nem mindegí melyik lifttel mész fel, ráadásul az emelet kiírások a liftben nem egyeznek meg a kórházi emelet számokkal (félemeletek is vannak).
Kb. fél 8-kor kerültem fel NST-re. A baba szívhangja teljesen rendben volt és mozgásokat is produkált. A fájások továbbra is 10 percenként jöttek szabályosan. A szülésznő nem vizsgált meg, mert mondta, hogy úgyis az ügyeletes orvosnak kell megnéznie, ugyanis ő dönti el, hogy maradnom kell vagy megyek haza.
8 óra körül megérkezett az egyik ügyeletes (a nevét nem írom le, mert no comment, mindenesetre szerencsére egész kórházi tartózkodásom alatt ő volt az egyetlen, akivel kapcsolatban negatív tapasztalatokat szereztem). Volt egy kis fájdalmas túrka-piszka, hogy nyílt-e a méhszáj. Eredmény: teljesen zárt.
Az orvos okító hangnemben felvilágosított, hogy ez a vérzés lehet az előző esti vizsgálattól és nem érti, hogy ezt az orvosom miért nem jelezte előre. Valamint arról is kioktatott, hogy ezek a 10 perces fájások lehetnek jóslófájások is, szóval majdhogynem mi a francnak vagyok én most tulajdonképpen itt?!
Amikor kihúzta a kezét, komoly mennyiségű lötyi ömlött ki az ágyra.
Mindenesetre a biztonság kedvéért átküldött egy UH-ra. Ennek eredménye, hogy korának megfelelő a baba, kb. 2900 gramm, normális mennyiségű a magzatvíz, fejfekvéses stb., de semmi jele nincs, hogy már jönni akar.
Saját megnyugtatásom érdekében rácsörögtem a saját orvosomra. Ő mondta, hogy mérjük meg a vérnyomásom (ezzel volt 1-2 probléma az előző hetekben), ha az magas lesz vagy nem múlnak a fájások, akkor maradjak benn és ha nincs SOS helyzet, akkor ő legkésőbb 2 óra körül jön és megvizsgál.
Közben nekem nagyon erősen folyt valami a lábam között, és mint ahogy sejtettem és utólag kiderült, a magzatvíz volt, de először azt mondták, hogy biztos a terhességre jellemző erősebb váladékozás csak. Nekem ez gyanús volt, ugyanis 10 percenként cseréltem betétet és már egy hatalmas folt díszelgett a nadrágomon.
A vérnyomásom normális lett 120/80.
Szülésznőmmel konzultáltam és javasolta, hogy mivel elég rendszeresek a fájások és most már több, mint 6 órája tartanak, jobb, ha befekszem a terhes patológiára megfigyelésre és ha kiderül, hogy tényleg csak fura módon hosszú ideig tartó jósló fájások (mert semmi más vizsgálat nem támasztja alá, hogy vajúdó fájás lenne), akkor hétvégére valószínű már haza is engednek.
Mivel a folyás csak nem enyhült, így a szülésznőm, mondta, hogy mielőtt befekszem a terhes patológiára még gyorsan megnézi a magzatvíz kimutató papírral, bár nem valószínű, hogy az lenne. Ha az, akkor zöld színű kell legyen a papír. Megnézte, kék lett. Mivel erre nem volt válasz, behívott egy másik ügyeletes orvost, aki nagyon előzékeny, kedves, udvarias volt (ég és föld az elsőhöz képest). A kék az zöld, csak nem túl friss a papírka. Tehát magzatvíz egyértelműen. Gyorsan megnézte a méhszájamat is, de az teljesen zárt volt.
Mivel folyt a magzatvíz, így már nem a patológiára, hanem a szülőszoba melletti vajúdó szobába kellett beköltöznöm. Felvilágosítottak, hogy vagy így vagy úgy, de max. 48 órán belül szülünk.
A doki felhívta az én orvosomat, aki mondta max. 2-kor ott lesz és megnéz.
