Sziasztok!
Nekem születésem óta van pm-túltermelésem. 10 éves koromban jöttek az okos orvosok rá, hogy tulajdonképpen miért vagyok vékonyka. Azóta kezelés alatt állok, átalában Metothyrint szedtem. Eleinte hetente kellett vérvételre járni, voltak tünetmentes időszakok is.
2003 novemberében egészséges kisfiam született. Születés után a dokinő neki is teljes hormonvizsgálatot kért. Vele minden rendben
Azt mondta, hogy az első két évben az anyuka hormonadagja is irányítja őt, utána már csak a sajátja. Egyébként a pm betegségem annyi kihatással lehetett a babóra, hogy viszonylag kis súllyal született (2700g/50cm). Terhesség alatt semmi gyógyszert nem szedtem, az értékeim (az enyémhez és a normálhoz viszonyítva) rendben voltak.
Viszont szoptatni nem tudtam, sajnos a tejtermelésem nem indult be
Mai napig azon töröm a fejem, hogy közrejátszhatott-e ebben a pm gond. És 3 hónappal a szülés után a pm-em drasztikus méretűre nőtt és teljesen felborult. Hol túl, hol alulműködik. Kéthetente járok szurira, kontrollra. Csak mint gyerekkoromban. Ja, a mai napig a gyerekorvoshoz járok, aki annó kezelt.
Ez idáig ők azt mondták, hogy nem kell műteni. Gyerekorvosok ritkábban műtenek, a felnőtteket kezelő endrokrinológusok már műtöttek volna, az tuti. Viszont műtét után állítólag folyamatosan gyógyszert kell szedni (mert általában nem tudnak annyit kivágni, hogy rendeződjön a hormonszint, hanem többet és a különbséget pótolni kell).
Szisszi!
Nekem is azt mondták az orvosok, hogy van olyan pm hormongyógyszer, ami nem megy át a méhlepényen és terhesség alatt szedhető. Ha gond van, az a baba érdeke is, nem csak a tiéd! Én személy szerint a műtétben sem hiszek, mert ez ugyebár stressz hatására, öregkorban is kijöhet (olyan, mint a cukorbetegség, ha hasonlítani kéne vmihez).
És nem valószínű, hogy a szomszéd a pm betegsége miatt hízott. Ismerek olyan kismamát, akinek semmi baja ilyen szempontból és mégis 25 kg-ot hízott a terhessége alatt, majd visszafogyta.
Remélem, hogy segítettem.
H.