Betti, én nagyon szeretném, hogy pozitív legyél. Az is bíztató, hogy még mindig elkerült téged a "mikulás". Iziben írj, ahogy megvan az eredmény.
Fogadott doki. A barátnőm akár otthon is megszülhette volna az első két gyerekét, mert a doki csak "elkapta" őket. A harmadiknál már gond volt. A férjem anyukájáék 13-an voltak testvérek, apukájáék 8-an, naés édestestvérek mindahány. Régen sokszor a földekről mentek szülni az asszonyok és nehéz elképzelni, hogy mindenkiért jött a mentő és vitte a kórházba. Általában otthon, doki és bába segítségével. Akkor más volt. Nyilván, ha komplikáció adódott, akkor az akár halálos is lehetett. Más élet, más világ.
Nekem volt női dokim és nagyon klassz volt, csak aztán felszökött a tarifa. Pl. ő volt az egyetlen, aki megértette, hogy a nászéjszakám előtt vizsgálat nélkül kérem, hogy írjon fel fogamzásgátlót, (itt a körzeti sztk-ból ezért elzavart a férfi nőgyógyász, de szó szerint). A barátnőm nővére szült amúgy ennél a nőnél 3egészséges fiút. Egyébként a dokinő akkoriban az Uzsokiban volt főállású. Mikor hazajöttünk, akkor voltam életemben először rákszűrésen és nála. Viszont fájt, ahogy vizsgált, de alapos volt. Minden évben a tabletta előtt pl. teljes vérképet kért, hogy folytathatom-e, avagy váltsunk másikra. Cirka 3-4 évig jártam hozzá. Aztán lett egy öreg dokim, aki akár egy pokróc, de nekem mégis megnyugtató volt. Igazi öregúr. Mire terhes lettem... sajnos már nem érte meg. A barátnőmnek szintén senior korú orvosa volt, úgyhogy hozzá mentem a terhességgel, de már nem vállalt szülést, úgyhogy csak a 12. hétig fogadott - egyébként előző - elhunyt - dokim országos cimborája volt. Hiába, egykorúak. Amúgy ő is ugyanaz a kaptafa, kis morcos
Javasolta fiatal kollégáját ugyanott - János kórház -, de az szívás volt. 3x voltam a fickónál ultrahangon és hiába értem oda elsőnek, a privát rendeléséről jövő kismamákat előttem fogadta, úgyhogy másfél óránál hamarabb sosem végeztem nála. Kiemelem, hogy csak UH, egy alkalommal pedig csak igazolást kértem a mh-re a terhesség tényének megállapítása papírt. Tisztában volt vele, hogy nála akarok szülni, mégis így cseszegetett. Akkor elkezdtem járni egy hírneves orvoshoz, akinél úgy emlékszem, hogy a Stahl Judit is szült. István kórházban vállalt akkor szüléslevezetést. Nem tudom, hogy miért, de egyáltalán nem voltak jó érzéseim vele kapcsolatban. Végül kikötöttem egy újabb orvosnál, akinél szültem is.l Akkor még nem tudtam, hogy nem a kórház a fő munkahelye, ahol mondta, hogy szülni fogok, ugyanis neki magánrendelése volt, az Istvánban, Telkiben, Péterfyben és még ki tudja hol vállalt szüléseket. Sajnos későn jöttem rá, úgyhogy be sem ért, mikor komplikációk lettek és császárra került a sor. Sz.r ügy, hogy mindent az osztályos doki csinált, aki egy igazi f.rok volt. A műtétre végül beesett az én dokim is és együtt boncoltak fel. Olyan trehány munkát végeztek, hogy még 3hétig voltam bent különböző műtéteken átesve, miközben csemetém a gyerekosztályon volt eközben. A második szülésnél rakott rendbe a jelenlegi orvosom. Egyébként engem majdnem kipakoltak, de férjem nagyon keményen fellépett, így drága gyógyszeres kezelést kaptam és rendbe jöttem.
Második terhességnél teljesen meg voltam lőve. Eleve nagyon félve vállaltuk a babát és csak az első tapasztalatokból kifolyólag ilyen későn. Tehát elkezdtem járni egy nőgyógyászhoz a . kerületbe vizsgálatokra, hogy addig is majd keresek kórházat, van időm. Azért megkérdeztem, hogy vállal-e szülést, erre azt felelte, hogy megoldjuk. Milyen válasz ez?! Persze firtattam a témát és kiderült, hogy van egy orvos, aki az ő kismamáit vállalja a SoteI-en. Még jó, hogy ezt úgy kellett kihúzni belőle. Mivel kellett terheléses cukorra papír és az övét nem fogadják el, ezért meg is látogathattam eme dokit. Akkor voltam 12hetes terhes. Vittem a kiskönyvem, bemutatkoztam ki és mi vagyok (főleg, hogy előtte a doki fel is hívta a muksót, lezsírozta az időpontom), leülünk, előtte a kiskönyv, írja a cukorra a kérelmet. Egyszercsak felnéz és ilyet szól: mire is kell a cukor? Mondom, mert az első babánál terhességi cukrom volt. "Aha, tehát Maga terhes?" Na, ekkor pánikba estem. Megvolt a cukor, elmenekültem. Többet be sem tettem hozzá a lábam, de még a kerületihez sem. Ugye a szükséges vizsgálatok megvoltak, UH-ra a magzatdiagnosztikai központba mentem (Bolgárkerék u.), valamint integrált vértesztre. Körzetivel havonta vérképet csináltattam, megvolt ugye akkor már a AFP is, úgyhogy hajkurásztam valakit, akire rábízhatom magunkat ezek után.