Mivel Rh – vagyok, levettek 2 ampulla vért és mivel a 36. heti tenyésztésem nem volt meg, elkezdték a 6 óránkénti antibiotikum adagolását. És még csak délelőtt 11 óra volt.
Férjem felhozta az autóból a csomagomat és 11 óra körül elment dolgozni.
Rendszeres 6 percenként érkező, elviselhető erősségű fájásaim voltak.
A vajúdó szobában még 3-an voltak rajtam kívül, de kora délután mindenki elment szülni és egyedül maradtam a kételyeimmel.
És csak sírtam, sírtam, attól való félelmemben, hogy koraszülött, pici és fejletlen babánk lesz.
Ebbéli aggályomat saját orvosom oszlatta el, aki egy óra körül jött be megvizsgálni. Zárt méhszáj, tiszta magzatvíz.
Elmondta, hogy a 36. hét után már elég fejlett a tüdejük és Bálint különben is szép nagy 3 kiló fölötti baba lesz tapintás alapján. Az orvosom lelkileg nagyon komoly támogatást nyújtott. Ezúton is köszönöm neki.
Még délután 4 órakor bejött a doktornő. Addigra aludtam egy órát és a vizsgálat előtt rendszeres fájásaim nagyon rendszertelenné váltak. Nem vizsgált meg, csak mondta, hívjam ha van valami, akár ha lelki támaszra van szükségem.
Szülésznőm is telefonált délután és üzente, hogy 7 körül bejön megnézni.
A délután folyamán teljesen össze-vissza fájásaim voltak, így pihengettem, olvasgattam a hatalmas erkélyen, ettem 2 szendvicset. És lelkileg már teljesen jól voltam. Elfogadtam, hogy a baba valamiért korábban akar jönni és próbáltam felkészíteni magam a számomra még teljesen ismeretlen szülési folyamatra.
Fájások 17.30 és 18.30-kor.
Szülésznőm megjött 19.30-kor.
Férjem is megérkezett, beszélgettünk ¾ 9-ig. Én mondtam, hogy menjen haza, mert ez lehet, hogy még nagyon sokáig húzódik, pihenje ki magát, hogy a finisben teljes erővel tudjon mellettem állni. Nagyon hiányzott mikor elment.
Egyedül voltam a vajúdóban plusz egy ügyeletes szülésznő, aki szintén nagyon rendes volt. Mivel össze-vissza fájásaim voltak, megbeszéltük, hogy éjszaka mindketten alszunk egy jó nagyot (hiú remények  )
9.30-kor NST, gép szerint volt 2 erős 1 perces fájásom közben. Ezt én nagyon gyengének éreztem és nagyon megörültem, hogy ha ez jelenti az erős fájást, akkor ez a szülés egy sima havi menses erejével sem fog felérni (hiú remények 2  )
21.40-kor elkezdődtek az erős, 10 percenként jelentkező, 1 percig tartó fájások. Nagyon izgultam.
10-kor lezuhanyoztam és alváshoz készülődtem, hátha.
De aludni már nem sikerült, beindult a dolog.
23.00 órától kb. 5 percenként jelentkező fájásaim voltak, amik fél percig tartottak. Nagyon durván fájt.
Szülésznő mondta, ha 1 percesek lesznek, szóljak, addig próbáljak pihenni, de az nem sikerült.
23.55-kor már volt 10 darab 1 perces hosszúságú, nagyon erős fájás. Kegyetlenül fájt, de csináltam a lazító légzést, így valamennyire kontrollálható volt.
Szülésznő megvizsgált, mondta 1 ujjnyira van nyitva a méhszáj, ami semmi. Úgyhogy figyeljem még egy órát a fájásokat (nem figyelni képtelen lettem volna).
A történet eddigi részét, még ott a vajúdó szobán írtam, a következő órák történéseit már utólag, egy héttel a szülés után próbálom rendszerbeszedni, ugyanis ott a vajúdószobán éjfél után már nem tudtam másra figyelni csak a testemre.
2004.08.18. szerda
Éjféltől hajnal fél négyig olyan fájdalmakat éltem át, amelyekre úgy gondolom nem lehet felkészülni. 2-3 percenként jöttek 1-1,5 perces fájásaim. Nem tudtam feküdni, ülni, állni. Görnyedtem, térdeltem, és érdekesebbnél érdekesebb pozíciókat vettem fel. Kegyetlen milyen hosszú tud lenni 1 perc. A légzést erőltettem, de a vége felé már nagyon nehezen ment. Nagyon el voltam fáradva, mert igazából vasárnapról hétfőre virradó éjszaka óta mindössze 2-3 órát aludtam.
Ügyeletes szülésznő többször megvizsgált, de a méhszáj nem nyílt, NST-n is voltam, de minden normális. Próbáltam zuhanyozni, de elájultam.
Többször epét hánytam és úgy mostak fel a WC elől.
Szülésznő mondta próbáljak meg pihenni, mert teljesen kiütöm magam mire a kitolási szakasz jön és nem lesz erőm megszülni a babát. Nem tudtam pihenni, mert 2-3 percenként jött a görcs. Végül kaptam egy Nospa injekciót, ami valamennyire segíthetett, mert van 1-1 10 perces periódus amire nem emlékszem kristálytisztán, mert valószínűleg átaludtam.
Hajnal fél négykor bejött az ügyeletes főorvos, hogy megvizsgál. 2 percenként jelentkező fájások, tágulás nulla. Borzasztó érzés volt, hogy ki tudja meddig fog ez még tartani.
Aztán egyszer csak a doki megkérdezte, hogy nem volt-e nekem méhszáj műtétem (egyébként nem volt), mert hogy érdekes módon (ezt nem értem a mai napig sem, meg a fájások közepette az éjszakai bódulatban valószínűleg agyam felfogóképessége is tompult) olyan mintha nem tágulnék, közben meg ha még beljebb nyúl, vagy szétfeszít valamit vagy nem tudom mit is mondott pontosan, akkor ott látszik, hogy már 3 ujjnyira tágultam.
Azonnal hívták az orvosom, a szülésznőm és én telefonáltam a páromnak.
4-1/2 5 között futottak be mindannyian. Annyira jó érzés volt az ismerős arcokat látni.
Innéttől már a szülőszobán folytattuk. Felraktak az NST gépre.
Egy gyors borotválás. Beöntést nem kaptam, bármennyire is kértem, mert állítólag a baba feje úgy helyezkedett el, hogy féltek, ha WC-re megyek, akkor kitolom.
Nagyon erős tolófájásaim voltak, amik olyanok, mint mikor iszonyúan kell valakinek kakilni.
Ezt sem tudom pontosan miért, de egyelőre nem tolhattam. Nagyon kemény érzés volt, visszatartani.
Ez eltartott egy jó 1-1,5 órát. Közben sűrű, rendszeres, irtó erős fájások voltak, melyet már a férjemmel együtt próbáltuk legyűrni.
Fantasztikus volt, hogy ott volt mellettem, bár a fizikai fájdalmakat nekem kellett viselnem.
Amiben tudott segített. Vizezte a szám, próbált velem lélegezni, támaszt nyújtott, ha leszálltam az ágyról, próbálta elterelni a figyelmem. Természetesen ez nem mindig sikerült, hiszen nagyon sokszor leintettem, rászóltam, hogy ne beszéljen, ne számoljon, ne masszírozzon.
Elvesztettem az időérzékem, csak azt tudom, hogy az ajtó fölött volt egy óra, állandóan azt néztem és cammogtak a másodpercek. Az orvosomat vagy hússzor biztos megkérdeztem, hogy mikor lesz meg a baba.
Alternatív szülés? Eszembe sem jutott volna, egyrészt orvosilag sem engedték volna, másrészt semmi másra nem vágytam, csak hogy valahogy sikerüljön már megszülni a kisfiamat.
Úgy gondolom, hogy én nagyon jól bírom a fájdalmat és nem vagyok az a minden kis fájdalmon nyavalygó fajta, de elképzelni sem tudtam, hogy ez ennyire fájjon.