Először kórházat kerestem. István kihullt, miután elmentem egy szülésfelkészítő előadásra. Előtte egy-két szülőszobát megnézhettünk. Kész nyomor volt a kórterem. Wc külön volt, nem zárható, olyan messze a wc-kagyló, hogy anyuka még csak az ajtót sem tudja tartani, hogy rá ne nyissanak. Vannak privát szobák is- fizetősek, de azt nem láthattam. Az előadáson a szoptatás volt az egyik téma, ahol az egyik anyuka annak adott hangot, hogy mikor ő volt bent, neki senki nem segített a nővérek közül, úgyhogy ne mondják most, hogy "ők segítenek". Ráadásul azt mondták, hogy neki tuti nem lesz teje és így engedték a picivel haza. Otthon egy szoptatási tanácsadóval felvette a kapcsolatot és sikerült szoptatnia a kisgyerekét, de nagyon megviselte a kórház hozzáállása. Erre a főnővér tök dühös lett és mondta neki, hogy "ezt nem most és nem itt kellene elmondani, különben is minek akar itt szülni, ha ilyen rossz tapasztalatai vannak?!" Tehát ez volt az első és utolsó alkalom, hogy ott jártam és valaha is arra gondoltam, hogy ott szülök. Tehát térjünk vissza, hogy kórházkeresés. Ha komplikáció adódna, ne legyen messze, hogy be tudjon jönni hozzám a család. Így lett a SoteII. Ekkor voltam a 16. hétben. 22. hétre eldöntöttem, hogy a Bánhidy Ferencnél szülök. A Sote honlapján fent vannak a dokik (fényképpel) és a képesítéseik. Ő szülész-nőgyógyász, nem mellesleg sebész is és vezető-helyettes. Tehát állandó munkahely a kórház, nomeg egy nap csak a magánrendelése hetente. Elvállalt. Ugráltam örömömben. Első alkalommal igencsak meg voltam szeppenve, hisz még sosem találkoztunk és már vetkőzök
A pali szuperklasszis. Alig éreztem valamit a vizsgálat alatt. Mosolyog, kedves, nekem nagyon bejött. Éjjel-nappal elértem. Mikor Enikő keveset mocorgott a 30-31. hetünkben, akkor felhívtam, azonnal közölte, hogy "irány a kórház, leszólok uh-ra, menjen utána CTG-re, ha kész van, hívjon fel, lemegyek és megnézem a leleteket!" Minden rendben találtatott. Programozott császár volt, mivel az is csoda, hogy valami felvándorolt a méhembe és terhes lettem, de hogy onnan nem jön ki senki az is tuti, úgyhogy megvolt a műtét. Min. 3x annyi ideig tartott, mint az első. Volt itt légzőgyakorlat egy-egy vágásnál meg amikor kivették a babát, mindig kérték mikor vegyek levegőt, tartsam bent, fújjam ki (az elsőnél semmi ilyesmi), nagyon profi. Aztán jött a rendberakás, mondta, hogy nagyon durva volt, hiába, első szülésnél, amit lehetett hazavágtak. Szóval öt nap után vígan és dalolva hazamehettünk. A viziteket a kórházban mosolygós orvosok és nővérkék kísérték. Nem volt panasz, így nem is vizsgálgattak. A dokim minden nap bejött pár percre beszélgetni, van-e tejem, lázam, fáj-e a hasam, megnézte a sebem stb. Ennél jobbat nem is akarok, nincs is... azaz talán ha a nap 24órájában fogja a kezem
:):) A férjem biztos nem nézte volna jó szemmel
Szóval ennyi a story, nagy dióhéjban
Ma felhívtam, nagyon örült. Jövőhét csütörtökre berendelt. Nem gondoltam, hogy ilyen korán menjek, de megyek. Remélem, hogy csupa jó hírt írhatok majd nektek utána. Egyébként ő sem a nevekre emlékszik, hanem a bajokra. Pl. nyáron volt egy cisztám, úgyhogy megemlítettem, hogy én vagyok az, akinél... Na, erre már tudta, hogy ki vagyok. Tisztára, mint a sebészem, mikor egy hónap múlva a lábamon megmutattam a gyógyuló sebem, már tudta a nevem
Béfejeztem
Megyek főzni.