A legnehezebb az volt, hogy a kitolási szakasz a szokásos fél-egy óra helyett nekem 2,5 órát tartott, ugyanis a babám arccal felfelé, nyakát hátrafelé tartva feküdt a szülőcsatornában.
Emiatt a normál térd felhúz és nyom mellett nekem 3-3 fájást a jobb és bal oldalamra fordulva kellett végigcsinálni vagy 1 órán keresztül. Azt hiszem az egészben ez volt a legnehezebb.
Kaptam valamilyen fájdalomcsillapító injekciót is és néhány másodpercre bealudtam, álmomból ébredve pedig hülyeségeket beszéltem, amin mindenki nevetett (pl. Hány tükörtojás kell egy kitoláshoz?)
A végén oxytocint is kaptam infúzióból. Hosszú kitolási szakasz után (szerencsére a kitolás légzését és menetét nagyon jól begyakoroltam a különböző kismama tornákon, így ez nagyon jól ment) 8.22 perckor megszületett a mi kis hajasbabánk.
Nem tudom leírni micsoda fantasztikus érzés volt, amikor a kis teste kicuppant. Lelkileg, érzelmileg, agyilag, fizikailag olyan könnyebbséget és eufórikus örömöt éreztem, hogy most amikor írom ezt a történetet, akkor is megkönnyezem a pillanatot.
Férjem elsírta magát és annyira, de annyira szerettem ezért. Én ott nem tudtam sírni, olyan kimerült voltam. Arra voltam képes, hogy megemeljem a felső testem és megnézzem a mi kis életünket. Nagyon megijedtem, mert teljesen lila volt és mozdulatlan. Úgy emlékszem csak annyit kérdeztem az orvosomtól, hogy ugye életben van. Megnyugtató volt a válasz.
Mint utólag kiderült a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve és a nagyon hosszú szüléstől teljesen kimerült, ezért ballonos lélegeztetést kapott azonnal néhány percig.
A tervezett csendes születés teljesen megvalósíthatatlan volt a korai érkezés, az én RH- vércsoportom és a baba fekvése miatt. A csecsemősök (1 nővér+1gyerekorvos) az utolsó 15-20 percben már ott várt ugrásra készen, azonnal elkapták a picikémet és egy „legalább az arcocskáját hadd érintsem meg” kérésem teljesítése után el is rohantak vele az inkubátorba.
Párom természetesen vele ment és bár néha vissza-visszajött a délelőtt folyamán megnézni, hogy mi van velem, az egész délelőttöt az inkubátor előtt töltötte.
A gátvágás, varrás és méhlepény megszülése nem is maradt meg bennem, annyira lényegtelen eseményeknek tűntek az egész szüléshez képest.
Szerencsére Bálint nagyon szép súllyal 3150 gramm és 56 cm-rel született és mindene szép fejlett volt, így kora délután már meg is kaptam a szobámba. Azonnal mellre tettem és leírhatatlan boldogság volt, amikor ez a kis tehetetlen csomagocska azonnal kjeresni kezdett, ráharapott és a saját méreteihez képest nagyon-nagy erővel szopizni kezdett.
Így visszaolvasva a szülésem/születése történetét, úgy gondolom, hogy vannak bizonyos részek, amik kicsit horrorisztikusnak, mások túl naturalisztikusnak tűnnek, de ez volt, így történt, én így éltem meg.
Ami szerintem nagyon csodálatos, hogy bár most próbáltam mindent az akkori valójában és az akkori érzéseim tükrében leírni, de már így egy héttel a szülés után is úgy érzem, hogy igen nagyon fájt és el sem tudtam képzelni, hogy ez ilyen lehet, de valahogy már ezt nem érzem csak tudom. És az, hogy ez a drága kis manóka itt fekszik mellettem, grimaszolgat álmában és édes hangokat hallat, minden fájdalmat, küzdelmet megér és tudom, hogy semmiért nem cserélném el ezt az érzést és ha eljön az ideje, bár most már tudom mire számíthatok egy szülés kapcsán, semmi nem fog visszatartani, hogy Bálintnak kistestvért hozzunk haza.
